2023. május 5. péntek

máj. 5
0:23
Lázár János: "ez az ország még nincs kész" (Infostart)
Az építési és közlekedési miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tokajon, az ötcsillagos Minaro Hotel átadásán beszélt.
máj. 5
0:26
Újabb üzemanyaghiánytól tartanak az autósok (MMonline)
Majdnem minden második autós számára zavaró vagy stresszes volt a tavaly decemberben kialakult országos üzemanyaghiány, és a járművezetők negyedét anyagilag rendkívül rosszul érintette a hatósági ár eltörlése, derül ki a Wagner Solar Hungária Kft. és Expleo friss felméréséből. Minden harmadik megkérdezett újabb üzemanyaghiánytól tart, a válaszadók
máj. 5
0:27
OTP Nyugdíjpénztár: az állami nyugdíj nem elég a megélhetéshez (Infostart)
Egy felmérésből kiderült, hogy a magyarok 71 százaléka úgy látja, nyugdíjas éveiben is dolgoznia kell, ezért próbálnak olyan munkát találni, amelyet idős korukban is végezhetnek.
máj. 5
0:30
Elpusztíthatatlan a legújabb okosmobil (MMonline)
A HMD Global, a Nokia telefonok gyártója bejelentette a legújabb okostelefonját: itt a Nokia XR21, amely a bizonyítottan strapabíró kialakításával és az egyetlen töltéssel akár két napon át üzemelő akkumulátorával oszlatja el a sérülésekkel és a lehető legrosszabbkor lemerülő telefonnal kapcsolatos félelmeket.A legendás, (majdnem) elpusztíthatatlan
máj. 5
0:34
Kiderült: a Balatonnal is gond van (MMonline)
Bizonyossá vált, hogy a Balatonban is vannak 50-100 µm-es mikroműanyagok, amelyek bejuthatnak a nagy vízibolha tápcsatornájába – közölték a MATE és az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatói a rangos Science of the Total Environment szaklapban közölt új tanulmányukban. A mikroműanyagok ráadásul nemcsak önmagukban jelentenek problémát, hanem
máj. 5
0:38
Új műsorokkal erősít a TV Paprika (MMonline)
Havas Dóra, az ország egyik legnépszerűbb gasztrobloggere vadonatúj műsorral jelentkezik a TV Paprikán Szezonról szezonra címmel. A május 6-án induló újdonság a szezonalitást helyezi középpontba, Dóra ezen elvek mentén részletesen bemutatja egy-egy zöldség vagy gyümölcs tulajdonságait, így többek között azt is, milyen hatással van az emberi szervez
máj. 5
0:42
A sokszínűségért és a befogadásért kampányolnak (MMonline)
Az előítéletek lebontása és befogadó munkahelyek kialakítása a célja a HBLF EU Sokszínűségi Hónap rendezvénysorozatnak, amelyhez idén számos nagy hazai vállalat és szervezet is csatlakozott, többek között a TESCO, Telekom, Shell, Diageo, KPMG, Jobsgarden, Jysk, Schneider, Kyndryl, Yettel, CETIN, a Praktiker és még sokan mások is. Az Európai Sokszín
máj. 5
0:48
Mikroműanyag a Balatonban: hogyan hat az élőlényekre? (ProfitLine)
Nem csak hogy kimutathatók a Balatonban a különböző méretű mikroműanyag-részecskék, hanem sajnos élettani hatással is vannak a gerinctelen élőlényekre. Mindez a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (Blki) Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) és az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. Környezetvédelmi Laboratóriumának közös kutatásából d
máj. 5
1:18
Gluténmentesnek hirdetett termékeket hívtak vissza (ProfitLine)
Három gluténmentesnek hirdetett, tallér típusú termék visszahívásáról döntöttek a forgalmazók, mert glutént tartalmaznak - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-t.
máj. 5
1:18
A Nio 30.000 euró alatti elektromos autókkal üldözi a Volkswagent Európában (NRGreport)
A Nio szeretné növelni jelenlétét Európában, és egy új márkával – amely a megfizethető árú elektromos modellekre összpontosít – megy  a Volkswagen után.
máj. 5
1:48
A Dyson Szingapúrban nyitja meg a következő generációs akkumulátorokat gyártó üzemét, és világszerte felgyorsítja a szoftver-, mesterséges intelligencia- és… (ProfitLine)
A Dyson globális technológiai vállalat ma bejelentette, hogy jelentősen kibővíti nemzetközi gyártó kapacitásait és globális K+F tevékenységét egy új generációs szingapúri akkumulátorgyárral, valamint új K+F kampuszokkal a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Királyságban. A három jelentős beruházás tükrözi a Dyson nemzetközi ambícióinak nagyságrendjét,
máj. 5
2:06
Óvatosan a réteken és a kaszálókon! Ébredeznek a kígyók! (Agroinform)
Ilyenkor tavasszal nemcsak a növények ébrednek téli álmukból, de a kígyók is. Legyél hát nagyon óvatos!
máj. 5
2:18
Miért fizetnek azoknak a holland gazdáknak, akik bezárják gazdaságaikat? (NRGreport)
Az EU 1,5 milliárd eurós programot hagyott jóvá a holland mezőgazdasági termelők felvásárlására és a nitrogénkibocsátás csökkentésére.
máj. 5
2:24
Egy újabb bank lehet gondban? (ProfitLine)
A PacWest Bancorp lehet a következő gyenge láncszem az amerikai regionális bankok között.
máj. 5
2:36
Átalakul az MVM felsővezetése (NRGreport)
Május 8-tól átalakítja operatív vezetését az MVM. A személycseréket illetően egyelőre annyit lehet biztosan tudni, hogy a felsővezetők összetétele jelentősen megújul.
máj. 5
3:18
Kamatdöntés - Folytatódik a dollár gyengélkedése (ProfitLine)
Az amerikai kamatdöntés után is minden jel és várakozás arra mutat, hogy a dollár tovább gyengélkedik a következő időszakban az európai fizetősezközzel szemben. Henrik Gergely, az iBanFirst magyarországi értékesítési vezetőjének elemzése.
máj. 5
4:18
Enyhén romlott az üzleti hangulat a turizmusban (ProfitLine)
Áprilisban a TKI turisztikai konjunktúra index plusz 2 ponton állt a mínusz 100 és plusz 100 közötti skálán, ami azt jelzi, hogy az ágazat szereplői helyzetüket enyhén javulónak, de stagnáláshoz közelinek érzékelik - közölte a legfrissebb felmérés eredményét a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (Vimosz) az MTI-vel csütörtökön.
máj. 5
4:24
Ezek a 2023-as év szuper élelmiszerei (Magyar Mezőgazdaság)
Egy a bhg.com-on megjelent cikk szerint a táplálkozási szakértők körében nemrégiben készült felmérése rávilágít arra, hogy 2023-ban mely szuper ételek lesznek a legnépszerűbbek. A listát 11 éve állítják össze, és idén először csak növényi alapú élelmiszerek kerültek rá.
máj. 5
4:48
Az ősvilágba kalauzol a Viasat Nature új sorozata (MMonline)
Úttörő technológiát és forradalmi CGI-animációt használva keltették újra életre az ősvilág legikonikusabb lakóit – T. rextől a mamutig, megalodontól a kardfogú tigrisig. Az Elveszett vadak: Előásva című hatrészes dokumentumsorozat (itthon a Viasat Nature sugározza 2023. május 6-ától szombatonként 20:00 órától) olyan titkokat árul el az ősi állatokr
máj. 5
4:54
Mibe fektessünk a jelenlegi magas infláció mellett a Chat Gpt szerint? (Agroinform)
A mesterséges intelligencia szerint érdemes többek között olajba, élelmiszerbe vagy fába fektetni a magas infláció ellen.
máj. 5
4:54
Serie A: a Napoli 33 év után ismét bajnok (Márkamonitor)
Az Ssc Napoli labdarúgócsapata 33 év elteltével szerzett ismét bajnoki címet. Ez a klub történetének harmadik bajnoki elsősége, egyben az első aranyérem a Maradona-korszak után.     A nápolyi labdarúgás több mint egy évszázados, a mai futballcsapat jogelődjét 1904-ben alapították a Cunard Line hajózási társaság nápolyi gyárának munkatársai. Az ango
máj. 5
4:54
Milyen betegségek támadhatják meg a szamócabogyókat? (Agrofórum)
Milyen betegségek támadhatják meg a szamóca gyümölcsét? Tudnának ebben a témában segítséget nyújtani?
máj. 5
4:54
Dübörög a a felújított gépek piaca: okosóra, robotporszívó és e-roller is beszerezhető (KKV Magazin)
A felújított számítástechnika ismerete sokat fejlődött az utóbbi években, de itthon még mindig gyerekcipőben jár. Hogy mit jelent pontosan, ha egy Pc, laptop vagy monitor felújított, azzal még sokan most sincsennek tisztában. Egy felújított számítógép ugyanis nem egyenlő az apróhirdetésekből ismert használt gépekkel, és nem magánszemélyektől szárma
máj. 5
4:54
Mesterséges intelligenciával pörgetik fel a kakaógyártást (newtechnology.hu)
Modern technológiával kívánja segíteni kakaóiparát Indonézia. Egy vállalat példáját másolhatják az ázsiai országban. Indonézia a világ harmadik legnagyobb kakaótermelője, jelenleg az afrikai Elefántcsontpart és Ghána előzik meg a dobogón. Az ázsiai ország változatos éghajlata és termőtalaja kiváló minőségű, egyedi ízekben gazdag kakaófajtákat eredm
máj. 5
4:57
Nagy a gond a hazai szervizekben, ez minden autóst érint (Infostart)
Az Autós Nagykoalíció először végzett felmérést a független magyarországi autószervizek körében, elsősorban azt tudakolva, hogy milyen kihívásokkal néznek szembe, illetve milyen autókat javítanak.
máj. 5
5:21
Egyszerűbben kaphatják meg a pénzt az ingyen napelemre pályázók (Alternatív Energia)
A kormány elszámolási és beszámolási egyszerűsítést jelentett be a vissza nem térítendő napelemes pályázathoz.
máj. 5
5:24
Időjárás: Peremhullám borzolja a kedélyeket. Csapadékot is kapunk! (Agroinform)
A hétvégén 26 fok is lehet.
máj. 5
5:24
A Wallis Motor itthon is bemutatta a megújult GranTurismót (Márkamonitor)
Az új túrakupét a V6 Nettuno motorral szerelték fel, jelenleg két változatban kapható: a 490 lóerős Modena, és a valaha volt legerősebb modellvariáció, a550 lóerős Gt Trofeo. A Wallis Motor ígérete szerint hamarosan rendelhető lesz hazánkban is a Maserati első 100 százalékban elektromos modellje, a 760 lóerős Gt Folgore is.   A sportos túrakupék so
máj. 5
5:24
Igazi adójogi Armageddon az amerikai–magyar adóegyezmény vége – mit tegyenek az érintett cégek? (Telex)
Az Egyesült Államok 2024-től korlátozás nélkül vethet ki a magyarok amerikai forrású jövedelmeire 30 százalékos forrásadót.
máj. 5
5:45
Alkalmi munkák, rugalmas feltételekkel találhatók egy új munkaadó és munkavállaló társkeresőben (Piac és Profit)
Egy magyar fejlesztésű alkalmazás nem csak hatékonyabbá teszi a munkára jelentkezést, de rengeteg új munkavállalót von be olyan munkákra, amelyeket évek óta nehéz betölteni. Modern társkereső applikációknál alkalmazott módszerekkel hozzák össze a munkakeresőket és munkáltatókat, amivel már 3000 műszakot töltöttek be rövid és hosszú távra.
máj. 5
5:48
Újabb magánposta nyitott Budapesten (MMonline)
Május 2-án az V. kerületi Bank Center irodaházban nyílt meg a Mail Boxes Etc. legújabb egysége, így az Oktogonnál található és a XIII. kerületi központ mellett már három budapesti helyszínen érhető el a világ első számú független postai és üzleti szolgáltatási hálózata. Hannya Ernesto, az MBE Magyarország ügyvezetője közölte, a „magánposta” hivatal
máj. 5
5:54
Jó döntés 2023-ban hőszivattyút telepíteni annak, aki családi házban lakik? (Tiszta Jövő)
A hőszivattyú a hagyományos fűtési módszerekhez képest rendkívül hatékony.
máj. 5
5:54
A zöld balkon: ezeket ültetjük most a balkonra (Agrofórum)
Amint kisüt a nap és már májushoz közeledünk, vagy netán el is hagyjuk, egyre jobban fókuszálhatunk a balkonra is. Mit ültethetünk április végétől a balkonra? Ehhez hoztam pár növénytippet!
máj. 5
5:54
Zuhantak a lakáseladások, és már az átlagárak is csökkentek 2022 végére (KKV Magazin)
A lakáspiaci forgalom ötödével esett vissza 2022 utolsó negyedévében. Nominálisan 16,6 százalékkal emelkedtek a lakásárak év végén az egy évvel korábbi szinthez képest, de reálértéken már 5 százalékos csökkenést mutatnak. A rezsiváltozás áldozatai a vidéki családi házak - írja a friss statisztikai adatok alapján készült elemzésében az Ingatlannet.h
máj. 5
5:54
A kihagyhatatlan ipari rendezvény (newtechnology.hu)
2023-ban már sok hétköznapi és üzleti tevékenységünket online végezzük, emellett a fizikálisan megrendezett események továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek. Magyarországon az ipar számára a legfontosabb – és egyben legnagyobb – ilyen aktivitás a Hungexpo által minden évben megszervezett IPAR Napjai kiállítás, amely a tavalyi évtől az Automotiv
máj. 5
5:54
Szántóföldi kultúrák tavaszi problémái (Agrárágazat)
A kukoricát érdemes felgyorsítani, a napraforgót érő stresszhatásokat ellensúlyozni – ezeket szolgálják az Amalgerol lombtrágyák a mezőgazdaságban.
máj. 5
5:54
Egy elektromos jármű is lehet szexi? (Transpack)
A jövő az elektromosságé; most megismerhetjük, merre vezet az e mobilitás útja a Scania szemszögéből.
máj. 5
5:54
Biológiai Talajerő-gazda(g)ság cikksorozat – 6. rész (Mezőhír)
A talajélet jelentőségéhez nem fér kétség.
máj. 5
5:54
Egy ezerarcú szőlőfajta: Nemzetközi Ezerjó Nap (Magyar Mezőgazdaság)
Háromfajta magyar borkedvelő van: aki már ismeri az Ezerjót, aki nem ismerte, de az elmúlt két évben belebotlott és megismerte, illetve vannak azok, akik most, a harmadik Nemzetközi Ezerjó Napon fogják megismerni. Az ezerjótermelők nem azt mondják, hogy ez a világ legjobb szőlője, de azt vallják, hogy igenis jó, izgalmas, van benne lehetőség: május
máj. 5
6:00
Javított a Coinbase, de még mindig veszteséges (BitcoinBázis)
Nagyot faragott a Coinbase a nettó veszteségén 2023 első negyedévében a lakossági befektetők kereskedési tevékenységéből származó bevételeknek köszönhetően. A nettó
máj. 5
6:03
Drónvadászat Putyinra - tényleg saját maga szervezte a támadást? És ha nem, akkor ki? (Privátbankár)
Az orosz elnök profitálhat a legtöbbet a történtekből, de ettől még nem biztos, hogy valóban a Kreml adott parancsot a Kreml elleni támadásra. De ha Zelenszkij nem őrült meg teljesen, akkor ő sem küldhette a drónokat. Elemezzük az egyes forgatókönyvek valószínűségét.
máj. 5
6:06
Két órára Budapesttől a lakhatás alapjog, az emberek büszkék, ha önkormányzati bérlakásban élnek (Forbes)
A világ legélhetőbb városában jártunk, ahol a budapesti mediánbér töredékéért lehet válogatni az albérletek között. Ehhez egy merőben más szemlélet és rendszer társul, a lakók pedig azt sem bánják, hogy a fizetésük 1 százalékát erre kell fordítaniuk.
máj. 5
6:24
Történelmi rekordon az álláskeresők száma (HR Portál)
Soha nem volt még ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma az év negyedik hónapjában.
máj. 5
6:24
„Azok az újságírók, akik kényelmetlen, kellemetlen igazságokat tárnak fel, munkájuk végzése miatt válnak célpontokká” (Márkamonitor)
Az Európai Parlament május 3-án, a sajtószabadság világnapján hirdette ki a pályázatot a harmadik alkalommal odaítélendő Daphne Caruana Galizia újságírói díjra.   A díjjal a Parlament a kiemelkedő újságírói teljesítményt kívánja elismerni. A díjat évente ítélik oda olyan újságíróknak, akik munkájukon keresztül az európai alapértékekért és alapelvek
máj. 5
6:24
Szinte teljes a szélcsend a hitelkamatokban, mindenki a jegybankra vár (Bank360 blog)
Fél éve még teljesen megszokott volt, hogy a bankok akár kéthetente is hozzányúltak a kamatokhoz. A folyamat év elején kezdett el lassulni, mostanra pedig gyakorlatilag megállt, május elején már csak egy-egy bank módosított a kamatokon, azok is csak minimális mértékben.
máj. 5
6:24
"Akár 30 százalékkal nőne a termelékenység a mezőgazdaságban - egy feltétellel" (Növekedés)
Rossz sztereotípia, hogy a kistelepüléseken nincs meg a lehetőség a nőknek az agráriumban, nagyon jelentős fejlesztések történtek az agrárium és vidékfejlesztés területén - mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárkamara alelnöke a Magyar Közgazdasági Társaság fórumán.
máj. 5
6:24
Indul a Ksh mezőgazdasági összeírása (Agrárágazat)
Indul a mezőgazdasági összeírás! Már csak két hét, és elkezdődik a Ksh nagyszabású adatgyűjtése az agráriumban.
máj. 5
6:24
Állategészségügyi kihívások és megoldások (Magyar Mezőgazdaság)
A harmincadik Állattenyésztési és Mezőgazda Napok eseményei között volt, amit először rendeztek meg. Az Állatorvostudományi Egyetem oktatói ugyanis első alkalommal szerveztek konferenciát Állategészségügyi kihívások és megoldások a gazdasági haszonállattartásban címmel, kifejezetten állattartóknak.
máj. 5
6:33
Adó, mentesség, költség ingóságok értékesítésekor (Adózóna)
A személyi jövedelemadó-bevallás 2022. évi tervezetének elfogadásakor – adókötelezettség esetén – bevallás-kiegészítési kötelezettsége van a magánszemélynek, mivel az ezzel kapcsolatos adatokról a NAV-nak nincs információja. Ingóságok értékesítése során a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: szja-törvény) 58. §-a
máj. 5
6:36
Olyat vállalt az Orbán-kormány, amit az utóbbi 25 évben senki sem tudott megcsinálni (Portfolio)
Az idei megugrás után 2024-ben még tovább emelkedik majd a költségvetés kamatkiadása a GDP arányában – derül ki a kormány által közzétett konvergencia programból. A 2022-es adósságterhet még évekig meghaladja majd a magas kamatok miatti fizetési kötelezettség, vagyis sokáig nyomja majd a költségvetést az extra kiadás. Ez pedig azt is jelenti, hogy

Keresés