2025. december 4. csütörtök

dec. 4
18:03
A Mol mutatta az irányt Budapesten (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,91 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel, 109 387,87 ponton zárt csütörtökön.
dec. 4
18:03
Tízezreket kapott vissza idén több mint 1 millió megtakarító az adójából (Adózóna)
Fejenként átlagosan 65 ezer forintos adójóváírást kaptak idén azok, akik nyugdíjra gyűjtögetnek, illetve egészségpénztárban takarékoskodnak – tudta meg a Grantis a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Idén már közel 1,1 millió fő részesült adóvisszatérítésben. A megtakarítók számlájára összesen mintegy 70 milliárd forintos adójóváírás érkezett.
dec. 4
18:06
Meglepő stratégiai döntést hozott Amerikában a világ egyik legnagyobb autóipari konszernje (Portfolio)
A Stellantis az amerikai piacon a hibridekre helyezi a hangsúlyt, és a hagyományos hibrideket részesíti előnyben a konnektoros változatokkal szemben – közölte Antonio Filosa, a vállalatcsoport vezérigazgatója.
dec. 4
18:09
GLS csomagszállítási határidők és utolsó szállítási napok az ünnepek idején (ProfitLine)
A GLS Hungary idén is átfogó tervezéssel, optimalizált működéssel és kibővített szolgáltatásokkal támogatja az év végi megnövekedett csomagforgalom kezelését. A házhoz szállítás mellett a több mint 2600 GLS Automata és 1000 GLS CsomagPont kínálta rugalmas átvételi lehetőségek, valamint a megerősített ügyfélszolgálati kapacitás mind azt szolgálják,
dec. 4
18:12
Hozamsokk Japánból: megrendült a globális kötvénypiaci egyensúly (Portfolio)
17 éves csúcsra tört a japán kötvények hozama, és ezzel új inflációs és finanszírozási félelmeket hozott felszínre. Ha a jegybank folytatja kamatemelési ciklusát, évtizedes berögződések felülvizsgálatát és a portfóliók átrendezését teheti szükségessé.
dec. 4
18:12
Változás a Yettel menedzsmentjében (MMonline)
2026. január 5-től Peter Jantosovic tölti be a Chief Technology & Information Officer (CTIO), azaz a Technológiai és információs vezérigazgató-helyettes pozíciót a Yettel Magyarországnál. Peter Jantosovic a Deutsche Telekomtól érkezik, ahol az elmúlt nyolc évben az európai IT Irányítás vezetőjeként dolgozott. Több mint 20 éves tapasztalattal rendel
dec. 4
18:12
Itt az égi áldás, töltődnek a talajok – kérdés, hogy elég lesz-e (Magyar Mezőgazdaság)
Nagyobb hideg nélkül, a talajban kellő nedvességtartalom mellett erősödhetnek az Alföldön a gyengébben kelt őszi kalászos állományok.
dec. 4
18:18
Az ünnepek előtt nagy rohamba kezdtek az adathalászok: az MVM nevével élnek vissza a csalók – ezt biztos, hogy ne tegye! (vg.hu)
Ismét megszaporodtak az adathalász telefonhívások, sms-ek.
dec. 4
18:24
Megérkeztek a német vadászgépek a lengyel határra: azonnali választ adnak az orosz légierőnek – ez már a Putyinnak beígért NATO-eljárás (vg.hu)
Németország harci repülőket telepített Lengyelországba a NATO keleti szárnyának megerősítésére.
dec. 4
18:30
Tűkön ül a Wizz Air, a háború lezártával a katasztrófaturizmusra alapozhatnak a fapadosok - egy új szereplő a kanyarban előzhet (vg.hu)
Az orosz–ukrán háború lezárása a béketárgyalásokon múlik.
dec. 4
18:36
Hblf-Romaster Alapítvány: aggasztó a roma fiatalok helyzete (Üzletem)
Továbbra is komoly hátránnyal indulnak a roma fiatalok a továbbtanulás és a munkavállalás területén – hívja fel a figyelmet az idén 15 éves Hblf-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élő romák olyan települési és infrastrukturális hiányosságok között nőnek fel, ahol nem adottak a tanulás alapfeltételei, így már az általános iskolát is nehézségekk
dec. 4
18:42
Élve temették el Jim Carrey-t? (Médiapiac)
Huszonöt éve került a mozikba A Grincs, amely mára a karácsony kötelező darabja. Ám miközben a világ nevetett a zöld mogoróságon, Jim Carrey valóságos kínzásként élte meg a forgatást – saját szavaival élve: „mintha élve eltemettek volna.”
dec. 4
18:48
Nagy bevásárlást tartott a Mol, megnégyszerezte a napenergia portfólióját (Portfolio)
A Mol csütörtökön közölte, hogy megállapodott a Polsolar Kft.-vel a mezőcsáti naperőmű-portfóliójának megvásárlásáról - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
dec. 4
18:48
A Teslák közel 50 százaléka bukik a vizsgán – ezt a hibát követik el a tulajok, a garancia is bekavar (vg.hu)
Valójában a tulajdonosok szerepelnek le az ellenőrzésen.
dec. 4
18:48
Így vásároltak a magyarok októberben: számokban az igazság (Agrárszektor)
2025. októberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 3,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh).
dec. 4
18:50
Vigyázat, hatalmas a dugó Szendendrén (Portfolio)
Óriási a dugó a 11-es úton Szentendrén.
dec. 4
18:51
Bajban a forint? Mutatjuk az árfolyamot! (Privátbankár)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
dec. 4
18:54
Vigyázat, hatalmas a dugó Szentendrén (Portfolio)
Óriási a dugó a 11-es úton Szentendrén.
dec. 4
18:54
Gyengüléssel fordul rá a péntekre a forint: vajon mi húzta le az árfolyamot? (Pénzcentrum)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
dec. 4
18:54
Ekkora eséllyel kapsz jövőre béremelést, ekkorát (Haszon.hu)
A magyar cégek 52 százaléka tervezi a fizetések emelését 2026-ra, átlagosan 8 százalékos mértékben. Tavaly hasonló arányban számoltak és terveztek így a vállalati döntéshozók, októberig mégis jelentősen több helyen volt bérfejlesztés.
dec. 4
18:57
Nagyot kapott a forint: ennyiért adják az eurót (Menedzsment Fórum)
Nem volt jó napja a forintnak.
dec. 4
19:00
Floridában folytatódnak az amerikai-ukrán egyeztetések: közelednek vagy távolodnak az álláspontok? (vg.hu)
Floridában tárgyal az amerikai és az ukrán delegáció, miközben a területi kérdésekben továbbra is áthidalhatatlannak tűnik a szakadék Moszkva és Kijev között.
dec. 4
19:06
A napelem a múlt, új energiaforrásért folyik a harc: az USA és Kína már ráugrottak, most jön Magyarország (vg.hu)
Nagy Márton szerint az akkumulátoros energiatározók elterjedése versenyképességi kérdés.
dec. 4
19:12
Zuhan a gázár Európában – erre senki sem számított (Portfolio)
Hiába érkezett meg korán a tél Európában, a földgáz ára továbbra is lefelé tart a kontinensen. A holland TTF gáztőzsde következő havi árjegyzése az elmúlt napokban megawattóránként 27 euró környékére esett - ilyen alacsony szintet legutóbb 2024-ben láthattunk.
dec. 4
19:12
Brutális vízumszigorítást rendeltek el az Egyesült Államokban, kötelező lesz a nyilvános profil, bármikor átnézhetik az embert (vg.hu)
Az Egyesült Államok minden H-1B vízumot kérő szakembertől és családtagjaitól (H-4) kötelezően elvárja, hogy az összes közösségimédia-profiljukat nyilvánossá tegyék az alapos online átvilágításhoz. Ez a jelenlegi legszigorúbb digitális ellenőrzés a külföldi munkavállalóknál.
dec. 4
19:12
Csökkent a nyers tej kiviteli ára, a vaj is zuhanórepülésben – 49. heti AKI elemzés (Magyar Mezőgazdaság)
Az AKI Páir adatai szerint Magyarországon a nyers tej országos termelői átlagára 198,66 forint/kilogramm volt 2025 októberében.
dec. 4
19:18
Magyar Péter: Hatályon kívül helyezte az Ítélőtábla az Index–Tisza ügy elsőfokú ítéletét (Media1)
A Tisza Párt elnöke bejelentette, hogy a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön hatályon kívül helyezte az elsőfokon eljárt Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely az Indexnek adott igazat a Tisza Párttal kapcsolatban megjelent írással kapcsolatban. Fontos lehet, hogy az új eljárásra kötelezés nem jelenti a párt győzelmét.
dec. 4
19:18
Raoul Pal: a nagyobb Bitcoin-rali még csak most jön – a csúcs 2026-ra várható (KriptoMagazin)
Raoul Pal makropiaci elemző szerint a kriptopiac jelenlegi gyengesége félreértelmezett jelenség: nem a bikapiac csúcsa, hanem egy átmeneti likviditáshiány okozta megtorpanás. A szakértő egy új videóban arról beszélt, hogy a valódi rali 2025–2026-ban indulhat be igazán, amikor a globális pénzügyi likviditás ismét bővülni kezd. „Különös piac”: látszó
dec. 4
19:30
Ez a motor hajtja a magyar gazdaságot, és az év végén nagyobb fordulatszámra is kapcsolhat (vg.hu)
Bizakodásra adnak okot az októberi adatok az év végéhez közeledve az elemzők szerint.
dec. 4
19:32
Putyin tombol: ott csaptak le az ukrán Szellemek az oroszokra, ahol biztonságban érezték magukat – odaveszett a MiG-29-es vadászbombázó (vg.hu)
Az ukrán kormányzó szerint sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban.
dec. 4
19:33
Időzített AI-bombán ülünk – jövőre kipukkanhat? (Privátbankár)
Az Európai Unió a 2 százalék közelébe süllyedő inflációt, az Egyesült Államok pedig a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházásokat tekintve lépett előre a leglátványosabban az idei évben. Ami a pénzpiacokat illeti, számunkra a forint erősödése, de a globális befektetői piacokon a dollár gyengülése jelentette az év legnagyobb sztoriját. Ek
dec. 4
19:33
NAV: nyomtatványokkal kapcsolatos információk (Adózóna)
Az adózók számára több, nyomtatvánnyal kapcsolatos információ jelent meg a NAV honlapján.
dec. 4
19:39
Energiahatékonyság, digitalizáció, moduláris fordulat: az építőipar 2026-ban (ProfitLine)
Az építőipar 2025-ben gyakorlatilag padlóra került Magyarországon: az Évosz konjunktúrafelmérése* szerint az építőipari cégek 60 százaléka árbevétel csökkenéssel számol, 90 százaléka kedvezőtlennek látja a piaci helyzetet. A megrendeléshiány, a bizonytalan gazdasági környezet és a késedelmes fizetések sok vállalkozást az összeomlás szélére sodort.
dec. 4
19:42
Ötvenezres miniország szankcionálta az oroszokat: az EU-t kinevették, de ez most mindennél jobban fáj nekik – Moszkva azonnal visszalőtt, jön a megtorlás (vg.hu)
A tilalom komoly rövid távú veszteséget okozhat.
dec. 4
19:42
Új vezérigazgató-helyettes érkezik a Yettel Magyarország vezetőségébe (Digital Hungary)
2026. január 5-től Peter Jantosovic tölti be a Chief Technology & Information Officer (CTIO), azaz a Technológiai és információs vezérigazgató-helyettes pozíciót a Yettel Magyarországnál.
dec. 4
19:42
Terrorveszély miatt betiltották ezt a világszerte népszerű játékot Oroszországban (Médiapiac)
Oroszország újabb népszerű videojátékot tiltott be: a médiatartalom-cenzúráért felelős Roskomnadzor döntése alapján Roblox többé nem érhető el az országban. A hivatal indoklása szerint a csaknem húsz éve létező platform LMBTQ propagandát és szélsőséges, terrorizmusra ösztönző tartalmakat terjeszt – ezért a gyerekek szellemi és morális fejlődésének
dec. 4
19:42
Sok gazda már így műveli a talajt: tudhatnak valamit? (Agrárszektor)
A talaj életünk egyik alapvető erőforrása, a december 5-ei Talaj Világnap pedig minden évben alkalmat teremt, hogy emlékeztessük magunkat: a talajok hordozzák bolygónk biológiai sokféleségének egynegyedét. Az élő talaj élelmiszertermelésünk, sőt, életünk számára is nélkülözhetetlen. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (Ömki) a jeles nap alkalm
dec. 4
19:48
Gémerek, figyelem: hatalmas akciót hirdetett a Sony, most durván leakciózták ezt a kontrollert (Pénzcentrum)
A PlayStation ötödik generációjának a konzoljának csapták le az árát, a játékosok vélhetően ki is használják az akciót.
dec. 4
19:48
Az AI csak növelni fogja a szakadékot a gazdag és szegény államok között (Mínuszos)
Egy friss jelentés szerint a mesterséges intelligencia (AI) fejlődése új egyenlőtlenségi hullámot indíthat el, ha
dec. 4
19:51
Nagy üzletet ütött nyélbe a Mol (Infostart)
A társaság a bevásárlással megnégyszerezi napenergia-portfólióját.
dec. 4
19:54
MI a HR-ben – az új korszak küszöbén túl (ICT Global)
Az elmúlt években a mesterséges intelligencia (MI) megjelenése radikálisan formálta át a vállalatok működését – és a HR sem maradt érintetlen. Hogyan változik a HR-vezetők szerepe az algoritmusok korában? Melyek a legégetőbb ügyféligények, és mi az, amit mindig is az ember fog hozzáadni a szervezetekhez? Erről beszélgettünk Gágyor Gáborral, az SAP
dec. 4
20:00
Hihetetlen összeg: Rogán Antal kiszámolta, mennyi pénzt kellene Magyarországnak befizetnie Ukrajnának – ez az EU elvárása (vg.hu)
A miniszter szerint a családtámogatások a baloldali megszorítások között választunk 2026-ban.
dec. 4
20:00
Mától a mozikban: a Verzió díjnyertes dokumentumfilmje, az Apám lánya (Digital Hungary)
Podhradská Lea díjnyertes dokumentumfilmje, az Apám lánya ma, december 4-től országosan látható a mozikban a CineSuper forgalmazásában. A film a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készült, és a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon elnyerte a Legjobb magyar dokumentumfilm díját. A személyes nyomozásra épülő
dec. 4
20:09
A Mol megvásárolja az 5 naperőművel rendelkező Polsolar Kft.-t (ProfitLine)
A Mol csütörtökön szerződést kötött a Polsolar Kft. megvásárlására, amely 5 teljesen működőképes naperőművet birtokol Mezőcsát közelében, Kelet-Magyarországon; a naperőművek együttes kapacitása 304 megawatt peak (MWp), amellyel a társaság megnégyszerezi napenergia portfólióját - közölte a Mol Nyrt. csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapjá
dec. 4
20:12
Kiszivárgott az EU legfőbb vezetőinek titkos telefonhívása: ezt gondolják valójában Zelenszkijről és Trumpról – "Volodimirnek rendkívül óvatosnak kell lennie a… (vg.hu)
A Der Spiegel kiszivárogtatott egy európai vezetők közötti telefonkonferenciát. Emmanuel Macron szerint fennáll a veszélye, hogy Washington területi engedményekre kényszeríti Ukrajnát, míg Alexander Stubb és Mark Rutte szerint meg kell védeniük Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
dec. 4
20:12
Újabb díjat nyert a K (MMonline)
A K&H ingatlanfinanszírozási üzletága idén is bekerült a nemzetközi élvonalba. A pénzintézet nyerte el a „legjobb ingatlanfinanszírozó banknak” járó címet az Euromoney 2025-ös Real Estate Awards versenyén. Az elismerés annak a dinamikus növekedésnek és szakmai teljesítménynek szól, amely a K&H-t a hazai kereskedelmi ingatlanfinanszírozás egyik veze
dec. 4
20:12
Rekordbúzatermés Romániában, miközben a gyümölcsösöket fagykár súlytotta (Magyar Mezőgazdaság)
2025-ben Románia közel három évtized legjobb búzatermését érte el – miközben a tavaszi fagyok megtizedelték a gyümölcsültetvényeket, a gabona soha nem látott erővel "rákapcsolt".
dec. 4
20:12
Készülhetünk a nagy esőre itthon: mutatjuk, hol, mi várható (Agrárszektor)
December első hétvégéjén is folytatódik az enyhe, de jellemzően felhős, borult idő, és az ország nagy részén esőre is készülni kell, a felhőtakaró csak a keleti tájakon szakadozik fel. A hajnali fagyok megszűnnek, napközben a legmelegebb órákban 6-12 Celsius-fok várható - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
dec. 4
20:36
Hungary First: a kormány 39 milliárd(!) forintot szán egy azerbajdzsáni szellemfalu újjáépítésére (444.hu)
Úgy látszik, itthon már nincs szükség arra a pénzre.
dec. 4
20:39
Magyarországon a cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre (ProfitLine)
Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket - közölte a Profession.hu csütörtökön az MTI-vel.

Keresés