Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfőn megerősítette Párizsban, hogy hazája 18 Caesar MK2 típusú francia önjáró tarackot vásárol a hadereje megerősítésére céljából, valamint korszerűsíti 12 Rafale vadászgépét Franciaország segítségével.
Az Apple részvényei az év elején komoly zuhanást szenvedtek el, miután a vállalatot sorozatosan kritizálták amiatt, hogy nincs átgondolt mesterségesintelligencia-stratégiája. Most azonban, hogy a befektetők egyre szkeptikusabban tekintenek az AI-befektetésekre, ez a korábbi gyengeség előnnyé vált, és ez már az árfolyamon is látszik - írja a Bloombe
Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot indított annak felmérésére, hogy a Google amerikai technológiai vállalat megsérti-e az EU versenyjogi szabályait a webes kiadók és a YouTube tartalmainak mesterségesintelligencia-célú (MI) felhasználásával – közölte a brüsszeli testület kedden, olvasható az MTI közleményében.
A délnémet spárga- és szamócatermesztők egyesülete 1996 óta szervezi az ExpoSE nevű szakkiállítást, 2011 óta pedig vele egy fedél alatt zajlik a közvetlen értékesítés témakörét felölelő legnagyobb németországi kiállítás, az ExpoDirekt is.
Az MBH Bank november 24-én meghirdetett nyilvános részvényértékesítési tranzakciója iránt kiemelkedő érdeklődés mutatkozott, az eladásra felkínált összes részvény darabszámát meghaladó lakossági igény érkezett, ezért a bank a bejelentett határidő előtt 3 nappal, december 9-én, délben lezárta a lakossági részvényigénylést a beérkezett igények teljes
A Politico szerint komoly ellentmondás rajzolódik ki Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök állításai között egy lehetséges amerikai pénzügyi mentőcsomagról. Miközben Orbán Viktor azt mondja, washingtoni látogatásán megállapodtak egy "pénzügyi védőpajzsban" Magyarország számára, Trump most úgy nyilatkozott: semmit nem ígé
Az utóbbi évek időjárását jellemző aszály és gyakori hőstressz jelentősen átformálta a magyar kukoricatermesztést. Országos átlagban az utóbbi húsz év legszárazabb nyara volt az idei, ami országszerte jelentős aszálykárokat okozott. Közép- és Délkelet-Magyarország kukorica-állományai szenvedték el a legnagyobb hozamkiesést, de a Dunántúlon is számo
A magyar kormány egy jogi manőverrel próbálná megmenteni a helyreállítási alap még mindig zárolt forrásait. Mi történt? A kormány egy merész jogi trükkel próbálja kimenteni a még mindig zárolt helyreállítási forrásokat: 1600 milliárd forintot egyetlen mozdulattal az MFB-be terelne, hogy a pénz tőkeinjekcióként "teljesített projektnek" számítson Brü
A Bitcoin kedd reggel továbbra is a 90 ezer dolláros szint közelében toporog, miközben a kriptopiac lélegzetvisszafojtva várja a Federal Reserve idei utolsó kamatdöntését és Jerome Powell üzenetét a jövő évi monetáris irányokról. Elemzők szerint az esetleges kamatcsökkentés már jórészt beépült az árfolyamba, így a Fed elnökének kommunikációja lehet
Hőmérséklet- és nyomásingadozások, mechanikai terhelések ütések és rezgések miatt, agresszív részecskékkel teli fröccsenő víz és erősen poros levegő: a föld alatti építési munkákat szélsőséges körülmények jellemzik. A VirtuRail jó tapasztalatai bizonyítják, hogy a Murrelektronik nagy terhelhetőségű Ip67-es csatlakozóelemei még ebben a környezetben
Lewis Capaldi, Florence + The Machine és a Twenty One Pilots is ott lesz a 2026-os Sziget Fesztiválon – derült ki a szervezők első bejelentéséből, amely szerint új helyszínek és megújuló programkínálat is várja majd a közönséget.
A Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója, Kovács-Buna Károly egy fiatalt bántalmaz a biztonsági kamera által rögzített felvételen. Mi történt? Juhász Péter ígéretéhez híven kedden biztonságikamera-felvételt tett közzé a YouTube-on, vette észre a 24.hu. Ezen az látszik, hogy a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója, Kovács-Buna Károl
Az októberi 4,3 százalékról 3,8 százalékra lassult az infláció novemberben. Ez a KSH-szám az árrésstop és az egyéb árkorlátozó intézkedések miatt nem tükrözi a gazdaságban jelentkező valós árnyomást – jelezte az InfoRádióban Nyeste Orsolya, az Erste Bank makrogazdasági elemzője.
Miközben az amerikai gázárak két és fél éves csúcsra emelkedtek, Európában 20 hónapos mélyponton jár a gázpiac referenciaár. A piacon azonban nem látszik törés, az Egyesült Államokból továbbra is akadály nélkül, sőt várhatóan növekvő mennyiségben érkezik LNG Európába - írja a Montel. A profitabilitás ugyan csökkent, de a transzatlanti fuvar még min
Donald Trump elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok kész magas vámokat kivetni a kanadai műtrágyaimportra. Mindeközben a mezőgazdasági gépgyártók terheinek csökkentését is tervezi környezetvédelmi szabályok enyhítésével.
A Pfizer exkluzív, globális együttműködési és licencmegállapodást kötött egy kínai gyógyszergyártóval egy korai szakaszban lévő fogyókúrás gyógyszer fejlesztésére - írja a Bloomberg.
2019 nyarától érhető el az a szabadfelhasználású személyi kölcsön, amelyet a köznyelv babaváróként emleget. A hitel törlesztését kamatmentesen kezdheti meg az igénylő pár. A konstrukció alapján, ha a futamidő első 5 évében a vállalt gyermek megszületik, akkor a kamatmentesség fennmarad, illetve három évre szüneteltethető a törlesztés is, sőt, ha me
A GLS és a DPD megállapodást kötött egymással, amelynek lényege, hogy a DPD csomagjai ezentúl a GLS automatahálózat jelentős részén keresztül is átvehetők lesznek. A partnerség célja a vásárlók számára elérhető átadópontok bővítése és a csomagátvétel egyszerűsítése. A két cég a növekvő e-kereskedelmi igényekhez igazítja szolgáltatásait.
December 11-én kezdődik és január 3-ig tart a világ talán legnagyobb bulija, a PDC dartsvilágbajnokság Londonban. Minden eddiginél több versenyző lép színre a frenetikus hangulatáról híres Alexandra Palace-ban. A világelső és vb-címvédő Luke Littler a tavalyi győzelme után újra az élre tör, de talán még különlegesebb, hogy Kovács Patrik személyében
Októberben hatalmas összeget fektetett be a lakosság értékpapírokba a szeptemberi kiáramlást kompenzálva. A befektetési alapok továbbra is nagyon kelendőek, de igazán sokat azok kerestek, akik a részvényeket választották. A lakosság kedvence továbbra is az OTP lehet.
A 4iG Informatikai Zrt. (4iG IT) 90 százalékos üzletrészt vásárol a menedzselt adatátviteli szolgáltatások egyik vezető szolgáltatójában, a Mobil Adat Kft.-ben. Az akvizíció célja, hogy stratégiai IoT/M2M és távközlési kompetenciákkal bővítse a 4iG Csoport digitális szolgáltatási ökoszisztémáját, különös tekintettel az online pénztárgépek, automatá
A szülőknek nem csak azért kell a gyerekeikkel beszélgetniük a médiatudatosságról, hogy ne csapják be őket az interneten, hanem azért is, mert felnőttként okoseszközök között fognak élni és a virtuális teret fogják használni – hangsúlyozza Rab Árpád jövőkutató, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának
A novemberi inflációs adatok érkeztek ma reggel. A KSH közleménye szerint a fogyasztói árak havi szinten 0,1 százalékkal nőttek, az éves infláció pedig 3,8 százalékra lassult az októberi 4,3 százalékról. Az adat megfelelt az előzetes várakozásunknak. A maginfláció szintén a vártnak megfelelően alakult: kicsit csökkent az októberi 4,2 százalékról 4,
Az Airbus A320-as családba tartozó repülőgépet üzemeltető amerikai légitársaságoknak sűrűbben kell ellenőrizniük az ajtórögzítőket az esetleges repedések feltárása érdekében – derül ki az amerikai légügyi hatóság új előírásából.
A Microsoft mintegy 23 milliárd dollár értékű új mesterségesintelligencia-befektetést jelentett be, amelynek túlnyomó része Indiába, a világ egyik leggyorsabban növekvő digitális piacára irányul.
Karácsonyi csoda a webshopkasszáknál: egy friss kutatás szerint úgy tűnik, egész évben ezekre az akciókra vártak a spórolni kényszerülő magyarok. A Temu és társai nagyot fognak menni.
Az amerikai elnök egy interjúban szó szerint azt állította a magyar kormány és Orbán Viktor által óriási eredményként tálalt megállapodásról, hogy "nem, nem ígértem neki ilyesmit, pedig nagyon kérte tőlem." Mi történt? Donald Trump elmondta, hogy nem ígért pénzügyi mentőövet Orbán Viktornak, vette észre a Telex. Az amerikai elnök a Politico-nak ado
Szerbia energiaellátását egyszerre fenyegetik az amerikai szankciók, az orosz tulajdon miatti kockázatok és a JANAF-blokád. Magyarország szerepe és lehetőségei kulcsfontosságúvá válhatnak a válság kezelésében.
Egy 22 éves kaliforniai férfi, Evan Tangeman bűnösnek vallotta magát abban az ügyben, amely az elmúlt évek egyik legnagyobb kriptós szociális manipulációra (social engineering) épülő bűnsorozatává nőtte ki magát az Egyesült Államokban. A hatóságok szerint a csoport 2023 októbere és 2025 májusa között mintegy 4100 bitcoint szerzett meg áldozataitól,
Megvásárolta a 4iG műsorszolgáltató cégét az állami tulajdonú Pro-M Zrt. – ezzel állami kézbe került az országos lefedettséggel bíró műsorszóró infrastruktúra, amely a lakossági riasztást és veszélyhelyzeti kommunikációt biztosítja.
Ausztrália lesz az első ország, amely bevezeti a közösségi média használatának alsó korhatárát. Az olyan platformok, mint az Instagram, a TikTok és a YouTube, több mint egymillió fiókot kénytelenek blokkolni, ami várhatóan egy globális szabályozási hullám kezdetét jelzi.
Széles kínálatból válogathatnak a szaloncukor-vásárlók, a gyártók a hagyományos ízesítések mellett számos különlegességgel is készültek az idei szezonra. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Édességgyártók Szövetségének közös körképe szerint a legtöbb vásárló továbbra is a jó ár-érték arányú, kiváló minőségű alapanyagokból készült édességeke
Az MBH Bank november 24-én hirdette meg nyilvános részvényértékesítési tranzakcióját. Az érdeklődést jól mutatja, hogy az igények meghaladták az eladásra kínált részvények darabszámát. A hitelinézet ezért úgy döntött, hogy az eredetileg megjelölt határidő előtt 3 nappal, december 9-én, délben lezárja a lakossági részvényigénylést.