A megawattos teljesítményű rackek támogatására fejleszt új, átfogó megoldást a Schneider Electric az Nvidia-val együttműködve. A 800 VDC-re történő átállást segítő berendezés egyszerre kínál áramátalakítást, fokozott biztonságot és energiatárolási képességet.
A mezőgazdasági termékek ára átlagosan 3 százalékkal haladta meg 2025-ben az egy évvel korábbi szintet az Eurostat első becslése szerint; a mezőgazdasági ráfordítások (termékek és szolgáltatások) ára kisebb mértékben, 1 százalékkal emelkedett.
Csillagászok egy közeli csillag körüli bolygót szerettek volna megfigyelni, ám végül egy sokkal ritkább jelenséget dokumentáltak: nem egy, hanem két katasztrofális ütközés után keletkezett törmelékfelhőt a bolygók építőkövei, az úgynevezett planetezimálok között - írta a Live Science.
"Szép álom, hogy a cégek karácsony előtt ne rúgják ki a dolgozóikat, de rendszeresen kapunk év végi elbocsátásokról híreket" – mondta a HR Portálnak Csillag-Csatlós Csilla coach, aki Pethő Anikó fejvadásszal együtt idén márciusban megalakította a "Not alone" közösséget, miután azt tapasztalta, hogy tavaly év végén rengeteg vezető került az utcára.
Vadonatúj műsor debütál Budapest Luxe címmel január közepén az RTL-en. A produkció ügynökségek által árult luxusotthonokat mutat be, de fikciós elemek és csavarok sem hiányoznak belőle.
A bankok ünnepi nyitvatartással működnek az év hátralévő részében, amiről célszerű előre tájékozódni, ha ügyet intéznél. A lakáshiteleseknek azzal is számolniuk kell, hogy a földhivatalokban ugyancsak izgazgatási szünet lesz, a bankok pedig kizárólag földhivatal által érkeztetett adásvételi szerződést fogadnak be. Az Otthon Start miatti felfokozott
A Kúria felülvizsgálati eljárásban hatályában fenntartotta a jogerős másodfokú ítéletet, amely szerint az MNB a jogszabályoknak megfelelően hozta meg határozatát a Primus Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-vel szemben, és szabott ki rá ezért 300 millió forint piacfelügyeleti bírságot. A bizalmi vagyonkezelő éveken át jelentős összegű pénzkölcsönöket n
A GyártásTrend magazin és kiadója, a Pph Media célja, hogy a hazai ipar meghatározó szereplőit egy modern, kreatív és eredményorientált platformon hozza össze.
A Budapesthez közeli Inárcson tartották 2025. november 19. és 21. között immár 19. alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Termelői Szervezetek Konferenciáját
Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én, üzleteik általában 12 óráig várják a vásárlókat, de a nyitvatartás egyes láncoknál boltonként is eltérő lehet.
Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én, az üzletek általában 12 óráig várják a vásárlókat, de a nyitvatartás egyes cégeknél boltonként is eltérő lehet. Mutatjuk, hogy melyik ismert lánc döntött a többségtől eltérően.
Az év vége közeledtével elkészítettünk egy digitális lapozgatós Marketing&Media kiadványt, amelyben összegyűjtöttük az idei top 50 rangsorainkat. Médiásat, marketingeset, kommunikációsat, digitálisat. A listák mellett a zsűrikkel és az elemzésekkel. Ezekkel a rangsorokkal futunk majd neki 2026-nak is. De! Semmi sem állandó, csak a változás maga. Hé
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok vendéglátóhelyeket, aszalt gyümölcsöket, olajos magvakat, szaloncukrokat és héjas gyümölcsöket árusító karácsonyi vásárokat, piacokat, vásárcsarnokokat és boltokat ellenőriztek az adventi időszakban - közölte a hatóság az Mti-nek megküldött
Több oka is van annak, hogy a fogyasztók magasnak érezhetik az uborka árát jelenleg – erről beszélt Gubacsi Zoltán, a FruitVeB - Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke az InfoRádióban.
Hiába terjedt el futótűzként a hír a befektetői körökben, hogy december 24-től megnyílik a magyar termőföldpiac a pénzügyi spekulánsok előtt, a MAGOSZ szerint erről szó sincs.
Egy friss felmérés szerint a magyarok érzelmei erősen megoszlanak: míg minden negyedik ember kifejezetten élvezi a készülődést, legalább ugyanennyien stresszelnek vagy idegesek lesznek tőle. A legtöbben idén is igyekeznek tartani a tavalyi költségkeretet, és a minőséget tartják a legfontosabb szempontnak a tökéletes ajándék megtalálásakor.
Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én, üzleteik általában 12 óráig várják a vásárlókat, de a nyitvatartás egyes láncoknál boltonként is eltérő lehet.
Egy nemrég megjelent béketerv szerint Ukrajna 2027 kezdetéig csatlakozhatna az Európai Unióhoz, és bár az elképzelés reflexszerű ellenzést váltott ki a háborút indító orosz félből, az éles szavak ellenére ebben a konstrukcióban jelenleg több ráció van, mint az USA jóváhagyását is igénylő NATO-csatlakozásban. A terv természetesen még az unió berkein
Magyarország mára megkerülhetetlen szereplővé vált az európai elektromosautó- és akkumulátor-ellátási láncban, de vajon valóban túllépett-e az összeszerelő ország szerepkörén? A DHL vezetői szerint az európai elektromobilitási átállás már a nagyüzemi iparosítás szakaszába lépett, ahol a költséghatékonyság, a lokalizáció és az akkumulátorlogisztika
Egy chilei kutatás szerint a szőlőültetvények szélén megőrzött természetes növényzet jelentősen növeli a rovarevő denevérek aktivitását. Ez erősítheti a természetes kártevő-szabályozást és csökkentheti a vegyszerek használatát.
A vámháborús bizonytalanságok után az európai ipari nagyvállalatok ismét derűlátóan tekintenek 2026 elé. Az adatközpont‑építések, az elektrifikáció iránti erős kereslet és a gyártási aktivitás élénkülése egyaránt javuló kilátásokat jelez - tudósított a Bloomberg.
Télen a dísznövények védelme kulcsfontosságú. Összevetjük a három legnépszerűbb fagyvédő anyagot – filc, juta, textil –, hogy megtalálja a legjobbat kertjéhez!
A kriptovaluta-piac és a hagyományos pénzügyi világ kapcsolata az elmúlt években látványosan szorosabbá vált. A nap 24 órájában mozgó digitális eszközök, a makrogazdasági hírek és a tokenizált részvények együtt egy olyan környezetet hoznak létre, ahol az információ gyors feldolgozása és a fegyelmezett kockázatkezelés kulcsfontosságú. Ebben a közegb
Közelebb szeretnénk hozni a digitalizációt az agrárvállalkozásokhoz. Ennek egyik fontos eleme a beyond banking, vagyis a nem klasszikus banki szolgáltatások köre – nyilatkozta az MBH Bank frissen indult AgrárPartner Platformját üzemeltető MBH eFin Technologies Zrt. részéről Kovásznai Ádám.
A BUX index idén 40 százalékot szárnyalt és előbb a lélektani 100.000-es, majd a 110.000 pontos szintet is sikerült áttörnie. Azonban nem csak a magyar részvénypiacnak, hanem globálisan is nagyon erőteljes éve volt idén a részvénypiacoknak, amit az is alátámaszt, hogy a 40 százalékos emelkedésével is épphogy befért a világ legjobban teljesítő TOP20
2026. január 1-jétől Ukrajna és Moldova is tagja lesz az európai roamingzónának, így ha egy magyar előfizető ezen országokból telefonál haza vagy bármelyik uniós tagállamba, a hazai díjtételekkel számolhat. Jövő évtől a moldovai és az ukrán fogyasztók is pluszköltségek nélkül használhatják a mobileszközeiket az Európai Unió területén. Annak a lehet
Több mint ötszáz résztvevővel és öt szakmai programmal először rendezték meg a KPMG Summit-ot. A tanácsadó szakértői mellett meghívott előadóként jelen volt Oszkó Péter, Szemerkényi Réka és Pogátsa Zoltán is. Az egész napos eseményen a résztvevők kitértek a kockázatkezelés előtt álló kihívásokra, a hazai és globális adókörnyezet változásaira, szóba
Nagyon komoly hibát vétett a Grok mesterséges intelligencia-asszisztens. Elon Musk cégének gyártmánya többször is téves információkat közölt az ausztrál Bondi Beach-en történt terrorcselekményről.
Ha eredményesség szempontjából nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy az átlagosnál jobb év volt az idei, bár mi csirkével, pecsenyekacsával és húslibával is foglalkozunk, és 2025 baromfifajonként változó képet mutat - mondta el Szabó Ákos, a Tranzit Csoport vezérigazgatója az Agrárszektornak. A szakember beszélt arról is, hogy bár amíg a húsliba és a
Robbantás áldozata lett Fanyil Szarvarov altábornagy, az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője – közölte az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
A 2025-ös év a kriptovaluták történetében új mérföldkőnek számít. Soha korábban nem jött létre ennyi digitális eszköz egyetlen év alatt – a számok minden eddigi rekordot megdöntöttek. A kriptovaluta-robbanás számokban A CoinMarketCap friss adatai szerint 2025. december 21-ig a platform összesen 28,62 millió kriptovalutát követett nyomon. Az év elej
A MOHU idén is megnövelt kapacitással készül a karácsonyi és az év végi időszakra, hiszen ilyenkor jellemzően jelentősen megnő a visszaváltások száma. Több teherautó, több napon megy majd el az üzletekbe, hogy elhozza onnan a palackokat. Tavaly 10 milliónál is több palackot váltottunk vissza egy-egy napon a karácsonyi ünnepek után. Ezeknek a hullad
A MiniMax nevű kínai mesterségesintelligencia-vállalat január elején tervezi hongkongi tőzsdei bevezetését, amelyből akár 700 millió dollárt is bevonhat – erősítették meg hétfőn az ügyletet közvetlenül ismerő források. A vasárnap benyújtott tőzsdei dokumentum szerint a cég már sikeresen átesett a hongkongi tőzsde meghallgatásán.
Harmincnyolc éves korában váratlanul meghalt Csudai Sándor fotóriporter. Halálhíre a hétvégén vált ismertté, pályatársai és kollégái megrendülten búcsúztak tőle.