A következő évtizedben az Y és a Z generáció válnak a bankok legfontosabb célcsoportjaivái, mivel várhatóan közel 70 billió dollárnyi vagyon száll rájuk szüleiktől. Mit jelent ez a bankszektor számára? Először is azt, hogy gyorsan kell digitalizálódnia. Az újabb generációk szülöttei számára a mobiltelefonok kiemelt fontossággal bírnak: gyors, kénye
A kormány a legújabb bejelentések alapján vállalta, hogy ritkán látott mértékben fogja féken tartani a költségvetési kiadásait jövőre, azonban vannak olyan területek, amelyek elsőbbséget élveznek továbbra is a költségvetési tervezetben. Ilyen többek között a honvédelmi kiadások ügye: a Honvédelmi Alap keretösszege ugyanis a tervek szerint 55 százal
A Diageo a Momentán Társulattal együttműködve a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorításáért 2019-ben indította el Magyarországon az általános- és középiskolásoknak szóló Smashed névre keresztelt programot, amely 2021 őszétől Smashed Online néven egy interaktív online edukációs platformként is elérhetővé vált a fiatalkorúak, tanárok, valamint sz
Jelentős többletet termelt a szolgáltatások külkereskedelmi forgalma Magyarországon az idei első negyedévben a KSH friss adatai alapján. A következő negyedévekben már nemcsak a szolgáltatásexport nyújthat erős támaszt, hanem a termékkülkereskedelem is helyreállhat, ahogy a globális energiaárak szelídülése kedvező hatást gyakorol.
A teljes magyar lakosság 29 százaléka járt magánorvosnál az elmúlt egy évben, ők tavaly átlagosan 137 ezer forintot költöttek erre - derült ki az UNION Biztosító megbízásából készült reprezentatív kutatásból.
Harmadik hónapja csökken az ipar belföldi értékesítési árszintje - derül ki a ma megjelent KSH gyorsjelentésből. Áprilisban a teljes ipar 0,5%-os, ezen belül a feldolgozóipar 1,4%-os árszintcsökkenést mutatott fel.
Az idei I. negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve. A biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek d
Holnaptól ismét háromszereplőssé válik magyar mobilinfrastruktúra-szegmens, éjféltől leállnak ugyanis a DIGIMobil szolgáltatás bázisállomásai - írja a HWSW.
Az idei I. negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve. A biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek d
A szolgáltatások euróban számított exportja 12,6, importja 5,9 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 2,375 milliárd euró volt, 538 millió euróval több az egy évvel korábbinál - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hanoi, Vietnam fővárosa minden este sötétségbe borul, mert a hatóságok így próbálják csökkenteni az elektromos hálózatra nehezedő terhelést, amelyet a légkondicionálók és ventilátorok megnövekedett használata okoz, mert az emberek így igyekeznek megküzdeni a hőséggel - közölték illetékese szerdán.
A munkahelyek megvédése és a foglalkoztatottak számának további növelése érdekében a Kormány júniustól 6 milliárd forintos kerettel, hazai forrásból elindítja a Vállalkozó Start II. Programot. A támogatás keretében az induló egyéni, vagy mikrovállalkozásnak minősülő társas vállalkozások igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást kezdeti költség
A Spar Magyarország évek óta, folyamatosan bővíti hazai kisvállalkozói beszállítói körét. A vállalat még 2019-ben indította el a Hungaricool termékversenyt, melynek célja, hogy megtalálja azokat a magyar kistermelőket, akik kiemelkedő minőségű, Magyarországon előállított termékekkel szeretnének bemutatkozni, amelyek lehetnek akár új fejlesztésűek,
A kormány a háború és az elhibázott szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is mindent megtesz azért, hogy megvédje a családokat, a nyugdíjasokat és a munkahelyeket. A kormány 2010 óta számos lépést tett a bérek emelése és a foglalkoztatás növelése érdekében, így mára egymillióval dolgoznak többen - állapította meg szerdai közleményében Czomba Sánd
A Mondolo Egyesület, a Szegedi Tudományegyetem (Szte) szakemberei és az önkormányzat együttműködésével a városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden - közölte Ézsiás Tamás, a civil szervezet munkatársa kedden.
Egy hónap múlva, július 1-től átveszi az állam a védőnői ellátást az önkormányzatoktól, az átállás előkészítése azonban kérdéseket vet fel – írja a nepszava.hu.
Naponta átlagosan egy órán át pörgetik a Facebookot a magyar felhasználók, miközben hírek olvasására negyedóránál is kevesebbet szánnak – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából. Az elemzés szerint fél perc alatt megközelítőleg 51.700 internetes weboldalt nyitnak meg a felhasználók Magyarországon számítógépen vagy laptopo
Májusban négy hónapja a leggyengébben teljesített a kínai gazdaság a szerdán publikált beszerzésimenedzser-indexek tanúsága szerint. A feldolgozóiparban felgyorsult a teljesítménycsökkenés üteme, a szolgáltatóiparban pedig lassult a növekedés.
Egyiptomban rendezték meg az idei nemzetközi versenyt, ahol a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium csapata bronzérmet nyert. Miben különbözik ez a vetélkedés a többi nemzetközi versenytől? A Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián, más néven IIOT-on, nem egyének indulnak el a versenyen, hanem a többi diákolimpiától eltérően itt csapatmunka van. I
2023. áprilisban az ipari termelői árak átlagosan 15,9 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 41,9, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal nőttek - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az Európai Unió mutasson szolidaritást a kelet-európai gazdálkodókkal annak érdekében, hogy az ukrán gabonaimport miatt eladatlanná vált kelet-európai készletek ne a raktárakban maradjanak, hanem kerüljenek értékesítésre - hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (Am) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden az Mti-
Csaknem 750 millió forintos fejlesztés zárult le a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sátoraljaújhelyen, melynek keretében a város két kedvelt kirándulóhelyén valósultak meg korszerűsítések - tájékoztatta az MTI-t a város önkormányzata.
Tavalyi világcsúcsát is megdöntve két aranyérmet szerzett a Széchenyi István Egyetem (SZE) SZEnergy Team nevű csapata a franciaországi Nogaróban május 19. és 25. között megrendezett Shell Eco-marathonon - közölte a felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel.
Budapest, 2023. május 31. - Harminc éves történetének legsikeresebb évét zárta a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. A garanciaintézmény 2022-ben 570 milliárd forint értékben vállalt új garanciát döntő részben mikro-, kis-, és középvállalati hitelek mögé, így összességében 28 százalékkal 2473 milliárd forintra emelkedett a kezességvállalási portfolió. Ezz
Május 31-én éjfélig kell benyújtani a cégeknek a 2022. évre vonatkozó társasági adóbevallást és megfizetni az adót. Fontos változás, hogy ebben az adóbevallásban már szerepeltetni kell a transzferár dokumentációra köteles vállalkozásoknak a kapcsolt felek közötti tranzakciók legfontosabb adatait.
A török líra folytatja a zuhanást a dollárhoz képest, ami újabb mélypontot jelent szerdán. A forint közben keresi az irányt az euróval szemben, a dollárhoz viszonyítva ugyanakkor jelentősen gyengült. A piacok ma többek között a német inflációs adatra figyelnek és este érkezik az USA Bézs könyve is.
Hollandia azt tervezi, hogy átalakítja Európa legnagyobb magán-nyugdíjpénztári rendszerének számító ágazatát, az 1450 milliárd eurónyi megtakarítást kezelő szektor a kifizetések helyett a befizetések rögzítésére térne át – számol be a hírről a Reuters.
Harminc éves történetének legsikeresebb évét zárta a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. A garanciaintézmény 2022-ben 570 milliárd forint értékben vállalt új garanciát döntő részben mikro-, kis-, és középvállalati hitelek mögé, így összességében 28 százalékkal 2473 milliárd forintra emelkedett a kezességvállalási portfolió. Ezzel a társaság már 3065 milli
Az idei I. negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve. A biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek d
Csak azokra az alkalmazottakra vonatkozik a december 24-ét pihenőnappá nyilvánító tervezet, akiket általános munkarendben foglalkoztatnak, így több százezer kereskedelmi alkalmazottnak továbbra is dolgoznia kellene a Szentestét megelőző órákban.
Egyetlen európai országban sem olyan magas az infláció, mint Magyarországon, aminek számos oka van. A pénzromlás ugyanakkor minden országban megugrott, az egyre népszerűbb vélekedés szerint a "profit vezérelt infláció miatt" is. A vállalatok azonban csak akkorát tudnak emelni az árakon, amekkorát a fogyasztók elviselnek. A dezinflációs folyamat már
Az elmúlt két évhez képest megfeleződött a Paks II. Atomerőmű Zrt. vesztesége. A társaság beszámolója szerint ebben szerepet játszott egyebek mellett az is, hogy kötbér növelte a társaság bevételeit. Utóbbi jelzésértékű, ami utal arra, hogy komoly csúszások vannak.