A természetes, vegyszermentes borok egyre népszerűbbek a fogyasztók körében – sokan még nem kóstolták, de karácsonykor szívesen megtennék. A hazai termelők előtt új lehetőségek nyílhatnak meg.
Egy névtelen telefonáló bombafenyegetése miatt két Hyundai-irodaházat kellett kiüríteni Szöulban, miután a támadó több mint 1 millió dollárnyi bitcoint követelt váltságdíjként. Az eset nemcsak a dél-koreai nagyvállalatokat érő sorozatos fenyegetésekre, hanem a kriptovalutákhoz köthető erőszakos bűncselekmények növekvő számára is ráirányította a fig
Az élelmiszereket korábban elsősorban nélkülözhetetlen tápanyagforrásként értelmeztük, míg ma egyre inkább előtérbe kerül az a megközelítés, amely az ételt az egészségmegőrzés és a betegségek megelőzésének aktív eszközeként kezeli.
A Washington Post még azután is elkezdett mesterséges intelligencia által generált podcastokat sugározni, hogy a belső tesztek kimutatták, hogy a mesterséges intelligencia hibát és torzítást "vitt" a kiadvány tudósításaiba.
20 évvel ez előtt, 2005-ben jelent meg Stephenie Meyer híres ifjúsági regénye, az Alkonyat (Twilight), mellyel az írónő valódi lavinát indított el a fantasztikus-romantikus irodalom piacán. Az azóta eltelt években több köteten át folytatódott a vámpírtörténet, így a könyvek és az azokból készített öt filmadaptációi meghatározó jelentőséggel voltak
Kékesi Sándornak, a Jabil Circuit ügyvezetőjének van a legtöbb követője (12 403) a hazai nagyvállalatok első számú vezetői közül, a Linkedin üzleti közösségi oldalon. Régiós szinten ennél több mint négyszer több van Klaus Zellmer Skoda-vezérnek. Itt a lista.
Az Egyesült Államok politikai színtere évek óta tanúja a digitális eszközök és a kriptovaluták felemelkedésének, ugyanakkor sokan nem tudják, hogy ez nem Donald Trump választási kampányával kezdődött. Bár a jelenlegi elnök újraválasztása után a Fehér Ház egyre inkább támogató irányt vett, megemlítve a potenciális bitcoin-tartalékot is, ez nem valós
Napjainkban egyre népszerűbbek az öko- vagy bioélelmiszerek. Sokan elsőre a kézműves termékekre asszociálnak, de például a növénytermesztésből származó takarmány vagy az állattenyésztésből eredő szerves trágya is kaphat ökominősítést.
Kihúzták az Ötöslottó 2025/51. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezúttal nem volt telitalálat, a főnyeremény összege a legközelebb sorsolt Szilveszteri Szuperlottón 7 milliárd forint lesz.
Bár a szántóföldi maradványok, avagy a kerti hulladék elégetése korábban bevett gyakorlatnak számított, a jogszabályok, a klímavédelmi szempontok és a talajok termőképességének megőrzése ma már egyértelműen a fenntarthatóbb megoldások irányába mutatnak.
Az ötöslottó 51. heti sorsolásán a 10, 34, 55, 56 és 57 számokat húzták ki, telitalálat nem született. A nyerőszámok között három egymást követő szám is szerepelt, ami borzasztóan ritka, annak az esélye, hogy ezt a három konkrét számot húzzák ki 0,0085 százalék.
A Csillag Születik döntősei gőzerővel készülnek a nagy megmérettetésre. Van, aki több mint fél világot utazott, más titokzatos meglepetéssel áll majd színpadra, mielőtt vasárnap eldől, ki viszi haza a fődíjat.
Az ukrán államfő szerint a háborús helyzet és a biztonsági kockázatok lehetetlenné teszik a demokratikus választások megtartását az orosz ellenőrzés alatt álló ukrán területeken - írja a Portfolio. Szombati bejelentésében hangsúlyozta, hogy demokratikus szavazásra csak akkor kerülhet sor, ha a biztonsági feltételek maradéktalanul teljesülnek.
Sopron közelébe érkezve az utazó már a várost ölelő hegyeket kémleli. A visszatérő vendég azonnal felismeri a Károly-kilátót a TV-torony mellett, s a kettő között magasodó, erdő koronázta várszerű dombot, amely büszkén hívogat a Várhelyre.
A kesudió finom, tápláló és egészséges – de kevesen tudják, hogy nyersen akár életveszélyes is lehet. A feldolgozása komoly szakértelmet és védelmet igényel.
Magyarországon hitel idősebbeknek is elérhető, de a felső életkori korlát bankonként és hiteltípusonként változik. Jellemzően a lakáshiteleknél magasabb a felső életkori limit, míg személyi kölcsönöknél néhány évvel alacsonyabb.
Nyilvánosságra hozta az amerikai igazságügyi minisztérium a Jeffrey Epsteinnel kapcsolatos dokumentumok első részét, ám a közzététel módja és üteme máris heves politikai vitát váltott ki Washingtonban - írta a BBC.
Az év vége felé közeledve a kriptopiac továbbra sem találja a talajt a lába alatt, és az elmúlt hét sem hozott megnyugvást a befektetőknek etéren. Bár az amerikai inflációs adatok (CPI) a vártnál kedvezőbben alakultak, a Bitcoin árfolyama ennek ellenére tovább esett, ami sokakat meglepett. A hét elején a Bitcoin már eleve gyenge helyzetben volt:
Harsányi Zsolt, illetve az Axiál Kft. mára megkerülhetetlen szereplőkké váltak a hazai mezőgéppiacon. A tulajdonos-ügyvezető kiemelte, a vállalat 1991-es alapítása óta nem csupán gépértékesítésben gondolkodnak, hanem komplex szolgáltatásokban is.
Élesbe fordul a szilveszteri extra nyereményjáték: a december 20-án estétől megvásárolt Ötöslottó szelvények már érvényesek lesznek a Szerencsejáték Zrt különleges Szilveszteri Szuperlottó nyereményjátékára. A fogadási idő is hosszabb lesz, aki telitalálatot ér el 7 milliárd forinttal gazdagodhat mindössze 400 forintért cserébe.
Tízből nyolc magyar kis- és középvállalkozás aktívan dolgozik vevőkörének bővítésén – derül ki a K&H bizalmi index 2025 harmadik negyedéves friss kutatási eredményeiből. Míg tavaly a cégek 74 százaléka foglalkozott ügyfélszerzéssel, addig idén már 83 százalék. A legnépszerűbb módszerek közé a személyes kapcsolatok felhasználása és az ajánlás tartoz
Elon Musk vagyona péntek estére 749 milliárd dollárra (több mint 247 ezermilliárd, ha úgy tetszik, 247 billió forintra) nőtt, miután a delaware-i legfelsőbb bíróság visszaállította a tavaly érvénytelenített, 139 milliárd dollár értékű Tesla-részvényopcióit – derül ki a Forbes milliárdoslistájából a Reuters tudósítása szerint.
Az XRP visszacsúszott az 1,85 dolláros szint közelébe, mivel a szélesebb piaci nyomás volatilis mozgásokat okoz a vezető tokeneknél december közepére. Az élő árfolyamadatok szerint az XRP az 1,80 dolláros tartomány közepén mozgott, napközbeni kilengésekkel, miután elvesztette a 2 dolláros szintet – egy olyan pszichológiai határt, amelyet a keresked
Az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal nőtt az Európai Unióban az építőipari termelés volumene 2025. októberben, az egy évvel korábbit pedig 1,3 százalékkal haladta meg – tájékoztatott az Eurostat.
Túlnyomóan borult, párás, éjszaka akár nagyobb területen - kiemelten a Nyugat-Dunántúlon és a délkeleti, keleti megyékben - tartósabban ködös idő várható a hétvége folyamán. Fagy csak elvétve fordul elő, marad az évszakhoz képest enyhe időjárás.
A Bél-kő a Bükki Nemzeti Parkhoz szervesen kapcsolódó, országos jelentőségű védett természeti terület. Különlegessége, hogy egyedül itt fordulnak elő gyakorlatilag egy méteren belül szubmediterrán és jégkorszaki maradványfajok. E rendkívüli természeti értékek megőrzése érdekében a területen 100 millió forint értékben átfogó fejlesztés veszi kezdeté
Az amerikai kávéfogyasztók hiába reménykednek a Trump által visszavont vámok miatti árcsökkenésben, a kávé kiskereskedelmi árai várhatóan továbbra is magasak maradnak - tudósított a Reuters.
A jelenleg hatályos jogszabályok egyértelműen rögzítik, mely esetekben merül fel az állami nyugdíj visszafizetésének kötelezettsége. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló, 1997. évi Lxxxi. törvény részletesen rendelkezik arról is, hogy milyen körülmények között kell a már folyósított nyugdíjösszeget visszatéríteni. Az alábbiakban bemutatjuk
Az özvegyi nyugdíj célja, hogy a házastárs vagy élettárs halála után anyagi biztonságot nyújtson a hátramaradt hozzátartozónak. A szabályozás jogilag összetett, ezért az alábbi összefoglaló a hatályos magyar jog alapján, közérthetően mutatja be a legfontosabb tudnivalókat és tipikus élethelyzeteket.
Megszülettek az első támogatási döntések a Jedlik Ányos Energetikai Programban, több mint 1200 nyertese van a valaha volt legnagyobb ágazati programcsomagnak - közölte szombaton Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Minden szektornak, így az autóiparnak is megvannak a saját kihívásai, melyekkel meg kell birkózni a mindennapokban a többi piaci résztvevőhöz hasonlóan. Ebben segít a Walter Tool Management, azaz szerszámmenedzsment szolgáltatása.
Kifejezetten erős hetet zárt a globális fintech szektor: a három legnagyobb tőkebevonási ügylet összesen 415 millió dollár friss forrást juttatott a piacra.
Gyakran azt tapasztaljuk, hogy a tuja, boróka, hamisciprus vagy más örökzöld levelei megbarnulnak, elszáradnak, és sokszor már tavasszal sem regenerálódnak. Miért és mit lehet ellene tenni?
Az elektrifikáció és az adatközpontok gyors bővülése olyan mértékben növeli a kritikus ásványok iránti keresletet, amelyet a jelenlegi ellátási láncok nem tudnak fenntartható módon kiszolgálni. Erre a következtetésre jutott legalábbis
Kitartó, kemény, tudatos munkával először külföldön szerzett magának modell-, majd színészi hírnevet, aztán Magyarországon filmproducer lett. Osvárt Andrea egyáltalán nem hozza a szépségkirálynői sztereotípiát: strukturált, tájékozott, természetesen viselkedő közösségi ember, és manapság leginkább mint lokálpatrióta ténykedik, a rivaldafényt elkerü
Nagy divat lett edukatív, szórakoztató workshopokra járni, sőt ilyen élményeket ajándékozni. Mutatunk néhány elcsendesítőt, énidő-kitöltőt, az ékszerkészítőtől a kollázson át a sminkworkshopig, ahol mindemellett valami maradandót is alkothatsz. Tombor Sarolta sminkworkshopja Ragyogni kell, negyven, ötven és hatvan felett is – ezzel a mottóval tart
Elkészül a Cliffhanger – Függő játszma rebootja. Az 1993-as alkotás főhőse Sylvester Stallone volt, aki azonban nem lesz benne az új filmben. Jogi okok állnak a háttérben.