Az Otthon Start felfutásával ugyan már csak minden ötödik szerződés piaci kamatozású, de még így is több ezer ember, család vesz fel ilyen lakáshitelt. A Bankmonitor megnézte, ha 20 vagy 40 millió forintot vennénk fel, melyik bankok kínálják a legkedvezőbb kamatot.
Az Európai Unió pénteken határozatlan időre befagyaszthatja az Európában tartott orosz jegybanki eszközöket, ezzel elhárítva egy fontos akadályt az előtt, hogy a pénzt Ukrajna védelmének finanszírozására használják fel - írja a Reuters.
Összeomlott a dél-hesseni Biblis atomerőmű harmadik, nyolcvanméteres hűtőtornya, a negyedik tornyot jövő januárban bontják el. Míg Németországban lebontják, világszerte épülnek az atomerőművek.
Egyiptomban az erős export mellett a szamóca feldolgozása is új területtel bővül. Januártól 30 szárítókamra kezdi meg működését, ami tovább erősítheti a keresletet, mivel jelentős tételeket képes kivonni a piacokról.
Nagymértékben csökkent az egyajánlatos közbeszerzési eljárások aránya a szúnyoggyérítési szolgáltatások közbeszerzési (CPV) főcsoportjában az elmúlt években – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH azt is feltárta, hogy a szúnyoggyérítés több szempontból is sajátos piacnak tekinthető, amelyen vannak olyan strukturális problémák, me
Az Oracle egy évvel elhalasztotta az OpenAI számára épülő egyes adatközpontok átadását, így az eredetileg 2027-re tervezett létesítmények csak 2028-ban készülhetnek el – értesült a Bloomberg a projektre rálátó források alapján. A tegnapi lejtmenet után ma is folytatódik az árfolyam zuhanása.
Háromszáz új, kifejezetten magas képzettséget igénylő munkahelyet teremt Szegeden a német Rheinmetall beruházása, amely ahhoz is hozzájárul, hogy Magyarország a jövő technológiáinak egyik legfontosabb európai központja lehessen - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szegeden.
Az európai háztartásokat egyre súlyosabban érinti a fűtési és élelmiszer-ellátási bizonytalanság, amely több millió ember mindennapjait határozza meg. Magyarország különösen sérülékeny: a lakosság 12-14 százaléka nem tudja megfelelően felfűteni otthonát, és bizonyos régiókban az étkezési nélkülözés is az uniós átlag felett alakul. A probléma hátter
Elárverezik Pascaniban a svéd Holmbergs Safety Systems romániai gyárát 2,49 millió eurós (950 millió forintos) kikiáltási áron. A csődöt a magas energiaárak és egy francia ügyfél fizetésképtelensége okozta.
Okleveles állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági technikus képzés elindításáról szóló együttműködési megállapodást írt alá az Állatorvostudományi Egyetem, a Déli Agrárszakképzési Centrum és a kiskunfélegyházi technikum.
A dél-koreai Upbit elleni novemberi kibertámadás ismét reflektorfénybe helyezte, miként reagálnak a nagy, központosított kriptotőzsdék (CEX) a sürgős befagyasztási kérelmekre. A figyelem ezúttal a Binance gyakorlatára irányult, miután a dél-koreai rendőrség szerint a kért összegnek csupán egy részét sikerült időben zárolni, azt is számottevő késéss
Vegyes képet mutatott a hazai ingatlanpiac novemberben: miközben az adásvételek száma visszaesett az őszi csúcshoz képest, a lakáshitelezés történelmi rekordot döntött – derül ki a Duna House friss ingatlanpiaci barométeréből.
Az országban működő több mint 300 kormányablak még egyetlen évben sem bonyolított akkora ügyfélforgalmat, mint idén november végéig - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára pénteken a Baranya vármegyei Harkányban, ahol új kormányablakot adtak át.
Több amerikai szövetségi állam is pert indít a Trump-kormányzat ellen, hogy megakadályozzák a H-1B munkavállalói vízumok új kérelmeire kivetett 100 000 dolláros díjat, amely szerintük jogsértő és aránytalan terhet ró a munkáltatókra, írja a Bloomberg.
Az amerikai nyérc gyors terjedése komoly ökológiai veszélyt jelent Magyarországon. Egy friss kutatás szerint a Szigetközben ugrásszerűen nőtt a megfigyelések száma, ami arra utal, hogy ez az inváziós ragadozó már megvetette lábát hazánkban.
Fiatal, másodéves agrármérnök-hallgatók csapata nyerte meg Magyarország egyik legmeghatározóbb digitális agrár esettanulmány-versenyét, az AgroVIRTUS-t.
A Gödöllői Királyi Kastély Lovardájában került megrendezésre a Drone Forum 2025 nemzetközi szakmai konferencia a ClaudAI szervezésében, melynek keretén belül 11-16 éves gyerekek az EduDigiTech elnevezésű drónprogramozási versenyen vehettek rész.
Az Európai Unióban kötelező összekapcsolni egyes nem vámügyi rendszereket [az európai uniós egyablakos vámügyintézési környezet létrehozásáról és a 952/2013/EU rendelet módosításáról szóló 2022/2399 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban uniós rendelet) "A" részében felsoroltak] az elektronikus európai uniós egyablakos vámügyi tanús
Az Európai Tanács és az Európai Parlament várhatóan a következő hetekben fog szavazni az EU és a "Dél-amerikai Közös Piac", más néven Mercosur közötti egyezmény ratifikálásáról. 57 hazai civil és agrárszervezet kongatja a vészharangot.
A modern munkahelyek világában már nemcsak az számít, milyen eszközökkel dolgozunk, hanem az is, hogyan érezzük magunkat ott, ahol a mindennapjaink nagy részét töltjük. Egy jól kialakított iroda a koncentrációra, a kreativitásra és a teljesítményre is pozitív hatással lehet, éppen ezért ezekre a fontos részletekre már az irodák tervezésekor is egyr
A Videoton Holding idei árbevétele 300 milliárd forint körül alakul, valamelyest csökken a tavalyi üzleti évhez képest - mondta a magyar tulajdonú vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója pénteki évzáró rendezvényükön Székesfehérváron.
Mozgalmas hét van mögöttünk a pénzügyi piacokon, különösen a kriptovilágban. Az amerikai jegybank, a Fed idén már harmadik alkalommal csökkentette az irányadó kamatot, ezúttal 25 bázisponttal. Sokan erős Bitcoin-emelkedést vártak, de az árfolyam végül visszafogottabban reagált. A döntés előtt a Bitcoin már amúgy is küzdött. A hónap eleje óta többsz
Az amerikai képviselőház pénteken 213–184 arányban megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely felgyorsítja az államközi földgázvezetékek szövetségi engedélyezését - írja a Reuters. Az átfogó engedélyezési reform kiemelt prioritássá vált a Kongresszusban: a törvényhozók fel akarják gyorsítani az energetikai infrastruktúra kiépítését, amelyre az adat
Az előttünk álló év fordulópontot hoz az építőipar, a létesítményüzemeltetés és a teljes ingatlanszektor számára – derül ki a PlanRadar évzáró elemzéséből. A több évnyi kísérletezés után a digitális megoldások választható eszközökből a mindennapi működés alapjává válnak. A 75 országban jelen lévő PlanRadar szerint a strukturált adatok, a vizuális d
Az Európai Unió Tanácsa pénteken megállapodott arról, hogy 2026. július 1-jétől egységes, 3 eurós vámot vetnek ki az EU-ba érkező, 150 eurónál kisebb értékű csomagokra.
Fordulat a brüsszeli szabályozásban: az EU engedélyezné, hogy 2035 után is forgalomba kerüljenek benzines és dízeles autók, igaz, szigorúbb kibocsátási előírásokkal. A döntést jövő héten véglegesítik, írja az Euronews.
Léteznek föld alatti illatok? Van a vakondnak szaglása? Van bizony, nem is akármilyen! A közönséges vakond alig lát, viszont a szaglása nagyon fejlett, ez segít neki a tájékozódásban, a táplálék megtalálásában.
Nem árt óvatosnak lenned! Kiderült, hogy ennek az olajnak a túlzott fogyasztása komoly egészségi kockázatokat rejthet. Mutatjuk, mikor árt és mikor segít!
2026. január 1-jétől Cegléd és Gödöllő is megszünteti a zöld rendszámos járművek ingyenes parkolását, miközben Gödöllőn jelentős parkolási díjemelés is életbe lép, tovább szűkítve azon települések körét, ahol az elektromos autók még kedvezményben részesülnek, írja a villanyautósok.hu.
December 14-én a Szegedi Ifjúsági Ház – IH Rendezvényközpont társszervezőként ad otthont Nótár Mary és Roby Lakatos koncertjének, melynek fővédnöke Oláh Ibolya. A rendezvényre támogatói jegyeket is árulnak, így azok is segíthetnek a rászoruló családokon, akik nem tudnak ott lenni a koncerten. Az eseményt az Országos Roma Misszió és a Tűzcsiholó Egy
Donald Trump amerikai elnök a The Wall Street Journalnek adott interjúban közölte, hogy Kevin Hassett és Kevin Warsh a legesélyesebb jelölt a Federal Reserve elnöki posztjára, és elvárja az új jegybankelnöktől, hogy a kamatdöntésekről vele is egyeztessen.
Kasza Tibi volt a vendége a ma reggeli Mokkának. Az 1% Klub - Mennyire okos Magyarország? műsorvezetője bevallotta: sosem vállalna be egy műveltségi vetélkedőt, ő inkább a logikán alapuló játékokban virít.