Egy speciális vegyület révén képesek csökkenteni bizonyos zöldségek, köztük a káposzta, a brokkoli és a kelkáposzta a bélrák kialakulásának kockázatát.
Bár Afrikában a mai napig szép számmal akadnak politikai és gazdasági problémák, számos üzletember van, aki sikeresen felépített egy-egy stabil gazdasági vállalkozást, dollár milliárdokra szert téve. Többen közülük bányászattal...
Továbbra sincs megállapodás a szabolcsi almatermelők és a legnagyobb hazai feldolgozó, az Austria Juice között a gyümölcs átvételi áráról, így a gazdák fokozzák a nyomásgyakorlást
„A villamosenergia-rendszer olyan, mint egy nagy kád. Van kismillió lefolyó alul, amiket néha bedugnak, néha kihúznak, és néhány nagyobb, illetve több kisebb csap, amelyekből különböző intenzitással folyik a víz. A rendszerirányító (a Mavir) feladata pedig az, hogy ebben a kádban mindig ugyanannyi víz legyen” – így foglalta össze ifj. Chikán Attila
A második negyedévben a magasabb olajáraknak és a megnövekedett kitermelésnek köszönhetően közel megduplázta nyereségét az orosz Gazprom Nyeft, a Gazprom földgázipari konszern nyersolajipari üzletága.
Milyen áfakulccsal kell számolni a lángos helyben fogyasztásakor, illetve milyennel elvitelkor? Számít-e, milyen feltét van a lángoson? – kérdezte az Adózóna olvasója. Dr. Kelemen László adószakértő, jogász válaszolt.
Ha kis mértékben is, de növekedett a halfogyasztás Magyarországon. A szakemberek szerint évi 15 kilogrammnyi halhús fogyasztása a felére csökkenti a keringési betegségek kockázatát.
Divatbemutatóval egybekötött örökbefogadó estet és jótékonysági árverést szervez a Vigyél Haza Alapítvány a gazdátlan és sérült kutyák megsegítésére augusztus 29-én Budapesten.
Németország és Oroszország egyaránt felelősséggel tartozik azért, hogy megoldódjanak a nemzetközi viszonyokat terhelő nagy válságok - mondta Angela Merkel német kancellár szombaton a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kezdett tárgyalása...
Bár szakmabeliek közlése szerint nincs adat arról, hogy az ingatlanpiaci adásvételeknél milyen arányban játszanak szerepet a közvetítők, a KSH korábban felmérte ezt is.
Egy állásinterjún mindenki szeretné magából a legjobbat mutatni. Sokszor azonban nem is gondolnánk, milyen szabályokra érdemes odafigyelni, főleg az öltözködés terén.
Leégett egy fa szerkezetű ideiglenes vendéglátóhely vasárnapra virradóra a budai Várban - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Herbert Diess, a Volkswagen csoport nemrég kinevezett vezére már két hónappal a dízelbotrány kirobbanása előtt tudomást szerzett arról, hogy járműveikben csaló szoftverrel manipulálják a kibocsátási tesztek eredményeit - írja a Der...
Megnyílt a Magyar ízek utcája szombat délelőtt. A Szent István-napi ünnepségek részeként a háromnapos gasztronómiai eseményt a Budai alsó rakpart Várkert Bazár előtti részén rendezik. Idén a fűszereké a főszerep, és meg lehet kóstolni Magyarország tortáját, valamint a Szent István-napi kenyérverseny győztes cipóit is.
Donald Trump amerikai elnök szombaton több Twitter-bejegyzésben is a közösségi média szerinte diszkriminatív, a jobboldalt hátrányosan megkülönböztető gyakorlatát bírálta. Az elnök nemtetszését fejezte ki jobboldali vagy jobboldalinak...
Az ötöslottó sorsolásán való részvételre pályázók közül ezentúl három számhúzójelöltet sorsolunk ki, közülük kerül ki majd a Szerencseszombat műsorban szereplő számhúzó. A számhúzójelöltek alapnyereménye továbbra is 30 ezer forint marad. Változnak a hatoslottó-sorsolásban résztvevők kiválasztására vonatkozó szabályok – közölte a Szerencsejáték Zrt.
a fogyasztói árak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva; százalék; élelmiszerek; szeszes italok, dohányáruk; ruházkodási cikkek; tartós fogyasztási cikkek; háztartási energia; egyéb cikkek, üzemanyagok; szolgáltatások; összesen
Szeptember második feléig is elnyúlhat a dinnyeszezon a következő évektől a meleg időjárásnak köszönhetően, ami nemcsak a fogyasztóknak, de a termelőknek is nagy lehetőséget jelentene.
Sörkülönlegességekkel, koncertekkel, sörgyári túrával és számos egyéb programmal várja a közönséget a DreherFeszt szeptember 1-jén a Dreher Sörgyárak területén. A Dreher ötödik alkalommal nyitja meg a Jászberényi úti sörgyár kapuit a DreherFeszt keretében - idézték fel a szervezők az MTI-hez eljuttatott közleményükben.
Egy nemzetközi kutatócsoport feltárta a búza genetikai állományát, ami megnyitotta az utat jóval táplálóbb és az éghajlathoz jobban alkalmazkodó búzafajták nemesítése, a gabonaallergiában szenvedők életminősége javítása előtt.
A Tesla minden egyes értékesítést követően közel 6000 dollárt veszítene a Model 3 legolcsóbb változatán a UBS elemzése szerint. A gondot a hajtáslánc okozza, illetve az, hogy az amerikai elektromosautó-gyártó a korábbi várakozásaihoz...
Emelkedő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 36 436,96 ponton zárt pénteken, az előző heti záróértékénél 265,70 ponttal, 0,73 százalékkal magasabban.
Magyarországon talán még kevésbé ismert jelenség, de a versenyszerű számítógépes játék rohamosan terjed, és immár világszerte hatalmas piacot jelent, aminek a fejlődésében nem látszik a végpont.
Az amerikai elnök több Twitter-bejegyzésben is a közösségi média szerinte diszkriminatív, a jobboldalt hátrányosan megkülönböztető gyakorlatát bírálta.
Idén nyáron országszerte tele vannak a szállodák vendégekkel, a dolgozók hiánya azonban egyre súlyosabb probléma. Van olyan hotellánc, ahol jelenleg 80-90 állás betöltetlen, nemcsak a képesítést nem igénylő takarítás és mosogatás...
Alkalmi és idénymunkások egész hadát fogadták fel idén a hazai vállalkozások. Az év első hat hónapjában 631 ezer ember szegődött egyszerűsített foglalkoztatottként – írja a Magyar Idők. Az időszakos alkalmazottak után majdnem nyolcmilliárd forint adóbevétellel gazdagodott az állami költségvetés.
A törökországi helyzet kapcsán egyelőre nem sok jó sejthető, így amíg nem tisztul a kép, érdemes távol tartani magunkat a török eszközöktől. Erős azonban a fertőzésveszély, hiszen már az európai bankrendszer és a feltörekvő országok devizái is célkeresztbe kerültek, a földrajzi közelség miatt pedig a forint is veszélyben van – figyelmeztet a K&H Al
Budapesten és legnagyobb vidéki városokban zajlott a hazai ingatlanpiac tranzakciók közel 40 százaléka a tavalyi évben, derül ki a Duna House és a KSH lakóingatlanpiaci tranzakciószámadatait vizsgálva. A vidéki nagyvárosokban mérsékelten, a kisebb városokban jelentősen emelkedett az adás-vételek száma, amely így országosan folyamatosan növekvő tran
A világ 25 legnagyobb privátbankjának kezelt vagyona éves összevetésben 17%-kal nőtt tavaly egy év alatt, a Scorpio Partnership adatai szerint ezzel már összesen több mint 16 ezermilliárd dollárt kezelnek. A tanulmány alapján utánajártunk...
Alec Oxenford, a letgo igazgatója a Pymnts-nek adott interjújában elmondta, hogyan használják az MI-t arra, hogy az eladók és a vevők megtalálják egymást.
Addig maradnak a katonák, amíg szükség van rájuk azoknak a területeknek a stabilizálásánál, amelyeket az Iszlám Állam ellenőrzése alól szabadítottak fel.
A következő napokban is sok lesz a napsütés, többfelé 35 fokos meleg valószínű. A hét második felében várható egyre többfelé zápor, zivatar, vasárnap néhol már csak 22 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Sörkülönlegességekkel, koncertekkel, sörgyári túrával és számos egyéb programmal várja a közönséget a DreherFeszt szeptember 1-jén a Dreher Sörgyárak területén.
Bár első látásra nem tűnik nyilvánvalónak, a törökországi események az olajpiacon is éreztethetik hatásukat. A válság esetleges súlyosbodása vagy továbbterjedése többféle módon és irányban is befolyásolhatják az olajárakat....
Magyarország összeházasodott az autóiparral, a nagy frigyhez pedig most a BMW is csatlakozik. Már 2011-től az egész ipari termelésünk fő motorjává lépett elő a járműgyártás, de úgy tűnik, hogy ez a sajátos gazdasági szerkezetünk...
A jövő hét makronaptárának legfontosabb eseménye a jegybank augusztusi kamatmeghatározó ülése lesz, emellett kiskereskedelmi, kereseti statisztikák és az államháztartás július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató is megjelenik.
A tartós meleg miatt idén két-három héttel hamarabb érik itthon a csemegeszőlő, így a piacokon és üzletekben már nagy mennyiségben megtalálható a hazai gyümölcs - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti tagozatának elnöke.
A parlagfűvel szennyezett területet kizárják az agrártámogatásból, ha a támogatási szerv tudomására jut a nem megengedett mértékű fertőzöttség, például a helyszíni ellenőrzések során - közölte Nagy István agrárminiszter a parlament honlapján.