A pénteki két leminősítés után gyengüléssel kezdi a hetet a török líra, ami a forintot is magával húzza lefelé. A magyar deviza 324-nél jár, a befektetők a holnapi MNB-döntésre fókuszálnak már. A forint is kapaszkodik 2018.08.20...
Hol köthető gyorsan, olcsón, szakmai segítséggel utasbiztosítás? Az utasbiztosítások kötéséhez sokan különböző összehasonlító kalkulátorokat használnak, pedig a piac elég egyszerű, kevés szereplő van, és a legtöbb biztosító ugyanazt a szolgáltatást kínálja csak épp eltérően "felöltöztetve". Mi most megmutatjuk, hogyan a legegyszerűbb és leggyorsabb
A gazdasági csőd szélén álló Venezuelában öt nullát vágtak le a helyi pénznem végéről ma. A dél-amerikai országban – szakértők szerint – az év végén akár 1 millió (!) százalék lehet az infláció. szakértők szerint ezt nagyjából úgy lehet érzékeltetni, hogy körülbelül három-négynaponként duplázódnak az árak, tehát ha valaki megkapja a fizetését a hónap elején, akkor az öt nap múlva már csak a felét…
A sok napsütés mellett nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk. Helyi zápor, zivatar kialakulhat, hétfőn a Tiszántúlon, kedden a Dunántúlon kisebb a csapadék esélye. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, átmeneti szélerősödés csak zápor, zivatar környezetében lehet.
Az elmúlt évben 22 százalékkal nőtt a közjegyzők előtt kötött lakásbérleti szerződések száma - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) csütörtökön az MTI-vel.
Elektronikai meghibásodás veszélye miatt visszahív szervizre 700 ezer Tiguan és Touran típusú autót a Volkswagen – jelentették be ma a német autógyár wolfsburgi központjában.
Amíg nálunk a nemzeti ünnep miatt nincs kereskedés a tőzsdén, a Wall Streeten mérsékelt erősödéssel kezdtek az indexek. A Dow elsősorban a Nike szárnyalásának köszönheti ezt, az Intel papírjai viszont esnek. És esik a Tesla is, mely...
Amíg nálunk a nemzeti ünnep miatt nem volt kereskedés a tőzsdén, a Wall Streeten mérsékelt erősödéssel zártak az indexek. Egész nap minimális volt az elmozdulás, a Tesla papírjai viszont nagy utat jártak be.Nagyot mentett a Tesla 2018.08.20...
A hőség ellenére sokan vettek részt az állami és a helyi ünnepi programokon augusztus 20-án. Országszerte és a határokon túl is az államalapítást ünnepelték. A napot több száz helyen ünnepi tűzijáték zárja.
Négy nap alatt 35-36 ezer látogatója volt Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállításának és vásárának, amely hétfő este ért véget a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán - közölte Vaszkó László vásárigazgató az MTI-vel.
Elektronikai meghibásodás veszélye miatt visszahív szervizre 700 ezer Tiguan és Touran típusú autót a Volkswagen - jelentették be hétfőn a német autógyár wolfsburgi központjában.
Szinte senki nem volt kíváncsi Kevin Spacey új filmjére abban a néhány észak-amerikai moziban, ahol a hétvégén bemutatták: a Billionaire Boys Club című életrajzi drámára az első napon mindössze 126 dollárért (35 ezer forintért) váltottak jegyet a nézők.
Az oroszok 66 százaléka úgy hiszi, hogy létezik egy olyan csoport, túlnyomórészt az általánosságban vett Nyugaton, amely a történelem átírásával, a tények meghamisításával próbál meg ártani Oroszországnak - derült ki a VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézet felmérésének hétfőn ismertetett eredményéből.
A Wirecard részvényei 2013 óta a nyolcszorosukra, idén január óta pedig 80 százalékkal erősödtek; ősztől a bajor fintech cég már a DAX indexben folytathatja a száguldást.
Már a négy-öt százalékos stabil növekedés is elegendő lehet az ipar arányának feltornászásához a következő években az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint.
Decemberben hivatalossá válhat, hogy 2023-ban Budapest ad otthont az atlétikai világbajnokságnak, előzetesen 120 milliárd forintra becsülték a rendezéshez szükséges stadion költségeit. Bár végül nem biztos, hogy szükség lesz 55 ezer férőhelyre, az elszabadult építőipari árak mellett nehéz faragni a kiadásokon.
Elhelyezték az új fejlesztések alapkövét az ország első szabadtéri néprajzi múzeuma alapításának 50. évfordulóján hétfőn Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeumban.
Mi lenne, ha egy biztosító nemcsak a kocsinkat és a lakásunkat, illetve az egészségünket biztosítaná, hanem az online vásárlást, a focimeccseinket és még a bulizást is? - Ezzel az ötlettel nőtte ki magát mindössze öt év alatt Kína...
Ma Magyarországon csaknem 2800 közfinanszírozott fogorvosi praxisból 248 tartósan betöltetlen. Az már csak hab a tortán, hogy van olyan körzet, ahol 2003 óta nincs fogorvos. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs, aki ellátná a betegeket. Csakhogy...
Depóniagázzal üzemelő kiserőművének eladásával tovább tisztítja portfólióját a novemberig tartó részvényvásárlási programjával tőzsdei árfolyamát megtámasztó Alteo. A cég féléves számait várja nagy érdeklődéssel a piac.
Athén tegnaptól saját lábán áll pénzügyileg, de ez nem tölti el felhőtlen örömmel. Fiatal értelmisége kivándorolt, az olasz politikai válság pedig viharként jön fel a horizonton. Erdogan közben nyíltan revansista követeléseket tesz.
Elektronikai meghibásodás veszélye miatt visszahív szervizre 700 ezer Tiguan és Touran típusú autót a Volkswagen - jelentették be hétfőn a német autógyár wolfsburgi központjában. A visszahívás a Tiguan városi terepjáró...
Teljes napi munkaidő, részmunkaidő, általános munkarend, egyenlőtlen munkaidőbeosztás, kötött, rugalmas és kötetlen munkarend. Mit jelentenek ezek a fogalmak a gyakorlatban?
A Magyar Iparszövetség (OKISZ) munkabiztonsági és munkaegészségügyi komplex fejlesztési programot indított munkavállalói partnerszervezetek bevonásával, a több alágazatot is érintő projektek 2019 május végén fejeződnek be, a tapasztalatok alapján javaslatot tesznek a hatékonyabb munkavédelemhez, munkaegészségügyhöz szükséges lépésekre - közölte Vad
Az ország egyik legnagyobb forgalmú, egyben legveszélyesebb útvonalát a 2010 előtti kormányok nem kívánták négysávossá fejleszteni, ezért indokolt most a gyorsabb tempó.
Lejtőre került a dollár miután Donald Trump amerikai elnök élesen kritizálta a Fed kamatemelési politikáját és lehűtötte a kereskedelmi háború enyhülésével kapcsolatos várakozásokat. A forintra egyelőre nincs nagy hatással a mozgás...
A mezőgazdaságban is egyre feszítőbb a munkaerőhiány, tízből kilenc gazdaság szakemberhiánnyal küzd - olvasható a keddi Népszavában. A lap a gépforgalmazó Axiál Kft. marketingigazgatóját, Umenhoffer Pétert idézve arról ír, hogy...
A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern villamosenergetikai divíziójának tagvállalata, a Ruszatom Szerviz képviseletet nyitott Budapesten - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Több mint 20 kilométeren újul meg az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldala, a 90-es és a 111-es kilométerszelvény között - közölte Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-vel. A Balatonvilágos és Zamárdi közötti munkálatok...
Lejtőre került a dollár miután Donald Trump amerikai elnök élesen kritizálta a Fed kamatemelési politikáját és lehűtötte a kereskedelmi háború enyhülésével kapcsolatos várakozásokat. A forintra egyelőre nincs nagy hatással a mozgás...
A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern villamosenergetikai divíziójának tagvállalata, a Ruszatom Szerviz képviseletet nyitott Budapesten - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.