Egy friss tudományos vizsgálat kimutatta, hogy a bizonytalan eredetű ízesített e-cigaretták rákkeltő és toxikus fémeket tartalmazhatnak, amelyek koncentrációja a használat során akár ezerszeresére nőhet.
Húshagyó november a röszkei határkirendeltségen: a pénzügyőrök egy hónap alatt hat fuvar, összesen mintegy négy tonna, különböző állati eredetű terméket foglaltak le, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
Három évvel ezelőtt indult útjára a Remind bookazine, amely azóta tudatosság-fókuszú média-birodalommá vált. A lap küldetése az induláskor az volt, hogy a nyomtatott sajtó erejét újragondolva kínáljon olyan minőségi tartalmat, amely túlmutat a gyors online fogyasztáson, és így gondolkodásra, önreflexióra és tudatos életmódra ösztönözze olvasóit.
A New York-i dugódíj bevezetése jelentősen javította a levegőminőséget a városban, a Cornell Egyetem kutatói szerint a szálló por koncentrációja 22%-kal csökkent a díjköteles zónában - közölte a Phys.org.
Télen még a kertből is folyamatosan szedhetünk kelbimbót, hiszen az egyik leghosszabb tenyészidejű és legfagytűrőbb zöldségféle. Sokan ódzkodnak tőle, pedig például sütőben megsütve önmagában is finom.
A magyar kis- és középvállalkozások idén ősszel kiemelkedő stabilitást mutatnak a munkaerőpiacon: 82 százalékuk nem tervez változást a dolgozói létszámban a következő egy évben, ami rekordmagas arány a K&H kkv bizalmi index történetében. A vállalkozások bérezési gyakorlata is egyre tudatosabb: a béremelések üteme kiegyensúlyozottabbá vált, miközben
A Samsung bemutatja a One UI 8.5 bétaverzióját, amely megkönnyíti a kreatív tartalmak létrehozását és a biztonságos kapcsolattartást a vállalat okoseszközein. A One UI 8.5 lehetővé teszi, hogy a felhasználók kevesebb erőfeszítéssel, hatékonyabban tudjanak dolgozni, és olyan frissítéseket hoz magával, amelyek tovább növelhetik a teljesítményt, megkö
Francois-Philippe Champagne kanadai pénzügyminiszter hétfőn virtuális egyeztetést tartott G7-es partnereivel az exportkorlátozásokról és a kritikus ásványkincsek helyzetéről – közölte a tárca.
Mindkét műsor a nézettségi toplista élén végzett, csak az egyik a 18-59 éveseknél, a másik a teljes lakosságnál. Csatornaszinten ismét a TV2 nyert. Bár mindössze 0,8 százalékpont előnnyel, de a múlt hetet is a TV2 nyerte a 18-59 éveseknél, főműsoridőben. A TV2 heti közönségaránya 12,6 százalék, az RTL-é 11,8 százalék volt. Napi szinten már nem
Megjelent Osbáth Norbert (Pamkutya) első könyve, az Amiről nem készült fotó, ám a debütálás után nem a lelkes ünneplés, hanem komoly vita robbant ki: sokan kifogásolják, hogy a kötet mesterséges intelligenciával generált képekre épül.
Európában több ország már alkalmazza a 13. és 14. havi nyugdíj intézményét. A teljes magyar bevezetés évente 7,7 százalékos járandóságnövekedést jelentene, ezért a kormány költségvetési megfontolásból fokozatos kifizetéssel számol, amely 2026-ban egyheti plusznyugdíjjal, és legalább 1,9 százalékos reálbővüléssel indulhat.
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján 2026-tól évi nettó 1 millió forintos, vissza nem térítendő otthontámogatást igényelhetnek a közszférában dolgozók. A támogatás hiteltörlesztéshez vagy lakásvásárláshoz szükséges önerőhöz használható fel, alanyi jogon jár, és egyszerre szolgál lakhatási, foglalkoztatási és társadalompolitikai célokat. A
Spanyol olívaolaj-exportja az USA-ba csak 3%-kal csökkent a 15%-os vám ellenére. A 2025–2026-os szezon 1,4 millió tonnára várható, a bio és korai szüretelésű olajok térnyernek, a piacbővítés és árstabilitás kiemelt cél.
A parlament törvényalkotási bizottsága jóváhagyta, hogy a bankautomatákból havonta ingyenesen felvehető készpénz összeghatára 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelkedjen. A lépés különösen a nyugdíjasok számára jelenthet jelentős éves megtakarítást, írja a Portfolio.
Egy evőkanál ecet a virsli főzővizében teljesen új szintre emeli a klasszikus reggelit vagy vacsorát! Eláruljuk, hogy miért kár, hogy ezt eddig nem tudtuk!
A Spirit Airlines 30 millió dollárért átad két repülőtéri kaput az American Airlinesnak, miután a New York-i csődbíróság hétfőn jóváhagyta a légitársaság erre vonatkozó kérelmét.
A Főtaxi, Budapest legrégebbi és egyik legmegbízhatóbb személyszállító vállalata új, társadalmi felelősségvállalási kampányt indít, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson azoknak a gyermekeknek, akik nem élhetnek saját családjukkal, de szerető és biztonságos otthonra vágynak. A taxitársaság december 5. és 15. között minden utazás után 10 forintta
Az Egyesült Arab Emírségek tovább erősíti vezető szerepét a digitális pénzügyi világban – legújabb lépésük a stabilcoinok számára biztosít még nagyobb teret. Az Abu Dhabi Global Market (ADGM) bővítette azon tokenek listáját, amelyek szabályozott környezetben működhetnek a pénzügyi zónán belül. Ezúttal a Tether által kibocsátott USDT kapott kiterjes
Bemutatták az új, tisztán elektromos Mercedes‑Benz GLB-t. A márka legfrissebb kompakt SUV‑modelljének sorozatgyártása 2025 decemberében kezdődik meg a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában. Az új modell egyszerre testesíti meg a prémium dizájnt, a nagyvonalú helykínálatot és a legmodernebb technológiát. Az új GLB öt- és hétüléses változata tágas csomag
Az Európai Unió Tanácsának határozata elvetette az Európai Bizottság évenkénti vizsgáztatást szorgalmazó javaslatát, így maradhat a kétéves vizsgáztatási ciklus a tíz évnél idősebb autóknál is – amennyiben a végleges jogszabályt megalkotó Európai Parlament nem változtatja meg a Tanács határozatát.