2018. május 1. kedd

máj. 1
12:45
Washington tudott az iráni atomprogramról (vg.hu)
Washington régóta tud az iráni atomprogramról – közölte helyi idő szerint hétfőn este kiadott kommünikéjében a Fehér Ház Washingtonban. Sarah Huckabee Sanders később javított a közleményen. Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megvitatta az atomalkut. A német kormány megvizsgálja az iráni atomprogramról szóló iz
máj. 1
13:06
Mi számít a készpénzfizetési korlát átlépésének? (Adózóna)
A készpénzfizetési korlát átlépésének számít-e, ha az ugyanattól a cégtől, készpénzben, kisebb tételekben vásárolt áru számlái összesen meghaladják a 1,5 milliós határt? – kérdezte az Adózóna olvasója. Dr. Verbai Tamás jogász, a HÍD Zrt. vezérigazgatója válaszolt.
máj. 1
13:06
10 százalék felett a fizikai dolgozók órabérének növekedési üteme (ProfitLine)
Az idei első negyedévben 959 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, több mint 10 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi év hasonló időszakában - derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatai alapján készített elemzéséből, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
máj. 1
13:06
Súlyos népbetegség támadja a magyarokat: innen tudhatod, érintett vagy-e (Pénzcentrum)
Sokszor lehet olvasni arról, hogy milyen elhízott a magyar lakosság. Ez nem esztétikai kérdés, a túlsúlyosságnak komoly egészségügyi kockázata van, évekkel rövidíti meg az életünket. Ha nemzetközi összehasonlítást veszünk alapul...
máj. 1
13:30
Nem sokáig lesz már ilyen magas az olajár (Portfolio)
Fenntarthatatlan szintre emelkedett az olaj árfolyama és hamarosan esés kezdődhet a többéves csúcsokról - fejtette ki véleményét a BP pénzügyi igazgatója a CNBC-nek. Az olaj árfolyama már kevesebb mint egy dollárra van a hároméves...
máj. 1
13:36
Lasszó és mézesmadzag (AQUA)
A programozók, szoftverfejlesztők vagy -kódolók ma már zömmel csupán egy-egy projektre szerződnek, amikor pedig a munkájukkal végeznek, általában kénytelenek odébbállni.
máj. 1
13:51
Menekültek tömegei tartanak az EU felé - a politika nehezíti a határok védelmét? (Privátbankár)
Interjút adott a Frontex igazgatója egy német lapnak, egyebek mellett elárulta, hol emelkedik az érkező menekültek száma a legjobban, illetve azt is, hogy mi nehezíti meg a legjobban az Európai Unió közös határ- és partvédelmi ügynökségének munkáját.
máj. 1
13:51
Eltűnt malajziai gép: újabb kutatás végződött kudarccal (vg.hu)
A Malaysia Airlines malajziai légitársaság MH370-es 2014-ben eltűnt járata utáni újabb csendes-óceáni kutatás sem járt eredménnyel – közölte a keresést végző amerikai cég helyi idő szerint hétfőn.
máj. 1
13:54
Ahol kinyitott ma a tőzsde, ott emelkedés van (Portfolio)
A fontosabb európai tőzsdék közül egyedül Londonban van ma kereskedés. A brit FTSE-100 index 0,5 százalékos pluszban tartózkodik, a forgalom az átlagosnál gyengébb. A Just Eat az egyik legjobban teljesítő részvény ma a brit tőzsdén...
máj. 1
13:54
Elnézést kért illetlen nótaválasztása miatt a brit áruházláncvezér (444.hu)
Mike Coupe, a Sainsbury's igazgatója éppen az egyik nagy riválisuk felvásárlásáról készült nyilatkozni, amikor azt dúdolta maga elé, hogy "pénzünknél vagyunk".
máj. 1
14:06
Fellélegezhetnek a Facebook-befektetők (ProfitLine)
Rácáfolt a kétkedőkre első negyedéves gyorsjelentésében a Facebook, miután továbbra is 50% körül növekedett a vállalat árbevétele, 12 milliárd dollárra (várt: 11,4 milliárd).
máj. 1
14:12
Ez a készpénzgyilkos fegyver lehet a bankok nagy dobása, ha nem szúrják el (Portfolio)
Amerikában tankönyvi példába illően hódították vissza a bankok az egyik legfontosabb bevételi forrásuk, a pénzforgalom talán leggyorsabban növekvő területét, vagyis a személyek közötti (P2P) fizetéseket. Azzal, hogy a legnagyobb bankok...
máj. 1
14:24
Majdnem ezer forint a fizikai dolgozók átlagos órabére (vg.hu)
Az idei első negyedévben 959 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, több mint 10 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi év hasonló időszakában – derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatai alapján készített elemzéséből.
máj. 1
14:36
Így hat a Molra az olaj drágulása (Portfolio)
Május 4-én, pénteken publikálja 2018. első negyedéves pénzügyi jelentését a Mol. A tisztított EBITDA-mutató várhatóan elmarad az előző év hasonló időszakában elérttől, elsősorban a finomítás-kereskedelem üzletág gyengébb eredménye...
máj. 1
14:36
Ezek a legjobb nyári gumik 2018-ban - itt a toplista! (Pénzcentrum)
15+2 garnitúra nyári gumit tesztelt, hogy kiderüljön, idén milyen szettel lesz érdemes nekivágni a nyárnak. A nonstopgumi.hu és a Használtautó.hu idén is megmérte, melyik a legjobb nyári gumi a szezonra. Maga a gumiteszt a szokásos...
máj. 1
14:45
Háborús helyzetről beszélnek – tényleg ennyire veszélyes ebben az országban dolgozni? (Privátbankár)
Komoly tüntetések vannak Olaszországban május elseje alkalmából.
máj. 1
15:00
Kiverte a biztosítékot Brüsszel radikális EU-pénzosztási terve: fellélegezhet Magyarország? (Portfolio)
Akkora felháborodást váltott ki az uniós biztosok múlt szerdai ülésén és egyéb körökben a 2021 utáni EU-s költségvetésről szóló terv azon része, hogy a kelet-európai országok felől a dél-európaiak felé irányítanának át jelentős...
máj. 1
15:06
Nagyon gyenge a Fiat teljesítménye (ProfitLine)
A Fiat Chrysler csoport az első negyedévben 1,61 milliárd eurós EBIT eredményt ért el.
máj. 1
15:12
Pótnyugdíj, havi matrica, a kilakoltatási moratórum vége – így változik az élet mától (Adózóna)
Több jogszabály is változik 2018. május elsejével. Örülhetnek a motorosok, jóval kevesebb jégeső lesz ezentúl, sok embernek érkezik a pótnyugdíj – igaz viszont az is, hogy véget ér a kilakoltatási moratórium – írja a napi.hu.
máj. 1
15:30
Sikeres menedzserek és boldog házasok (vg.hu)
Az Alstommal fúzióra lépve újul meg a közlekedéstechnika terén a Siemens, a Mercedes-Benz pedig még egy gyárat épít Kecskeméten. Előbbi Ludvig Lászlónak, utóbbi feleségének, Ludvig Orsolyának jelent izgalmas kihívást.
máj. 1
15:42
Egyre többen dolgoznak, egyre jobban megéri dolgozni (AQUA)
2010 óta harmadára, történelmi mélypontra csökkent a munkanélküliség, az adócsökkentéseknek és béremeléseknek köszönhetően egyre több pénz marad a munkavállalóknál.
máj. 1
15:45
Kiütötte a biztosítékot Brüsszel radikális terve (Menedzsment Fórum)
Az utolsó pillanatig változhat a 2020 utáni pénzügyi terv - írja a Bruxinfo.
máj. 1
16:03
Mégsem vágják meg az uniós kohéziós alapot (vg.hu)
A közép-európai térségnek folyósítandó kohéziós alapot mégsem csökkentik jelentősen az új, 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetésben – értesült kedden több lengyel sajtóforrás, ezt megerősítette Konrad Szymanski, az EU-ügyekért felelős lengyel külügyminiszter-helyettes is.
máj. 1
16:06
Ahol kinyitott ma Európában a tőzsde, ott emelkedés van (Portfolio)
A fontosabb európai tőzsdék közül egyedül Londonban van ma kereskedés. A brit FTSE-100 index 0,5 százalékos pluszban tartózkodik, a forgalom az átlagosnál gyengébb. A Just Eat az egyik legjobban teljesítő részvény ma a brit tőzsdén...
máj. 1
16:08
Eséssel kezdi a májust a Dow (Portfolio)
Míg Európa nagy részén pihennek ma a befektetők, addig Amerikában zajlik az élet, kinyitottak a tőzsdék és szemmel látható eséssel kezdik a hónapot az irányadó indexek.A Tesla úgy égeti a pénzt, mint senki más 2018.05.01 19:51A Tesla...
máj. 1
16:15
Nagy fordulat Brüsszelben: mégsem kell elbúcsúznunk az EU-s pénzektől? (Privátbankár)
Ha minden igaz, mégsem csökkentik durván a kohéziós alapot a következő ciklusban.
máj. 1
16:24
Esik a bitcoin, 9000 dollár alatt (Portfolio)
Az amerikai indexekkel együtt a bitcoin is csökkenéssel kezdte a májust, 9000 dollár alatt jár az árfolyam. A kriptodeviza árfolyama 4 százalékos esést mutat ma, 8880 dolláron áll az árfolyam a CoinDesk adatai szerint. Nincs különösebb...
máj. 1
17:06
Egyre jobban megéri dolgozni Magyarországon (ProfitLine)
Egyre többen dolgoznak és egyre jobban megéri dolgozni Magyarországon: 2010 óta harmadára, történelmi mélypontra csökkent a munkanélküliség, az adócsökkentéseknek és béremeléseknek köszönhetően egyre több pénz marad a munkavállalóknál, a reálbérek több mint öt éve töretlenül emelkednek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden a munka ü
máj. 1
17:09
Az iráni külügyminisztérium szerint szégyenletesek a vádak (vg.hu)
Az izraeli kormányfő által az iráni atomprogramról előző nap hangoztatott vádak „egy megrögzött, ötletszegény hazudozó” művei – áll az iráni külügyminisztérium által kedden kiadott közleményben.
máj. 1
17:18
A munkahelyi biztonságért tüntettek az olasz szakszervezetek (Adózóna)
Több olaszországi városban utcára vonultak a szakszervezetek május elsején sürgetve, hogy a munkaadót tegyenek lépéseket a még mindig gyakori halálos munkahelyi balesetek elkerülésére.
máj. 1
17:36
Jelentősen rövidül a hitelfelvétel ennél a magyar banknál (Pénzcentrum)
Áprilistól a 300 millió és 2 milliárd forint közötti éves árbevételű kkv ügyfelek  45 millió forint alatti kérelmei ún. gyorsítósávba kerülnek a K&H-nál, ami azt jelenti, hogy az indikatív banki ajánlat elfogadását követően...
máj. 1
17:51
A GVH rábólintott Garancsiék nagy energiabizniszére (Menedzsment Fórum)
A MET bekebelezheti a Tigázt.
máj. 1
18:06
Milyen nyugdíjaskort álmodnak maguknak a magyarok? (ProfitLine)
Feleannyi nyugdíjra számít a nem nyugdíjas korú magyar lakosság, mint amennyiből kényelmesen meg tudna élni időskorában. A többség lehangoló jövőt jósol magának: minden pénzt az unokákra és az orvosi kezelésekre fog költeni. Mindössze harmada képzeli azt, hogy hobbira, szórakozásra vagy belföldi pihenésre is tud majd költeni. A sportolás és a külfö
máj. 1
18:21
Továbbra is 10 százalék felett a fizikai dolgozók órabérének növekedési üteme (Adózóna)
Az idei első negyedévben 959 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, több mint 10 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi év hasonló időszakában – derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatai alapján készített elemzéséből, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
máj. 1
18:36
Öveket bekötni, indul a jelentési szezon itthon! (Portfolio)
Külföldön teljes gőzzel tombol a negyedéves jelentési szezon és a héten elkezdik közzétenni első negyedéves számaikat a magyar cégek is. A hazai blue chipek közül elsőként a Mol jelent jövő pénteken, a május 8-a pedig igazán izgalmasnak...
máj. 1
18:48
Egyetlen nap alatt 120 milliárd dollárnyi tranzakció terve derült ki (vg.hu)
Időarányos rekordot döntött az idei év április utolsó napjáig terjedő időszakában a globális vállalati szektor által bejelentett egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke, amely meghaladta a pénzügyi válság előtti csúcsot is.
máj. 1
19:00
A CEU újra megígérte: nem mennek el Budapestről (Portfolio)
A magyar törvények, valamint a kormány és az intézmény finanszírozója, Soros György közötti ellentétek ellenére a CEU Budapesten marad. Erről Michael Ignatieff rektor beszélt a Reuters hírügynökségnek. Nem várható az egyetem kivonulása...
máj. 1
19:06
Ők kapják a legnagyobb fizetésemeléseket Magyarországon (Pénzcentrum)
Az idei első negyedévben 959 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, több mint 10 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A betanított munkások körül-belül...
máj. 1
19:06
A CEU újra megígérte: nem vonulnak ki Budapestről (Portfolio)
A magyar törvények, valamint a kormány és az intézmény finanszírozója, Soros György közötti ellentétek ellenére a CEU Budapesten marad. Erről Michael Ignatieff rektor beszélt a Reuters hírügynökségnek. Nem várható az egyetem kivonulása...
máj. 1
19:18
A CEU készül arra, hogy elhagyja Budapestet (Portfolio)
Két forgatókönyvet vázolt fel Michael Ignatieff rektor a CEU budapesti jövőjéről. Erről Michael Ignatieff rektor beszélt a Reuters hírügynökségnek. Nem várható az egyetem kivonulása a magyar fővárosból, és ha sikerül megállapodni...
máj. 1
19:36
Bérszámfejtés szolgáltatás a standard csomagtól a menedzserszámfejtésig? Segítünk, hogy egyszerűbb legyen! (HR Portál)
Közel 15 évvel ezelőtt kezdtük el kidolgozni szolgáltatási portfóliónkat, melyet azóta is rugalmasan, a felmerülő igényeknek megfelelően bővítünk - mondja Kardos Zoltánné, az L-SOFT outsourcing divíziójának igazgatója.
máj. 1
20:00
A Tesla úgy égeti a pénzt, mint senki más (Portfolio)
A Tesla Motors, Elon Musk elektromos autókat gyártó cége percenként 6500 dollárt (1,7 millió forintot) éget el, vagyis ekkora veszteséget termel - ment utána a cég adatainak a Bloomberg hírügynökség. Számításai szerint az év végén...
máj. 1
20:06
A munkahelyi biztonságért tüntettek Olaszországban (ProfitLine)
Több olaszországi városban utcára vonultak a szakszervezetek május elsején sürgetve, hogy a munkaadót tegyenek lépéseket a még mindig gyakori halálos munkahelyi balesetek elkerülésére.
máj. 1
20:42
Eséssel kezdi a májust a Dow (Portfolio)
Míg Európa nagy részén pihennek ma a befektetők, addig Amerikában zajlik az élet, kinyitottak a tőzsdék és szemmel látható eséssel kezdik a hónapot az irányadó indexek.A Facebook megcsinálja a saját beépített randialkalmazását 2018.05.01...
máj. 1
21:00
Négy helyen újraszámolják a szavazatokat (Portfolio)
Az április 8-i választás listás eredményét megállapító NVB-határozat ellen hétfő délután 4 óráig lehetett felülvizsgálatot kérni. A Kúriának 3 napja van dönteni a kérelmekről. Nem tudni, összesen hány kérelem érkezett, de volt...
máj. 1
21:06
Fidelity - Mi lesz a dollárral? (ProfitLine)
David Buckle, a Fidelity International befektetési megoldások tervezésének igazgatója 2017 derekán már leírta, hogy a dollár enyhe gyengülésére számít. Az a leértékelődés, amit 2018-ban eddig tapasztaltunk mind a mértékét, mind a körülményeket tekintve körülbelül az, amire akkor utalt. Buckle szerint a folyamat nagyján már túl vagyunk.
máj. 1
21:24
Majdnem kétéves mélypontra ütötték a forintot (Portfolio)
Bár a hazai bankközi piac zárva van, a nemzetközi piacokon a szereplők kereskedhetnek a forinttal, így történhetett, hogy a déli órákban a 315,50-es szint felett is járt az euróval szembeni jegyzés. A délutáni és az esti órákban...
máj. 1
21:30
Kiszabadult az előzetesből a volt perui elnök és felesége (Adózóna)
Kiszabadult kedden az előzetes letartóztatásból Peru vesztegetéssel és pénzmosással vádolt volt elnöke, Ollanta Humala és felesége, mert az alkotmánybíróság megsemmisítette az előzetes letartóztatásukról szóló bírói döntést.
máj. 1
22:06
Állatkerti világtanácskozás a fővárosban (ProfitLine)
Budapesten találkoznak április 30. és május 4. között a világ állatkerti szervezeteinek vezetői, akik az ötnapos világtanácskozás kísérőprogramjai során megismerhetik a budapesti és veszprémi állatkerteket, valamint a Hortobágyi Nemzeti Parkot is. Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója a szakmai eszmecsere keddi nyitó üléssza
máj. 1
22:36
Eséssel kezdi a májust a Dow (Portfolio)
Míg Európa nagy részén pihennek ma a befektetők, addig Amerikában zajlott az élet. A kezdeti esés végül majdnem eltűnt, csak a Dow Jones zárt mínuszban.Csak a Dow Jones maradt mínuszban 2018.05.01 22:27A három vezető amerikai részvényindex...

Keresés