A Leonardo igazgatósága kedden napirendre vette a Thales-szal és az Airbusszal közösen létrehozandó európai műholdgyártó cég előzetes megállapodását; a felek akár szerdán jelezhetik, hogy folytatják a veszteséges űripari üzletágak összevonásának előkészítését.
Az Európai Unió szankciókat fontolgat Kína ellen, miután Peking hónapok óta korlátozza a ritkaföldfémek és más kritikus nyersanyagok kivitelét. A brüsszeli csúcson először tárgyalják érdemben az ügyet, amely már az európai ipar működését is veszélyezteti. Kína lépése és az uniós válaszcsapás magyarországi beruházásokat is fenyegethet.
Az alapkamat maradt, egyhangú döntést hozott a monetáris tanács. A nemzetközi helyzet bizonytalan, a magyar gazdaságban is vannak problémák, de a forint legalább erős. Euró pedig egyhamar nem lesz.
A Nexperia félvezető-szállításainak akadozása miatt a Német Autóipari Szövetség (VDA) rövid távon jelentős termeléskorlátozásokra, sőt leállásokra is figyelmeztet az európai autóiparban - írja a Handelsblatt.
Ugyanis nincs is, az állam a saját biztosítójaként jár el, amikor az ékszerek a múzeumban vannak. Mi történt? Franciaország nem kap kártérítést a párizsi Louvre múzeumból ellopott, "felbecsülhetetlen" történelmi értékű ékszerekért – írja a Financial Times, miután a francia kormány megerősítette, hogy az ékszerek nincsenek biztosítva. Miért nem bizt
A nyomtatott sajtó továbbra is meghatározó szerepet tölt be a magyar médiafogyasztásban, stabil és jelentős olvasótáborával értékes lehetőséget kínál a hirdetők számára.
Érdekel, hogyan működik egy hadsereg a háttérben? Tudod, mi kell ahhoz, hogy egy katonai művelet olajozottan, precízen és időre valósuljon meg? A katonai logisztika alapszak azoknak szól, akik stratégiai gondolkodásukkal, szervezőkészségükkel és felelősségtudatukkal szeretnék támogatni a honvédség működését. Ha vonz a rendszerszintű tervezés, a log
Negyedszerre rendezték meg a Nagy Rádiós Napot, a magyar rádiózás 100. évfordulója alkalmából a Magyar Zene Házában, a szakma kiemelkedő szereplői, hirdetők és kutatók részvételével.
Maradt a kamatszint. A várakozásoknak megfelelően 6,5 százalékon maradt a hazai alapkamat, az overnight jegybanki betét 5,5 százalékon, az overnight fedezett hitel kamata pedig 7,5 százalékon.
A tavalyi év végén készített HR Körkép felmérésben optimistán nyilatkoztak a munkáltatók az idei évre tervezett toborzási terveikkel kapcsolatban. Ez a gyakorlatban viszont sokkal inkább óvatos hozzáállásban nyilvánult meg. Az év második negyedévében – a globális trendbe illeszkedve – számottevő volt a fogyatkozás a meghirdetett pozíciók számában,
Az ICS2 harmadik, közúti és vasúti szállítási módra vonatkozó fázisának bevezetésére több más tagállam mellett Magyarország is haladékot kapott 2026. január 1-ig. Az Európai Bizottság a teljes körű bevezetésre készülve, 2025. október 22-én 13 és 15 óra között rendezi szokásos havi videókonferenciáját – tette közzé 2025. október 18-án honlapján a Ne
A visszavonás érzékenyen érinti az őszi kalászosokat termesztő gazdákat. A szabályozás türelmi időt hagy a felhasználásra, de érdemes időben áttérni az alternatívákra.
Az amerikai gazdaság és a kriptopiac számára is sorsdöntő hét következik: a Federal Reserve október 28–29-én tartja következő kamatdöntő ülését, ahol a közgazdászok szinte egyöntetűen 25 bázispontos kamatvágásra számítanak. Szinte teljes az egyetértés a kamatcsökkentésben Egy friss Reuters-felmérés szerint a megkérdezett 117 közgazdász közül 115 ar
A kamionstop az október 23-i nemzeti ünnep alkalmával is érvényben lenne, de az éjszakai időszakban 22 óra és másnap reggel 6 óra között az áruellátás zavartalansága érdekében részlegesen felfüggesztik – tájékoztatott az Építési és Közlekedési Minisztérium.
A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (Bief, Brf) – az 108 Hungary Real Estate, a Cbre, a Colliers, a Cushman & Wakefield, az Eston International, az iO Partners és a Robertson Hungary – közzétette a 2025 harmadik negyedévére vonatkozó ipari/logisztikai ingatlanpiaci adatait.
Az Alphabet (Google) részvényei kedden 3 százalékot estek, miután az OpenAI bejelentette a ChatGPT Atlas nevű, mesterségesintelligencia-alapú böngésző indulását - jelentette a Cnbc.
Európa időjárása fenekestül felfordul: a délre tolódott poláris jet stream heves esőt és havat zúdít az Alpokra, miközben Nyugat-Európában megérkezik az igazi ősz. A Kárpát-medencében ezzel szemben enyhe, de felhős és csapadékos napok jönnek, csütörtök este pedig markáns hidegfront vonul át felettünk – derül ki a The Weather on Maps bejegyzéséből.
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Egy belső Meta-kutatás szerint azok a tinédzserek, akik gyakran rosszul érzik magukat a testük miatt,
A világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje, a Coinbase újabb nagy akvizíciót jelentett be: 375 millió dollárért felvásárolja az Echo nevű onchain befektetési platformot. A tranzakció készpénzből és Coinbase-részvényekből álló csomagban valósul meg, és ez már a vállalat nyolcadik jelentős felvásárlása 2025-ben. A Sonar integráció új korszakot hozhat a
A General Motors megemelte 2025-ös pénzügyi előrejelzését, miután harmadik negyedéves számai felülmúlták az elemzői várakozásokat, és csökkentette az idei vámterhek becsült hatását. A részvény közel 16%-ot ugrott - számolt be a Cnbc.
Közel 900 gazda jelentkezett a vízvisszatartást célzó Vizet a tájba! programba, több mint 25 ezer hektár területet ajánlva fel a kezdeményezéshez, hiszen a víz megtartása lehet az egyik eszköz, amellyel küzdeni lehet az új éghajlati viszonyok következményei ellen - közölte Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért felelős államtitkár
Az Európai Bizottság hétpontos intézkedéscsomagot hirdetett az energiaárak csökkentésére, hogy enyhítse a háztartások és az ipar terheit. A terv a tagállami támogatási szabályok rugalmasabbá tételét, a kohéziós alapok jobb felhasználását, a megújuló projektek engedélyezésének gyorsítását és a hálózati összeköttetések fejlesztését tartalmazza. Brüss
A Miskolci Járásbíróság jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt 3 év szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki egy egyetemi iskolaszövetkezet munkatársaként saját magának utalta ki a diákmunkások bérét – közölte az MTI-vel kedden a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya.
A General Motors megemelte 2025-ös pénzügyi előrejelzését, miután harmadik negyedéves számai felülmúlták az elemzői várakozásokat, és csökkentette az idei vámterhek becsült hatását. A részvény közel 16%-ot ugrott - számolt be a Cnbc.
Megszavazta az Európai Parlament kedden a jogosítványok uniós szabályozásának reformját, a változás érinti a kezdő vezetőket és a vezetéstől való eltiltás gyakorlatát is.
A Warner Bros. Discovery jelezte, hogy nyitott a vállalat esetleges eladására, és kiterjeszti stratégiai felülvizsgálatát; a hírre a részvény árfolyama mintegy 10 százalékkal emelkedett - jelentette a Cnbc.
Október 23-án ismét láthatja a közönség Leslie Mandoki: Szabadságvágy című dokumentumfilmjét a Super TV2 műsorán. A világhírű zenész dokumentumfilmje egy igazi történelmi alkotás, egy mély és személyes nemzetközi léptékű kutatómunka gyümölcse, amely a művész elhivatottságának és szenvedélyének eredménye.
Szerdától ismét látogatható a Louvre, de a vasárnapi látványos ékszerrablás helyszíne, ahonnét a múzeum kurátorának becslése szerint 88 millió euró (34,3 milliárd forint) értékű történelmi ékszert vittek el, az Apolló Galéria még zárva tart.
Szeptember végén az Európai Bizottság hajnali rajtaütést ("down raid") tartott a vakcinapiacon is aktív Sanofinál, amelyet tagállami versenyhatósági képviselők is kísértek. A tanulságokat a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértői foglalják össze.
Nemrégiben látott napvilágot egy felmérés a vállalatok belső kommunikációjának hatékonyságáról. Az adatokból kiderül, hogy bár elméletben a vállalkozások többsége fontosnak tartja a hatékony belső kommunikációt, túlnyomó részüknek fogalma sincs, hogyan tudnák azt a gyakorlatban is megvalósítani.
Szerdától ismét látogatható a Louvre, de a vasárnapi látványos ékszerrablás helyszíne, ahonnét a múzeum kurátorának becslése szerint 88 millió euró (34,3 milliárd forint) értékű történelmi ékszert vittek el, az Apolló Galéria még zárva tart.
Mindössze nyolc hónap leforgása alatt 233,2 ezer új személyi hitel szerződést kötöttek a bankok, ami jóval több, mint a második legnagyobb magyar város, Debrecen lakossága. Ennyi új szerződésre korábban még soha nem akadt példa, miközben rendre dönti a csúcsokat a frissen kihelyezett hitelek összege is – hívta fel a figyelmet Barát Mihály, a Biztos
A kormány új költségvetési szabályokat vezetne be: a Költségvetési Tanács kötelező értékelési jogot kap, a költségvetésben szerepelnie kell az állami garanciáknak és kezességeknek, az éghajlati kockázatok pénzügyi hatásainak, valamint az adókedvezmények és hosszú távú kiadások részletes bemutatásának. A költségvetést utólag is vizsgálnák, amiért a
Bankolnál, de nem tudod, hogyan és mit válassz? Olvasd el alábbi útmutatónkat. Górcső alá vesszük a magyar kaszinókban elérhető legbiztonságosabb és legjobb fizetési módokat. Röviden ismertetjük mindegyik legfontosabb tulajdonságát.
A Magyar Nemzeti Bank támogatja a kormányzati jelzáloghitel-támogatási programokat, de az ingatlanárak felértékelődése és a hitelezés várható növekedése kapcsán óvatosságra int, nehogy a bankok visszatérjenek a balul elsült 2008 előtti hitelezési gyakorlatokhoz – mondta Kurali Zoltán, az MNB monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és devizata
A kormány 17 milliárd forintos pluszforrást biztosít a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek ellátásának javítására. A döntés értelmében emelkedik az étkezési és ruházati támogatás, a zsebpénz összege, valamint új sportolási támogatás is bevezetésre kerül.
2025 második negyedévében – a globális trendbe illeszkedve – számottevő volt a fogyatkozás a meghirdetett pozíciók számában, a harmadik negyedévben pedig folytatódott ez a tendencia – derül ki a Profession.hu friss, harmadik negyedéves jelentéséből.
Franciaország és Spanyolország azt sürgeti, hogy az EU tartsa érvényben a 2035 utáni belső égésű motoros autók értékesítésének betiltását - írta meg a Bloomberg.
Unod már a makacs penészt, ami minden szellőztetés ellenére is újra és újra visszatér? Van egy szuper egyszerű, filléres módszer, amitől reggelre nyoma sem marad!
"Irányt mutatunk – fókuszban a megoldások" címmel került megrendezésre 2025. október 7-én és 8-án a Kite őszi szántóföldi bemutatója, melynek központi témája a fenntarthatóság volt.
A kínai kereskedelmi miniszter, Vang Ven-tao a következő napokban Brüsszelbe látogat, hogy az Európai Bizottsággal egyeztessen Peking új nyersanyag-exportkorlátozásairól – jelentette be Maroš Šefčovič uniós kereskedelmi biztos a Politico szerint. A döntés előzménye, hogy Kína október elején jelentősen kibővítette azon alapanyagok és termékek listáj