A stabilcoinok a spekulatív eszközökből a feltörekvő piacok alapvető infrastruktúrájává váltak, és a fejlett régiókban is rohamosan terjednek. A piac azonban továbbra is megosztott. Egyesek szerint a stabilcoinok a decentralizált protokollok révén fogják uralni a piacot, míg mások a tokenizált betéteket tartják a fő növekedési motorjának. 20 kripto
Szilveszter nemcsak az ünneplésről szólt a falusi gazdaságokban, hanem egy különösen érzékeny fordulónapnak számított. Úgy tartották, az év utolsó napján elkövetett hibák végigkísérik a következő esztendőt.
A világ legnagyobb viszontbiztosítói idén tovább növelték nyereségességüket, miután szűkítették az árvízhez és más katasztrófaeseményekhez kapcsolódó fedezeteiket, viszont jelentősen emelték díjaikat - írta meg a Financial Times.
A téli fertőtlenítés kulcsfontosságú a tárolók biztonságához. Cikkünkben bemutatjuk a leghatékonyabb, hidegben is működő módszereket, amelyekkel megóvhatjuk terményeinket és eszközeinket a kórokozóktól.
A cégcsoport úgy dőlt be, hogy a NER-elitbe tartozó tulajdonosok előtte 10 milliárd forintnyi osztalékot azért kiszedtek belőle. Mi történt? Megvette a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. a Dunakeszi Vasútgépész Járműjavító és Járműgyártó Kft.-ben. Ez a bedőlt Magyar Vagon-csoport bedőlt cégeinek reinkarnációja, amibe az eddigi adósságoktól megszabadított
A Kvosted 200 megawattóra tárolókapacitással rendelkezik, és csak egy része a European Energy terveinek: a cég rendszerei 2027-ig összesen 1 gigawattóra kapacitást érhetnek el.
Bulgária január 1-jén az euróövezet 21. tagállamává válik, az euró hivatalosan felváltja a bolgár levát. A csatlakozást az Európai Unió vezetői hagyták jóvá, miután az ország teljesítette a valuta bevezetéséhez szükséges feltételeket, köztük az infláció 2,7 százalékra csökkentését.
Négy év után először ismét növekedett a fintech cégekbe áramló kockázati tőke 2025-ben, így meghaladta az előző két éves szintet: globálisan 55,94 milliárd dollár érkezett a szektorba, ami 25 százalékos bővülés a 2024-es 44,75 milliárd dollárhoz képest a PitchBook adatai szerint - közölte a Bloomberg.
Miközben több mint 3,3 milliárd forint bírságcsökkentést adott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az együttműködő és jogkövetésre törekvő vállalkozásoknak 2025-ben, addig a hivatal versenytanácsa 29 vállalkozással szemben 3 milliárd 782,6 millió forint bírságot szabott ki - közölte a GVH kedden az MTI-vel.
Négy év után először ismét növekedett a fintech cégekbe áramló kockázati tőke 2025-ben, így meghaladta az előző két éves szintet: globálisan 55,94 milliárd dollár érkezett a szektorba, ami 25 százalékos bővülés a 2024-es 44,75 milliárd dollárhoz képest a PitchBook adatai szerint - közölte a Bloomberg.
Szerda estétől egyre nagyobb területen várható havazás, így fehéren búcsúzik az óév az ország legnagyobb részén - derül ki a HungaroMet Zrt. szerda délutáni videójából.
Az év első hónapjaiban a befektetők uralták a lakáspiacot, akik között a kisebb alapterületű, gyorsan kiadható lakásokért folyt a legnagyobb verseny. A kedvezményes hitelprogram megjelenése azonban az év második felében fordulatot hozott. A zenga.hu ingatlankereső portál adatai szerint sokan döntöttek úgy, hogy most vágnak bele saját otthonuk megvá
Kína évek óta tiltja a kriptovaluták használatát, kereskedését és bányászatát annak ellenére, hogy a többi ázsiai ország előszeretettel kívánja támogatni a digitális eszközök térnyerését szabályozásilag és használatilag. Bár a hivatalos indoklás szerint a pénzügyi stabilitás, a tőkeáramlás és a spekulatív buborékok megfékezése a cél, a hatóságok eg
A téli időszakban a rágcsálók fokozott veszélyt jelentenek a mezőgazdasági létesítményekre. Cikkünkben bemutatjuk azt az 5 pontot, ahol leggyakrabban bejutnak, és hasznos megelőzési tanácsokat adunk a hatékony védekezéshez.
Bár nőni tudott a cégek kockázatitőke-finanszírozása, a 2021-es rekordévtől még messze vagyunk. Mi történt? A fintech cégek kockázatitőke-finanszírozása 2025-ben négy év után először tudott emelkedni, globálisan 55,94 milliárd dollárra – írja a Bloomberg a PitchBook adatai alapján. Ez a mostani szám 25 százalékkal magasabb a tavalyinál, de még mind
A globális energiaipar jelentős átalakulás előtt áll 2026-ban. A mesterséges intelligencia (AI) robbanásszerű elterjedése, a megújuló energiaforrások térnyerése és a növekvő energiaigény új lehetőségeket és komoly feladatokat állít az ágazat szereplői elé. Mindeközben a piaci bizonytalanságok, a változó szabályozások és az ellátási lánc kihívásai t
Bár a meteorológiai prognózisokban van némi bizonytalanság, az aktuális előrejelzések szerint óév utolsó időszakában, illetve az újév első napjaiban többször várható kisebb havazás, 2026 első hétvégéjén pedig akár nagyobb mennyiségű hó is hullhat a fővárosban. A Budapesti Közművek ezért azt kéri a fővárosban autóval közlekedőktől, hogy kizárólag jó
De előtte 10 milliárd forint osztalékot vettek ki a cégcsoportból a NER-elit tagjainak érdekeltségei. Az új cég 1 milliárd eurós egyiptomi megrendelés részese lehet, orosz partnerséggel.
Petőfi Sándor költő, forradalmár életműve január 1-jei születésnapja alkalmából kiemelt figyelmet kap a közmédia csatornáin: páratlan irodalmi nagyságát és máig ható szellemiségét idézik meg filmekkel, sorozatokkal és különleges feldolgozásokkal az év első napjaiban.
2025-ben nemcsak az elemzők grafikonjain, hanem a pénztárcákban is érzékelhető volt az árfolyamok mozgása. A forint az év egyik legjobban teljesítő valutája lett, miközben a rubel és a svéd korona is látványosan erősödött. A háttérben eltérő gazdaságpolitikai utak, de meglepően hasonló eredmények álltak. Ez a cikk azt mutatja meg, hogyan és miért j
Több mint két évtizede foglalkozik tehetséggondozással. Ám mikor a Milestone már jól futott, úgy érezte krízisbe került és váltott. Új útra lelt, beiratkozott a Rabbiképzőbe és közösségépítésbe fogott. A Forbes Deal podcast vendége Zeitler Ádám. Ami az amerikai üzleti világban a "garázs", az Magyarországon a nagymama lakása – mondja Zeitler Ádám, a
Az inflációkövető adóemelés pontos mértéke már ismert, és több terméknél is érezhető változást hoz. 2026 elején magasabb árcédulák lesznek a dohányboltokban és az italos polcokon a jövedéki adó emelésének betudhatóan.
Szerdán hivatalosan is leköszön vezérigazgatói posztjáról Warren Buffett, ezzel lezárva egy korszakot az amerikai üzleti életben. A 95 éves befektetőlegenda, akit gyakran az „omahai bölcsként” emlegetnek, évtizedeken át irányította a Berkshire Hathaway konglomerátumot. Csütörtöktől a stafétát a kijelölt utód, Greg Abel veszi át. Buffett nem csupán
Egyre súlyosabb fenyegetést jelentenek Európára a beszivárgó kokainkereskedők, akik a bérgyilkosok használatától sem riadnak vissza. Az EU-s kábítószer-ügynökség (EUDA) leköszönő vezetője szerint az elmúlt másfél évtized elég időt adott, hogy a távoli drogbárók megvessék lábukat a kontinensen, és az elmúlt években annyira túlterhelve volt az uniós
Nagy Márton másfél hónapja jelentette be, hogy év végén nem lesz nagyobb az államadósság a múlt év véginél. Csoda kellene ehhez, szeptember végén bő ezermilliárd forintra voltunk ettől a céltól.
Bár a meteorológiai prognózisokban van némi bizonytalanság, az aktuális előrejelzések szerint óév utolsó időszakában, illetve az újév első napjaiban többször várható kisebb havazás, 2026 első hétvégéjén pedig akár nagyobb mennyiségű hó is hullhat a fővárosban - közölte a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF Köztisztasági Divízió szerdán közlem
Szergej Lavrov nyilatkozata szerint Moszkva, az orosz medve feldühödött, célja immár egyértelmű: megsemmisíteni a terrorista államnak tartott Ukrajnát.
Első uniós tagállamként betilthatja a közösségimédia-platformok használatát a francia kormány a 15 év alatti gyerekeknek. A törvényjavaslat szerint azokban az iskolákban, ahol 15-18 évesek tanulnak, okostelefont sem használhatnának a gyerekek.
A Portfolio minden decemberben áttekinti, hogy mely országok voltak az adott év növekedési bajnokai és nagy vesztesei. Az idei "nyertesek" listája a hagyományoknak megfelelően többnyire a szegényebb, gyorsabb fejlődési potenciálú országokból áll, amelyekkel egy-egy évnyi gyors növekedés ellenére nem igazán cserélnénk. Egy dél-amerikai, három ázsiai
Az esővízgyűjtők téliesítése elengedhetetlen a csőfagyás és a túlfolyó problémák elkerüléséhez. Most bemutatjuk a legfontosabb lépéseket, amelyekkel a téli hónapokban is biztonságban tarthatod rendszeredet.
Az AlgosOne mesterséges intelligencia alapú kereskedési platform saját tokenjének (AiAO) előértékesítése javában zajlik, fokozatosan emelkedő árakkal. Maga a folyamat 2025 elején kezdődött és most tartanak a 9. szakasznál a tizenhatból. Az AlgosOne egy EU‑ban engedélyezett AI‑vezérelt kereskedési rendszer, amely kriptók, részvények és más eszközök
Az e-autósok töltési szokásai, az elektrifikáció adta flexibilitásnak köszönhetően, sok mindenben eltérnek a sok évtizedes benzines és dízel tankolási gyakorlattól – derül ki a Parkl és az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) több százezer elektromos töltési eseményt feldolgozó közös elemzéséből. A friss adatok szerint hétköznap kétszer annyi t
A kiskorúak online térben való hatékony védelme érdekében 2026. január 1-jétől a Magyar Telekom, a One Magyarország és a Yettel Magyarország szolgáltatóknál elérhető lesz a kiskorú felhasználókra tekintettel nyújtott biztonságos mobilinternet. A részleteket a mobilszolgáltatókkal történt egyeztetést követően a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság s