Számos termelő a legutóbbi digitális pályázatnak köszönhetően most mélyíti el eddigi precíziós technológiáját, hogy a legkevesebb pazarlással és a maximális bevétel opciójával gazdálkodhasson.
A fémből készült műalkotások nem számítanak újdonságnak. Sokunknak azonnal a Szabadság-szobor vagy az Eiffel-torony jutna eszébe, míg a kortárs művészetben jártasaknak a Chicago Picasso vagy Sir Anthony Gormley Északi angyal című alkotása juthat eszébe. Hogyan lehetne azonban több híres műalkotást ötvözni, rozsdamentes acél és mesterséges intellige
Mely országok hozzájárulása a legnagyobb a globális GDP-hez? Mekkora jelentősége van még Európának? Hol találhatóak a legnagyobb vállalatok? Hol állnak a V4-ek? Van esélye visegrádi országnak bekerülne a legnagyobbak közé? Megnéztük mekkora a gazdasági súlya az egyes országoknak.
Így gondoskodj a cseresznyefa igényeiről; ezt kell tenned a gyönyörű rózsákért; így szárítsd és tárold a gyógy- és fűszernövényeket. Az Agroinform.hu Házikert rovatának májusi összefoglalója.
Évről-évre erőteljesebb a csapadékhiány, s az M1-esen bekövetkezett tömegbaleset is arra figyelmeztet: mindenkinek át kell gondolnia, folytathatja-e az eddigi hagyományos talajművelést.
Elkerülhető az Egyesült Államok számára katasztrofális fizetésképtelenség a költségvetésről szóló megállapodással - jelentette ki Joe Biden elnök Washingtonban vasárnap este, miután a Képviselőház elnökével véglegesítették a szombaton megkötött egyezséget.
Sok mindent nem tudnak a tudósok a tobzoskáról – arról a különös, pikkelyes emlősről, amely úgy néz ki, mint egy földi mormota és egy labda keresztezése.
Történetének új fejezetébe lépett a Kioti traktor azzal, hogy a HX-sorozatban két új, nagy teljesítményű motorverzióval szerelt típusváltozatot dobott piacra.
A klímaváltozás Dél-Afrikát is érinti, a veszélyes fitoplazma vírusbetegségek is ugyanúgy terjednek nálunk, mint ott, de a szőlőszaporítóanyag-előállítás területén a technológia igen fejlett.
Az élelmiszeripari beruházások értéke folyó áron a kijelölt vállalkozások körében 9 százalékkal magasabb volt 2022-ben, mint 2021-ben – hívta fel a figyelmet elemzésében az Agrárközgazdasági Intézet (Aki).
A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Ahmet Yener bejelentette: a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját.
Reményekre épített befektetés lenne az állampapír és a jelzáloghitel-kamatok közötti különbség kihasználása? Mennyire valószínű, hogy az állam drasztikusan megemeli a kötvény visszaváltási költségét? Számoljunk reálisan.
Nehezen elviselhető, akár 30-40 Celsius fok feletti hőmérsékletre is felmelegedhetnek nyáron egyes házak. Kutatók több évszakon át vizsgálták a különböző épületeket, mérve a belső hőmérsékletet, hőingadozást és a komfortérzetet. Óriási eltéréseket tapasztaltak.Mindenki szeretné otthonában a legkényelmesebb klímát élvezni. Azonban kevesen gondolnak
Az általános narratíva szerint a siker elsősorban a munkamorálnak köszönhető. Csakhogy ez nem mindig van így, kutatások bizonyítják, hogy a velünk született tehetség jelentőségét sem szabad lebecsülni.
Új keletű elnevezés egy évtizedek óta létező jelenségre. A család nagy árat fizethet azzal, ha a szülő keletről nyugatra költözik a jobb anyagi körülmények reményében.
Elkészült a B+N Referencia Zrt. saját fejlesztésű, mesterséges intelligenciát (MI) is alkalmazó UV-C fertőtlenítő robot prototípusa; a szükséges tesztek után még idén elindulhat a gyártás, a fejlesztés iránt már külföldről is érdeklődnek - közölte a létesítményüzemeltetéssel és kutatás-fejlesztéssel foglalkozó vállalat az MTI-vel.
Az online számlák száma jelentősen nő, napokon belül eléri a kétmilliárdot - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek, kiemelve, hogy Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben, 5,1 százalékos áfarés-értékkel az Európai Unió tagállamai közül a legjobb eredményt érte el az áfacsalás elleni küzdele
Az üzemanyag-takarékos vezetés figyelmet és jártasságot igényel, de az elkötelezettség kifizetődik: ugyanis ezzel azon túl, hogy költséget takarítunk meg, hozzájárulhatunk az autónk szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséhez is.
Eger Wine Meetup néven újul meg a húszéves múlttal rendelkező szőlészeti és borászati konferencia Egerben. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem szakmai programja két napon át tart június 16-17-én, és felöleli a fenntarthatóság, a birtoképítés, a klímaváltozás és a terroir témaköreit.
Az online számlák száma jelentősen nő, napokon belül eléri a kétmilliárdot - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára. Fontos eleme a gazdaságfehérítésnek a kormány 2018. július 1-én debütált NAV online számla rendszere.
Újabb földrengés történt Romániában, Aradtól mintegy 16 kilométerre, helyi idő szerint hétfőn 5 óra 25 perckor - írja a Katasztrófavédelem a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának tájékoztatása nyomán.
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) alapos ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.
Az európai növénytermesztés és fajtaminősítés hatékonyságát segítő Horizon 2020-InnoVar projekt legfrissebb tudományos eredményeit mutatták be a kutatók a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Nyíregyházi Kutatóintézetében.
Tíz napon át várja a látogatókat ingyenes programjaival a 13. Rozé, Rizling és Jazz Napok július első felében Veszprémben. A blues, a jazz és a funkzene mellett környékbeli borászatok kínálják italaikat - közölte az MTI-vel a fesztiváligazgató.
Május 22-én átadták a felújított M3-as metró összes állomását. Mivel a metrópótlás is véget ért, már nincs szükség a buszsávokra a Váci út–Üllői út tengelyen. Hamarosan több sávot használhatnak az autóval közlekedők, ezzel csökken a környékbeli kisebb utcák forgalomterhelése. Emellett lehetőség nyílik arra is, hogy hiányzó szakaszok pótlásával bizt
Kihúzták a Hatoslottó 2023/21. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a 22. héten 500 millió forint lesz a várható főnyeremény a hatos lottón.
A legmagasabb hegyek megmászásához kell egy erős csapat, és ugyanez igaz a vállalatok transzformációjára is – kezdte megnyitó előadását az SAP idei Sapphire konferenciáján a német szoftveróriás vezérigazgatója, Christian Klein. A konferencia központi témája, hogy az feltörekvő technológiák - mint a mesterséges intelligencia - segítségével hogyan tu
A kormány az MNB-vel és a piaccal közösen folyamatosan dolgozik azon, hogy a hazai szabályozási környezet a digitális bankolást, a gördülékenyebb ügyintézést minél hatékonyabban támogassa. Ennek érdekében az elektronikus ügyintézési törvény módosításával rendezésre került az írásbeliség és az okiratiság kérdése. Azt is megtudtuk Túri Anikótól, a GF
Ki ne szeretne kevés pénzből sokat csinálni? Ez ma sokkal könnyebb, mint bárki gondolná: csak néhány tanácsot kell megfogadni, hogy gyarapíthassuk a vagyonunkat. A pénzügyi biztonság megteremtéséhez rendszeres és tudatos megtakarításra van szükség. Ezt most új funkcióval is segíti az Erste digitális platformja, George. Következzen négy plusz egy eg