2023. május 11. csütörtök

máj. 11
14:45
Már zajlik a csendes Huxit - Dobrev Klára volt a Klasszis Klub vendége (Menedzsment Fórum)
Az infláció, a jövő évi költségvetés mellett a Magyarország és az Európai Unió viszonya is terítékre került az Mfor.hu és a Privátbankár.hu közös online rendezvényén, a Klasszis Klubban, ahol Dobrev Klára európai parlamenti képviselő, árnyék-miniszterelnök volt a vendégünk szerdán. Hazánk helyzetéről szólva kifejtette: nemcsak a szövetség szélére s
máj. 11
14:48
Újabb területen kapcsolódik be az űrkutatásba a Szegedi Tudományegyetem (ProfitLine)
A Szegedi Tudományegyetemen korábban is voltak űrkutatáshoz kapcsolódó projektek – például mikrogravitációban végzett kísérletek, illetve űr-orvoslással is foglalkozott az orvosi kar – most pedig az informatika területén, egy műholdon az űrbe juttatott eszköz fejlesztésében vettek részt az Szte kutatói.
máj. 11
14:48
Ukrajna már meg is kapta a brit cirkálórakétákat (vg.hu)
A készülő offenzíva előtt már az ukránok kezébe kerültek a rakéták.
máj. 11
14:48
2023 az állattenyésztők éve lehet? (Agrofórum)
Jó termés esetén várhatóan már nem nő tovább az élelmiszer-vásárlás terhe.
máj. 11
14:54
Még fontosabb lesz a kulcsemberek megtartása: Future of HR kutatás (HR Portál)
Az adatközpontúvá válás nagyban segíti az emberközpontúságot – állítják a szakértők a KPMG 2023 tavaszi, sorrendben 11. sajtóbeszélgetésén. Az adat alapú HR a nagy adatmennyiséggel dolgozó és kellően nyitott cégek számára tartogat hatalmas lehetőségeket és érdekes technológiai megoldásokat villant fel.
máj. 11
14:54
385 milliárdért vásároltak új mezőgazdasági gépeket a gazdák (Agroinform)
Alkatrészekre 80 milliárd forintot fordítottak.
máj. 11
15:00
Az USA Ukrajnának utalja Oroszország lefoglalt pénzét (BitcoinBázis)
Merrick Garland amerikai igazságügyi miniszter engedélyezte a kisajátított orosz pénzek első ízben történő átutalását Ukrajna államkasszájába. A tisztviselő szerdai nyilatkozatában
máj. 11
15:06
Több mint 13 százalékos osztalékhozam a BIF-nél - Kiderült, meddig lehet rá lecsapni! (Portfolio)
Több ízben is írtunk az elmúlt időszakban a magyar tőzsdei cégek osztalékfizetéséről, de az egyik legmagasabb osztalékhozamot kínáló részvény, a BIF esetében eddig csak korlátozottak voltak az információk. A cég viszont most közzétette a kifizetésekről szóló közleményt, benne a legfontosabb dátumokkal.
máj. 11
15:06
Éledezik a hazai buszgyártás: újra van magyar csuklós busz! (vg.hu)
Két hónapig tesztelte a Volánbusz, a járművezetők kifejezetten kedvező tapasztalatokról számoltak be.
máj. 11
15:08
Összegyűjtötték, mely országok léphetnek ki legközelebb az Európai Unióból – Magyarország is felkerült a listára (vg.hu)
A britek szerint az uniós források körüli vita és a háború kezelésével kapcsolatos ellentét lehet az ok.
máj. 11
15:09
Csalás miatt vádat emeltek George Santos New York-i kongresszusi képviselő ellen (Adózóna)
New Yorkban 13 vádpontban indult bűnvádi eljárás szerdán George Santos republikánus kongresszusi képviselő ellen.
máj. 11
15:15
"Elkeserítő és pofátlan" - bérstopot vezetne be a DK az állami cégvezetőknél (Menedzsment Fórum)
A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy addig ne lehessen emelni az állami vezetők és az állami cégek vezetőinek béreit, amíg "Magyarországot sújtja a száguldó infláció", illetve nem rendezik a közszférában és az állami cégeknél dolgozó munkavállalók béreit - mondta a DK frakcióvezető-helyettese egy csütörtöki, online sajtótájékoztatón.
máj. 11
15:18
Gyengén kezdte az évet a Masterplast (ProfitLine)
A Masterplast Nyrt. 5,837 millió euró adózás utáni veszteséggel zárta az első negyedévet az egy évvel korábbi 3,218 nyereséggel szemben. A társaság árbevétele 27 százalékkal 37,602 millió euróra csökkent - jelentette be a Budapest Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett nemzetközi pénzügyi szabvány (Ifrs) szerint készült konszolidált jele
máj. 11
15:18
Nagy bejelentést tett a kormány a kamatstopról és az extraprofitadóról: sírjunk vagy nevessünk? (Portfolio)
Fennmarad a kamatstop, amíg nem csökken 10% alá az alapkamat, és legalább részben megmaradhatnak jövőre is az extraprofitadók – derült ki a mai Kormányinfón. A kamatstopos döntés becslésünk szerint még legalább 70 milliárdjába, az adóügyi pedig jövőre akár több mint 200 milliárdjába is kerülhet a bankszektornak. Bár a kamatstopos ügyfelek számára j
máj. 11
15:18
Nyomás alatt a Richter-profit, és nem csak az extra adó miatt (vg.hu)
Péntekre virradóra érkezik a Richter első negyedéves jelentése. A bevételek jelentősen nőhettek, a profit szerényebben, sőt csökkenhetett is.
máj. 11
15:18
A kormány meghosszabbítja a lakossági és kkv-kamatstopot (Demokrata)
A kormány a szankciók sújtotta gazdasági körülmények közt is megvédi a családokat.
máj. 11
15:21
Belebukott a zaklatási botrányokba egy nyugat-európai pártvezér (Privátbankár)
Lemondott a walesi Plaid Cymru párt vezetője, miután a párton belüli szexuális és munkahelyi zaklatásról, valamint diszkriminációról szóló jelentés megjelenése következtében elveszítette támogatottságát a párton belül.
máj. 11
15:24
Megállapodást írt alá a mongol tőzsdével a Budapesti Értéktőzsde (Portfolio)
A Budapesti Értéktőzsde egyetértési megállapodást írt alá a Mongol Értéktőzsdével (MSE), amely a két tőkepiac közötti kapcsolatépítést és tudásmegosztást helyezi a fókuszba, olvasható a vonatkozó közleményben. Az MoU (Memorandum of Understanding) egyezményt online aláírási ceremónia keretein belül érvényesítették a felek.
máj. 11
15:24
GFM: A kormány meghosszabbítja a lakossági és kkv-kamatstopot (hirado.hu)
A kamatstop meghosszabbítása 2023 második fél évében a családok esetében további 60 milliárd forintnyi, a vállalkozások számára 40-45 milliárd forintnyi további megtakarítást eredményezhet.
máj. 11
15:24
EP: az importált fosszilis energia is feleljen meg a metánkibocsátásra vonatkozó uniós követelményeknek (Tiszta Jövő)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott álláspontja szerint 2026-tól a szén-, olaj- és gázimportőröket annak bizonyítására kell kötelezni, hogy az importált fosszilis energia is megfelel az energiaágazat metánkibocsátásának csökkentését célzó uniós rendelet követelményeinek - tájékoztatott az uniós parlament kedden.
máj. 11
15:24
A Kéknyelű megér egy estét – Egy fesztelen piknik (Magyar Mezőgazdaság)
Május 13-án már ötödik alkalommal rendezik meg a Balaton-felvidék legszebb tavaszi boros fesztiválját vagy "fesztelen eseményét", a Kéknyelű Pikniket. A Badacsonyi borvidék szívében, Káptalantóti mellett, az Istvándy Ligetben várja újra a bor, a gasztronómia és a Balaton szerelmeseit az Istvándy család.
máj. 11
15:30
Elkerülhetetlen lesz a harmadik országbeli munkavállalók alkalmazása? (Agroinform)
Pedig az adatok szerint az országhatáron belül is van munkaerő-tartalékunk.
máj. 11
15:36
Hodász András üzenete a karrierjük előtt álló fiataloknak: a kudarc nem tragédia, hanem lehetőség (Pénzcentrum)
A Portfolio Csoport idén májusban először rendezett olyan konferenciát, ami kifejezetten a fiatal generációkhoz szól, akik a felnőttkorba átlépve rengeteg kérdéssel, döntési helyzettel találkoznak a pénzügyeikkel kapcsolatban. Helyzetüket az sem könnyíti, hogy manapság számos olyan új akadályt kell leküzdeniük, melyekhez nem kaptak, nem kaphattak m
máj. 11
15:42
Komoly veszély fenyegeti a mediterrán országot, itt már csak az EU segíthet (Portfolio)
A Reuters arról számolt be, hogy az ibériai országban az időjárási katasztrófa akkora károkat okozott, hogy a megoldása érdekében Brüsszelhez kellett fordulnia.
máj. 11
15:42
Nagy pénzt hozhat a szarvasgomba-ültetvény, de nem egy egyszerű menet (Agroinform)
Közel 4 millió forintot is lehet kérni egy kiló szarvasgombáért.
máj. 11
15:42
Orosz hatóság vezetője: Ukrajna több mint hetven országból toborzott zsoldosokat (vg.hu)
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) körözést készül kiadni a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) bírói és ügyésze ellen.
máj. 11
15:48
Ismét egy kedvező inflációs adat az USA-ból (Portfolio)
A vártnál kevésbé emelkedett az amerikai termelőiár-index áprilisban havi és éves szinten is.
máj. 11
15:48
GFM: elviselhetetlen terhet jelentene a kamatstop kivezetése (vg.hu)
A kormány szerint a magas piaci kamatszint nem teszi lehetővé a kamatstop kivezetését.
máj. 11
15:51
Szigorították a vízkorlátozási intézkedéseket Dél-Franciaországban (Alternatív Energia)
Újabb vízkorlátozási intézkedések léptek életbe szerdán a dél-franciaországi Pyrénées-Orientales megyében, ahol a történelmi szárazság miatt a legmagasabb szintű riasztást léptette életbe a prefektúra.
máj. 11
15:54
Visszatér a költségvetési szigor, jelentős megszorításokról döntött a cseh kormány (Portfolio)
A következő két évben összesen 147,5 milliárd koronával csökkenti az állami költségvetés hiányát az az intézkedéscsomag, amelyet csütörtökön fogadott el a cseh kormány.
máj. 11
15:54
Szemtelenül olcsón vennék az árpát, ne hagyja! (Mezőhír)
Módosítani kell a megszokott terményeladási sorrenden.
máj. 11
15:56
Kiderült: ömlött a szankciókkal sújtott olcsó orosz olaj Ukrajnába (Portfolio)
Ukrajna betiltotta az ismeretlen eredetű üzemanyag behozatalát, miután kiderült, jelentős mennyiségű olcsó orosz energiaforrás került az ukrán piacra – számolt be róla az ukrán Ekonomicsna Pravda.
máj. 11
16:00
Egyre kevesebbet ér a fizetésünk – kiderült, mikor fordulhat a kocka (Forbes)
Nem túl szívderítő a magyar gazdaságról készült aktuális pillanatfelvétel, de már látszik a fény az alagút végén.
máj. 11
16:06
Eladja a Yeezy termékek egy részét az Adidas, de a bevételt eladományozza (vg.hu)
Megoldódhat a Kanye West nevével fémjelzett sportcipők sorsa.
máj. 11
16:18
Helyi Termék konferencia – május 11., Hajdúböszörmény (Agroinform)
Május 11-én lesz a negyedik Helyi Termék szakmai konferencia. Jelentkezz!
máj. 11
16:18
Goldman Sachs: jövőre ismét száz dollár lehet az olajár (vg.hu)
Az elmúlt három hét alatt tizenöt százalékkal estek a jegyzések – a megingás azonban csak átmeneti, decemberre 95, jövő áprilisra 100 dollár lehet a fekete arany ára.
máj. 11
16:18
Bing kontra ChatGPT – egymásnak eresztettük a szuperintelligenciákat! (Forbes)
Ugyanazt a 10 kérdést tettük fel mind a két mesterséges intelligencia alapú csetbotnak. Lássuk, melyik az okosabb!
máj. 11
16:20
Helyi Termék konferencia – május 3., Pannonhalma (Agroinform)
Május 11-ig négy helyszínen kerül sor a Helyi Termék szakmai konferenciára. Jelentkezz!
máj. 11
16:22
Helyi Termék konferencia – április 25., Budapest (Agroinform)
Május 11-ig négy helyszínen kerül sor a Helyi Termék szakmai konferenciára. Jelentkezz!
máj. 11
16:24
Szükséghelyzeti engedélyt kapott ez a rovarölő szer gyümölcs- és zöldségkultúrákban (Agroinform)
Földi permetezéses kijuttatással, 2023. április 25-től 2023. augusztus 22-ig használható.
máj. 11
16:24
Uniós védelmi biztos: be kell indítanunk a hadigazdaságot (vg.hu)
A szomszédos háború kiürítette az európai fegyverraktárakat.
máj. 11
16:30
Nagyon sokan váltanának munkahelyet a magyar pénzügyi szektorban (Portfolio)
Tízből hét pénzintézeti dolgozó nyitott a váltásra a Grafton Recruitment friss kutatása szerint. A felmérés alapján fokozódik a verseny, amelynek eredményeképpen a legtöbb vállalat további, jelentős béremelést tervez idén. Azok kerülhetnek nagyon nehéz helyzetbe, akik csak kis mértékben emelik a béreket és nem engedélyezik a hibrid munkavégzést - d
máj. 11
16:30
Búcsút mondhatunk a napsütésnek, esőt hoznak a fagyosszentek (vg.hu)
Napszemüvegre most egy ideig nem lesz szükség.
máj. 11
16:30
Vadászúton III. - a vadászat a vadgazdálkodás eszköze (Magyar Mezőgazdaság)
Amikor puskával a fegyverszekrényemben és vadászjeggyel a zsebemben a lakásomban ültem, mérlegeltem, milyen lehetőségeim vannak, ha vadászni szeretnék. Ez persze egyéni helyzet és lehetőségek kérdése is, függ az egzisztenciális stabilitástól, a szabadidő mértékétől és bizonyos értelemben a távolságtól is, hiszen nem mindenki áldoz több órás utazást
máj. 11
16:30
Az adatközpontúság még emberközpontúbbá teheti a HR-t (Üzletem)
Az adatközpontúvá válás nagyban segíti az emberközpontúságot – állítják a KPMG szakértői. Az adatalapú HR a nagy adatmennyiséggel dolgozó és kellően nyitott cégek számára tartogat hatalmas lehetőségeket.
máj. 11
16:36
Eséssel indul a nap Amerikában (Portfolio)
Rossz hangulatban nyitottak az amerikai tőzsdék, a Dow Jones 1,2 százalékkal került lejjebb, a S&P 500 0,6 százalékos mínuszban van, míg a Nasdaq 0,1 százalékot esett.
máj. 11
16:36
Szakad a Pepe érme, de a bálnák csak most kezdtek el vásárolni (BitcoinBázis)
A PEPE mémérme árfolyama a május 5-i csúcs óta folyamatosan lefelé trendel, de úgy tűnik, hogy ez nem zavarja a
máj. 11
16:38
Óriási naperőmű kezdi meg a termelést rövidesen Kiskunhalas mellett (Portfolio)
Magyarország egyik legnagyobb naperőműparkja kezdheti meg nyáron a termelést Kiskunhalas mellett, miután rövidesen befejeződnek a napelemparkhoz csatlakozó alállomás és a kapcsolódó infrastruktúra kivitelezési munkálatai – derült ki a projekt közleményéből. A 48 MW teljesítményű napelempark éves szinten mintegy 30 ezer háztartás ellátáshoz szüksége
máj. 11
16:40
Újra elérhetők az agrárhitelek az MFB-nél (Portfolio)
2023. december 31-ig meghosszabbította a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020, az MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram 2020 és az MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020 igénybevételi lehetőségét - közölte a bank.
máj. 11
16:42
Ismét teljes kapacitással gyártja az üzemanyagot a rijekai finomító (vg.hu)
Horvátország legnagyobb ipari projektjébe több mint 630 millió eurót fektetett az INA.

Keresés