A vártnál gyengébbnek bizonyult áprilisban az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett előzetes adatai szerint.
Elindította Budapest és New York-John F. Kennedy közti menetrend szerinti, közvetlen járatát a lengyel LOT légitársaság, ezzel hét év után ismét van közvetlen repülőjárat az Egyesült Államok és Magyarország között.
Éves bázison gyengébb eredményeket várhatunk a Moltól az első negyedévben – írja elemzésében az Equilor. Egyebek mellett ugyanis idén a magas olajár a tavalyi EBITDA legnagyobb hányadát kitevő downstream üzletágat negatívan érinthette, és ezt csak részben ellensúlyozhatta az upstream üzletág eredményjavulása.
A következő négy év gazdaságpolitikájának legfontosabb feladata a növekedés magasabb fokozatra kapcsolása – jelentette ki Varga Mihály Magyarország 2018 és 2022 közötti konvergenciaprogramját ismertetve.
Az afrikai sertéspestis megjelenése után is biztonságos a magyar sertéshús, mivel a szigorú állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szabályok miatt kizárt a fertőzés, ráadásul az emberre egyébként veszélytelen vírust csak vaddisznókban mutatták ki - közölte az MTI-vel csütörtökön a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
A meglepő dolog a konvergenciaprogram államháztartásra vonatkozó kivetítésében, hogy semmilyen váratlan szám nem szerepel benne. A költségvetési hiánypálya változatlan maradt, viszont 2022-re már gyakorlatilag nulla lesz az egyenleg...
A magyar gazdaság 4 százalékos bővülést ért el 2017-ben, a növekedés szerkezete kiegyensúlyozottá vált és az egyensúlyi folyamatokban elért pozitív változás továbbra is fenntartható.
Elon Musk cége negyedéves számainak közzétételét követő konferenciabeszélgetés során állította, vállalatának nincs szüksége rá és nem is akar tőkeemelés útján friss forrást bevonni. Ennek ellenére a világ egyik legnagyobb hitelminősítője...
A szabadúszók egyre nagyobb részt fognak kihasítani a munkaerőpiacból, azonban a cégek fizetési fegyelme nincs rendben a külsős dolgozók felé egy kutatás szerint. A nőket például sokkal többször fizetik ki késve, mint a férfiakat...
A következő négy év gazdaságpolitikájának legfontosabb feladata a növekedés magasabb fokozatra kapcsolása – jelentette ki Varga Mihály Magyarország 2018 és 2022 közötti konvergenciaprogramját ismertetve.
Az MKB Bank 3,7 százalékról 4 százalékra emelte idei GDP-növekedési prognózisát, 2019-es előrejelzését pedig 3,5 százalékra a korábbi 3,2 százalékról – olvasható a pénzintézet legújabb elemzésében, amely a honlapjukon érhető el.
A kereskedelmi háború réme múlt hónapban vetődött fel, amikor az amerikai elnök a kínai acél-, és alumíniumtermékekre védővámot javasolt, továbbá jelezte, hogy 50 milliárd dollárnyi egyéb terméket sújtanának vámmal. Kína is elsorolta, mi lesz a válasz, meg is ijedtek a kereskedők, és már nem Amerikából hozzák a szóját Kínába. A termelők bajban lehe
Egyre több alternatív hajtású autót vásárolnak a németek: az újonnan forgalomba helyezett autókból az első negyedévben már minden huszadik alternatív hajtással rendelkezett.
Az Európai Unióban (EU) és az euróövezetben a gazdasági növekedés üteme 2017-ben felülmúlta a várakozásokat, 2,4 százalékkal tízéves csúcsot ért el. A fellendülés az új kockázatok ellenére is folytatódik, 2018-ban várhatóan erős, 2,3 százalékos marad - közölte Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa Brüsszelben, az unió
A 2018-2022-es konvergenciaprogramban a magyar kormány azzal számol, hogy a GDP a 2017-es 4 százalékos bővülés után 2018-ban 4,3 százalékkal, 2019-ben 4,1 százalékkal, 2020-ban 4 százalékkal emelkedik, majd gyorsabb ütemre kapcsol, 2021-ben 4,2, 2022-ben pedig 4,1 százalékkal nő.
Az ingatlanpiaci fellendülés részeként egyre több nyaraló, üdülő talál új tulajdonosra. Másfél milliós horgásztanyától kezdve százmillió forintos "kacsalábon forgó" balatoni palotáig minden kapható.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hozzájárulását követően az Opus-csoport 85 százalékra növelte tulajdonrészét a Mátrai Erőmű többségi részvénycsomagját birtokló Mátra...
Ukrajna is kitiltotta piacáról a Magyarországról származó sertéshúsokat és sertés eredetű termékeket a Heves megyében talált vaddisznótetemben kimutatott afrikai sertéspestisre (ASP) hivatkozva – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján csütörtökön.
A magyar bankrendszer az idén kerülhet normális pályára, az új kormánytól kiszámíthatóságot remél, és a versenyképesség növelését várja, nem látja túlfűtöttnek a hazai hitelpiacot, és bizalmi alapon győzné le a bankrendszeren kívüli pénzügyi szolgáltatókat - mondta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke, az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-ve
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hozzájárulását követően az Opus-csoport 85 százalékra növelte tulajdonrészét a Mátrai Erőmű többségi részvénycsomagját birtokló Mátra Energy Holding Zrt.-ben. A mai napon pénzügyileg is teljesített tranzakcióval az OPUS-csoport kizárólagos és teljes körű i
Hajó elleni robotrepülőgépeket és föld-levegő rakétákat telepített Kína a Dél-kínai-tengeren található három helyőrségére az elmúlt hónapban – jelentette a CNBC amerikai hírtelevízió az amerikai hírszerzéshez közel álló forrásokra hivatkozva.
Az MKB Bank 3,7 százalékról 4 százalékra emelte idei GDP-növekedési prognózisát, 2019-es előrejelzését pedig 3,5 százalékra a korábbi 3,2 százalékról - olvasható a pénzintézet legújabb elemzésében, amely a honlapjukon érhető el.
Tovább vizsgálódik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a mérgező gyomnövénnyel, csattanó maszlaggal szennyezett fűszerkömény ügyében, a hatóság azt már kiderítette, hogy az eddig fellelt őrlemények egyiptomi származásúak voltak – közölte a Nébih csütörtökön az MTI megkeresésére.
A következő négy év gazdaságpolitikájának legfontosabb feladata a növekedés magasabb fokozatra kapcsolása - jelentette ki az MTI-nek Varga Mihály Magyarország 2018 és 2022 közötti konvergenciaprogramját ismertetve. A nemzetgazdasági...
Március elején nyitotta meg kapuit a legújabb budai boutique hotel, a Clark Hotel, az egykori Budai Takarékpénztár helyén. Ezzel egy "városi tájseb" gyógyult be az ország legfrekventáltabb turisztikai gócpontján, a Vár alatt, a Budavári...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hozzájárulását követően az Opus-csoport 85 százalékra növelte tulajdonrészét a Mátrai Erőmű többségi részvénycsomagját birtokló Mátra Energy Holding Zrt.-ben. A mai napon pénzügyileg is teljesített tranzakcióval az Opus-csoport kizárólagos és teljes körű i
Vlagyimir Putyin orosz elnököt június elején Bécsbe várják - közölte csütörtökön szófiai látogatásán Alexander Van der Bellen osztrák államfő. Van der Bellen a nap folyamán bolgár kollégájával, Rumen Radevvel folytatott megbeszéléseket...
Egyelőre fikciónak kell tekinteni az uniós támogatások jogállamisághoz kötését, a szubjektív kritériumok bevezetése ellentétes lenne az uniós szerződésekkel - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön...
Ukrajna is kitiltotta piacáról a Magyarországról származó sertéshúsokat és sertés eredetű termékeket a Heves megyében talált vaddisznótetemben kimutatott afrikai sertéspestisre (ASP) hivatkozva - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján csütörtökön.
2018 áprilisától az automata vészhívó rendszer kötelező felszerelés lesz minden új típus esetében. Ezzel a funkcióval csökken a reakcióidő, ezáltal kevesebb halálos baleset következhet be, a telematikai egységnek köszönhetően...
Az adatvédelmet erősítő funkció és a randizást segítő szolgáltatás is szerepelt a Facebook fejlesztői konferenciáján bejelentett újdonságok között, illetve új információk derültek ki az Oculus Góról is.