2023. május 19. péntek

máj. 19
12:51
Szórták a bírságokat az árstop miatt (Piac és Profit)
Az árstop bevezetése óta folyamatosak a fogyasztóvédelmi ellenőrzések, ennek keretében több mint 1 milliárd forint bírságot szabtak ki a hatóságok, ez a szám azt üzeni a boltoknak, hogy nem érdemes trükközni.
máj. 19
12:51
Velencei-tavi polgármesterek: egy közös követelés és egy új javaslat is napvilágot látott a tó vízpótásáról (Portfolio)
A Velencei-tó körüli polgármesterek az utóbbi napok, hetek esőzései után azt követelik, ha a vízminőség is engedi, újra nyissák meg a tó legfontosabb vízpótlási útvonalát, a Pátkai-zsilipet - olvasható az egyik tókörüli településhez, Sukoró községhez tartozó Facebook-oldalon közzétett posztban. A gárdonyi polgármester emellett pár napja egy új java
máj. 19
12:51
Tovább folytatódik a földértékesítési program (Magyar Mezőgazdaság)
Újabb állami földterületek, ezúttal a 10 hektár térmértéket meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdálkodókhoz. Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdaságokat és a helyi termelők földhöz juttatását támogatja.
máj. 19
12:57
Mi lesz ebből? Megint egyeztetett Varga Mihály és Matolcsy György (Piac és Profit)
Fókuszban a jövő évi költségvetés.
máj. 19
12:57
Közösségi távértékesítés és szolgáltatásnyújtás: az uniós egyablakos rendszer (Adózóna)
Előző cikkünkben a távértékesítéshez és szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolódó adókötelezettségek teljesítését egyszerűsítő és támogató egyablakos rendszerek közül a nem uniós egyablakos rendszert mutattuk be. Jelen írásunkban az uniós egyablakos rendszer szabályait ismertetjük.
máj. 19
12:57
Rengeteg boltot bírságoltak meg az árstopokkal való trükközés miatt (Portfolio)
Az árstop bevezetése óta folyamatosak a fogyasztóvédelmi ellenőrzések, ennek keretében több mint 1 milliárd forint bírságot szabtak ki a hatóságok, ez a szám azt üzeni a boltoknak, hogy nem érdemes trükközni - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
máj. 19
13:03
A miniszter szerint "mindannyiunk ügye a haza fegyveres védelme" (Menedzsment Fórum)
Egyenruhás munkavállalók helyett harci szellemmel átitatott, bátor katonákat akar Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
máj. 19
13:09
Varga Mihály: a kormány 2024-ben kivezeti az extra terheket (Demokrata)
A kormány jövőre azzal számol, hogy kivezeti az extra terheket, ahogy azt korábban ígérték.
máj. 19
13:15
Újabb meghatározó ember távozik a Telextől (Menedzsment Fórum)
A főszerkesztő-helyettes.
máj. 19
13:15
Közeleg az újabb hatalmas menekülthullám? (Privátbankár)
Szudánban már egymillióan hagyták el otthonukat, vajon hol találnak menedékre?
máj. 19
13:21
Újra felült a hullámvasútra a forint: mikor érdemes eurót váltani a nyaralásra? (Pénzcentrum)
Az utóbbi hónapok folyamatos forinterősödését gyakorlatilag egyetlen pillanat alatt tette semmissé az amerikai dollár hirtelen erősödése, és nagy kérdés lett hirtelen, hogy vége lehet-e ezzel a forint diadalmenetének? És egyáltalán: mit csináljunk, ha most indulunk nyaralni és küldföldi devizára van szükségünk?
máj. 19
13:21
Eddig nem látott számokat közölt a WHO a koronavírus-járványról (Portfolio)
A koronavírus-járvány összesen mintegy 336 millió évvel rövidítette meg az emberi életeket a világon az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken kiadott statisztikai évkönyve szerint.
máj. 19
13:27
Ismét tárgyalóasztalhoz ült Varga Mihály és Matolcsy György (Infostart)
A pénzügyminiszter és a jegybankelnök egyetértett a fegyelmezett költségvetési politika, a hiány és adósságcsökkentés folytatásában, amely megalapozhatja a jövő évi gazdasági növekedés teljesülését.
máj. 19
13:27
Kisebb pluszban a magyar tőzsde (Portfolio)
Nincsenek nagy elmozdulások a hazai blue chipeknél.
máj. 19
13:27
Tovább küzd a méhek megmentéséért a SIÓ (Magyar Mezőgazdaság)
A SIÓ-Eckes bejelentette, hogy folytatja tavaly megkezdett együttműködését az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel (Omme). Ennek keretében az ország legnagyobb gyümölcslégyártója az idei évben többek között széles körű edukációs kampánnyal, pénzadománnyal és országos aktivitásokkal támogatja a szervezet munkáját. A méhek május 20-i világnapja kap
máj. 19
13:27
Törökország átvette az irányítást, a lakosság odáig van a kriptovalutákért (BitcoinBázis)
A GWI Research legújabb felmérése szerint a legnagyobb mértékben Törökországban növekedett a kriptovaluta tulajdonosok száma az utóbbi időben. A török
máj. 19
13:29
Fontos figyelmeztetést adott ki a szombati időjárás miatt az OMSZ (Portfolio)
Nagyon erős UV-B sugárzás várható szombaton az ország több részén - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken.
máj. 19
13:33
Kövér László megint odaszólt egyet-kettőt Ukrajnának (Menedzsment Fórum)
"A teljes magyar nemzet a kárpátaljai magyarság mögött áll", a megerősödött magyarság pedig "uralmi terveket" veszélyeztet. A házelnök hosszú beszédet tartott a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán.
máj. 19
13:33
Elképesztően trükkös vállalkozás hasalt el a NAV előtt (Piac és Profit)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai nemrégiben egy olyan vállalkozásnál kopogtattak, amely évi 80 millió forintos árbevétele mellett 2022 végére már 100 millió forintot meghaladó, évek alatt felhalmozott készpénzt tartott házipénztárában.
máj. 19
13:39
Jó hírt hozott Varga Mihály a bankoknak: jövőre kivezetnék az extra terheket (Portfolio)
A kormány jövőre azzal számol, hogy kivezeti az extra terheket, ahogy azt korábban ígérték - jelentette ki a pénzügyminiszter a Magyar Bankszövetség 34. éves testületi ülésén pénteken Budapesten. Az ülésen új elnökséget választott a szervezett, erről itt számoltunk be.
máj. 19
13:39
Egyre kifinomultabb módszerekkel támadják az adathalászok a fiatalokat is (Üzletem)
A csalók egyre több fronton igyekeznek becsapni az embereket. Az átverések egyre kifinomultabbak, nehezen felismerhetőek, ezért az eddiginél is óvatosabbnak kell lennie mindenkinek, köztük a bankoló gyerekeknek is – derül ki a K&H összeállításából.
máj. 19
13:45
Mi történik? Gyengül a forint, Varga Mihály találkozott Matolcsy Györggyel (Infostart)
Beke Károlyt, a Portfolio elemzőjét kértük, hadd láthassunk a folyamatok mögé.
máj. 19
13:45
Kevesebb szolgáltatáskiesést hozhat a távközlésbe a mesterséges intelligencia (ProfitLine)
A mesterséges intelligencia alkalmazásának lehetőségei álltak az idei Távközlési Világnaphoz kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri rendezvényen előadást tartott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) több vezetője is. Az eseményen került sor a Dr. Magyari Endre-díjak átadására, amit idén Dr. Csorba Imre László és Farkas Zoltán hírközlés
máj. 19
13:45
Folyamatosan süllyed New York, egy kutatás kiderítette, miért (Portfolio)
Évente átlagosan egy-két millimétert süllyed New York a felhőkarcolóinak súlya miatt - állítja egy új kutatás, amely szerint ez növeli a globális felmelegedés miatt emelkedő tengerszint okozta árvízveszélyt.
máj. 19
13:45
Robbantotta a gazdasági bombát Varga Mihály: eddig maradhatnak az extra terhek, profitadók Magyarországon (Pénzcentrum)
A kormány jövőre azzal számol, hogy kivezeti az extra terheket - jelentette ki a pénzügyminiszter a Magyar Bankszövetség 34. éves testületi ülésén pénteken Budapesten.
máj. 19
13:45
Magyar tejfehérje-kutatás: itt tart a közel 1 milliárdos kutatás-fejlesztési projekt (Agroinform)
Nem mindennapi fejlesztés a hazai tejiparban.
máj. 19
13:45
Szegedi ingatlanpiac: rapid áremelkedés, kiköltözési roham (KKV Magazin)
Hullámzó tranzakciószámok és kitartó áremelkedés jellemezte Szeged ingatlanpiacán az elmúlt években. A pandémia évéhez képest 20 millió forinttal, több mint duplájára, vagyis 38,5 millió forintra emelkedett az otthonteremtésre fordított összeg az egyetemvárosban 2022-ben. A főiskolai hallgatók miatti erős keresletnek köszönhetően szárnyal a város b
máj. 19
13:51
Joe Biden megvétózta a határozatot a Kínából importált napelemek vámkötelezettségéről (Alternatív Energia)
Megvétózta az amerikai elnök kedden azt a kongresszusi határozatot, amely a Kínából importált napelemekre vonatkozó vám alkalmazására kötelezné a kormányt.
máj. 19
13:57
Új elnökséget választott a Magyar Bankszövetség, Jelasity Radován maradt az elnök (Portfolio)
A Magyar Bankszövetség megtartotta éves rendes testületi ülését, amelyen általános tisztújítást tartott, így új elnökséget, felügyelő- és etikai bizottságot választott. Varga Mihály pénzügyminiszter és Kandrács Csaba MNB-alelnök is részt vett az eseményen, a pénzügyminiszter az extra terhek tervezett jövő évi kivezéséről is beszélt, az elmondottakr
máj. 19
13:57
Havadtőy Sámuel: Minél több ajtót szeretnék kinyitni még (Forbes)
Ma is rácsodálkozom, hogy a kis magyar Samu hová jutott – megjelent a nyári Forbes Life különszám.
máj. 19
13:57
Nagyot esett a forint egy nap alatt, a Varga–Matolcsy-találkozó után talált újra magára (Telex)
Szó volt arról is, hogy a kormány a jövő évi költségvetéssel 3 százalék alá csökkenti a hiányt.
máj. 19
14:03
Régóta hiányolta a halászati ágazat ezt a támogatást (Agroinform)
Kompenzációs kifizetést kap majd az ágazat azokért a károkért, amit a természet egyéb szereplői, például a kormoránok vagy a vidrák okoznak.
máj. 19
14:09
NAV: új, kétlépcsős azonosítás az Online Számla rendszerben (Adózóna)
2023. június 1-jétől – a még biztonságosabb elektronikus ügyintézésért – a másodlagos felhasználók csak kétlépcsős azonosítással léphetnek be az Online Számla rendszerbe – tette közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
máj. 19
14:21
Ez ám a matek: így ugorhat a lakáshitel-törlesztőd 50 ezerről 100 ezerre egyik napról a másikra (Pénzcentrum)
Meghosszabbították a kamatstopot 2023. végéig. A döntés bejelentésekor elhangzott, hogy addig marad az intézkedés, amíg az alapkamat 10 százalék alá nem csökken. Akkorra ugyanis már kezelhető szintre csökkenhetnek a piaci hozamok, ennek hatására pedig a hitelkamatok is alacsonyabbak lehetnek. Szakértők szerint ennek ellenére a kamatstop kivezetése
máj. 19
14:27
Zöldségeskertek biotanúsítványa: mit kell tudni róla? (Agroinform)
Praktikus tanácsok, melyek megkönnyítik a piacra készülő biozöldségesek életét.
máj. 19
14:27
Szírek haza? – A török ellenzéki államfőjelölt az összes menekültet hazaküldené (Biztosító Magazin)
Kemal Kilicdaroglu török ellenzéki államfőjelölt csütörtökön Ankarában kijelentette, hogy megválasztása esetén az összes menekültet hazaküldené.
máj. 19
14:27
MNB: Háborús időkben felértékelődik a fiskális és monetáris politika együttműködése (Növekedés)
A kormány és a jegybank együttműködése hozzájárul ahhoz, hogy év végére egyszámjegyűre csökkentsük az inflációt, mérsékeljük a kamatokat, tovább javítsuk az egyensúlyi mutatókat, és visszatérjünk a magas ütemű gazdasági növekedéshez. Szakmai egyeztetés keretében ismét találkozott Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter - írja
máj. 19
14:27
Hogyan takarékoskodjunk a vízzel a kertben: 7 tipp szárazság ellen (Magyar Mezőgazdaság)
Az éghajlatváltozás hatásait már régóta érzékelhetjük a kertben is: a szárazság és a talajvíz csökkenése veszélyezteti a talajt és a növényeket. De hogyan lehet erre felkészíteni a kertünket?
máj. 19
14:33
Újabb módszerekkel támadják a csalók az OTP ügyfeleit (Portfolio)
Az utóbbi időszakban az OTP Bank tapasztalatai szerint egyre többször fordul elő, hogy magukat bankbiztonsági szakembernek kiadó bűnözők próbálják megszerezni az ügyfelek online vásárláshoz szükséges adatait, hamis oldalra irányítják őket vagy távoli elérést biztosító programot telepítettnek számítógépre, tabletre vagy mobiltelefonra - derül ki az
máj. 19
14:33
Varga Mihály: a kormány 2024-ben kivezeti az extra terheket (Növekedés)
A kormány jövőre azzal számol, hogy kivezeti az extra terheket, ahogy azt korábban ígérték - jelentette ki a pénzügyminiszter a Magyar Bankszövetség 34. éves testületi ülésén pénteken Budapesten.
máj. 19
14:39
Kormányszóvivő: az árstop bevezetése óta több mint 1 milliárd forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki a hatóságok (Növekedés)
Az árstop bevezetése óta folyamatosak a fogyasztóvédelmi ellenőrzések, ennek keretében több mint 1 milliárd forint bírságot szabtak ki a hatóságok, ez a szám azt üzeni a boltoknak, hogy nem érdemes trükközni - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
máj. 19
14:39
Erdogan készül a második fordulóra: „Oroszországnak és Törökországnak szüksége van egymásra” (Forbes)
A török választások második fordulója előtt arról beszélt a jelenlegi elnök, hogy Törökországnak és Oroszországnak fenn kell tartania a jó kapcsolatot.
máj. 19
14:39
Aratás előtt a hazai gabonatárolók fele üres (Üzletem)
Felmérések alapján jelenleg a hazai termelői gabonatárolói kapacitás felében lehet termény. Ez az arány a korábbi évekhez viszonyítva nagyon magas, de a nyári aratásból származó terménymennyiség számára biztosan elegendőek a szabad kapacitások.
máj. 19
14:45
Megalakult az Évosz Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozata (ProfitLine)
Az építőipar hatékonyságának javítása, a hazai építőanyag-kereskedelem bővülésének, modernizációjának elősegítése érdekében építőanyag-kereskedelmi tagozat alakult az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségén (Évosz) belül - tájékoztatta a szövetség pénteken az MTI-t.
máj. 19
14:51
Szuverén vagyonalapot hoz létre Olaszország (Portfolio)
Olaszország úgy döntött, hogy gazdasága kritikus részeinek támogatása érdekében egy szuverén alapot hoz létre - számol be a hírről a CNBC.
máj. 19
14:51
Egyre kevesebb a gyümölcs – vajon miért? (Agroinform)
A tavaszi fagyok és a hideg időjárás miatt gyenge, vagy közepes termés várható a legfontosabb magyarországi gyümölcsfajok esetében.
máj. 19
14:51
Az IGC megemelte a 2023/24-es globális kukoricatermésre vonatkozó előrejelzését (Agrofórum)
A Nemzetközi Gabonatanács (Igc) 9 millió tonnával 1,217 milliárd tonnára emelte a 2023/24-es globális kukoricatermésre vonatkozó előrejelzését, ami nagyrészt a brazíliai és kínai termelési kilátások javulását tükrözi.
máj. 19
14:57
Újraindította a rakétagyártást Oroszország a szankciók ellenére (Növekedés)
Oroszország kimerítette rakétakészleteinek jelentős részét, de a nemzetközi szankciók ellenére sikerült elindítania a gyártást, amint azt az Ukrajnában lelőtt rakéták töredékei is bizonyítják - jelentette ki pénteken Vadim Szkibickij, az ukrán katonai hírszerzés helyettes vezetője az RBK-Ukrajina hírportálnak.
máj. 19
14:57
Craig Wright pere lehet a nyílt forráskódú szoftverek vége (BitcoinBázis)
A nonprofit Bitcoin Jogi Védelmi Alap vezető jogásza, Jessica Jones május 18-án arról beszélt a Miamiban tartott Bitcoin 2023 eseményén,
máj. 19
15:03
Elhunyt a világszerte ismert Nobel-díjas közgazdász (Infostart)
Robert Lucas Jr., az újklasszikus közgazdasági iskola legnevesebb alakja, a közgazdaságtudomány egyik legnagyobb hatású művelője 85 éves volt.

Keresés