A robbanócukros szaloncukráról és alkoholos édességeiről ismert Chocofive Meggyeskovácsiban található üzemének működését felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Több mint egy tonna nem nyomonkövethető, valamint lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszert találtak. Nyolc tételt a forgalomból is visszahívtak.
Magyarországra költözik a Török Áramlatot üzemeltető vállalat Hollandiából, ezzel a földgázvezeték működése továbbra is biztosított lesz minden jogi és pénzügyi támadás ellenére – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Moszkvában.
A pénzügyi forradalom központja lett az Egyesült Arab Emírségek. Mohammed Al Shamsi a Bitcoint nevezte meg a globális pénzügyi rendszert átformáló történelmi szakasz kulcspillérének. Mindemellett az Abu Dhabi Befektetési Tanács, a közelmúltban, több mint 500 millió dollárral növelte Bitcoin kitettségét az IBIT ETF-ben. Van egy nemzet, amely nem csu
Az MBH Bank november 24-én meghirdetett nyilvános részvényértékesítési tranzakciója iránt kiemelkedő érdeklődés mutatkozott, az eladásra felkínált összes részvény darabszámát meghaladó lakossági igény érkezett - közölte a társaság. Ezért a bank úgy döntött, hogy a bejelentett határidő előtt 3 nappal, december 9-én, 12 órától lezárja a lakossági rés
A szaloncukor története évszázados, de a kínálat egyre modernebb: prémium alapanyagok, izgalmas ízek, kisüzemi különlegességek formálják át az ünnepi desszertpiacot.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság és a NAV harmadik országokból érkező, online platformokon rendelt termékeket ellenőrzött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az akciónapon 500 csomagot ellenőriztek, amelyek 60 százaléka bizonyult veszélyesnek vagy nem megfelelőnek: elsősorban játékok, plüssök, textiltermékek és akkumulátortöltő
Példátlan felvásárlási háború robbant ki Hollywoodban: miközben a Netflix már bejelentette, hogy több mint 82 milliárd dollárért megszerezné a Warner Bros. Picturest és az HBO-t, a Paramount váratlanul – és a vezetést teljesen megkerülve – ellenséges ajánlatot tett a részvényeseknek. A tét óriási, a helyzet pedig óráról órára feszültebb.
A Strategy kénytelen volt újra a zsebébe nyúlni, közel 1 milliárd dollárért vásárolt Bitcoint a múlt héten. Az agresszív befektetési stratégia célja egyértelmű: a világ legnagyobb tőzsdén jegyzett Bitcoin-tulajdonosa a digitális arany felhalmozását tekinti a fő üzleti modelljének. A Strategy (MSTR) vállalat 10 624 darab Bitcoint vásárolt körülbelül
A szigorodó magyar szabályozás váratlan következménye: a Revolut teljesen kivezeti kriptovaluta-szolgáltatásait, a végső határidő december 18. Ezt a dátumot követően automatikus eladásra és számlazárásra kerül sor, mindenképpen olvasd el, mit kell tenned! Elképesztő és váratlan fordulat érkezett a Revolut háza tájáról! Az egyik legnépszerűbb fintec
Ukrajna a fronton tapasztalható emberhiány miatt jelentősen átalakítja az újoncok kiképzését, például az alapkiképzést 51 naposra hosszabbítják. Szirszkij főparancsnok szerint nincs más választás, a hadsereget fel kell tölteni, ezért a reformot sokan egy következő mozgósítási hullám előkészületeként értékelik.
Az MBH Bank november 24-én meghirdetett nyilvános részvényértékesítési tranzakciója iránt kiemelkedő érdeklődés mutatkozott, az eladásra felkínált összes részvény darabszámát meghaladó lakossági igény érkezett - közölte a társaság. Ezért a bank úgy döntött, hogy a bejelentett határidő előtt 3 nappal, december 9-én, 12 órától lezárja a lakossági rés
A novemberi inflációs adat a legutóbbi inflációs jelentésben felvázolt pályánál alacsonyabb lett, ugyanakkor az alapfolyamatok megfelelnek az MNB várakozásainak – olvasható a jegybank keddi elemzésében. A reggel közölt adatok szerint az áremelkedési ütem egy év után először került a jegybanki célsávba.
Előzetes helyfoglalás és jegyvásárlás szükséges a Júlia erkélyeként ismert turistalátványosság meglátogatásához január 6-ig Verona város önkormányzatának döntése alapján.
Az akciónapon 500 csomagot ellenőriztek a hatóságok munkatársai, amelyek 60 százaléka bizonyult veszélyesnek – elsősorban a játékok, a plüssök, a textiltermékek és az akkumulátor töltők bizonyultak nem biztonságosnak vagy nem megfelelőnek.
A Bitcoin hálózat 2009-es indulása óta sokáig folyamatos növekedés jellemezte azokat a tárcákat, amelyek legalább 0,1 BTC-t birtokoltak. Ez a trend 2023-ig tartott, az elmúlt két évben pedig egyértelmű megtorpanás következett be. 2023. decemberében a címtulajdonosok száma 4 548 107 volt, ma viszont mindössze 4 443 541 – ez mintegy 2,3%-os visszaesé
A Kontron fejlesztői harmadik helyezést értek el a 2025-ös Infor Community Hackathon partneri kategóriájában, és egyetlen európai csapatként kerültek a díjazottak közé. Az elismerést az Orlando-ban megrendezett Infor TechX konferencián vették át, ahol Tálos Ádám, Hegedűs Ádám, Magyar Ferenc és Maruszki Károly képviselték a vállalatot.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halőrei orvhalászokat fogtak el a Kis-Balatonon, akik illegálisan kihelyezett hálókkal jelentős mennyiségű halat zsákmányoltak. Az eset előzménye, hogy december 5-én, pénteken a társaság halőrei rutinellenőrzés során egy illegálisan kihelyezett nyakzó hálót fedeztek fel a Babos-sziget közelében, mintegy 50
A minimálbér, illetve a garantált bérminimum jövő januártól bejelentett emelkedése az átalányadózást választó egyéni vállalkozókra vonatkozó jövedelmi, adómentességi határokra és az elszámolható költség összegére is kihat; cikkünkben példákon keresztül ismertetjük a változásokat, amelyben kitérünk az őstermelőkre és a családi gazdaságokra is, beleé
Az októberi német export mindössze 0,1%-kal nőtt, ám a Bloomberg értesülései szerint ez is erősíti azokat a reményeket, hogy Európa legnagyobb gazdasága lassan kimászik a többéves pangásból, miközben a vártnál nagyobb importcsökkenés 16,9 milliárd euróra tágította a külkereskedelmi többletet.
Novemberben javult az amerikai kisvállalkozások bizalmi szintje, elsősorban az erősebb értékesítési várakozásoknak köszönhetően – a Nemzeti Független Vállalkozások Szövetségének (NFIB) hangulati indexe háromhavi csúcsra, 99 pontra emelkedett, miközben az inflációs nyomás és a gazdasági kilátásokkal kapcsolatos bizonytalanság továbbra is érezhető.
Szinte teljesen átfordult az európai közvélemény az unióba érkező bevándorlókkal szemben, így végül a régóta szigorú menekültpolitikát képviselő Dánia hozta tető alá a Migrációs Paktumot, amely kontinensszintű választ ad az évtizedes dilemmára. A magyar kormány javaslatai több ízben is megjelennek az új rendszerben, azonban a kérdés átpolitizáltság
A Gólkirályság című heti sorozat folytatásában megtudhatjuk, hogyan alakul a csemberi futballcsapat sorsa, és a szereplők magánéletében is sok izgalmas fordulat és botrány várható, a kérdés pedig adott: "Hogyan juthattunk idáig?" A Gólkirályság első két évadának sikere után, december 27-én, szombaton este érkezik a harmadik évad az Rtl-re és az R
Mindössze hat nappal esküvője után Wolfgang Porsche új feleségét, Gabriele zu Leiningen hercegnőt tette meg nagy értékű ingatlanportfólióját kezelő cégének egyedüli ügyvezetőjévé, ami komoly feszültséget keltett a milliárdos családban.
Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot indított annak felmérésére, hogy a Google amerikai technológiai vállalat megsérti-e az EU versenyjogi szabályait a webes kiadók és a YouTube tartalmainak mesterségesintelligencia-célú (MI) felhasználásával – közölte a brüsszeli testület kedden.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) harmadik országokból érkező, online platformokon rendelt termékeket ellenőrzött december 5-én, célzott vizsgálat keretében a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az akciónapon 500 csomagot ellenőriztek a hatóságok munkatársai, amelyek 60 százaléka bizony
A stabilcoin-piac két vezető szereplője, a Circle és a Bybit stratégiai partnerséget jelentett be, amely a USDC globális elterjedését erősítheti – különösen a Coinbase által dominált környezeten túl. A partnerség célja, hogy a világ második legnagyobb stabilcoinja (USDC) nagyobb szerepet kapjon a világ második legnagyobb kriptotőzsdéjén, a Bybiten.
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a hazai logisztikai szektor: a Gls Hungary megnyitotta automatahálózatát más szolgáltatók előtt, és a Dpd Hungary az első partner, amely belép ebbe a rendszerbe. Ennek köszönhetően a jövőben a Dpd csomagok a Gls automaták jelentős részéből is átvehetők lesznek. A Gls 2025 júniusában megnyitotta csomagautomata-hálóza
Az európai termék közeli határidős ára 27-28 EUR/MWh szintre esett, míg az amerikai földgázár komoly mértékben erősödött a napokban, 5 dollár/MMBTu fölé nőtt az irányadó, Henry Hub közeli lejáratú gáz jegyzése. Mivel az amerikai LNG egyik fő célpontja Európa, érdemes megvizsgálni, hogy milyen árszint mellett érdemes átszállítani cseppfolyós földgáz
A kutatók sokáig úgy hitték, hogy a mezőgazdaság megjelenése egyfajta Édent teremtett a Földön. Most kiderült, hogy a „pokoli” kifejezés illik az első nagy korszak lezárására.