Gyengül a márkahűség ahogy a kínai autók fokozatosan egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a piacból. Emellett egyre többen vennének autót online, és egyre inkább tisztán elektromost, derül ki a Boston Consulting Group (BCG) új, a NielsenIQ-GfK-val közösen készített felméréséből. A friss felmérés szerint az európaiak közel kétharmada nyitott a márkav
A lázadásról, az emberi méltóságról, az angyalokról és a reményről beszélt Krasznahorkai László vasárnap Stockholmban. Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett magyar író, aki szerdán veszi át elismerését, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ünnepi ülésén magyarul mondott ünnepi beszédet. "A régi angyalok már nincsenek meg, csak az újak, akik szárnyai
A magyarok számára a legterhelőbb az inflációs nyomás a visegrádi négyek közül, ezért csak nagyobb erőfeszítés árán tudnak félretenni és számlák befizetéskor is gyakrabban ütköznek anyagi korlátokba, mint a régió más országaiban – derül ki az Intrum legfrissebb kutatásából. Adósságkezelésben viszont a magyar lakosság nagyrészt magabiztos és fegyelm
Az abélia (Abelia × grandiflora és más nemesített fajták) olyan díszcserje, amelyre könnyen mondhatnánk: akár egy romantikus vagy kalandfilmet is elnevezhetnének róla. Elegáns megjelenése, hosszan tartó virágzása és változatos színei miatt valóban különleges szereplője lehet bármelyik kertnek. Az abélia egyszerre dekoratív, ellenálló és könnyen kez
Szerény mértékben nőtt az érdeklődés a babaváró hitel iránt az Otthon Start Program indulását követő első két hónapban, vagyis az új támogatott hitel megjelenésétől várt áttörés elmaradni látszik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ezzel együtt a babaváró hitel még mindig jelentős tényező a fogyasztási kölcsönök piacá
Az Oroszlán ossza meg másokkal is a véleményét, a Vízöntő ragaszkodjon az igazsághoz! Karrier horoszkóp: 2025.12.08. Kos Légy megfontolt azzal kapcsolatban, hogy mit osztasz meg másokkal. Megvan az esélye annak, hogy véletlen egy olyan üzenetet küldesz el a munkatársadnak vagy a főnöködnek, amit nem kéne látniuk. Légy diszkrét, különben a kutyaszor
Az ökológiai az egyetlen olyan gazdálkodási forma, ami környezeti és gazdasági szempontból is hosszútávon fenntartható gazdálkodást tud biztosítani - hangzott el a Portfolio Agrárszektor 2025 Konferencián, Siófokon. A szakértők szerint egészségtudatosabbá kellene tenni a magyarok gondolkodását, de szó esett arról is, hogy növelni kellene az ökológi
Az árrésstop kiterjesztése, valamint egyes piaci folyamatok miatt tovább csökkent a nyugdíjasok által jellemzően vásárolt élelmiszerekből összeállított árkosár értéke. Sőt, a tavaly év végi áremelkedés okozta bázishatás miatt az éves index ismét negatív értéket mutatott, azaz egy év alatt csökkent a termékek összértéke. Íme, a decemberi Mfor Nyugdí
Magyarország és Szlovákia az orosz energiaimportot tiltó REPowerEU-rendelet megsemmisítését fogja kezdeményezni az Európai Bíróságon, s kérni fogja annak felfüggesztését az eljárás időtartamára - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A magyar gazdaság exportszektora olyan száguldást produkált az európai pangás közepette, ami példátlan siker. A világpiaci részarányunk növekedett, ami óriási versenyképességi javulásról árulkodik, és ehhez még termelni sem nagyon kellett, csak ki kellett árusítanunk a raktáron heverő világszínvonalú termékeinket. Ha nem hiszed, nyugodtan nézd meg
EU-szintű adót vetne ki a magas cukor-, zsír- és sótartalmú élelmiszerekre Várhelyi Olivér, ám a javaslat az iparág és a Bizottság több főigazgatósága részéről is erős ellenállásba ütközött.
A Netflix nyerte a Warner Bros. és az HBO megszerzéséért folytatott licitháborút. A megállapodás nyomán egyesíthetnek a három legnagyobb streaming-szolgáltató közül kettőt a tradicionális film- és tévéstúdiók egyik legnagyobbikával.
Karácsony előtt újabb 140 fős csoportos létszámleépítést jelentett be a Docler Holding, miközben a cég több entitásánál megszünteti a home office lehetőségét is. A racionalizálási folyamat már nyáron elindult, és február végéig tart.
Aki Felsőzsolcára költözik, januártól választhat: vagy fizet 50 ezer forintot az önkormányzat számlájára vagy 100 óra társadalmi munkát végez a helyi polgárőrségnél. Emellett még 300 000 forintot is kell fizetni betelepülési támogatás címén.
A digitalizáció és az ipar 4.0 rohamos fejlődése új távlatokat nyitott a méréstechnika területén is. A gyors, pontos és megbízható adatátvitel és adatfeldolgozás mára kulcsfontosságú tényezővé vált a gyártás optimalizálásában
Január 1-jétől a minimálbér 11 százalékkal, havi bruttó 322 800 forintra (adóval és járulékkal csökkentve nettó 214 662 forintra), a garantált bérminimum pedig 7 százalékkal, bruttó 373 200 (nettó 248 178) forintra emelkedik. A minimálbér emelkedése több helyen is érinti a magánszemélyek adózását, melyek közül a leggyakoribb juttatásokat és a minim
Bár a november-decemberi inflációs adatokat még nem ismerjük, a január-októberi időszak adatai alapján már szinte biztosan kijelenthető, hogy a 2025-ös infláció mértéke 4% felett lesz majd. Mindez azt jelenti, hogy a 2020 óta eltelt időszakban évente átlagosan 8% volt a pénzromlás mértéke, ami különösen rossz hír azoknak, akik a megtakarításaikat i
Ha karácsony, akkor szaloncukor. Persze mindenkinek más a legfinomabb, de az biztos, hogy ez a finomság igazán közel fog állni a szívedhez. Ráadásul pontosan fogod tudni, mi van benne.
A magyar cégek összesen 52 százaléka tervezi a fizetések emelését 2026-ra, átlagosan 8 százalékos mértékben. Tavaly hasonló arányban nyilatkoztak így a vállalati döntéshozók, októberig mégis jelentősen több helyen volt bérfejlesztés.
Rakovics Benedek, művésznevén Yamazaki, az első magyar tehetségkutató-szereplő, aki VR-avatarral lépett színpadra. A COVID-járvány idején fedezte fel a virtuális valóságot, amely személyiségfejlődésére is hatással volt. „Yamazaki” nevű farkaskarakterét 15 évesen alkotta meg, amely azóta művészi eszközévé vált. Produkcióiban a legmodernebb technológ
Tanulni néha nehéz… de szerencsére vannak olyan alkalmazások, amelyekkel sokkal könnyebbé és érdekesebbé teheted a mindennapi felkészülést. Íme 5 ingyenes app, amit mindenképp érdemes kipróbálnod! A mai diákok rengeteg feladattal és tantárggyal birkóznak meg egyszerre. Szerencsére a telefonod vagy a tableted nemcsak a szórakozásra jó, hanem hatékon
Megérkezett az idei évre tervezett utolsó nukleáris fűtőelem-szállítmány is a Paksi Atomerőműbe, így most 2028 novemberéig elegendő készlettel rendelkezünk az atomerőmű működtetéséhez - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán vasárnap.
Egy év után először fordulhatott elő novemberben, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs célsávjába süllyedjen az infláció. 2026 elején pedig akár az is megtörténhet, hogy több hónapon keresztül a 2-4%-os sávban legyen az áremelkedési ütem, sőt néhány elemző szerint kettessel kezdődő árindexet is láthatunk. Ez pedig azt jelenti, hogy lassan elk
A gazdasági helyzet, környezetvédelmi igények és az erőforrások megfelelő kihasználására való igény hívta életre a 2000-es évek elején a precíziós gazdálkodást.
A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság a korábbi Vogelwarte Madárvárta 2 projekt sikereire építve indította el az Interreg Vi Ausztria-Magyarország határon átnyúló természetvédelmi projektjét, amelynek célja a gyepi ökoszisztémák és a Fertőt övező nádas kezelésének összehangolása, közös módszertanok kidolgozása. A program teljes költségvetése 635
Tiszapüspökiben idén is minden 65 év feletti lakos karácsonyi ajándékcsomagot kap: összesen mintegy 320 csomag indult útnak kedden. A tartós élelmiszereket tartalmazó csomagokat azok a nyugdíjasok is megkapják, akik télre máshová költöztek. A település az ünnepek előtt minden korosztályra igyekszik figyelni.
Ahogy beköszönt a decemberi hideg, mi is elővesszük azokat a jól bevált házi trükköket, amelyekhez akkor nyúlunk, amikor már fél társaság köhög. Ilyenkor jut eszünkbe újra a hagymahéj tea.
A MetaMask sokak fejében még mindig egy egyszerű Ethereum-tárca, pedig 2025-ben látványosan közeledik a „kriptós szuperapp” szerep felé. Ennek egyik legfrissebb jele, hogy a mobilalkalmazásban megjelent a Polymarket-integráció. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a felhasználók közvetlenül a tárcájukból követhetik és kereskedhetik valós események k
Nagy meglepetésre idén ősszel visszatért a Csillag születik tehetségkutató. Mostanra a népszerű műsor fináléjának ideje is megvan: még karácsony előtt véget ér a show.
A napi szinten generatív mesterséges intelligenciát használó munkavállalók magasabb fizetést, nagyobb munkahelyi biztonságot és termelékenységet tapasztalnak – miközben a globális munkaerő egyharmada rendszeresen túlterheltnek érzi magát. A PwC idei Global Workforce Hopes and Fears kutatása nemcsak az AI nyújtotta kézzelfogható munkaerőpiaci előnyö
Már évtizedek óta észleljük a globális fölmelegedést és annak hatásait. Emelkedik a hőmérséklet, hektikus a csapadék, jégesőkkel járó viharok érkeznek, szokatlan időben jönnek a fagyok.
Gazdasági adatok tekintetében ma a német ipari termelési adat érkezik, amely továbbra is fontos indikátora a régiós ipari konjunktúra alakulásának. Ami a tőzsdei helyzetet illeti: az ázsiai piacokon felemás volt a kép, Európában rossz hangulatú piacnyitásra lehet számítani.
A kombájn az egyik legdrágább és legérzékenyebb gép a gazdaságban. Az aratás vége után sok helyen „csak leteszik a szín alá”, aztán tavasszal jönnek a meglepetések.