A Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként idén Hegedűs Márton, a 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia első díjasa vehetett részt a december 4–11. között Stockholmban megrendezett nemzetközi ifjúsági tudományos szemináriumon (International Youth Science Seminar, Siyss), valamint az eseményt lezáró Nobel-díj átadási ceremónián és bankette
A hazai cégek a jövő év elejére lassú ütemben javuló foglalkoztatási tervekkel rendelkeznek: 2026 első negyedévében a magyar munkáltatók 29 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 20 százalékuk tervez – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.A ManpowerGroup a világ 41 or
A cserépben nevelt karácsonyfa a fenntartható és élő ünnepi dekoráció tökéletes választása. Kis odafigyeléssel biztosíthatjuk, hogy a fenyőfa az ünnepek után is folytassa életét.
Az amerikai bíróság 15 év szabadságvesztésre ítélte Do Kwont, a Terraform Labs egykori vezérigazgatóját a kriptotörténet egyik legsúlyosabb összeomlásához vezető csalás miatt.
A kriptovilág tele van elveszett jelszavakkal és örökre eltűnt vagyonokkal – a Netflix pedig most ebből csinál romantikus vígjátékot. A One Last Attempt egy elvált párról szól, akiknek mindössze 48 órájuk marad, hogy visszaszerezzék közös, 35 millió dollárt érő kriptovagyonukat egy elfelejtett tárcából. Elfelejtett jelszóból Netflix-sztori A film k
Újabb fontos lépést tett a tokenizált pénzügyek irányába a Singapore Gulf Bank (SGB): a pénzintézet bejelentette, hogy ügyfelei tranzakciós és gas díjak nélkül válthatnak fiat pénzt stablecoinokra, például USDC-re és USDT-re, közvetlenül a Solana blokkláncon. A bejelentés a Solana Breakpoint 2025 konferencián hangzott el Abu-Dzabiban, és jól mutatj
A szaloncukor továbbra is a magyar karácsony egyik legfontosabb jelképe, még ha a fogyasztói elvárások látványosan változnak is. A hagyományos zselés és marcipános ízek mellett ma már egyre több különleges, prémium töltelékkel készült édesség kerül az ünnepi kínálatba.
Változás a rangsor élén, a világ legélhetőbb országa bőt 15 éve még a csőd közelében volt, de ma már gyorsabban nő az életszínvonal, mint az árak. Európa az élmezőnyben. Az International Living friss, 2026-ra vonatkozó jelentése rangsorolta a világ legjobb országait azok számára, akik élhetőbb, kiszámíthatóbb és teljesebb életet keresnek határaikon
2025-ben a hazai lakáspiac maga mögött hagyta a 2023-as gyenge évét, és a 2024-ben elindult élénkülés idén határozott növekedéssé erősödött. Az év elején az állampapírokból felszabaduló megtakarítások vitték hároméves csúcs közelébe a forgalmat, az év második felében pedig az Otthon Start Program és a fiatal vevők erős jelenléte fokozta a lendülete
Egy nemzetközi tanulmány azt vizsgálja, milyen következményei lennének a vegyszermentes gazdálkodásnak világszerte – a hozamcsökkenéstől a fenntartható jövőig.
A KaposFlex Kft.-vel megnéztük, mit tudnak az Ascenso VFS abroncsok: kisebb talajtömörödés, nagyobb futófelület, akár 20% üzemanyag-megtakarítás és 4% plusz hozam. Megéri váltani? Mutatjuk!
Az európai uniós adópolitikai ajánlások fókusza az elmúlt másfél évtizedben radikálisan eltolódott: a munka- és fogyasztási adók helyett ma már a tőkeadózás, az adóadminisztráció és a környezeti adók állnak a középpontban. A kutatás kimutatta, hogy a tagállamok az ajánlások mindössze 14 százalékát hajtották végre teljesen vagy nagyrészt, vagyis a p
A nem lakáscélú önkormányzati helyiségekkel kapcsolatos gazdálkodás problémáiról és az abban rejlő lehetőségekről szóló hétrészes cikksorozatunk első részében bemutattuk az önkormányzati helyiséggazdálkodás fontosságát a városfejlesztésben. Feltártuk az ingatlanportfólió nagyságát és helyzetét (különös tekintettel a fővárosra), valamint azt, hogy e
A globális autóeladások 2025 első félévében jelentős átrendeződést mutatnak: a Toyota masszív előnnyel őrzi vezető pozícióját, miközben a kínai márkák, élükön a BYD-vel és a Geelyvel, látványosan növelik piaci részesedésüket. Több hagyományos gyártó ugyanakkor visszaeséssel szembesült a gyorsan változó piaci környezetben.
Az Apple két szoftveres sebezhetőségre figyelmeztetett, amelyeket kihasználva a vállalat szerint "rendkívül kifinomult, célzott támadásokat" eszközöltek meghatározott személyek ellen. A hibákat a gyártó közlése szerint a iOS 26.2-es frissítés javítja, ezért a felhasználókat sürgős szoftverfrissítésre ösztönzik - írta meg a Forbes.
Az autósok többsége nem hallott arról, hogy jövőre öt vármegyére is féláron, vagy még olcsóbban vehető meg az éves autópályamatrica - derül ki egy friss felméréséből. A szakportál figyelmeztet: mivel 2026 több újdonságot hoz az autópályák használatában, új fizetős szakaszok és új kategóriák is lesznek, nem szabad megszokásból megvenni a matricákat,
A Bitcoin hálózat három egymást követő bányászati nehézségi csökkentést jegyezhetett fel, miközben a bányászok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek és bevételük komoly nyomás alá került. Ennek ellenére a hálózat számítási teljesítménye stabilan 1,1 zettahash/másodperc (ZH/s) felett maradt. A bányászok sikeresen megakadályozták, hogy a hashráta 1 ZH/s
Az amerikai szövetségi ügyészség szerint egy Ghánából származó közösségimédia-influenszer kulcsszerepet játszott egy olyan csalóhálózatban, amely mesterséges intelligencia segítségével mintegy 8 millió dollárt csalt ki főként idősebb áldozatoktól, köztük ohiói lakosoktól is – írja a Cleveland.com. A hatóságok közlése szerint Frederick Kumi, aki az
A tragikus események ismét megerősítették, hogy a vadmadarak által behurcolt vírus mennyire komoly és közvetlen veszélyt jelent a háziasított szárnyasállományra, és milyen azonnali, súlyos gazdasági intézkedéseket tesz szükségessé.
A „rózsaszín iszapnak” nevezett, mesterséges intelligenciával előállított álportálok helyi híroldalaknak álcázva árasztják el az internetet: valódi újságírás helyett automatizált, gyakran kitalált tartalmakkal tévesztik meg az olvasókat, miközben elszívják a figyelmet és a bevételeket a hiteles sajtótól.
A Z generációról gyakran azt mondják, hogy folyamatosan online él, és hogy minden mozdulatát képernyők határozzák meg. Csakhogy ez a kép messze nem teljes. A fiatalok digitális jelenléte ugyanis nem egyszerű fogyasztás, hanem alkotás. Új formák, új műfajok és új kifejezési módok születnek, sokszor olyan tempóban, amire a korábbi generációk művészet
Félidejéhez érkezett az Ökumenikus Segélyszervezet 30. adventi adománygyűjtése, amelyhez már több százezren csatlakoztak, több mint 100 millió forintot ajánlottak fel a nélkülözők támogatására – közölte a segélyszervezet vasárnap az MTI-vel.
Az Agrárminisztérium 3,8 milliárd forint támogatást nyújt közel 6 ezer szarvasmarha-gazdának, a hízott bika és extenzifikációs kifizetések jelentősen emelkedtek, erősítve a termelők jövedelembiztonságát és az ágazat versenyképességét.
A szabad világ elképedve hallgatja az észak-koreai propaganda nehezen hihető diadaljelentéseit, egy extrém eset ismét kiszivárgott az ázsiai diktatúrából.
2023-ban készített először falinaptárat a Csepeli Szerszámedző Kft. Akkora sikere volt a csepeli kohászok falinaptárának, hogy az 2024-ben már 12 oldalas formában jelent meg. Most jön a harmadik kiadás.
Az otthoni munkavégzés mára a globális munkakultúra szerves része lett, a mentális egészségre gyakorolt hatása azonban továbbra is élénk vita tárgya. Vajon valóban jót tesz a home office? Ha igen, kinek, milyen formában és miért?
A magyarországi munkáltatók továbbra is kitartanak a céges karácsonyi szokások mellett: ahol korábban volt ünnepi esemény, ott döntő többségben idén is megrendezik, és mindössze a cégek elenyésző hányada hagyott fel ezzel a hagyománnyal. A munkavállalók közel harmada szerint ugyanakkor mindez felesleges pénzköltés – derül ki a Profession.hu friss,
Skrabski Fruzsina filmrendező közösségi oldalán állt ki Gáspár Evelin mellett, akit az elmúlt napokban éles kritikák értek egy Moszkvában készült videója miatt. Skrabski szerint a támadások szakmailag nem indokoltak, a vlog kivitelezése pedig kifejezetten professzionális.
Jövőre több újdonság is lesz az autópályák használatában, és ezeket sokan nem ismerik - közölte az autopalyamatrica.hu online felmérése alapján vasárnap az MTI-vel.
Az elmúlt években, évtizedben leginkább a szabályozói szigor az, ami átjárta a kriptovaluta-piacot az Egyesült Államokban. Az intézményi szereplők megjelenésével, valamint Donald Trump színrelépésével azonban a környezet lazulni kezdett, és a túlzottan intő figyelmeztetéseket felváltották az edukatív tartalmak, amelyek a felhasználói óvatosságot er
Egy munkavállaló 2026. január 1-jétől főállású munkaviszonyát részmunkaidőre váltja fel (20 órás munkahét, így a havi munkabére 750 000 Ft lesz). Ez a személy két kft.-ben ügyvezető megbízási jogviszonyban, 0 forintért. Hogyan változik ez a biztosítás jogviszony 2026-ban? Olvasónk kérdésére Széles Imre tb-szakértő válaszolt.
Fényfüzérekkel díszített traktorok járják Baranya településeit az adventi időszakban, hogy adományokat gyűjtsenek a szajki Fogadj el Alapítvány számára.
Százezer lakóház energetikai korszerűsítésére kerülhet sor idén és jövőre az ingyenes födémszigetelésnek köszönhetően, de a kormányközeli szereplők jelenléte felvet kérdéseket.
Második elnökségének első tíz hónapjában Donald Trump nyíltan törekedett az amerikai média befolyásolására, a számára kellemetlen újságírók és véleményformálók kiszorításától egészen a szabályozó hatóságokra gyakorolt nyomásig. Most ugyanez a hatalmi ambíció tükröződik abban is, hogy aktív szerepet vállalna a történelem egyik legnagyobb médiamegáll
A Magyar Haltani Társaság ismét nyilvános szavazást hirdetett az Év hala cím elnyerésére. A közönség 2026-ra három őshonos halfaj közül választhat, a kezdeményezés célja a hazai halfauna megismertetése és népszerűsítése. Szavazni december 31-ig lehet a társaság honlapján, ahol a leadott voksok aktuális állása is folyamatosan nyomon követhető.
December 15-én ünnepeljük a tea világnapját: a jeles nap alkalmából készíts te is egy csészével, közben pedig töltsd ki a Pénzcentrum tea kvízét! Ha rendszeresen teázol - akár kávé helyett is -, illetve ha neked is a kedvenc forró, vagy éppen jéghideg italaid közé tartoznak, tedd próbára tudásod! Mutasd meg nekünk, mennyit tudsz a világ leghíresebb
Előfordult sokakkal már, hogy elfelejtették, hová is parkoltak például a repülőtér közelében, egy hipermarketnél vagy egy parkolóházban. Ez az újítás a Google-tól nekik is segíteni fog. Igaz, egyelőre csak iOS-en éles.