A Kraken stratégiai partnerséget kötött a Deutsche Börsével, Európa egyik legnagyobb tőzsdei és pénzpiaci szolgáltatójával. Az együttműködés célja, hogy a két szereplő infrastruktúrájára építve közelebb hozza egymáshoz a hagyományos és kripto piacokat. A partnerség keretében a Kraken platformja közvetlenül összekapcsolódik a Deutsche Börse kereske
Akinek van egészségpénztári számlája, annak azért, akinek esetleg még nincs, annak azért érdemes e számla-felé fordulnia! Hiszen mindkét „tábor” jelentős összeget takaríthat meg, ha egészségpénztári egyenlegéből szerzi be az ajándékokat, ráadásul igazán hasznos cikkek között lehet válogatni!
Számottevő lehűlés az előttünk álló egy hétben sem várható, délies, majd nyugati áramlással enyhe, nedves léghullámok érkeznek fölénk. Jelentősebb esőre a Dunántúlon van kilátás, keleten kisebb mennyiség valószínű.
Az IKEA több terméket szerezne be amerikai üzemekből, hogy mérsékelje a vámok és a hosszú szállítások költségét, és felgyorsítsa tengerentúli terjeszkedését.
Sokan akciókra vártak, végül 10–20 százalékkal drágább gépeket kaptak. A gyártók a mesterséges intelligencia kiszolgálását helyezik előtérbe, ami jövőre a laptopok és okostelefonok árát is megemelheti.
Arthur Schnitzler Ismeretlen táj című műve a Vígszínházban újra életre kel, Valló Péter rendezésében. A darab egy alpesi szállodában játszódik, ahol a szereplők belső válsága és emberi kapcsolatai bonyolódnak, miközben a hegycsúcs az emberi lélek ismeretlen tájaként jelenik meg.
Egy friss kutatás szerint a vállalatok nagy része biztosít valamilyen formában AI-képzést, de a munkavállalók nagy része úgy érzi, több ilyen képzésre lenne szükségük.
A 2002 októberében indult Hírstart.hu, Magyarország piacvezető híraggregátor portálja vizuális és funkcionális megújuláson esett át. A fejlesztések célja, hogy a felhasználói élmény modernizálása mellett továbbra is gyors, áttekinthető és megbízható formában biztosítsa a legfontosabb hazai és nemzetközi híreket.A Hírstart.hu vizuális megújításának
Az építőiparban jövőre nem gyors visszapattanásra, hanem lassú, fokozatos élénkülésre lehet számítani, amelyet elsősorban a lakossági felújítások, az energiahatékonyságot ösztönző programok és a kedvezményes hitelek hajtanak - közölte trendelemzése alapján a Mapei Kft. az MTI-vel.
A Magyar Bankszövetség tiltakozása ellenére zöld utat adott a törvényalkotási bizottság annak, hogy 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelkedjen a havonta ingyenesen felvehető készpénzösszeg felső határa. Újdonság, hogy ez a lehetőség a hitelkeret terhére végzett készpénfelvételekre is kiterjed.
Vészhelyzeti jelzést küldött ki az OpenAI vezére, ami tanulságos lehet azoknak is, akik nem akarnak az iparáguk rocksztárjai lenni. A nap kommentárja: érdekes, releváns, szakmai vélemények mindennap a világról, ami körülvesz minket. Szekeres Viktor, a Gloster Infokommunikációs Nyrt. többségi tulajdonosa, elnöke "Addig jön a pénz, ameddig skeresnek
Az élelmiszertermelés digitalizációja volt az egyik kiemelt szakmai programpontja a GyártásTrend FoodTech Summit konferenciájának, ahol iparági szereplők és megoldásszállítók osztották meg tapasztalataikat arról, hogyan reagál a globális és hazai élelmiszeripar a technológiai változásokra, milyen speciális elvárások jelennek meg, és ezekre milyen d
Ki kell adnia a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány felügyelőbizottságának, ellenőrizte-e az alapítvány működését, beleértve a vagyongazdálkodást – mondta ki jogerősen a bíróság a Transparency International által indított perben – írja a hvg.hu.
A Mol megveszi a Polsolar mezőcsáti naperőmű-parkját, ezzel megnégyszerezi hazai napenergia-kapacitását. A tranzakció év végén zárulhat, írj a Portfolio.
Hatvan nagy büszkeséggel gyarapodott idén október 23-án. A lokálpartióta Simon Attila ünnepélyes keretek között átvehette a Magyar Vidékért Díjat az 1956-os forradalmi megemlékezés napján, és ezzel élete egyik jelentős állomásához ért.
A Debreceni Egyetem Műszaki Karán az építőmérnök BSc végzős hallgatói 26 különböző hídmodellt készítettek, melyeket látványos terhelési próbának vetettek alá. A modellekre fokozatosan 53 kilónyi súlyt helyeztek, miközben mérték a meghajlást és a szakadás pontját. A legjobbak akár valódi hídként is megállnák a helyüket.
A 33/2025. EM rendeletben elérhetők a 2026-ra érvényes díjak anyagfajta és díjkód szerint. A műanyag, fém és papír csomagolások mellett az elektromos berendezések díjszabása is részletesen szerepel
Politikai hirdetés miatt indult kampány a Cinema City ellen, a moziüzemeltető pedig végül bejelentette, hogy eltávolítja a szóban forgó kormányreklámot a Zootropolis folytatása előtt.
Az amerikai médiaipar történelmi átrendeződés előtt áll, miután a Warner Bros. exkluzív tárgyalásokba kezdett a Netflixszel, amely akár napokon belül felvásárolhatja a legendás stúdiót és a HBO Max szolgáltatást.
A narancsszeletek szárítása nemcsak ünnepi dekorációhoz, hanem teakészítéshez, süteményekhez vagy akár forralt borhoz is kiváló alapanyag. A folyamathoz azonban fontos a megfelelő előkészítés és a helyesen megválasztott technológia.
Az elmúlt időszakban a klímaváltozás hatására a mind intenzívebben terjedő gombakórokozók (pl. Aspergillus fajok) miatt nemcsak mennyiségi, hanem minőségi problémákkal is számolni kell a kukoricatermesztésben. Ahol nem sikerül a növényvédelem okszerű kivitelezése, ott a gabonákban megengedett határértékeket akár jelentősen meghaladó aflatoxin B1 ko
Mesterséges intelligenciát pár éve még jövőbe mutató technológiai vízióként emlegettük, ma pedig már a mindennapjaink része. Ott van a telefonunk kamerájában, amikor automatikusan korrigálja a fényképet, ott van az online vásárlásainkban, amikor személyre szabott ajánlatokat kapunk, és ott van az autóinkban is, amikor sávban tartanak bennünket. De
Míg a lakossági bankszámlák esetében – a kormányzati beavatkozás hatására – 2026. június 30-ig önkéntes díjemelési stopot vállaltak a bankok, addig a vállalkozói ügyfelek számára semmilyen fékező mechanizmus nem létezik.
Az év utolsó negyedévének kezdetén erősíteni tudott a hazai ipar, és a második egymást követő hónapban produkált növekedést. Az összkép azért még így sem szívderítő.
A Pesticide Action Network Europe és a Magyar Természetvédők Szövetsége új tanulmánya magas szinteket mutat ki az „örök vegyi anyagként” ismert trifluorecetsavból – amelyről nemrégiben bebizonyosodott, hogy károsítja a szaporodási képességet és a fejlődést – Európa-szerte vásárolt mindennapi gabona alapú termékekben. A legszennyezettebb élelmiszer
Mozgalmas időszak áll a forint mögött: a hét folyamán többször már a 380-as szint környékén járt az euróval szemben a hazai fizetőeszköz jegyzése, majd a tegnap váratlanul gyors gyengülést hozott. A mai napot jól indította a valuta, fél 9-ig meggyőzően menetelt a közös európai devizával szemben, most úgy tűnik, egy kis pihenőt tart.
Első fokon pert nyert az Átlátszó a Szuverenitásvédelmi Hivatallal szemben. Utóbbit elmarasztalta a Fővárosi Törvényszék, mert valótlanul állították egy 2024-es videójukban, hogy az Átlátszót külföldről finanszírozzák és a lap hírszerzési és dezinformációs tevékenységet folytat.
Az Egyesült Királyság gyorsított engedélyezési rendszert indít, amely lehetővé teszi a pénzügyi szolgáltatási startupok számára, hogy ideiglenes engedéllyel már a teljes jóváhagyás előtt megkezdjék működésüket.
Bándy Ádám megnyerte a magyar Év Projektmenedzsere díjat. Azt vallja, hogy a projektmenedzsment változásmenedzsmentet, valami új létrehozását jelenti, aminek az egyik legfontosabb összetevője az emberi tényező, amivel a projektmenedzsernek dolga van. Erről a feladatról és az alkotás eredményéről, öröméről kérdeztük Bándy Ádámot.
A Novartis Hungária Kft., a HungaroControl Zrt., valamint a Hydro Extrusion Hungary Kft. győzelmével ért véget az Év Gondoskodó Munkahelye 2025 díjért folytatott verseny, ahol a LIDL Magyarország és a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. különdíjat érdemelt. Ünnepélyes eredményhirdetéssel és díjátadóval zárult az Év Gondoskodó Munkahelye 2025 címért folytatot
Több mint 1,5 milliárd forintból fejleszti az extenzív legeltetéses állattartás infrastrukturális környezetét a Körös-Maros Nemzeti Park - közölte az igazgatóság közleményben.