A médiacégeknél töltött 17 év után Dely Tamás a német központú WTS Global közép-kelet-európai központjának üzletfejlesztési és marketingigazgatója lett - írja közleményében a WTS Klient Csoport.
Egy csapatban sokkal magasabbra juthatsz, sokkal gyorsabban, mint egyedül. Igaz ez a szólóénekesek és az egyéni sportolók tekintetében is: A sikerért egy csapat dolgozik. A cégsikerek titka a csapatmunkában rejlik, ezért előnyünkre válhat megtanulni csapatjátékosként dolgozni. A hatásos együttműködés a csoporttagok között türelmet, kitartást és állandó tanulást igényel. Különálló emberként, és…
Meglepetésnek számít, hogy Francois Fillon korábbi miniszterelnök nyerte a francia jobboldal elnökjelölt-állító előválasztásának első fordulóját - közölte Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Jelentős lehetőséget tartogathat a magyar vállalatok számára a szerbiai privatizációs folyamat, amelynek keretében a szomszédos ország több száz állami vállalatot hirdetett meg – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap a dél-szerbiai Nisben, miután megbeszélést folytatott Goran Knezevic szerb gazdasági miniszterrel és Nenad Mijailovic pénzügyi államtitkárral.
A Brexit, az amerikai elnökválasztással kapcsolatos bizonytalanság és a kínai növekedést övező kockázatok egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a vállalati osztalékok világszerte jelentős mértékben...
A pénteken elért 293-as szintről mára 291 körülig vissza tudott süllyedni a dollár árfolyama, azaz próbál talpra állni négyhavi mélypontjáról a forint. Közben az euróval szemben továbbra is a 310...
Turzó Ádám, a Portfolio újságírója is Junior Prima elismerésben részesült, sajtó kategóriában. Idén heten vehették át a KAVOSZ Zrt. által támogatott díjat. Junior Prima díjat kapott Turzó Ádám...
Érvényesült a papírforma az FHB mai közgyűlésén: a Takarékbank mint részvényes előterjesztésének megfelelően szabták át a jelzálogbank vezetőségét.A felügyelőbizottságot is átszabta a közgyűlés 2016...
A 310-es eurónkénti szinten összeszedte magát a forint, a dollár a pénteki brutális erősödés után korrigál, ezt teszi az angol font is. Az olajat megint a kitermelés-korlátozási spekulációk hajtják, itthon az OTP gyengül, a Richter emelkedik. Az eddigi egyik legjobb részvény, a Facebook gyengélkedik.
Budapesten közel a cégek egyharmada feketén foglalkoztatja munkavállalóit - mondta a Rádió Orientnek Sabacz Róbert, a Munkaügyi Ellenőrzési Osztály főosztályvezető-helyettese. A legtöbb munkabérrel kapcsolatos szabálytalanságot a közepes, 6-25 főt foglalkoztató cégeknél tapasztalták. Ennek oka, hogy nem foglalkoztatnak külön HR-es munkatársat - írja az Orientpress.
Jellemzően jó hangulatban indult a hét az európai tőzsdéken, jelenleg fél százalék körüli pluszban állnak a főbb részvényindexek. Az olaj ára ismét emelkedésbe kezdett, ahogy a befektetők egyre...
Egyre egyszerűbb elkészíteni az adóbevallást, de az is nagy segítség, hogy a NAV az egész folyamtatot magára vállalja egyes esetekben. Mindent az eSZJA-ról.
Az Ericsson szerint már 7,5 milliárd mobil előfizetés van globálisan Vagyis több az előfizetés, mint ahány lakosa van a Földnek A piac azonban tovább bővül, és jön az 5G hálózat, 2022-re már több...
Az már máskor is előfordult, hogy októberben többlet jött össze az államháztartás központi alrendszerében, olyan azonban még nem történt az elmúlt másfél évtizedben, hogy a halmozott többlet meghaladja az 57 milliárd forintot a tizedik hónapra - és ebben még nincs benne az aszfaltkeverési ügy lezárása után átutalt pénz. Lesz miből költekezni.
Bár nagyon szűkösnek látja a lehetőségeit a beavatkozásra, az Európai Bizottság munkajogi és állami támogatási szempontból is utánanéz annak, hogy a Népszabadság megszüntetésekor nem sérültek-e a szabályok - közölte Frans Timmermans első alelnök, aki a médiapluralizmusról és a demokráciáról tartott éves kollokviumon nyilatkozott a BruxInfónak.
Letilthatók-e a SZÉP-kártyán elhelyezett összegből is a magánszemély munkáltatónál kimutatott különféle tartozásai? – merült fel a kérdés olvasóink körében. A munkabérből történő levonásnak szigorú szabályai vannak, mutatjuk a választ a kérdésre.
Előállítottak hét embert Franciaországban egy terrorellenes művelet keretében, amivel egy újabb támadást sikerült meghiúsítani - jelentette be hétfőn a francia belügyminiszter.
Átlagos többlet volt októberben az államháztartásban - erősítette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium a két héttel ezelőtti részletes adatokat hétfőn kiadott tájékoztatásában. Ebből az is kiderül: a...
Orosz és kínai megítélés szerint a biztonságpolitikai tengelyük érintetlen marad, a várható Trump-Putyin közeledés ellenére is. Kína mellett Irán bizonyulhat még olyan országnak, amely körül jó eséllyel kiújulhatnak az ellentétek a Kreml és a Fehér Ház között. Ha élesbe fordul a helyzet, Putyin geopolitikai defenzívába szoríthatja Trumpot és fanatikus csapatát.
Továbbra is a legerősebb magyar bankok táborát gazdagítja a K&H: az első kilenc hónapban 33,4 milliárdos, június és szeptember vége között pedig ezzel időarányos, 10,4 milliárdos profitot ért el a...
Erősíteni kell a magyar-szerb katonai együttműködést mindkét nép biztonsága és a jövő érdekében - hangsúlyozta hétfőn a dél-szerbiai Nisben Simicskó István honvédelmi miniszter az MTI-nek nyilatkozva.
A kereskedelmi szövetség arra kéri a kormányt, hogy a bérek és bérterhek érdekegyeztetési folyamatába vonja be őket és a kkv-szektor más civil szervezeteit, mert szerintük a kormány béremelési javaslata ellehetetleníti a magyar vállalkozásokat és csak a nagyvállalatok érdekeit veszi figyelembe - írja az MTI.
Fenntartja a sztrájkkészültséget a Magyar Közszolgálati, Közalkalmazotti és a Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), és szerdán megkezdi a tárgyalásokat a szociális ágazatban dolgozók keresetnövekedése érdekében Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkárral, a sztrájktárgyalásokra kijelölt állami vezetővel - írja az MTI.
A ProfitLine.hu újraindította nagy sikerű pénzügyi játékát a ProfitMániát! Játékosan ismerd meg a hazai részvénypiacot, és keress vele gyorsan, könnyen 59.000 Ft-ot a mai napon!
A 2016-os év egyik legfontosabb eseménye az amerikai elnökválasztás, amely Donald Trump győzelmével óriási meglepetést okozott. Ezért a Portfolio a meghívott szakértők segítségével azt mutatja be,...
Az elmúlt 25 évben óriási növekedést mutatott fel a világ autóipara, és 2016 új rekordot hozhat, elsőként lépheti át a 100 milliós határt a világpiac. Tévhit, hogy a növekedés csak Kínából származott, és hogy Magyarország lemaradóban, itthon az európai 9%-nál is gyorsabban, 13,4%-al növekedtek az eladások tavaly, és idén is hasonló dinamikát várnak a piac szereplői. A növekedés motorja azonban nem…
Már harmadik éve növekedést tudnak felmutatni a biztosítók Magyarországon, a válság előtti jövedelmezőségi szintet viszont még nem tudták elérni a piaci szereplők. Az etikus életbiztosítási koncepció...
November végén kezdődnek a tárgyalások a vasúttársaság és a szakszervezetek között. A szakszervezeti elnök szerint nemcsak a béremeléssel, hanem a munkakörülmények javításával lehetne megállítani az elvándorlást - írja az atv.hu.
A nyilvántartott álláskeresők száma 16,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában az októberi zárónapon 277,8 ezer álláskereső szerepelt, közel 60 ezerrel kevesebb, mint egy éve - írja az MTI.
Továbbra is szárnyal az ALTEO Group – a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett energetikai vállalatcsoport 2016 első kilenc hónapjában árbevételét 41, EBITDA-szintjét 141 százalékkal növelte a múlt évi bázisidőszakhoz képest. Az év első kilenc hónapjában az ALTEO virtuális erőműve és villamosenergia-kiskereskedelmi üzletága is átlag felett, kiemelkedően teljesített, miközben…
Az elmúlt hetekben, a Trump-ralitól futve újabb és újabb csúcsokra kapaszkodtak az amerikai részvényindexek, kérdés azonban, hogy az emelkedés meddig tarthat ki, hamarosan jön az év vége, a...
Formabontó, jövőbe mutató, furcsa, vagy egyszerűen csak ronda? Ezek a kérdések cikáznak bennünk órák óta, miután megkaptuk tesztelésre a Toyota Prius 2016-os modelljét. Még nem mondunk ítéletet, csak...