A tojáspiacon továbbra is csökkennek a termelői árak, bár a Gvh figyelemmel kíséri a piaci folyamatokat, és felléphet az áremelési közlemények miatt, amelyek véleményük szerint torzíthatják a versenyt és növelhetik az inflációt. A kormány a magas inflációs adatok és az élelmiszerek drágulása miatt új árstop bevezetését fontolgatja, amely a tojást i
Már idén március 1-jétől életbe léptetné a kormány azt a rendeletmódosítást, amely alapján emelt szintű érdemjegyekkel osztályoznák az országos kompetenciamérés eredményeit, az osztályzatok pedig az év végi jegyekbe és a középiskolai felvételin elérhető pontszámokba is beleszámítanak majd - írja a Népszava.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok a fogyasztók védelme érdekében ellenőrizték a téli szélvédőmosó folyadékok és koncentrátumok minőségét. A hatóság a vizsgálat során két esetben kezdeményezte a téli szélvédőmosó folyadék koncentrátum termék visszahívását a fogyasztók megtév
Bizonytalanság övezi az inflációs kilátásokat az Egyesült Államokban, emiatt óvatosság az úr a részvénypiacokon. Trump lépései pedig fokozzák a kiszámíthatatlanságot, ez pedig jól látszik az arany mentelésén.
Volt olyan időszak, amikor a panellakások nem a minőség szinonimái voltak, hiszen alacsony energiahatékonyság, elavult épületek jellemezték a lakótelepeket. Ez sokat változott az elmúlt években, így ma már egyre inkább az előnyök látszanak, Budapesten az egymillió forint feletti négyzetméterár már nem ritka a lakótelepi lakások körében, és egyre tö
Az Erste szektorelemzője a korábbi 20.500 forintról 28.000 forintra emelte az OTP célárát a ma megjelent angol nyelvű elemzésében. A részvényt továbbra is Felhalmozásra ajánlja.
A bérbeadásból származó jövedelem bevallásában elég sok ember érintett, mivel legtöbben magánszemélyek részére adják ki az ingatlanukat. Ez pedig azt jelenti, hogy e bevételeket az adóbevallási tervezet nem fogja tartalmazni. Akinek csak bérbeadásból származott bevétele, annak pedig eleve be kell nyújtania az szja-bevallást. Érdemes időben összegyű
Az Erste jelentősen, 28 000 forintra emelte az OTP célárát, ami 37 százalékos növekedést jelent a korábbi 20 500 forintos szinthez képest. A felértékelés hátterében a magasabb várható jövedelmezőség és az osztalékbecslések emelése áll - szúrta ki a vg.hu.
Csaknem kéttonnányi ismeretlen eredetű, lejárt szavatosságú sajtot találtak a pénzügyőrök egy kisteherautóban, amelyet az M3-as autópályán ellenőriztek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav). Mivel a férfiak gyanúsan viselkedtek, a hatóságok ellenőrizték őket, és végül a fogyasztásra alkalmatlan termékeket lefoglalták és megsemmisítették.
A 2024-ben kiadott építési engedélyek és bejelentések alapján építhető lakások száma 20 494 volt, ez 4,7 százalékos csökkenés 2023-hoz képest (21501 darab). „Ennek ellenére az építőanyag forgalomban jól érzékelhető, hogy a konszolidálódott építőanyagárak, a csökkenő kamatok, a növekvő reálbérek, valamint a most induló új kormányzati támogatások mia
Jogosult vagyok-e a végkielégítésre? 2022.01.19-én léptem be a céghez, 2024.09.04-től táppénzen vagyok, ezt a munkáltatóm ajánlotta fel. A táppénzem 2025.01.26-ig szól, majd 2025.01.27-től szabadság, és 2025.02.01-jén felmond a munkáltató. Úgy tudom, hogy 3 év után jár 1 hónap + 1 hónap, mivel védett korban vagyok (62 év). Mire vagyok jogosult, ez
Épp itt az ideje, hogy a háztartások után a nagyvállalatok is zöldek legyenek A Green Cloud megoldotta azt, ami eddig lehetetlennek tűnt: elhozta a nagyvállalatoknak a skálázható és fenntartható dekarbonizáció lehetőségét! Miközben a 2024-es adatok alapján az európai kontinensen Magyarország első helyen áll a napenergia hasznosításban, a vállalati
Az ember veszélyérzete teljesen máshogy működik az online térben, mint az offline világban. Legyen szó magánemberekről vagy cégekről, jellemző, hogy sokkal kevésbé figyelünk tudatosan a személyes adatainkra, értékeinkre. Jó példa, hogy vállalkozók tízezrei adják ki önszántukból harmadik félnek, elsősorban a könyvelésüket végző cégnek digitális "ujj
Miközben Európa katonailag és pénzügyileg is mélyen érintett az orosz-ukrán háborúban, a béketárgyalásokból teljesen kihagyják - és még Ukrajna sem ülhet az asztalnál. Az Egyesült Államok és Oroszország közvetlen egyeztetései, amelyeket Ukrajna tudta és részvétele nélkül indítottak el, komoly diplomáciai és geopolitikai kérdéseket vetnek fel. Külön
A lakáspiacon rekordszintű kereslet tapasztalható az új építésű ingatlanok iránt, a négyzetméterárak Budapesten és a vármegyeszékhelyeken is csúcsokat döntenek. Az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint a kereslet 73%-kal nőtt januárban éves összevetésben, ami a használt lakások áremelkedését is előrevetíti.
A PÁN – A belső sziget című film egy olyan meditatív moziélményt kínál, amely túlmutat a hagyományos háborús narratívákon. Giliano Carli Paris és Gianfilippo Pedote alkotása a háború lelki aspektusát, a természet gyógyító erejét és a béke utáni vágyat jeleníti meg, különleges képi eszközökkel.
Kiemelkedően szerepeltek a győri Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának hallgatói a „K&H a fenntartható agráriumért” ösztöndíjpályázaton: az alapképzés kategóriában Pintér Georgina első, míg a doktoranduszok között Bana Bernadett harmadik helyezést ért el.
A gleccserek tömege világszerte 6542 milliárd tonnával csökkent 2000 és 2023 között, ami 18 milliméterrel növelte a tengerszint globális emelkedését a Nature című folyóiratban szerdán megjelent tanulmány szerint.
Rekordméretű standdal és látványkonyhával népszerűsítik a székely gasztronómiát Bukarestben a romániai turisztikai vásáron, így hívva fel a figyelmet arra, hogy 2027-ben Hargita megye Európa Gasztronómiai Régiója.
A Magyar Nemzet egyik munkatársa, Pilhál Tamás arról írt, hogy színjáték volt a bucsai mészárlás. A Momentum elnöke erre válaszul a Facebookon üzent neki: „Húzz a f*szba!”
Amely egyike sem a Magyar Orvosi Kamara (MOK), hanem a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK), és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) – melyek vezetői nem lesznek jelen a MOK március 8-i tüntetésén.
252 hazai vezérigazgató véleménye alapján harmadik alkalommal ítélte oda Az Év Leginspirálóbb Vezetője Díjat a PwC Magyarország. A kitüntetéssel olyan hazai cégvezetőt ismernek el, akire a magyarországi vállalatvezetők példaképként tekintenek. Idén a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatóját, Orbán Gábort díjazták február 19-én a PwC budapesti székházá
Dr. Kis Luca, az Szte Biológiai Intézet Embertani Tanszékének tudományos munkatársa az országban egyedülálló módon embertani leletek egykori arcának digitális rekonstrukciójával foglalkozik.
Növekedő aktivitásról számolt be sajtótájékoztatóján az A&O Shearman Budapest az M&A tranzakciók piacán: 2024-ben globálisan 3170 milliárd dollárnyi adásvétel történt a vállalati felvásárlások világában. Magyarországon a legjelentősebb ügyletnek a reptérvásárlás tekinthető, ami tavaly sikeresen lezárult, ezzel rendkívüli mértékben megnövelte a haza
2024-ben 13 295 új lakás épült, 29 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte honlapján a KSH. A kiadott építési engedélyek és az egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 20 494 volt, 4,7 százalékkal kevesebb, mint 2023-ban.
Plusz egy hónap fizetett szabadságot vezet be a Yettel, az extra juttatás minden ötödik ledolgozott év után jár a munkatársaknak - számolt be közleményében a vállalat.
A K&H 2024 második féléves innovációs index kutatása szerint a magyar vállalatok innovációs aktivitása nagyot zuhant az elmúlt időszakban. A megvalósult innováció alindex jelentős csökkenést mutatott, és a digitalizáció is megtorpanni látszik, ahogy kimerülni tűnik a mesterséges intelligencia-láz is. A vállalatok rendkívül óvatosak és egyre keveseb
A következő 5-10 évben még a méret- és teljesítménynövekedés lesz az általános trend a mezőgazdasági gépek terén, de aztán egyre inkább a kisebb, de autonóm egységek felé fog eltolódni az ágazat - mondta el Harsányi Zsolt, az Axiál Kft. tulajdonos-ügyvezetője a vállalkozás szokásos évértékelőjén. A szakember Pintér Zsolttal, a vállalat ügyvezetőjév