A szerda délelőtti rendkívüli, videókonferenciás EU-csúcs "nagyon hasznos" volt a március 6-i Európai Tanács rendkívüli ülésének előkészítése szempontjából, amelyen "döntéseket hozunk az Ukrajnának nyújtott támogatásról és az európai védelem megerősítéséről" – ezt közölte szerdán a X-en keresztül Antonio Costa, az uniós állam- és kormányfők testüle
A Lucid luxus elektromosautó-gyártó részvényei közel 10 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat csökkentette negyedéves veszteségét, vezérigazgató-váltást jelentett be, és ambiciózus termelési célokat tűzött ki 2025-re - jelentette a MarketWatch.
A Malaysia Airlines MH17-es járatszámú repülőgépének 2014-es tragédiájában elhunytak hozzátartozói azt szeretnék, hogy szerepeljen az ukrajnai háborút lezáró békemegállapodásban az „Oroszország által elkövetett bűncselekmény” elismerése és az ország felelősségre vonása – derül ki a hozzátartozók nyílt leveléből, amelyet a Dutch News című, angol nye
A kovász mindig is központi szerepet játszott a kelesztett pékáruk előállításában. A kenyérsütés iparosodása azt eredményezte, hogy a 20. század közepére a kovászt mint élesztőt a sütőélesztő váltotta fel. Az utóbbi időben a kovász ismét előtérbe került, számos előnyös tulajdonsága révén.
A megkérdezettek csupán 17 százaléka tartja elfogadhatónak, hogy az UEFA-bajnokok ligája legfontosabb mérkőzéseit idén kizárólag online, az RTL előfizetéses streaming szolgáltatásán lehet megtekinteni – többek között ez derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatásából. A tanulmány a sportok iránt érdeklődő felnőttek online,
Magyarország páratlan természeti örökséggel rendelkezik, mely világviszonylatban is különlegesnek mondható - hangsúlyozta a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár szerdán Miskolcon, az Év emlőse című kezdeményezés nyitórendezvényén.
Az európai uniós autópiac legnagyobb visszaesését az Opel és más Stellantis-márkák produkálták az év kezdetén, a Volkswagen viszont nagyot nyert. De vajon hogyan rajtolt a BYD és a többi kínai gyártó?
A sport és az üzlet ma már kéz a kézben jár. A világ legismertebb sportolói nemcsak a pályán nyújtott teljesítményükkel keresnek pénzt, hanem saját brandként is működnek. Külföldön sokan már rég nem csupán sportolók, hanem üzletemberek is. Magyarországon azonban még mindig gyerekcipőben jár a sportolói márkaépítés, és ennek számos oka van.
A filmrajongók számára kihagyhatatlan programmal készül a Paramount Network márciusban: a hónap minden vasárnapján Oscar-díjas alkotásokkal várja a nézőket. A válogatásban a világ legismertebb és legelismertebb filmjeivel élhetik át a nézők a filmtörténet legemlékezetesebb pillanatait. Az idei Oscar-gála közeledtével a csatorna olyan izgalmas közön
Minden gazdálkodási méretű agrárágazati szereplőnek hasznos információkat és tájékozódási lehetőséget nyújt az Agrárium Konferencia, amelyet március 19-én rendez meg Kecskeméten a Portfolio Csoport. A rendezvény bemutatja mindazokat az idei szabályozási, támogatási, finanszírozási, piaci és jövedelmezőségi változásokat, amelyek döntően meghatározha
Tíz év múlva nem gördülhetnek le az autógyárak futószalagjairól benzines vagy dízel meghajtású járművek, és ha nem akarunk lemondani az autózás előnyeiről, akkor valamivel ezeket az autókat hajtani kell, ez pedig az akkumulátor - mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdai gödi előadásá
Az Apple ötszázmilliárd dolláros amerikai beruházást és húszezer kutatói munkahely létrehozását tervezi. Az Apple hétfőn közölte, hogy a következő négy évben ötszáz milliárd dollárt költene amerikai beruházásokra, amelyek között szerepel egy mesterséges intelligencia szervereket gyártó óriásgyár Texasban, és ez idő alatt mintegy húszezer kutatási é
Az Eli Lilly jelentősen csökkenti a Zepbound nevű, cukorbetegség és elhízás kezelésére szolgáló készítménye árát azon betegek számára, akik saját maguk fizetik a kezelést. A vállalat emellett két új adagolási formát is bevezet a piacon, miközben egyre élesedik a verseny ebben a szegmensben - számolt be a MarketWatch.
Mintegy nyolc mázsa hal pusztult el február közepén a Komárom-Esztergom vármegyei Tatán, az Által-érben, a vizsgálatok első eredményei azóta megérkeztek.
A Kúria megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítéletét és arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem volt jogszerű, hogy a Klubrádió szemlézte a Spar-vezér egy osztrák élelmiszeri lapban tett nyilatkozatát Orbán Viktorral és oligarcháival kapcsolatban. A rádiónak kell kifizetnie a teljes perköltséget és helyreigazítást kell közölnie. A Klu
A Trump kampányát nyíltan támogató New York Post váratlanul teljes mellszélességgel beleszállt az amerikai elnök béketervébe. Címlapon diktátorozták le Putyint.
Az IWG új kutatása szerint, a nagyobb munkahelyi rugalmasságot kínáló vállalkozások jelentősen optimistábbak, pozitív várakozásokkal és erős meggyőződéssel tekintenek erre az évre. A rugalmas munkavégzést valamilyen formában támogató vállalatok háromnegyede (75%) optimistább az üzleti környezettel kapcsolatban, mint egy évvel ezelőtt.
Az ESG területén több meghatározó trend rajzolódik ki 2025-re: Az amerikai klímapolitika és az európai "szabályrengeteg" új kockázatokat és lehetőségeket is hoznak az idei évben, míg ezekkel párhuzamosan a technológia fejlődése is tovább zakatol, az emberek pedig egyre sűrűbben kénytelenek megismerkedni a klímaváltozás következményeivel. Március 6-
Életének eddig soha nem hallott titkaiba is beavatja a TV2 Play nézőit Krausz Gábor. A TV2 Titkok Ramónával videós podcast új epizódjában a sztárséf most először kommentálja a válásával kapcsolatos híreket, és olyan részleteket is megoszt gyermekkorából, amik Lékai-Kiss Ramónát is felkavarják.
Ázik, fázik a főváros környéke Magyarországon. Épp Budapesten és környékén van a leghidegebb, ellenben délkeleten néhol 15 foknál is melegebb van. Még holnap is jellemző lesz a kontraszt a csapadékmentes keleti, délkeleti tájak és az ország többi része között, majd péntektől már kiegyenlítettebb lesz a hőmérséklet.
Pénteken felbőgnek a motorok, Thaiföldön kezdetét veszi a MotoGP valaha volt leghosszabb szezonja. Összesen 22 versenyhétvége vár a csapatokra és a nézőkre is. A Network4 Media Group idén is elhozza az összes futamot a magyar rajongóknak - köztük a történelmi Magyar Nagydíjat, amelyet 33 év után rendeznek meg újra hazánkban. A Balaton Park Circuito
Hamarosan kezdődik a költési időszak, amikor a széncinegék előszeretettel foglalják el a postaládákat. Ezeknek a hasznos madaraknak a védelmére hívja most fela figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME).
Erőteljes növekedés a latin-amerikai (+19,1 százalék), és az afrikai közel-keleti régióban (+27,1 százalék). Az Egyesült Államokban a szépségápolási és testápolási termékek értékesítésének 41 százalékát az e-kereskedelem vezérli. A világ szépségápolási vásárlásainak 68 százalékát a közösségi kereskedelem hajtja.
A bitcoin árfolyama jelenleg 90 000 dollár alatt konszolidálódik. Kitört az utóbbi időszak oldalazó sávjából, és visszatért az elmúlt év november közepi szintekre. A választások utáni lendület alábbhagyott, részben Trump elnök vámintézkedései és az inflációs aggodalmak miatt, miközben az ETF-ekből történő tőkekivonás és az óvatos piaci hangulat tov
Mint ismert, a kormányzati döntés lehetőséget teremtett arra, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokat adómentesen használhassuk fel 2025-ben lakáscélra. Azonban egy ügyes pénzügyi trükkel akár 150 ezer forint extra hozam is szerezhető emiatt. A módszer egyszerű: a pénzt kiveszünk adómentesen, felhasználjuk - például jelzálog előtörlesztés
A Nissan újabb hitelminősítői leminősítést kapott, így már mindhárom nagy hitelminősítőnél a bóvli kategóriába került, miközben a cég jelentős veszteségekre számít a jelenlegi pénzügyi évben - tudósított a Bloomberg.
Két év börtönbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék egy vállalkozót, aki a felesége nevén működtett céggel két, európai uniós finanszírozású projekttel is csalást követett el Keszthelyen -közölte a törvényszék szóvivője. Az ítélet nem jogerős, mert a férfi távollétében az ügyvédje fellebbezett. A tájékoztatás szerint ténylegesen a fér
Jövő hétfőtől, azaz március 3-tól új sorozat indul a Magyar Állampapír Pluszból, a konstrukció fontosabb paraméterei nem változnak: marad az 5 éves futamidő, lépcsős, 5,75-6,75% között mozgó kamatozással. Nemrég a FixMÁP-ból is új sorozatot bocsátottak ki, de ott sem változtak a feltételek, kivéve egyet.
A brazil biztosítási piac digitalizációját célzó Azos 30,5 millió dollárt kapott Series B körben, az amerikai digitális bank, a Varo Bank újabb 29 millió dollárt gyűjtött be, míg a CredCore Inc. 16 millió dolláros Series A finanszírozási kört zárt. A top három fintech összesen 75 millió dollár finanszírozáshoz jutott. Azos – 30,5 millió dollár a
Tavaly decemberben a kivitel volumene 1,9, a behozatalé 9,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az aktívum 458 millió eurót tett ki, az egyenleg 756 millió euróval javult az egy évvel korábbihoz mérten. Az export kiigazított volumene 0,1 százalékkal nagyobb, az importé 0,3 százalékkal kisebb volt a novemberinél - jelentette szerdán
Március elejére ígéri egy titokzatos új villanyautó bemutatását a Toyota Europe. Hivatalosan minden titkos, de nem nehéz megfejteni, hogy a bZ3C európai változatáról van szó.
Évről évre folyamatosan nő a kárbejelentések száma, sokan mégsem foglalkoznak azzal, hogy lakásbiztosítás szerződésük nem feltétlenül nyújt teljes körű védelmet minden eseményre. A Gránit Biztosító szakértői arra figyelmeztetnek, hogy az egyre gyakoribb időjárási szélsőségek, betörések és váratlan műszaki hibák miatt kiemelten fontos, hogy körültek