2023. május 22. hétfő

máj. 22
6:45
Elhunyt a Horn-kormány emblematikus minisztere (Menedzsment Fórum)
Suchman Tamást 69. évében érte a halál.
máj. 22
6:45
Rosszabb jövőre számítanak a magyarok (MMonline)
A GKI konjunktúraindexe májusban ugyan emelkedett áprilishoz képest, de így sem érte el márciusi szintjét. Ezen belül az üzleti várakozások májusi javulásuk ellenére ugyancsak rosszabbak maradtak a márciusinál. A fogyasztói várakozások pedig áprilishoz képest is romlottak májusban. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés
máj. 22
6:51
Kiszámoltuk, mennyit bukott, akit kizártak a nyugdíjemelésből (Azenpenzem)
Az Alkotmánybíróság (Ab) nemrégiben elutasította egy kisnyugdíjas panaszát, aki azt kifogásolta, hogy kizárták a tavalyi nyugdíjemelésből. Mint a KSH adataiból kiszámoltuk, körülbelül 95 ezren járhattak még így. Mutatjuk a részleteket.
máj. 22
6:51
Digitális felzárkóztatás robotikával (newtechnology.hu)
Az Ökumenikus Segélyszervezet az E.ON támogatásával 2020-ban indította el Kapaszkodó 2.0 programját, hogy valódi segítséget nyújtson a hátrányos helyzetű gyermekek digitális felzárkóztatásában. A program negyedik évének tapasztalatai azt mutatják, hogy a gyerekek az innovatív fejlesztőprogram révén eredményesen zárkóznak fel társaikhoz, a tudásuk b
máj. 22
6:51
Az időjárás kegyesebb a gazdákhoz, mint a kormány (Magyar Mezőgazdaság)
Vajdaságban mindössze négy olyan éjszaka volt áprilisban, amikor a hőmérséklet nem csökkent a kukorica és a szója csírázásához szükséges 10 Celsius-fok alá. Csakhogy az itteni termelők már megtanulták, hogy addig nem kezdik meg a vetésüket, amíg a talaj hőmérséklete nem marad tartósan efölött.
máj. 22
6:57
Ma pezsgőt bonthatnak a metróval utazók (Menedzsment Fórum)
A Lehel téri és Nagyvárad téri megállók átadásával véget ér a 3-as metró rekonstrukciója.
máj. 22
6:57
Háború: Biden szerint csak Ukrajna területén használhatják az F16-os vadászgépeket (Növekedés)
Brazília nem állzt ki Ukrajna mellett a G7 csúcstalálkozón, ahol Joe Biden amerikai elnököt az Ukrajnának szállítandó F16-os vadászgépek felhasználásáról kérdezték.
máj. 22
6:57
Először és az elsők között listáz BRC-20 tokent az OKX (BitcoinBázis)
Az OKX az utóbbi időben egyre nagyobb elköteleződést mutatott a Bitcoin Ordinals és a BRC-20 tokenek iránt. A világ második
máj. 22
6:59
Aggodalommal tölt el a jövő? Fontold meg ezeket a projekteket (BitcoinBázis)
Bárhol is legyél a világban, minden bizonnyal már te is tapasztaltad már az egyre sokasodó szélsőséges időjárási jelenségeket valamilyen formában. Legyen
máj. 22
7:03
Ezeken a helyszíneken ellenőriz az adóhatóság május végén (HR Portál)
Az adóhatóság többek között a zöldség- és gyümölcskereskedőket, illetve a szezonális kitelepüléseken értékesítőket is ellenőrizni fogja.
máj. 22
7:03
Gyengüléssel kezdte a hetet a forint (444.hu)
375,6-ért az euró!
máj. 22
7:09
Több százezer ember hagyta el az Egyesült Államok nagyvárosait (Portfolio)
Az Egyesült Államok legnagyobb városa, New York elveszítette lakossága több mint 5 százalékát, 468 ezer embert 2020 áprilisa és 2022 júliusa között - derül ki az amerikai adatnyilvántartó hivatal (US Census Bureau) új összegzéséből.
máj. 22
7:15
Szembemennek a világgal a kínaiak (Privátbankár)
Míg az amerikai és az eurózóna jegybankja még a szigorítási szakaszban van, addig a pekingi nem változtatott az alapkamatán.
máj. 22
7:15
Cserháti Ferencet megválasztották Veresegyház polgármesterének (ProfitLine)
Megválasztották Veresegyház polgármesterének a függetlenként, a tisztségért egyetlen jelöltként induló Cserháti Ferencet vasárnap.
máj. 22
7:21
Az adósságplafon rendezésére várhat a kripto piac (Kripto Akadémia)
A bitcoin árfolyama immár 10 napja képtelen elrugaszkodni a 26 600 dolláros régióból. A küszködést még nála is látványosabban fejezi ki az ETH grafikonja, ami a hét minden napján kísérletet tett az emelkedésre, ám 1825 dollánál mintha mindig egy láthatatlan falba ütközött volna, képtelen volt efölött zárni. A következő napokban továbbra is fenntarh
máj. 22
7:21
Döntött a kínai jegybank, nincs meglepetés (Portfolio)
A kínai központi bank 3,65 százalékon tartotta az egyéves hitelek referenciakamatát (Loan Prime Rate/LPR) hétfői döntésével.
máj. 22
7:21
Túlárazott (és sosem használt) lélegeztetőgépek: Szijjártó minisztériumában gyorsan ledarálták a dokumentumokat (Forbes)
A beszerzett eszközök nagy részét soha nem használták, mert nem is feleltek meg az EU-s szabványoknak. Az állam több száz milliárdot költött el ezekre. Hamarabb darálták le az iratokat, mint hogy a gépeket használták volna Már 2021 novemberében megsemmisítette a külügyminisztérium a másfél évvel korábban kötött gyanús, túlárazott malajziai lélegzte
máj. 22
7:27
Így őrizzük meg mentális és fizikális egészségünket a munkahelyen (HR Portál)
Az utóbbi években nőtt a stressz, a szorongás a munkahelyeken, a pszichológusi várólisták is hosszabbak - fogalmazza meg tapasztalatait Szatmáriné dr. Balogh Mária munka- és szervezet szakpszichológus. Különösen veszélyeztetettek a középvezetők, pedig a munkaerő-megtartás kulcsa az ő kezükben van. Mit tehet egy cég és mit a munkavállaló a mentális
máj. 22
7:27
Élesen bírálják a tervezetet (Magyar Mezőgazdaság)
Forró téma a zöldség-gyümölcsök csomagolása az utóbbi időben. A fogyasztói igényekre hivatkozva és környezetvédelmi megfontolásból sokan támadják különösen a műanyag csomagolóanyagokat, az EU pedig szigorú szabályozást tervez a hulladék csökkentése érdekében.
máj. 22
7:33
Az ukrajnai gazdaságok működését számos módon nehezíti a háború (Agrofórum)
Ukrajna gabonatermelése – amely sokáig az exportbevételek és a globális gabonapiacok mozgatórugója volt – máris meredeken visszaesett a háború miatt, amely megzavarta az exportot, csökkentette a műtrágyákhoz való hozzáférést és hatalmas mezőgazdasági területeket tett nem megfelelően művelhetővé, plusz teher a gazdálkodónak, hogy sok dolgozó vonult
máj. 22
7:33
Öt év felújítás után mától végig járható az M3-as metró (Növekedés)
Ma véget ér a 3-as metró rekonstrukciója a Lehel téri és Nagyvárad téri megállók átadásával.
máj. 22
7:33
Kedden dől el a forint sorsa? Így indult a hét (Forbes)
A piac elsősorban az MNB-re figyel, kedden kamatdöntő ülés. Ha a jegybank nem ijed meg a forintgyengüléstől, jöhet a lazítás.
máj. 22
7:39
Novák Katalin visszadobta, ma újra szavaz róla a parlament (Menedzsment Fórum)
A panasztörvényről van szó, amely alapján eredetileg feljelentést tehetett volna az, aki kétségbe vonta volna, hogy házasság csak férfi és nő között lehetséges, és az anya nő, az apa férfi.
máj. 22
7:39
Tanítanék Mozgalom: a státusztörvényt teljes egészében el kell utasítani (HR Portál)
A szervezet szerint a státusztörvény nem tárgyalási alap.
máj. 22
7:39
Öt év után ma véget ér a 3-as metró felújítása (Növekedés)
Ma befejeződik a 3-as metróvonal felújítása: a Lehel tér és a Nagyvárad tér is bekapcsolódik az utasforgalomba kora délután.
máj. 22
7:45
Érdemes várnia, ha eurót kell váltania! (Privátbankár)
Gyengébben kezdte ugyanis ezt a hetet, mint ahogyan az előzőt befejezte.
máj. 22
7:45
Amerikai elnök: nem védem meg a kriptokereskedőket (Kripto Akadémia)
Érdekes kijelentést tett az Egyesült Államok elnöke. Joe Biden a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G7 országok japán találkozóján nyilatkozott úgy, hogy: “Nem vagyok hajlandó aláírni egy olyan megállapodást, ami védi a gazdag adóelkerülőket és kriptokereskedőket.” Biden: "I'm not going to agree to a deal that protects wealthy tax cheats and cry
máj. 22
7:45
Elhunyt Suchman Tamás, volt miniszter (Növekedés)
Elhunyt Suchman Tamás volt MSZP-s parlamenti képviselő, a Horn-kormány egykori minisztere - közölte a Magyar Szocialista Párt Országos Központja.
máj. 22
7:51
Gyengült a forint árfolyama (Növekedés)
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest hétfő reggel a péntek esti szintekkel összevetve.
máj. 22
8:15
Kriptopénzügyek (Kripto Akadémia)
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Litecoin Várhatóan augusztus 3-án kerül majd sor a harmadik Litecoin felez
máj. 22
8:15
Olaszországi áradások: az EU vészhelyzeti felszereléseket biztosít a helyi hatóságok munkájának segítésére (ProfitLine)
Az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusán keresztül vészhelyzeti felszerelések biztosításával támogatja az olasz hatóságokat a súlyos Emilia-Romagna-i árvizek elleni küzdelemben - közölte vasárnap az Európai Bizottság.
máj. 22
8:15
Sportos projektben az Unilever (MMonline)
A FIFA bejelentette, hogy az Unilever testápolási márkái – köztük a Rexona, a Dove, a Lifebuoy és a Lux – lesznek a 2023-as ausztráliai és új-zélandi közös rendezésű FIFA Női Labdarúgó-világbajnokság hivatalos támogatói. A partnerség 2027-ig tart és magába foglalja a 2026-os férfi labdarúgó-világbajnokságot és a FIFAe esport döntőt is. Ez lesz az e
máj. 22
8:21
Vészjósló üzenetet küldött a Kreml Washingtonnak (Privátbankár)
Dióhéjban, mi történt, amíg Ön aludt.
máj. 22
8:21
Lehet-e fenntartható az F1? (Alternatív Energia)
Meglepő lehet, de a Formula-1-ben nem a versenyautókhoz köthető a legnagyobb kibocsátás.
máj. 22
8:21
London a helyi bortermelőket szeretné népszerűsíteni (Agrofórum)
Az Egyesült Királyság az Eu-korszak szabályozásának feloldásával kívánja fellendíteni a belföldi, brit bortermelést. "Ezek a reformok nagy lendületet adnak bortermelőinknek" - mondta Therese Coffey mezőgazdasági miniszter.
máj. 22
8:27
Hétfő éjfélig adható be az szja-bevallás (HR Portál)
Aki egyetért a tervezetben foglaltakkal és nem tesz semmit, annak május 22-ével automatikusan bevallássá válik a tervezete.
máj. 22
8:27
A New Holland bemutatja a vadonatúj Te6 termékcsaládot (GépMax)
A New Holland bemutatja az új Straddle Tractor Te6 sorozatot: Te6.120N és Te6.150N.
máj. 22
8:27
A baromfiipar piaci trendjei, kihívásai a világban, régiónkban és Magyarországon (Agrárágazat)
A jóléti államokban a fiatalabb generációk esetében a húsfogyasztás mértéke várhatóan csökkenni fog.
máj. 22
8:27
Villámgyorsan átállni a megváltozott vevői igényekre – webáruházi trendek 2023 (Transpack)
A webáruházaknak figyelembe kell venniük a jelenlegi piaci trendeket, hogy ellensúlyozhassák a keresletvisszaesést.
máj. 22
8:27
Január 1-től változtak a termőföldterületek öröklésének szabályai (Mezőhír)
Már az elmúlt években több szakmai javaslat született a hazai öröklési szabályok kidolgozására.
máj. 22
8:33
Mire költötte a kormány a pénzt? Ma kiderül (Portfolio)
Holnap ismerteti a Pénzügyminisztérium az államháztartás áprilisi számainak részletes beszámolóját. Már az előzetes adatokon látszott, hogy a költségvetés nincs könnyű helyzetben, a részletes számokból most kiderül, hogy pontosan mire költött a kormány. Ezen kívül lesz kamatdöntés is idehaza, valamint BMI-adatok is érkeznek.
máj. 22
8:39
Botrányos: kiderült, hogy a Kúria falazott Szijjártó Péteréknek (Menedzsment Fórum)
A bíróság nem talált kivetnivalót abban, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium megsemmisítette a többszáz milliárd forintos lélegeztetőgép-bizniszéről készült dokumentumokat.
máj. 22
8:39
Befejeződik a 3-as metró felújítása: délutántól a két utolsóként felújított állomás is használható (Adózóna)
Ma befejeződik a 3-as metróvonal felújítása: a Lehel tér és a Nagyvárad tér is bekapcsolódik az utasforgalomba kora délután.
máj. 22
8:39
2023. május 22. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
máj. 22
8:45
Véres reggelre ébredtek a palesztinok (Privátbankár)
Izraeli katonák több palesztint megöltek és megsebesítettek egy újabb ciszjordániai összecsapásban.
máj. 22
8:45
Jó hangulatban indul a hét a tőzsdéken (Portfolio)
Az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos hírek mozgathatják a piacokat a hétfői kereskedésben, amivel kapcsolatban újabb kulcsfontosságú eseményre kerül sor, ma találkozik ugyanis Joe Biden a Képviselőház republikánus vezetőjével. A reggeli órákban az ázsiai tőzsdéken jó volt a hangulat, az európai piacokon azonban már a bizonytalanság érződik.
máj. 22
8:47
Új helyen jelenhetnek meg amerikai hadihajók, nagy megállapodásra készül az USA (Portfolio)
Narendra Modi indiai miniszterelnök hétfőn Pápua Új-Guineában tartott csúcstalálkozót a csendes-óceáni szigetek vezetőivel, a tervek szerint a nap folyamán Antony Blinken amerikai külügyminiszter is találkozik a vezetőkkel, és védelmi megállapodást ír alá Pápua Új-Guineával. James Marape pápua új-guineai miniszterelnök nemrég közölte: a megállapodá
máj. 22
8:51
Elkeserítő számok: csak egyvalaki jelentkezett idén kémia-fizika szakos pedagógusnak (Pénzcentrum)
A tanárképzésekre jelentkezők közül a legtöbben az angolt párosítanák valamilyen más tantárggyal, a természettudományok nem túl népszarűek.
máj. 22
8:51
Nem megy jól a nyugati bankoknak Kínában (Portfolio)
Jelentősen romlott tavaly Kínában számos nyugati befektetési bank eredménye a koronavírus-korlátozások és a geopolitikai feszültségek miatt – számolt be a Financial Times.
máj. 22
8:51
Case Tl100 gumihevederes mini rakodó: a legkisebb modell ebben a kategóriában (Agroinform)
A Case a teljesen új TL100 típusával belép az egyre növekvő mini gumihevederes rakodógépek (MTL) piacára is.

Keresés