Megalakult a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács hétfőn Budapesten, testület egyebek mellett figyelemmel kíséri majd a területet érintő technológiai fejlődést és hatósági gyakorlatot, valamint ajánlásokat és szakpolitikai javaslatokat tesz - mondta Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos, a tanács elnöke az alakuló ü
A legfelső üzleti vezetők prioritási listáján is előkelő helyre került az online közösségépítés: a releváns LinkedIn tartalmak publikálása egyre inkább elvárt az üzleti elittől. A LinkedIn népszerűsége az üzleti közösségben 2025-ben olyan robbanásszerűen nőtt, hogy Jelasity Radován, az Erste Bank vezérigazgatója még követőtáborát közel megduplázva
A tragédia megrázta Hollywoodot: a neves rendező Rob Reiner és felesége december 14-én veszítette életét, és bár a hatóságok még vizsgálják az esetet, egyre több információ szivárog ki arról, mi történhetett a család otthonában.
Az amerikai kriptopiac szabályozása újabb politikai vihart kavart. A New York Times oknyomozó cikke szerint Donald Trump elnök és családja pénzügyi előnyökhöz juthatott olyan kripto-peres ügyek elsimítása révén, amelyekben az állami szervek látványosan visszavonulót fújtak. A Fehér Ház visszautasítja a vádakat, de a történet jól mutatja, mennyire ö
Az ötven legnagyobb magyar vállalat felsővezetőjének LinkedIn toplistáján az első helyen idén is a Jabilt vezető Kékesi Sándor végzett. Jelasity Radován, az Erste Bank vezérigazgatója követőtáborát közel megduplázva is csupán egy helyet tudott előrelépni.
A Petőfi híd átfogó felújítására lenne szükség, mivel utolsó teljes körű renoválása 1980-ban fejeződött be, és a tervezési munkák még el sem kezdődtek – mondta Vitézy Dávid fővárosi képviselő egy Facebook-videóban. A Podmaniczky Mozgalom frakciója azt javasolja, hogy a főváros a 2026-os költségvetésébe tervezze be a tervek elkészítéséhez szükséges
Prém Zoltánnal, a Hercegrét Kft. ügyvezetőjével 2025. januárjában készítettünk interjút, amiben beszámolt a cirokkal kapcsolatos termesztési tapasztalatairól. Azóta eltelt majdnem egy év, és újra felkerestük, hogy jövőbeni terveiről kérdezzük.
A Cseh Nemzeti Bank (ČNB) meglepő, de sokak szerint mérföldkőnek számító lépést tett: egy 1 millió dollár értékű kísérleti digitális eszközportfóliót indított, amelyben bitcoin, egy amerikai dollárhoz kötött stabilcoin és egy tokenizált bankbetét is helyet kapott. A projekt célja nem a profittermelés, hanem a tanulás: annak megértése, hogyan működn
Az idén 3 százalékkal kerül többe a síbiztosítás, mint egy évvel ezelőtt – legalábbis ez derült ki az Insura biztosításközvetítő oldalán megkötött szerződések átlagdíjából. Ez naponta és személyenként átlagosan 870 forint.
A PORT 30. születésnapja alkalmából indított nagyszabású közönségszavazás végén megszületett a döntés: közel 550 000 szavazat alapján Magyarország kedvenc magyar filmje Bacsó Péter legendás alkotása, A tanú lett.
Kevés esélye van idén a fehér karácsonynak. A legfrissebb előrejelzések szerint továbbra is csak az ország egyes délnyugati és északkeleti tájain nagyobb a valószínűsége a havazásnak, de ott se sokkal - írta meg az Időkép.hu.
Újabb útszakaszok válnak jövőre fizetőssé, az útfelújítások miatt pedig kedvezményesek lehetnek a díjak. Egy felmérés szerint az éves matricát vásárlók határozottan igénylik, hogy a 62 ezer forintos árat részletben is kifizethessék. A Nemzeti Mobilfizetési hivatalos viszonteladó partnere ezt már lehetővé teszi.
Az idei szezonban naponta és személyenként átlagosan 870 forint körül alakul a síbiztosítás díja, ami mintegy 3 százalékkal haladja majd meg az előző szezon 845 forintos átlagát - ezt jelzi előre az egyik biztosításközvetítő.
EU-s szinten az elsők között vagyunk haltenyésztésben, mégis sereghajtók a fogyasztásban. A hazai halfélék egész évben elérhetők – nemcsak karácsonykor.
Szeptemberhez képest 0,3 százalékkal nőtt az ipari termelés 2025 szeptemberében az Európai Unióban, az egy évvel korábbit így 1,9 százalékkal haladta meg – tájékoztatott az Eurostat.
Mikor indulhat be végre a magyar gazdaság növekedése? Meddig maradhat erős a forint? Mi jöhet 2026-ban a tőkepiacokon, mik az MI-hájp fő kérdései befektetői szemmel? Folytatódhat a régiós piacok emelkedése? A Concorde sajtóeseményén a cég szakértőitől kaptunk választ a kérdéseinkre. A növekedés 2026-ra tolódott Az idei évet még recesszióközeli álla
Látványosan gyors átalakulás zajlik a magyar autópiacon, amelyen a kínai márkák olcsóbb modelljei villámgyorsan szereztek stabil részesedést. A vásárlók nyitottsága, a kereskedők átalakuló szerepe, az egyszerűbb gyártási és konfigurációs modell, valamint az árak olyan versenykörnyezetet hoztak létre együttesen, amelyben az erős szabályozói nyomásna
Egyedülálló fejlesztéssel bővült a magyar kiskereskedelem: a PENNY Abán olyan üzletet nyitott, amely más modern megoldásai mellett megújuló anyagból, fa tartószerkezettel készült. Az újszerű építészeti megközelítés környezetbarát, energiatakarékos és természetes megoldás, amely megjelenésével kellemes beltéri klímát és otthonos hangulatot teremt a
A Tesla részvényei hétfőn közel egyéves csúcsra emelkedtek, miután Elon Musk bejelentette, hogy a vállalat már biztonsági felügyelő nélkül teszteli robotaxijait.
Mikor indulhat be végre a magyar gazdaság növekedése? Meddig maradhat erős a forint? Mi jöhet 2026-ban a tőkepiacokon, mik az MI-hájp fő kérdései befektetői szemmel? Folytatódhat a régiós piacok emelkedése? A Concorde sajtóeseményén a cég szakértőitől kaptunk választ a kérdéseinkre. A növekedés 2026-ra tolódott Az idei évet még recesszióközeli álla
December 1-én hatályba lépett a mesterséges intelligenciáról (MI) szóló magyar törvény, amely révén ellenőrizhető, hogy a vállalatok jogszerűen alkalmazzák-e az MI-rendszereket – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A felkészülési idő már elkezdődött, nem megfelelő használat esetén pedig a bírság az árbevétel 7 százaléká
A horvát parlament hétfőn elfogadta az új útdíjszedési törvényt, amelynek értelmében 2027. március 1-jétől egységes elektronikus útdíjfizetési rendszert vezetnek be Horvátország teljes autópálya-hálózatán.
Nem mindennapi köntösbe" burkolózott történetet göngyölítettek fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M1-es autópályán.
Fajsúlyos emelést szeretne kilobbizni az Európai Parlament a következő hét évre szóló uniós költségvetéshez, amelyben leginkább a mezőgazdaság megsegítésére szánt forrásokat fokozná az Európai Néppárt jelentéstevője. Bár az uniós költségvetés körüli vita már a reformterv bemutatása előtt is kiélezett volt a felek között, november elején egy részleg
Január 1-jétől a Magyar Telekom, a One Magyarország és a Yettel bevezeti a kiskorúak számára elérhető szűrt mobilinternetet, amely automatikusan blokkolja a leggyakrabban látogatott pornográf oldalakat. A szolgáltatás ingyen igényelhető, és az NMHH szabályozása alapján a gyerekek online védelmét erősíti.
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A tesztben 23 alkoholos ital vett részt, melyek élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelőek voltak, jogsértő jelölés miatt azonban öt esetben hatósági intézkedések elrendelésére volt szükség. A kedveltségi vizsgála
A bécsi rendőrség kriptovalutával összefüggő bűncselekmény gyanújával nyomoz egy különösen súlyos emberölési ügyben. Az áldozat a 21 éves Danylo Kuzmin, Harkiv város alpolgármesterének, Szerhij Kuzminnek a fia, akinek holttestét 2025 novemberének végén találták meg egy kiégett autóban Bécs Donaustadt kerületében. Szándékos gyilkosságra utaló jelek
A Fintech Világa legújabb adásában már a jövő heti, jubileumi 500. epizód árnyékában beszélgetünk: a stúdióban Érczfalvi András műsorvezető, Suppan Márton, a Peak alapítója, valamint Kovásznai Ádám, az MBH Efin Technologies üzletágvezetője. A téma viszont nagyon is a jelenről szól: mi történik akkor, ha a „beyond banking” nem szlogen, hanem kézzelf
A bitcoin árfolyama 2025. december közepén ismét 90 000 dollár alá csúszott a gyenge kereskedési forgalom és a befektetők csökkenő kockázatvállalási hajlandósága közepette. A legnagyobb kriptovaluta ára a múlt hétvégi, csendes piaci mozgások során 89 000-90 000 dollár körül ingadozott, miközben az altcoinok is többnyire gyengén teljesítettek. Ezt a
Az elmúlt 25 év legnagyobb hazai részvényértékesítési tranzakciója zárult most le – jelezte az MBH. A hitelintézet 7 százaléknyi tulajdonhányadát végül közel 12 ezer befektető vásárolta meg 67,8 milliárd forintért. A papírok az intézményi vevőkhöz 3300, a lakosságiakhoz 2970 forintért kerültek darabonként.
Egy egész országot megrendítő tragédia áll a TV2 Újratervezés című műsorának karácsonyi különkiadása mögött: öt gyermek maradt árván Bácsalmáson, akiket végül nagynénjük és nagybátyjuk fogadott be.
A Spirit Airlines hétfőn közölte, hogy újabb 100 millió dollárnyi vészfinanszírozást szerzett a működés és a szerkezetátalakítás támogatására, miközben továbbra is csődvédelem alatt áll.
A kereskedelmi célcsoportnál a Csillag Születik, a teljes lakosságnál a Kincsvadászok bizonyult a múlt hét legnézettebb műsorának. Csatornák szintjén összességében a TV2 nyerte a hetet, de ezen belül hétvégén az RTL vonzott több nézőt. A múlt héten magunk mögött hagytuk az év 50. hetét, amikor – szinte már szokás szerint – a TV2 érte el
Egyre jobban állnak a bankjegykiadó automaták (ATM) telepítésével a bankok: szeptember végén már jóval több mint 5400 készülék működött országszerte, 6,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hálózat bővítésének a készpénzfelvételi forgalomra egyelőre nincs érezhető hatása: az
Az Így Jártam Anyátokkal 2005-től 2014-ig volt műsoron, és sugárzása alatt világszerte több száz millió rajongót szerzett magának. A sorozatnak Magyarországon is jelentős tábora alakult ki. Kvízünkben most letesztelheted, tényleg akkora rajongó vagy-e, mint amekkorának mondod magad!
Donald Trump a jövő évi labdarúgó-világbajnokság idejére hívta meg az Egyesült Államokba Robert Fico szlovák miniszterelnököt, hogy aláírják az amerikai–szlovák atomerőmű-építési megállapodást.