A befektetési szint alá minősítette Budapest besorolását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a magyar főváros likviditási helyzetével indokolta a Londonban hétfő éjjel bejelentett döntést.
A szaharai mezőgazdasággal foglalkozó cikksorozatunk előző, egyben első részében már említettük, hogy még 2020 decemberében az algériai szenior szaktanácsadók think-tank szervezete, a Grfi Filaha Innove az oázisgazdálkodás ökológiai, ökonómiai és szociális szempontból is fönntartható fejlesztési lehetőségeit vizsgáló webináriumot szervezett.
December 29-én megnyitotta az Oktatási Hivatal az elektronikus felületet, ahol a szülők 2026. január 19-ig nyújthatják be a tankötelezettség kezdő időpontjának halasztásáról vagy korábbi megkezdéséről szóló kérelmeket. Az Oktatási Hivatal (OH) december 29-én megnyitotta az informatikai felületét, amelyen a szülők vagy gyámok benyújthatják a tanköte
A mesterséges intelligencia térnyerése jelentősen növeli a tartalom mennyiségét a PR-szakmában, ám a szakemberek a minőség és az emberközpontú kommunikáció erősítésében látják a megoldást. A 2025-ös PR-Trendmonitor felmérés szerint a hitelesség és az autentikus történetmesélés kulcsfontosságú a zajban való kitűnéshez.
A Moodys rendkívüli döntéssel a befektetésre nem ajánlott kategóriába rontotta Budapest hitelminősítését, és további leminősítést is kilátásba helyezett. A döntést a főváros romló likviditási helyzetével, az elmaradó kormányzati és uniós forrásokkal, valamint a növekvő elvonásokkal indokolta.
A nemzetközi hitelminősítő hétfő késő este megjelent döntésével leminősítette Budapest város alaphitelminősítését (BCA) a baa3-ról ba1-re, a hosszú távú kibocsátói minősítéseket (külföldi és belföldi) pedig Baa3-ról Ba1-re. További leminősítést kilátásba helyező felülvizsgálatot is tart a hitelminősítő. Karácsony Gergely főpolgármester azonnal közl
Decemberben sem késő téliesíteni az öntözőrendszert! Cikkünkben bemutatjuk, hogyan végezhető el szakszerűen a leeresztés és a fagydugózás, hogy elkerülhesd a tavaszi károkat.
Okostelefon a gyerek kezében – nem mindegy, mikor történik meg. Egy friss, nagymintás kutatássorozat szerint a túl korai mobilhasználat nemcsak a gyerekek alvását és közérzetét rontja, hanem hosszú távú mentális és fizikai következményekkel is járhat.
A nemzetközi hitelminősítő hétfő késő este megjelent döntésével leminősítette Budapest város alaphitelminősítését (BCA) a baa3-ról ba1-re, a hosszú távú kibocsátói minősítéseket (külföldi és belföldi) pedig Baa3-ról Ba1-re. További leminősítést kilátásba helyező felülvizsgálatot is tart a hitelminősítő. Karácsony Gergely főpolgármester azonnal közl
A kormány vissza nem térítendő támogatással is ösztönzi a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpontnál (Kth) 2,5%-os kamattal elérhető Kth Start kölcsönök felvételét. A 2=3 elnevezésű akcióban az 1-2 millió Ft közötti Kth-hitelhez akár 1 millió Ft vissza nem térítendő állami támogatás is igényelhető a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-től
A pezsgőkészítő szakma olyan különleges terület, ahol a borászat precíz folyamatai találkoznak a kreativitással és a kézműves hagyományokkal. Egy-egy palack pezsgő nemcsak technológiai tudás eredménye, hanem a készítő elkötelezettségének és művészi szemléletének lenyomata is. Tarts velünk! Fedezd fel a pezsgőkészítés izgalmas és kifinomult világát!
A Magyar Labdarúgó Szövetség Orvosi Bizottsága és a Széchenyi István Egyetem közösen rendezi meg a Speed 2026 konferenciát január 23–24-én Győrben, amely a kardiológiai és neurológiai betegségek utáni sportba való visszatérést, valamint az okoseszközök és mesterséges intelligencia alkalmazását helyezi fókuszba. A nemzetközi esemény orvosokat, sport
Baritz Sarolta Laura vaskos, ugyanakkor olvasmányos könyvének középpontjában az emberközpontú gazdaság alapelvei állnak. A domonkos rendi szerzetesnőt kérdeztük.
Mi történik azokkal az ügyekkel, amelyek nem férnek bele egy országos kampány kereteibe, mégis emberek és intézmények mindennapjait határozzák meg? Ki figyel a kisebb, kevésbé szem előtt lévő problémákra, amelyek megoldásához sokszor egyetlen apró segítség is elegendő lenne? A Tarr Kft. évtizedek óta ezekre a sokszor háttérben maradó helyi kezdemén
Gazdasági adatok tekintetében ma este jöhetnek izgalmak, hiszen az amerikai jegybank este teszi közzé legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét, melyből akár a jövőben várható kamatpályára vonatkozóan is kiolvashatnak információkat a befektetők. A Fed legutóbb 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatot, a várakozások szerint ez 2026-ban is folytatódha
2026-tól mintegy 60 alkalmazottal kevesebbet foglalkoztat Parajdon a román Országos Sóipari Társaság (Salrom), az állami vállalat tavaszig fizet csökkentett bért az elárasztott sóbánya kényszerszabadságra küldött bányászainak - közölte Constantin Dan Dobrea, az állami vállalt igazgatója a Hargita Népe napilappal.
Aki az Adria felé nem autópályán halad Horvátországban, a beiktatott pihenőhelyeken nagy valószínűséggel megcsapja az orrát a parázson sült bárány illata.
Beyoncé olyan előadók exkluzív klubjába lépett be, mint Taylor Swift, Rihanna, Bruce Springsteen – és természetesen Jay-Z: mindannyian milliárdos vagyont építettek fel. Egy merész, country irányba tett zenei fordulat vezetett a műfaj történetének legsikeresebb turnéjához, és segített abban, hogy a Cowboy Carter végül dollárban számolva tíz számjegy
Alig változott, vegyesen alakult kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Kedden hózáporokra készülhetünk Magyarországon, de jelentős havazás sehol sem várható. A legtöbb hó az északi részeken hullhat ma, de ott is csak 0-1 centiméterre van kilátás.
Az adócsökkentés nem lesz terítéken. Mi történt? A választási osztogatás és a megemelt költségvetési hiányok miatt a kormány lecsúszik a túlzottdeficit-eljárásban vállalt pályáról. 2027-ben jelentős, a GDP 1,7 százalékával egyenértékű megszorításra lesz szükség, írja a HVG a a Költségvetési Tanács (KT) elemzése alapján. Mit mondtak még? A kormány 2
Beyoncé hivatalosan is dollármilliárdossá vált, ezzel ötödik zenészként érte el ezt a kivételes mérföldkövet – jelentette a Forbes. A popikon olyan nevekhez csatlakozott, mint férje, Jay-Z, valamint Taylor Swift, Bruce Springsteen és Rihanna, vagyis mostantól mindkét tagja a híres házaspárnak a világ milliárdos művészei közé tartozik. Az elmúlt év
Kriptobányász Hírek: Havonta jelentkező cikksorozatunkban a bányászati és AI/HPC szektor legfontosabb eseményeit, tőzsdei trendjeit és stratégiai váltásait foglaljuk össze a nagyvilágból. A kripto tél árnyékában: soha nem látott nehézségek előtt állnak a bányászok. A bitcoinbányászat olyan pénzügyi környezetbe került, amely gyakorlatilag minden i
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevével visszaélve támadnak az adathalászatra specializálódott csalók, akik adó-visszatérítés lehetőségével kecsegtetik áldozataikat – hívja fel a figyelmet közleményében az adóhatóság.
Szeptemberről októberre a One Magyarországnál nőtt legnagyobbat a létszám, aminek hátterében három cég beolvadása áll. A BMW-nél a sorozatgyártás elindulásával ugrott több száz fővel az alkalmazottak száma. Itt a HR Portál és az Opten havi “Létszámtrendek” összeállítása a legnagyobb hazai cégekről.
Jelentős volatilitás mellett, de enyhe erősödéssel kezdte a hetet a forint árfolyama, ez pedig egyelőre a mai nap is folytatódni látszik. Mivel ezekben a napokban a megszokottnál alacsonyabb lehet a kereskedési aktivitás, a devizapiacon erősebb ingadozás figyelhető meg. A múlt hét elején látott 390 feletti euró-, és 331 feletti dollárárfolyamhoz ké
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevével visszaélve támadnak az adathalászatra specializálódott csalók, akik adó-visszatérítés lehetőségével kecsegtetik áldozataikat - közölte az adhatóság kedden.
Múlt héten 45 milliárd forintért vettek a magyarok lakossági állampapírt az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint, ez a lakossági állampapírok októberi megújítása óta a legalacsonyabb heti bruttó értékesítési szintet jelzi, feltehetően a karácsonyi időszak miatt voltak ennyire kevéssé aktívak a befektetők. A két legnagyobb összegű tőkebeáramlá
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevével visszaélve támadnak az adathalászatra specializálódott csalók, akik adó-visszatérítés lehetőségével kecsegtetik áldozataikat - közölte az adhatóság kedden az MTI-vel.
Az ukrajnai áramkimaradások miatt jelentősen emelkedhetnek az élelmiszerárak az országban. A drágulás különösen a hús- és tejtermékeket érinti, amelyek ára akár 30 százalékkal is nőhet a következő hónapokban - írta meg a Dairy Global.
Dél-Spanyolországban három halálos áldozata van annak az árvíznek, amit a Malaga környékén vasárnap, 12 órán át lehullott heves esők okoztak - jelentette be hétfőn a spanyol rendőrség és Alhaurín el Grande város polgármestere.
A két ünnep között sem pihennek az adathalászatra specializálódott csalók, akik ezúttal adó-visszatérítés lehetőségével kecsegtetnek. A legfontosabb a megelőzés; hogy senki ne dőljön be az adathalászoknak. Ebben segít a NAV: a honlapján közzéteszi azoknak az SMS-eknek, e-maileknek a képét, amelyekkel a leggyakrabban próbálkoznak a csalók.
Alig változott, vegyesen alakult kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.