A magyar munkaerőpiac 2025-ben továbbra is az Európai Unió élmezőnyébe tartozik közel 4,7 millió foglalkoztatottal. A demográfiai öregedés, a szektorális munkaerőhiány és az automatizáció azonban hosszú távú kihívást jelent, miközben 2026-ban a nagyberuházások munkaerőigénye erősítheti a piacot.
Miközben több mint 3,3 milliárd forint bírságcsökkentést adott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az együttműködő és jogkövetésre törekvő vállalkozásoknak 2025-ben, addig a hivatal versenytanácsa 29 vállalkozással szemben 3 milliárd 782,6 millió forint bírságot szabott ki – közölte ma a GVH.
Az orosz hadigépezet egyik alapvető pillére a dezinformálás. Emlékezetes, a fideszes média még az ukrajnai háború előtt egy nappal is azt harsogta, micsoda ostobaság azt képzelni, hogy az oroszok támadni fognak. A háború lassan négy éve tart.
Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid időn belül el tud helyezkedni. A diploma ma is érték, a kérdés az, hogy a gyorsan változó világban mit érdemes tanulni.
Meghirdették a közbeszerzési eljárást a romániai A8-as autósztráda új szakaszára, a Targu Neamt-Iasi-Ungheni szakaszra - írja a román közúti infrastruktúra fejlesztéséért felelős állami vállalat (CNIR) közleménye alapján az economedia.ro.
Az adat 2025-re a vállalatok egyik legfontosabb erőforrásává vált: befolyásolja a döntéseket, versenyelőnyt jelent és komoly kockázatokat is rejt. Ma már nem elég birtokolni, az adatot tudatosan kell kezelni, védeni és – ha megfelelő a környezet – üzleti értékké alakítani. Ez a szemléletváltás három kulcsterületen formálja át a vállalatok működését
A befektetési szint alá minősítette Budapest besorolását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a magyar főváros likviditási helyzetével indokolta a Londonban hétfő éjjel bejelentett döntést.
2025 egyszerre hozott bizonytalanságot és fordulópontokat: Európában a háborús feszültségek továbbra sem csillapodtak, Donald Trump visszatérése a Fehér Házba alaposan átrajzolta a globális diplomáciai viszonyokat, miközben a magyar gazdaság a geopolitikai sokkok árnyékában küzdött a talpra állásért. Itthon a megélhetés, a forintárfolyam, az adóren
A nyomozók első becslése szerint mintegy 30 millió eurónyi érték tűnt el a nyugat-németországi Gelsenkirchenben működő Sparkasse takarékpénztár széfterméből, ahová előző nap ismeretlen elkövetők törtek be - közölték kedden biztonsági források.
Az inflációt továbbra is figyelmen kívül hagyta a miniszter. Mi történt? Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden folytatta a vitát Őrsi Gergely II. kerületi polgármesterrel a szolidaritási hozzájárulás mértékéről. Háttér. A polgármester vasárnap azt állította, hogy a kormány 2026-ban már több mint négymilliárd forintot von el a kerülettől, és
Az élet, az élőlények fantasztikus módon tudnak alkalmazkodni a változó környezethez, az új kihívásokhoz. Egy nemzetközi kutatócsoport a gyökerek tömörödött talajhoz való alkalmazkodóképességét vizsgálta. De mire jutottak?
Több vezető vállalat is hivatalos csendes óra szabályzatot vezetett be, hogy segítsen a munkavállalóknak céltudatosabban és kevesebb zavaró tényező mellett dolgozni.
Vajon hogyan segíthet az AI a bűncselekmények megelőzésében, a gyorsabb felderítésben, és hogyan változtathatja meg a hagyományos rendőrségi gyakorlatot a következő években? Mi lesz azokkal a rendőrségi szakemberekkel, akiknek munkáját egy az egyben helyettesíteni tudják majd a gépek és a szoftverek?
Az Újpest FC hivatalos közleményben jelentette be, hogy Szélesi Zoltán veszi át az NB I-es csapat irányítását. A klub döntése értelmében az új vezetőedző 2025. december 30-tól dolgozik az első csapatnál, és már a téli felkészülést is ő vezényli le.
Január 1-jétől csak élőflórás termékeket lehet tejfölként forgalomba hozni, a nem élőflórás változatok új megnevezést kapnak egy frissen megjelent kormányrendelet szerint.
Eger, Pécs és Szeged a szilveszterezők körében legnépszerűbb hazai település a Szallas.hu friss adatai szerint. A vendégek zöme 2–3 éjszakára marad, és 170 ezer forint alatt fizet a szállásért. A szállástípusok versenyét az apartmanok nyerik. A karácsonyi hosszú hétvége után szilveszterkor is sokan kelnek útra. A Szallas.hu adataiból kiderül, hogy
A digitalizáció nem csupán technológiai forradalom, hanem az emberi szabadság és identitás újradefiniálásának mechanizmusa is. Az elmúlt évtizedben egyre többen beszélnek az „egyéni szuverenitás” (sovereign individual) koncepciójáról, amely egy olyan korszakot vetít előre, ahol az egyén önmaga ura: saját adatai, pénze és digitális identitása felett
Ha a munkavállaló december 18-ától január 8-áig a szabadságát tölti, akkor a hétvégi hazautazást elszámolhatja a szabadság alatt? December 20-21-e, és december 27-28-a napokon téríthető adómentesen a gépjárműhasználat? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné okleveles közgazda válaszolt.
Egyre több álláskereső a társkereső alkalmazásokat is beveti, hogy ajánlásokhoz vagy állásinterjúhoz jusson – a feszes munkaerőpiacon a digitális platformok közötti határok végleg elmosódni látszanak. A Tindert és Bumblet használó megkérdezettek több mint fele mondta, hogy használta már karrierépítésre ezeket a randiappokat – tudósított a Bloomberg
Újra jelentkezik a Szerencsekerék szilveszterkor, méghozzá különkiadással. December 31-én neves sztárok kerülnek képernyőre, köztük A Nagy Duett szereplői.
A globális kockázatok új szakaszba léptek. A Trump-korszak politikai változásaitól és a geopolitikai feszültségektől kezdve a pénzügyi csalásokon, az élettudományok zavarain át a rekordokat döntő szélsőséges időjárásig a helyzet 2025-ben minden eddiginél változékonyabb és összetettebb.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -2 fok között valószínű, de a szélvédett, kevésbé felhős tájakon ennél több fokkal hidegebb lehet.
Miközben az arany és az ezüst többéves csúcsok közelében kereskedik, egyre több kriptopiaci elemző véli úgy, hogy ez nem rossz hír a digitális eszközök számára. A történelmi adatok alapján ugyanis gyakran éppen a nemesfémek erős ralijának kifulladása után indul meg a kriptopiac látványos emelkedése. Mit mutat a történelem? A korábbi piaci ciklusok
Rengetegen várják a nagysikerű sorozat fináléját: a Stranger Things azonban nemcsak a Netflix platformon tarol majd a jelek szerint, hanem több mint 3 ezer mozivetítésen is.
Nem éppen bátortalan módon 2025 legnagyobb felkiáltó- és 2026 legnagyobb kérdőjeleit járjuk körbe a Temu rángatta e-kereskedelemben. Ebben a magyar (sőt, a régiós) online piac krémje volt a segítségünkre.