Az AI Agentek egyre fontosabb szerepet kapnak az üzleti és technológiai világban, de sokan még mindig nem tudják pontosan, hogy mit takar ez a fogalom. Az Ecobit Consulting és a HRP rendezésében kedden zajlott ERP és AI Partnernapon nemcsak elméleti, hanem gyakorlati betekintést is kaphattak erről az érdeklődők. A jelenlévők választ kaptak arra is,
Ismét rászoktak a nulla forintos lakossági számlavezetési díjakra a bankok: minden jelentősebb szereplőnek elérhető olyan csomagja, amelynél bizonyos feltételek teljesítésekor havi számlavezetési díjjal nem kell kalkulálni. Ahhoz viszont, hogy valóban megérje a nulla forintos számlacsomag, érdemes alaposan utánajárni annak, hogy melyek is ezek a bi
A várakozásokkal megegyező lett az amerikai PCE infláció, azonban a háztartások fogyasztási kiadásai visszaestek januárban, annak ellenére, hogy a bevételeik szépen emelkedtek. Ez egyfajta óvatossági motívumra utalhat a fogyasztók részéről, mindenesetre a növekedési kilátások szempontjából ez nem egy jó hír.
A Kia bemutatta az EV4-et, amely egy kompakt, teljesen elektromos modell ötajtós és szedán kivitelben. Az akár 630 km hatótávval rendelkező újdonság európai forgalmazása az év második felében kezdődik.
Nem terméket és szolgáltatást kell eladni, hanem kapcsolatot teremteni, bizalmat és közösséget építeni a cégek és az emberek között az egyre népszerűbb videós tartalmakkal. Röviden összegezve, ez lesz a hatékony marketingstratégia 2025-ben, mely a cégeknek eredményt, az érdeklődőknek, ügyfeleknek pedig kellemes érzéseket és élményeket nyújt.Nemzetk
2025. február 25-én, a termeléshez kötött tejhasznú tehén támogatás jogcímmel megkezdte a Magyar Államkincstár a 2024. évi Egységes Kérelem keretében beadott támogatási kérelmek végkifizetését. Első körben az érintettek közel 90 százalékának, mintegy 2.900 állattartónak indult utalás, összesen mintegy 1,2 milliárd forint értékben.
A várakozásokkal megegyező lett az amerikai PCE infláció, azonban a háztartások fogyasztási kiadásai visszaestek januárban, annak ellenére, hogy a bevételeik szépen emelkedtek. Ez egyfajta óvatossági motívumra utalhat a fogyasztók részéről, mindenesetre a növekedési kilátások szempontjából ez nem egy jó hír.
Tudta Ön? A HungaroMet mérési adatai alapján a 2024-es év tavaszának középhőmérséklete 2,3 °C-kal haladta meg az elmúlt 30 év tavaszi hőmérsékletének átlagát.
A Golden Globe- és kétszeres Emmy-díjas hollywoodi sztár március 19-én lesz 70 éves. Gazdag életműve során közel 150 film és epizódszerepet tudhat magáénak, márciusban ez előtt tiszteleg a TV2 Csoport.
A dermesztő éjszakai fagyok és esős-ködös napok után végre megérkezett a várva várt napsütés is, éledezik a természet, egyre több virág bújik elő a kertekben és parkokban. Kinyílt a kankalin, virágzik a hóvirág és a hunyor, megérkeztek a tőzikék, pompázik a téltemető is. Ennek apropóján 5 mesés hazai arborétumot mutatunk be, ahová akár már most hét
Több tízezer forint kár is érheti a fogyasztókat, ha a világhálón terjedő online előfizetői csapdák áldozatává válnak. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok ezért az idei évben kiemelten ellenőrzik az online térben megjelenő előfizetői csapdákat, ugyanakkor az MTI-hez pénteken
Növekedett a magyar borexport 2024-ben - mondta Rókusfaly Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos a 13. Borkonferencián pénteken Budapesten.
Az ország időárását kettősség jellemzte a tegnapi nap folyamán. A csapadékos dunántúli tájakon mindössze 5-6 fokig melegedett a levegő, a Bakonyban többfelé pedig még az 5 fokot sem érte el a csúcshőmérséklet.
168 millió euró banki különadót fizetett tavaly az Erste Csoport Magyarországon az előző évi 137 millió euró után - áll a pénzintézet éves jelentésében. A dokumentum szerint 2024-ben az összes fő piacon 245 milliónyi különadót szedtek be tőlük, tehát ennek több mint a felét kellett hazánkban befizetni.
A Fbamsz, a Mabiasz és a Mbtsz szerint az egyhónapos időszak optimális lehetőséget kínál arra, hogy az ügyfelek aktualizálják a biztosítási értékeket és számukra fontos további fedezeteket is beépíttethessenek a lakásbiztosításaikba – akár a korábbinál kedvezőbb éves díj mellett.
Miután Donald Trump elnök a közelmúltban bejelentette, hogy 25 százalékos vámot tervez kivetni az Európai Unió (EU) termékeire, az iBanFirst, a 10 európai ország vállalkozásai számára nyújtott deviza- és nemzetközi fizetési megoldások vezető szolgáltatója elemzi a politika lehetséges hatásait az euróra, a magyar exportra és az Európában gyártó amer
Egy hónapja már felhívtuk a figyelmet néhány fontos és izgalmas tavaszi kiállításra a nagyvilágban; most újra szétnéztünk, de ezúttal maradunk Európában. A műtárgy.com kiállításajánlója.
Ezen a héten egyszer már csökkentek a nagykereskedelmi üzemanyagárak. A holtankoljak.hu közleménye szerint erre számíthatunk hétvégén is, ráadásul most jelentősebb mértékű lesz. Szombaton a benzin ára bruttó 6 forinttal, míg…
Lezárult a Kész Csoport képzőművészeti pályázata, melynek célja egy különleges, az épülethez köthető műalkotás megtervezése volt a szegedi Tilia irodaház belső udvarába. A zsűri 42 pályamű közül Lénárd Ilona és Kas Oosterhuis „Flow” című szobrát választotta nyertesnek. Az alkotópáros egy olyan dinamikus formavilágú térplasztikát álmodott meg, amely
Globális szinten is egyre nagyobb a nyomás a nyugdíjrendszereken Növekvő fenyegetést jelent a nyugdíjhelyzetre az európai társadalmak fokozódó elöregedése – olvasható az Allianz Globális Nyugdíjjelentésében. A biztosító saját nyugdíjindexe (Allianz Pension Index, API) segítségével mérte fel immár harmadik alkalommal a világ 71 nyugdíjrendszerét. A
Egy hónapja már felhívtuk a figyelmet néhány fontos és izgalmas tavaszi kiállításra a nagyvilágban; most újra szétnéztünk, de ezúttal maradunk Európában. A műtárgy.com kiállításajánlója.
A Netrisk biztosításközvetítő várakozása szerint átlagosan 30 ezer forintot is megtakaríthatnak azok, akik a márciusi kampányban újrakötik lakásbiztosításukat és az egyhónapos időszakban akár 800 ezer szerződés mozdulhat meg, ami 25 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Pénteken reggel élesedett a havi földgáz és villamosenergia piacmonitoring riportok teljesen átalakult verziója a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) oldalán egy új adatvizualizációs felületen, amelyből rengeteg érdekes, sosem látott adat derült ki. Így például megtudtuk: tavaly szilveszter délután 4 és 5 óra között volt a valah
Januárban olyan modellek is szerepeltek hölgyek által meghirdetett autók között, amik meglepetést okozhatnak azoknak, akik hajlamosak hinni a sztereotípiáknak. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő hirdetési portál szakértője megnézte, hogyan alakult a hölgy tulajdonosok által legtöbbet hirdetett modellek rangsora.
Márciustól a Nők Lapját, a 24.hu-t és a Marie Claire-t is kiadó Central Médiacsoport digitális transzformációjának következő lépéseként megújult vezetéssel működteti informatikai és termékfejlesztési részlegeit.
Jelentős nézetkülönbségek alakultak ki a fővárosi vezetés és a taxis szervezetek között csütörtökön zajló tárgyalások során - írja a 24.hu. A lap információi szerint a szervezetek és a városvezetés nem tudtak megegyezni a tarifák emelésnek mértékét illetően. A Fővárosi Taxi Egyesület 27 százalékos díjemelést javasol, míg más szervezetek eltérő állá
Magyarország egyik legnagyobb független médiavállalata, a Central Médiacsoport digitális transzformációjának következő lépéseként márciustól friss struktúrában és megújult vezetéssel működteti informatikai és termékfejlesztési részlegeit. Fáklya Endre adatstratégiai és technológiai vezetőként a vállalat adatvezérelt működésének kialakításáért felel
Jelentősen szigorítaná az önkormányzatok gazdálkodását a kormány. A Nemzetgazdasági Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabály-tervezete több törvényt is módosítana – írja a 444.hu.
Idén a mai nap az utolsó lehetőség azoknak a vállalkozóknak, akik az új szabályok szerint alanyi adómentességre szeretnének áttérni. Azok a vállalkozások, amelyek eddig még nem tettek nyilatkozatot, péntek éjfélig a legegyszerűbben az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) jelezhetik választásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) - hív
Tarifaemelésről egyeztetett a főváros több taxis szervezettel is, amelyek különböző mértékű emelésben gondolkodnak. A többség 27 százalékos díjemelést szeretne.
Európában új lendületet kapott a nukleáris energia fejlesztése, különösen a kis moduláris reaktorok (SMR) terén. A brit Rolls-Royce SMR és a német Siemens Energy most bejelentett partnersége mérföldkő lehet a fenntartható, költséghatékony és gyorsan telepíthető atomerőművek fejlesztésében. A megállapodás szerint a német vállalat gőzturbinákat, gene
A nap- és szélerőművek terjedésével egyre fontosabbá válik, hogy a villamosenergia-rendszer az időjárásfüggő termelést kiegészítő, kiegyensúlyozó flexibilitással rendelkezzen. A rugalmassági eszközök között kulcsszerepet játszhatnak az energiatárolók, amelyek tisztább és takarékosabb megoldást kínálnak a problémára, mint a jól szabályozható gáztüze
Védett övezetté kellene nyilvánítani az Északi-sarkvidéket, miután komoly hatalmi harc kezdett kibontakozni a terület ásványkincseiért - mondta a volt köztársasági elnök az Economx üzleti és pénzügyi portálon szerdán megjelent interjúban.
Az Európai Bizottság jövő héten mutatja be az elektromos járművek (EV-k) iránti kereslet növelését célzó intézkedéscsomagját. A tervezet szerint helyi gyártási követelményeket vezetnek be az autóakkumulátorok előállítására vonatkozóan, és több intézkedéssel kívánják segíteni az európai autógyártók versenyképességét.
Képzeljünk el egy világot, ahol a gazdálkodók nem a megérzéseikre és a hagyományos módszerekre ("így szoktuk") hagyatkoznak, hanem valós idejű adatokra és a mesterséges intelligencia által vezérelt elemzésekre.
2025. február 25-én, a termeléshez kötött tejhasznú tehén támogatás jogcímmel megkezdte a Magyar Államkincstár a 2024. évi Egységes Kérelem keretében beadott támogatási kérelmek végkifizetését. Első körben az érintettek közel 90 százalékának, mintegy 2900 állattartónak indult utalás, összesen mintegy 1,2 milliárd forint értékben.