Nem sikerült központi intézkedésekkel fékezni az iráni valuta zuhanását: hiába tiltották be a szabadpiacot, ott folyik az adásvétel, és minden eddiginél többet, 65 ezer riált kell adni egy dollárért. A bizalom elveszett, nagy a félelem, hogy mi lesz, ha Amerika kilép az országgal kötött szerződésből.
2020-tól minden Kaliforniában épülő legalább háromemeletes új háznak rendelkeznie kell majd napelemekkel, ha jövő héten az állam energetikai bizottsága megszavazza az erre vonatkozó rendelettervezetet - írja az Independent.
Az Európai Uniós (EU) állategészségügyi protokollnak megfelelően korlátozás nélkül szállítható az afrikai sertéspestissel (ASP) nem érintett magyarországi területekről az élő sertés, sertéshús, sertéshúsból készült termékek...
Kötelezővé tennék áramtermelő napelemek felszerelését az új építésű házakra Kalifornia államban. A terv szerint a legtöbb, az Arany államban épülő új ingatlanra 2020-tól kötelező lesz fotovoltaikus napelemet telepíteni. Az előírások...
A két Korea közti viszony javulása jeleként a Koreai-félszigeten áthaladó új légi útvonal létrehozására tett javaslatot Phenjan – jelentették kedden hírügynökségek.
Újabb járatokat indíthat Debrecenből a Wizz Air, ezt jövő héten hétfőn jelentheti be a vállalat vezérigazgatója, Debrecen polgármestere, valamint a repülőteret üzemeltető cég első embere.
A Financial Times című brit üzleti napilap arról írt kedden, hogy az új Országgyűlés hamarosan szavazhat a jogvédő csoportok által bírált Stop Soros tervezetről, amelynek elfogadása miatt kötelezettségszegési eljárást indíthat az Európai Bizottság.
Magyar idő szerint ma este 8 órakor fogja bejelentetni Donald Trump, hogy mit kezd az USA az iráni atomalkuval, illetve az Irán elleni szankciókkal. Friss sajtóértesülések szerint az amerikai elnök nem fogja elvetni végleg az atomalkut. A hírre...
Az E.ON idén második alkalommal adta át az úgynevezett E.ON Energy Globe Magyarország díjat, amely a magyar fejlesztésű fenntarthatósági kezdeményezések elismerésére és a környezettudatos szemlélet népszerűsítésére szolgál - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Egyelőre tartja az idei profitnövelésre tett ígéretét az Intesa Sanpaolo: az első negyedévben 39%-os nyereségnöveléssel 1,252 milliárd eurós adózott eredményt sikerült elérnie, jócskán felülmúlva az elemzők 872 millió eurós várakozását....
Egy kaliforniai bíró hétfőn véglegesítette korábbi döntését, amely szerint a szövetségi államban működő kávéforgalmazóknak fel kell hívniuk a fogyasztók figyelmét a kávé rákkeltő kockázatára a pörkölési folyamatban keletkező mérgező anyagok miatt.
Fagyasztott spenótot hívott vissza és vont ki a forgalomból magas kadmiumtartalom miatt a Metro üzletlánc, a termékből az Európai Unió (EU) több tagállamába, így Magyarországra is szállítottak - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden honlapján.
A jövő munkahelyeire leginkább felkészült országoknak is át kell gondolniuk az oktatásuk és képzésük rendszerét, hogy megfelelően fel tudják készíteni polgáraikat a jövő állásaira – derül ki egy friss kutatásból.
2020-tól minden Kaliforniában épülő legalább háromemeletes új háznak rendelkeznie kell majd napelemekkel, ha jövő héten az állam energetikai bizottsága megszavazza az erre vonatkozó rendelettervezetet - írja az Independent.
A Kitchen Budapest, a T–Systems innovációs laborja megnyitja a jelentkezést nyári mentorprogramjába. A Talent és Lift programok csapatoknak és egyéni jelentkezőknek kínálnak lehetőséget 6 illetve 3 hónapos együttműködésre.
Az Európai Befektetési Alap (EIF) és az UniCredit bankcsoport megállapodást írt alá az InnovFin elnevezésű, kkv-k támogatására létrehozott uniós garanciakeret bővítéséről, amely félmilliárd euró értékű finanszírozási hozzáférést biztosít innovatív kis- és közepes vállalkozásoknak, valamint kisméretű, közepes tőkeerejű vállalkozásoknak nyolc kelet-k
Kizárólag teljesen egyértelmű helyzetben alkalmazná az Európai Bizottság azt a tervezett mechanizmust, amelyet az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztető tagállamok támogatásának felfüggesztésére dolgozott ki - hangsúlyozta...
A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai alapján a Családi Otthonteremtési Kedvezményhez kapcsolódóan idén márciusig összesen 72 ezer család kérelmét fogadták be a bankok, mintegy 205 milliárd forint értékben, ami az éves hazai GDP 0,5 százalékát meghaladó összeg. A Duna House legfrissebb, idei első negyedéves elemzésben megvizsgálta a hálózat saját t
A The New York Times című lap értesülése szerint Donald Trump amerikai elnök telefonon arról tájékoztatta Emmanuel Macron francia államfőt, hogy kedd délután bejelenti: az Egyesült Államok kivonul az Iránnal kötött nukleáris megállapodásból. A francia elnöki hivatal szerint ugyanakkor Trump nem utalt az iráni atomszerződéssel kapcsolatos döntésére.
Három magyar cég csatlakozott a Budapesti Értéktőzsde és a Londoni Tőzsdecsoport partnerségében működő ELITE vállalkozásfejlesztési programhoz, a két élelmiszeripari és egy vegyipari céggel 13-ra bővült a magyar résztvevők köre – közölte a BÉT.
A norvég Auka cég körkérdésére adott válaszok alapján a magyar bankárok egynegyede komolyan aggódik, hogy a fintech óriás cégek uralhatják majd a mobilfizetési piacot, háromnegyedük viszont úgy véli, saját bankjának nem kell alkalmazkodnia vagy változtatnia a működésén a technológiai cégek színrelépése ellenére sem – mondta Daniel Döderlein, az Auk
A következő válság forrása a túl sokáig túl laza monetáris politika lehet - írja blogján Zsiday Viktor elemző. A pénznyomtatás és a negatív reálkamatok miatt egyszerre több eszközosztályban is buborékgyanús a helyzet. A buborékok...
Mérsékelt veszteségben zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden, és New Yorkban is enyhe mínuszban álltak az irányadó indexek, miközben a befektetők az iráni atommegállapodás sorsáról döntő bejelentésre vártak.
A befektetőknek fel kell készülniük arra, hogy a tízéves amerikai államkötvények hozama elérheti a négy százalékot, és erősödni fog a volatilitás az államkötvény- és devizapiacokon - jelentette ki Jamie Dimon, a JP Morgan vezérigazgatója...
December eleje óta először ismét 315 forintba kerül az euró, a BUX index pedig esett, nagyobbat, mint Európa többi mutatója. Mindenki Trumpra vár, az iráni megállapodás sorsa miatt idegesek a piacok. Különösen az olaj, amely tegnap nagyot ugrott, ma nagyot zuhant.
A lakáshitelt igénylők között a csok Kelet-Magyarországon a legnépszerűbb, itt az ügyfelek 24,6 százaléka akar élni a támogatással, a nyugati országrészben az arány 19,2 százalék, Budapesten pedig csupán 11,5 százalék – olvasható a Duna House 2018. első negyedévét vizsgáló elemzésében.
Mintegy 210 milliárd forintos hiány alakult ki áprilisban az államháztartás központi alrendszerében, ami a harmadik legmagasabb az elmúlt évek hasonló időszakában - közölte a Portfolio elemzője. Csiki Gergely szerint az összképen csak az változtathat, ha a megelőlegezett uniós forrásokat az EU kifizeti.
Bár általában nehezebb előrelátni, mint utólag magyarázni az adott időszak gócpontjait, Zsiday Viktor, alapkezelő megpróbálja végiggondolni, miből lehet most baj.
A Moody's Investors Service várakozása szerint a magyar bankrendszer működési kondícióinak javulása jót tesz a szektor hitelportfólió-minőségének és tőkehelyzetének. A nemzetközi hitelminősítő kedden Londonban ismertetett új szektorelemzésében...
A magyar alapítású, mára globális IT vállalattá vált LogMeIn Inc. amerikai szabvány szerinti (GAAP) nettó eredménye 29,71 millió dollárt ért el az első negyedévben, az egy évvel korábbi 18,56 millió dollárt követően, a növekedés jóval meghaladta a várakozásokat - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
A befektetőknek fel kell készülniük, hogy a tízéves amerikai államkötvények hozama még tovább emelkedhet, és erősödni fog a volatilitás az államkötvény- és devizapiacokon – jelentette ki Jamie Dimon, a JP Morgan vezérigazgatója kedden a Bloomberg TV-nek adott nyilatkozatában.
A MOM Kulturális Központban tartja tavaszi aukcióját a BÁV, amelyen különleges műalkotásokra és értékes ékszerekre licitálhatnak a vevők – adták hírül az aukciós ház vezetői budapesti sajtótájékoztatójukon.
A Deloitte Magyarország második alkalommal készítette el IFRS felmérését, hogy feltérképezze, miképp gondolkoznak a cégek az IFRS áttérésről, annak időzítéséről és legnagyobb kihívásairól. A felmérés alapján továbbra is jelentős...
Jövőre tíz témában, négy korábbi sorozatot folytatva, valamint két új sorozatot indítva összesen tizenhét emlékérmét tervez kibocsátani a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Negatív tartományban töltötték a keddi kereskedési nap nagy részét az amerikai részvényindexek, ehhez képest a nap végére vegyesen zártak. Elsősorban az Iránnal kapcsolatos bejelentés határozta meg a hangulatot.Hihetetlen hajrá a nap...
Kihirdették az E.ON Energy Globe Magyarország díj nyerteseit, hazánk leginnovatívabb zöld projektjeit. A verseny fődíját a Kistelegdi 2008 Építészeti Iroda pécsi intelligens házátalakítási pályázata nyerte, melynek különlegessége, hogy az épület több energiát termel, mint amennyit fogyaszt – hangzott el a budapesti Várkert Bazárban tartott sajtótáj
A ma elterjedt pletykák ellenére - ahogy az egyébként várható volt - Donald Trump bejelentette: az USA kilép az Iránnal 2015-ben kötött nukleáris egyezményből, és a legmagasabb szintű szankciókat intézményesíti a perzsa állammal szemben....
Mérsékelt veszteségben zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden, és New Yorkban is enyhe mínuszban álltak az irányadó indexek, miközben a befektetők az iráni atommegállapodás sorsáról döntő bejelentésre vártak.