Bár némi információt már csepegtetett az Amazon Prime Video arról, hogy új Sherlock Holmes-sorozat van kilátásban, mostanra kiderült: nemcsak tervben volt, 2026-ban debütál is a széria.
Elindul a Hátrányos helyzetben élő óvodáskorú gyermekek támogatása a felzárkózó településeken elnevezésű pályázat 7,3 milliárd forint uniós támogatással - közölték a szervezők az MTI-vel közleményben szerdán.
A Stanford Egyetem kutatói azonosították azt a kétlépcsős immunmechanizmust, amely a Covid elleni mRNS-vakcinák után ritkán jelentkező szívizomgyulladás hátterében állhat - írja a Bloomberg.
Karácsonykor idén is sokan belföldi pihenésre cserélik az ünnepi sürgés-forgást. Budapest és Siófok a legnépszerűbb úti cél az előfoglalások alapján. Két- és hároméjszakás tartózkodási időt választottak a legtöbben. A foglalások háromnegyede 170 ezer forint alatti kosárértéket jelent.
Az Egyesült Államok fegyveres erői Venezuela partjainál elfogtak és lefoglaltak egy nemzetközi szankciók alatt álló olajszállító tankert, amit az ügyet ismerő források a két ország közötti feszültség súlyos eszkalációjaként értékelnek - írja a Bloomberg.
Kihúzták a Skandináv lottó 2025/50. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény a skandin, így a következő héten (51.) 210 millió forint lesz majd a tét a Skandináv lottón.
Gyerekek fognak meghalni az Egyesült Államokban, ha életbe lépnek Robert F. Kennedy Jr. oltásellenes miniszter tervezett lépései. Erre figyelmeztetnek a szakmai szervezetek az USA-ban.
Amikor valaki állattenyésztésre adja a fejét, többnyire nem rovarokban gondolkodik. László Csaba azonban erre alapozta vállalkozását, egzotikus rovarok lárváit és bábjait tenyészti és forgalmazza díszállattartási céllal.
A készpénz az egyik legegyszerűbb, mégis gyakran legnehezebben ünnepivé varázsolható ajándék. Ha szeretnénk, hogy a bankjegy ne csupán egy egyszerű borítékban landoljon, számos kreatív megoldás közül választhatunk. Cikkünkből kiderül, hogy a pénz ajándék csomagolása hogyan lehet kreatív, személyes, milyen különleges pénz ajándék ötletek vannak.
Éles és meglepő fordulatot vett a lakáspiac, amire valamennyire számítani lehetett a kereslet mérséklődése és a kínálat bővülése miatt. Az ingatlan.com legfrissebb, novemberi lakásárindexe szerint országos szinten érdemben lassult a lakásárak emelkedése. Havi szinten országosan 0,5 százalékos emelkedés történt, ami jóval elmarad a szeptemberi 2,8,
Tizenhárom technológiai óriás, köztük a Microsoft, a Meta, a Google és az Apple figyelmeztetést kapott amerikai államügyészek egy csoportjától, mert szerintük a cégek mesterségesintelligencia-chatbotjai törvénysértő, téveszméket erősítő válaszokat adhatnak.
Exkluzív kiadvány és tárlat is készült Nemes László Árva című alkotásához. A kiállítás december 7-től nézhető meg a BTM Kiscelli Múzeumban, míg a filmkönyv teljessé teszi a film élményét.
A világ legnagyobb betleheme látható a Winterwunder Mörbisch adventi rendezvényen, amely hétvégente várja a látogatókat a mörbischi víziszínpadon és strandfürdő területén. Manfred Waba díszlettervező monumentális alkotása óránként kel életre egy látványos multimédiás vetítés keretében, fény- és hanghatásokkal kiegészítve. A programban kézműves vásá
A pandémia alatt vásárolt okostelefonok mostanra váltak csereéretté, és a magyar vásárlók meglepő módon nemcsak a legolcsóbb, hanem a csúcskategóriás, felújított iPhone-okat is keresik – derül ki a Rejoy.hu friss adataiból. A legnépszerűbb a 13-as széria, de a vásárlók egyre inkább érdeklődnek az iPhone 15-ös és 16-os modellek felújított példányai
Tovább szárnyal a magyar turizmus: a tavalyi év soha nem látott sikere után idén már december 2-án meghaladta a 18 226 413 főt a szálláshelyeken regisztrált vendégek száma. Ezzel csaknem egy hónappal korábban megdőlt a 2024-es egész éves csúcs.
Az ünnepi időszakban megnövekedett forgalom miatt hétvégente meghosszabbított nyitvatartással fogadja az utasokat az ásotthalmi határátkelőhely - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a közösségi oldalán.
A Magyar Közlönyben kihirdetett rendelet szerint a javítóintézetek irányítása és fenntartása a büntetés-végrehajtási szervezethez kerül, az országos parancsnok felügyelete alá. A rendőrség folyamatos bűnmegelőzési jelenlétet biztosít a javítóintézetekben. A rendelet azonnal, ma 11 órakor lép hatályba.
Kovács Erik, az Mcc Klímapolitikai Intézet vezető kutatója szerint egyelőre elfelejtett megérkezni a tél Európába, hosszan tartó enyhülés vette kezdetét. A jelenség legfőbb kiváltó oka a poláris légörvénynek a gyengülése, ami most Észak-Amerikában okoz extrém hideget és havazást - olvasható az Infostart oldalán.
A napelemek idehaza idén összesen 6,6 terawattóra villamos energiát termeltek, amivel a zöldenergia-termelők nemcsak termelésben, hanem teljesítményben is megelőzték a gázt, és átvették a második helyet az atomenergia után – mondta az InfoRádióban a Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség elnöke. Kiss Ernő arról is beszélt, hogy az elmúlt négy évb
Évente több tucat kisebb hálózat teljes korszerűsítését fedezhetné az az összeg, amit éves gazdasági kárként az elfolyó víz okoz. A megoldás már ma is rendelkezésre áll, ingyenesen - a szakma döntése, hogy egységesíti-e a gyakorlatát. Számítások szerint évente mintegy 19-21,5 milliárd forintnyi közpénz tűnik el az elfolyó vagy el nem számlázható ví
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatot, 3,50-3,75 százalékos sávra.
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (Usda) változatlanul hagyta a szójabab exportelőrejelzését, miközben a kínai vásárlások újraindultak a kereskedelmi háború enyhülésével. A vásárlások azonban jóval elmaradnak a korábbi évek szintjétől, milliárdos veszteséget okozva az amerikai gazdáknak - írta meg a Reuters.
December 11-én lesz a legkorábbi napnyugta, a nappalok viszont még a jövő hét vasárnapi téli napfordulóig rövidülni fognak. Péntektől egyre később megy le a Nap - írta meg az Időkép.hu
Idén a hazai gazdaságban szolid, 0,4 százalékos bővülés várható, ám 2026-ban fokozatos élénkülés indulhat, s ez összességében 2,8 százalékos GDP-növekedéshez vezethet jövőre.
Magyarországon jelenleg egy új, rugalmasabb villamosenergia-díjszabási rendszer bevezetésének lehetőségét vizsgálják, amely kedvező feltételeket kínálhat azoknak, akik vállalják az átállást. A dinamikus áramárak hazai alkalmazása előtt azonban több akadály is áll. Balogh József energetikai szakértő korábban a Pénzcentrum.hu-n rámutatott, hogy ehhez
Elfogadta az Országgyűlés szerdán a 14. havi nyugdíj bevezetéséről szóló jogszabályt; a juttatást fokozatosan vezetik be, a nyugdíjasok 2026 februárjában a teljes összeg egynegyedét kapják meg.
A PwC Magyarország új debreceni irodájának megnyitója nemcsak a vállalat, de Debrecen és a Kelet-magyarországi régió gazdasági fejlődésének szempontjából is mérföldkő. A Forest Center Debrecen irodaházban az ünnepélyes megnyitót egy nagyszabású üzleti konferencia kísérte, ahol a térség meghatározó gazdasági szereplői - Debrecen város és a Debreceni
A WTS Klient Gazdasági Tanácsadó Kft. korábbi Business Automation üzletága a jövőben Digitális megoldások néven működik tovább, kibővített, a digitális transzformációt támogató szolgáltatási csomaggal. A megújult üzletág a meglévő portfólió mellett már saját fejlesztésű, automatizált áfabevallási megoldást is kínál, valamint informatikai és adózási
A munkahelyi ünnepi hangulat sok helyen kényszerré válik: egy friss felmérés szerint a dolgozók nagy része komoly pénzügyi és érzelmi nyomást érez a céges ajándékozás miatt. A friss adatok szerint a dolgozók fele érzi anyagilag és mentálisan is megterhelőnek ezt a hagyományt, amely így épp a lényeget veszíti el: a kapcsolódás örömét.
A Stego márka egy ismert német gyártó, amely az ipari automatizálási rendszerek megvalósításához elengedhetetlen termékekre specializálódott. Ezek bevált, hatékony fűtési, világítási és szellőztetési komponensek, amelyek közvetlenül a TME raktáraiból vásárolhatók meg.
A beton a modern társadalmak alapanyaga, ám előállítása a globális kibocsátások egyik legnagyobb forrása. Hogyan válhat egy nélkülözhetetlen építőanyag a fenntarthatósági átmenet kulcsszereplőjévé? A beton hatalma A beton az a láthatatlan infrastruktúra, amelyen a modern élet nyugszik. Utak, hidak, lakóépületek, kikötők, alagutak, ipari létesítmény
Átadták az építőipari szakma kitüntetéseit szerdán Budapesten, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (Évosz) évzáró ünnepi közgyűlésén. Lechner Ödön-díj elismerésben részesült Hegedűs Gergely András, a Magyar Építők főszerkesztője, Keszthelyi Tibor, a Főmterv Zrt. vezérigazgatója, Peterka Attila, a West Hungária Bau Kft. stratégiai igaz
2025 augusztusában megnyitotta kapuit Budaörsön az Over the Box, egy különleges motoros tematikájú specialty kávézó, amely egyszerre közösségi tér, találkozóhely és kreatív tartalomgyártó műhely. A hely a café racer–motoros életérzést ötvözi a modern, letisztult kávékultúrával, és már a nyitás óta gyorsan a környék egyik meghatározó közösségi pontj
A mesterséges intelligencia már nemcsak okos beszélgetőpartner többé, hanem biztonságunk, egészségünk és életminőségünk javításában is mindennapi partnerünk lehet. A Bosch 2025-ben bemutatott fejlesztései jól példázzák, milyen sokféle – lakossági és ipari – területen támogatják az életünket a gyakorlatban az Mi-alapú termékek és megoldások. A Bos
A Vörös-tenger térségében fennálló geopolitikai kockázatok miatt a hajók gyakran a Jóreménység foka felé kerülnek, ami hetekben mérhető késéseket okoz.
A szerdai játéknap nagy rangadóját a Bernabeuban játszották, ami jelenleg inkább gödör, mint stadion. Az ősszel sokat mellőzött Rodrygo a 28. percben megszerezte a vezetést a madridiaknak, de a ManCity O’Reilly, majd Haaland révén még az első félidőben fordított. A sérült Mbappé távollétében a blancók nem voltak igazán veszélyesek, a Manchester
A karfiol sokkal többet tud annál, mint hogy köret legyen. Érdemes rendszeresen beépíteni az étrendünkbe, mert kifejezetten gazdag tápanyagokban, mégis kalóriaszegény. Arra is van néhány tippünk, hogyan enyhítheted a jellegzetes szagot ( vagy ha úgy jobban tetszik, illatot), amikor elkészíted.
A nemzetközi adatok szerint szemmel látható a magyar tulajdoni arány növekedése a NER első három ciklusában, a NAV adatai azonban meglepő módon nem ezt mutatják az időszak második felében.
A magyar és közép-európai logisztikai szektorban mára olyan működési minták rögzültek, amelyek minden nap újratermelik a költségnövekedést, a kapacitáshiányt és a felesleges környezeti terhelést. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (Mlszksz) friss elemzése szerint az „így szoktuk” logika minden szereplőt sújt: a fuvarozókat
Egy ekkora értékű koncessziós szerződés előtt bántóan hiányzik a széles körű szakmai vita. A vasúti szakmában dolgozók szeretnének sokkal többet tudni a fejlesztésről, de erre eddig nem volt lehetőségük.
A kormány 100 milliárd forintos lakossági és 50 milliárdos vállalati támogatási programot indít az energiatárolók telepítésére, amely akár 80 százalékos támogatást is biztosít a gyors hazai kapacitásbővítés érdekében.