2025. február 17. hétfő

febr. 17
6:24
Libra: összeomlott az argentin elnök által promózott kriptopénz (Kripto Akadémia)
Az argentin elnök, Javier Milei által népszerűsített LIBRA token hatalmas emelkedést, majd összeomlást produkált. Az ügy nem csupán a kriptopiac figyelmét keltette fel, hanem jogi következményekkel is járhat, miután argentin ügyvédek csalással vádoltak meg és le is mondatnák az elnököt. LIBRA Token: remény helyett manipuláció Javier Milei február 1
febr. 17
6:24
Nagy Márton elmondta, kiknek a pénzügyi helyzetét kell tovább javítani (HR Portál)
A kispénzűek és a középréteg pénzügyi helyzetét tovább kell javítani, erről szól majd a 2025-ös év - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter pénteken közzétett Facebook-videójában. Nagy Márton kifejtette: az a kérdés, hogy amit elvett a háborús infláció, azt sikerült-e visszaépíteni a bérekbe.
febr. 17
6:24
Berobbannak a magánépítések? (Azenpenzem)
Az építőipar tavaly az előző évi, nem túl acélos, adatokhoz képest is visszaesést mutatott. Januárban azonban – állítja az Újház –valósággal felrobbant az építőanyag kereskedők forgalma. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy 2024-ben is látszott megugrás, ezt azonban később, főként a második félévben, kifejezett vergődés követte.
febr. 17
6:24
Hogyan járulhat hozzá a négynapos munkahét a bolygó védelméhez? (NRGreport)
A négynapos munkahét több szabadidőt biztosít az embereknek, miközben csökkenti a széndioxid-kibocsátásukat is.
febr. 17
6:24
Hibrid munkavégzés: boldogabb produktívabb dolgozók, sikeresebb cégek (Forbes)
Az elmúlt években a hibrid munkavégzés új normává vált, hiszen a dolgozók megoszthatják a munkaidejüket az otthonuk, a helyi rugalmas munkatér, illetve a vállalati központ között, ami bizonyítottan óriási előnyökkel jár. Az International Workplace Group (IWG) kutatása kimutatta, hogy a hibrid munkavégzés egyik legnagyobb előnye a jobb munka-magánél
febr. 17
6:24
A Tesla pereli a panaszkodó tulajdonosokat – és nyer (ICT Global)
Egyre több olyan ítélet születik Kínában, ahol a Tesla hitelrontásért kártérítést kap autói tulajdonosaitól, miután azok egyes hibák miatt a nyilvánossághoz fordultak. Elon Musk amerikai ténykedése nyomán a tengerentúlon most számosan ugyanettől tartanak.
febr. 17
6:30
A közönséges babér az ókortól napjainkig (Magyar Mezőgazdaság)
A közönséges babér, a Laurus nobilis sűrűn ágas, eredeti termőhelyén 7-15 méter magasra is megnövő, nálunk védett helyen 2-3 méteres, tömött kúpos koronát nevelő, szürkés kérgű örökzöld cserje vagy kisebb fa.
febr. 17
6:30
A 10 legnépszerűbb kínai használt autó a magyar piacon (Haszon.hu)
A belső égésűek közül az MG, elektromosból a BYD iránt a legnagyobb a magyar vásárlók érdeklődése a Használtautó statisztikái szerint. A hagyományos hajtású autók esetében nem történt változás, az MG továbbra is vezeti a rangsort, főként a széles modellkínálatának köszönhetően. A BYD látványosan erősödött az elektromos autók piacán, ebben a
febr. 17
6:36
Amikor az ág is húz: keresőképtelenség a táppénz lejárta után (Adózóna)
A keresőképtelenség elbírálásának célja, hogy a betegszabadság, illetőleg táppénz igénybevételéhez az arra jogosult orvos megállapítsa és igazolja, hogy a munkavállaló (biztosított) a munkáját betegsége vagy beteg gyermeke ápolása miatt nem tudja ellátni. Cikkünkben összefoglaljuk a keresőképtelenség eseteit, annak igazolását, kitérve arra, hogy mi
febr. 17
6:42
Tanulságosak a Sparral és az eMag-al szembeni GVH eljárások - mutatjuk, miért (Növekedés)
Számos eszközzel támogatja a Gazdasági Versenyhivatal a hazai kis- és középvállalkozások megfelelési törekvéseit, az adminisztrációs terheik csökkentését, illetve a piaci lehetőségeik bővítését. A GVH szakmai tevékenységében alapvetően négy fő területen mutatkozik meg a magyar kkv-k célzott támogatása. A versenyfelügyleti eljárások következményeibe
febr. 17
6:54
Egyetlen szem csillapítja a fájdalmat, és csökkenti a vércukorszintet! (Agroinform)
Csak egy szem, és egészségesebb leszel tőle!
febr. 17
7:00
Lehull a lepel: ezért alkotta meg a kormány a munkáshitelt? (Menedzsment Fórum)
A munkáshitel annak a legjobb, aki nem egyszerűen elvásárolja, hanem még fialtatni is tudja.
febr. 17
7:00
Több helyen fizetnének készpénzmentesen a magyarok (MMonline)
Az emberek többsége ma már alapvetőnek tartja, hogy egy üzletben lehessen bankkártyával fizetni. A vásárlók az elektronikus és digitális fizetési lehetőség megjelenését pedig leginkább a piacokon, a szépségszalonokban és a házhoz jövő szerelőknél fogadnák szívesen – derül ki a SimplePay fizetési megoldásokat fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil felmér
febr. 17
7:00
Új finanszírozási lehetőségek nyílnak az agrárvállalkozásoknak, felértékelődött a digitalizáció és a hatékonyságnövekés (Magro)
Új finanszírozási lehetőségek szolgálják az agrárvállalkozásokat, a cél, hogy olyan technológiai megoldásokhoz jussanak, amelyek mérsékelik a termelés nehézségeit
febr. 17
7:12
Kiegészítő nyugdíjak, kata-adózás, bérrendezés - ezeket az ígéreteket tette Magyar Péter (HR Portál)
Létrehozzák a nyugdíjasok szolgáltatási központját, megtartják a 13. havi nyugdíjat, bevezetik a méltó élethez szükséges kiegészítő nyugdíjakat. Megreformálva visszahozzák a korábbi területekre a kata-adózást, megújítják a tanárképzést, nemzeti üggyé teszik a tehetséggondozást - mondta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Vissza Európába címmel megr
febr. 17
7:18
Magyarország továbbra is élen jár a daganatos betegségek miatti halálozásban (ProfitLine)
Egy friss jelentés szerint Magyarország sajnos továbbra is az élen jár Európában a daganatos betegségek miatti halálozásban. Bár az elmúlt években némi javulás tapasztalható, a statisztikák továbbra is riasztó képet festenek. A mellrák a nők, a prosztatarák a férfiak körében a leggyakoribb, míg gyermekek esetében a betegség típusa változó. A jelenl
febr. 17
7:24
Szalay-Bobrovniczky honvédelmi miniszter visszaszerezte a milliárdos értékű családi szőlőbirtokot a Balatonon, benne a palackozóüzemmel (444.hu)
Badacsony és Káptalantóti között járunk.
febr. 17
7:30
400 millió dollárt fektetett bitcoinba az Egyesült Arab Emírségek fővárosa (Kripto Akadémia)
Abu-Dzabi vagyonalapja 436 millió dollár értékben vásárolt BlackRock iShares Bitcoin ETF (IBIT) részvényeket. Az ügyletre egy Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez (SEC) benyújtott pénteki jelentésből derült fény. Abu-Dzabi az Egyesült Arab Emírségek fővárosa, 3.5 millió lakosával Dubaj után az ország második legnagyobb városa. Elképzelhető,
febr. 17
7:30
Sárgarépák érzékszervi jellemzőinek vizsgálata (Agrofórum)
A sárgarépákkal kapcsolatos áruminőségi paraméterek között megtaláljuk azokat is, melyeket érzékszerveinkkel vizsgálunk. Legyen akár minőségi áruátvétel vagy fogyasztói értékelés, minden esetben lesznek olyan tulajdonságok, amelyek befolyásolják véleményünket egy adott tétellel vagy fajtával kapcsolatban.
febr. 17
7:30
2025. február 17. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
febr. 17
7:36
A Hatoslottó nyerőszámai a 7. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait a 7. játékhéten. Vajon volt olyan szerencsés játékos, aki megnyerte a 373 millió forintos főnyereményt?
febr. 17
7:42
Nyilvános az orosz inflációs adat (Infostart)
Moszkva kiadta.
febr. 17
7:48
A 2025 legjobb felhőbányászati platformjaként a DDB Miner lehetőséget kínál arra, hogy könnyedén évi 1 millió vagy annál magasabb bevételt érjen el (ProfitLine)
Ahogy változnak az idők, úgy változik az emberek energiához való hozzáállása is. Az emberek egyre inkább megújuló energiaforrásokra, például nap- és szélenergiára támaszkodnak az új energiafelhasználású felhőbányászati műveletek működtetéséhez, ami jelentősen csökkenti a bányászat költségeit, miközben a többletenergiából származó áramot integrálja
febr. 17
7:54
Új óvoda épül Budaörsön uniós forrásból (HR Portál)
Új óvoda épül Budaörsön csaknem 800 millió forintnyi uniós forrásból. A budaörsi önkormányzat az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a Pagony Óvoda helyén épülő új óvoda a kor elvárásainak megfelelően készül el: tágas csoportszobák, tornaszoba, korszerű tálalókonyha, külön helyiségek az adminisztrációnak, az orvosi ellátásnak, valamint
febr. 17
8:00
Hazai felvásárlásokkal erősít a Prohuman Group (MMonline)
A Prohuman Group megvásárolta a létesítménygazdálkodással foglalkozó Green Vector Kft. 75 százalékos, valamint a contact center piacon meghatározó szerepet játszó Protocall Kft. 100 százalékos üzletrészét. A cégcsoport az akvizíciókkal olyan piacokon bővíti szolgáltatási portfólióját, amelyek túlmutatnak a hagyományos HR-tevékenységeken, de munkaer
febr. 17
8:06
Vegyes mozgással nyitja a hetet a forint (Adózóna)
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
febr. 17
8:06
Meglepően jó erőben a japán gazdaság (Portfolio)
Japán GDP-je 0,7%-kal nőtt negyedéves alapon a 2024 negyedik negyedévében, ami meghaladta az előző negyedév felülvizsgált 0,4%-os növekedését és a piaci konszenzus 0,3%-os várakozását. A gazdasági növekedés elsősorban az erős külső keresletnek köszönhető, különösen a félvezetők iránti globális kereslet növekedése segítette az exportot és a vállalat
febr. 17
8:06
Az orosz előretörés megtorpant - Az ukránok ellentámadásba lendültek (Növekedés)
.
febr. 17
8:12
Húsz év együttműködés sikere az elismert minőség (Piac és Profit)
Az Auchan és az Izsáki Házitészta Kft. több mint 20 éve működik együtt, és a legtöbb közös sikerük a KMÉ-védjegyes nyolctojásos cérnametélt.
febr. 17
8:12
Rejtőzködő orosz milliárdos használ budapesti lakcímet (Forbes)
Egy budapesti, VII. kerületi lakásba van bejelentve az orosz Mere-diszkontlánc alapító-tulajdonosa, Szergej Schneider.
febr. 17
8:18
Merre indul a forint? (Portfolio)
Az elmúlt héten a forint árfolyama erőteljes ingadozásokat mutatott, amit az ukrajnai béketárgyalásokkal kapcsolatos várakozások és az amerikai inflációs adatok okozta piaci bizonytalanság fokozott. A héten a szokásosnál kevesebb piacmozgató adat várható, inkább a geopolitikai hírek alakíthatják az árfolyamot.
febr. 17
8:24
Görcsbe rándulhat a gyomra, ha meglátja, merre tart az euró (Menedzsment Fórum)
A forint gyengébben kezdte ezt a hetet, mint ahogyan az előzőt befejezte.
febr. 17
8:24
Fejfájáscsillapítóra lehet szüksége, ha meglátja, hogyan változott az euró árfolyama (Privátbankár)
A dollárkurzus viszont tompítóan hathat.
febr. 17
8:30
15 millió forint értékű áru eredetével nem tudott elszámolni egy vállalkozás (HR Portál)
Több mint 15 millió forint értékű áru eredetével nem tudott elszámolni egy vállalkozás, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóellenőrei egy raktártelepen árurakodás közben ellenőriztek.
febr. 17
8:30
A nyári orgona erőteljes metszést kíván: így csináljuk helyesen! (Agrofórum)
Annak érdekében, hogy a nyári orgona bőségesen virágozzon, rendszeres tavaszi metszésre van szükség. Ha nem vágjuk vissza, a cserje hajlamos az alsó részein elöregedni és megritkulni.
febr. 17
8:30
Az őszi káposztarepce termesztése, trágyázása (Agrárágazat)
Az őszi káposztarepce hiánybetegségei főként kora tavasszal jelentkeznek, először a fiatal leveleken…
febr. 17
8:30
Kényszer lehet a kevésbé fenntartható csomagolás választása (Transpack)
Donald Trump importvámot vetett ki az alumíniumra, ami felverte a fém italos csomagolások árát – ez a műanyagnak kedvez.
febr. 17
8:30
Lecsengőben a brazil kukoricakínálat is, ezek most az árak (Mezőhír)
A cikk a brazil exportkilátásokat és régiónk kukoricaárait foglalja össze.
febr. 17
8:30
Kaiwei 930 – kínai rakodó európai piacon (GépMax)
Kompakt méretének, 4Wd hajtásának és törzscsuklós kormányzásának köszönhetően szűk helyeken is könnyen manőverezhető.
febr. 17
8:36
Merre indul a forint árolyama? (Portfolio)
Az elmúlt héten a forint árfolyama erőteljes ingadozásokat mutatott, amit az ukrajnai béketárgyalásokkal kapcsolatos várakozások és az amerikai inflációs adatok okozta piaci bizonytalanság fokozott. A héten a szokásosnál kevesebb piacmozgató adat várható, inkább a geopolitikai hírek alakíthatják az árfolyamot.
febr. 17
8:36
Új Case Ih Quantum modellek: több ergonómia, nagyobb teljesítmény (Agroinform)
Az új Case IH Quantum traktorok nagyobb teljesítményt kínálnak a speciális igényekre.
febr. 17
8:36
Vegyesen mozgott a forint az előző napi záráshoz képest (Növekedés)
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
febr. 17
8:36
Pár év alatt közel 5000 milliárd forintot költött a kormány a rezsivédelemre (Telex)
A Népszava egyedi határozatok összesítésével számolta ki a hatalmas összeget, ami nagyobb, mint a honvédelemre, a rendőrségre vagy a családi pótlékra költött állami tételek.
febr. 17
8:38
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken? (Portfolio)
A hétvégén lezajlott a várva várt Müncheni Biztonsági Konferencia és bár magán az eseményen orosz delegáció híján nem volt semmilyen "béketárgyalás," a rendezvénnyel párhuzamosan orosz-amerikai vonalon több, jelentősnek mondható lépés is történt az orosz-ukrán háború lezárása felé. A tőzsdéken is elsősorban ez a narratíva mozgathatja a napokban a p
febr. 17
8:40
Budapesti szál is felbukkant a rejtélyes orosz milliárdos mögött (Portfolio)
Egy budapesti, VII. kerületi lakásba van bejelentve Szergej Schneider, az orosz Mere-diszkontlánc alapító-tulajdonosa – tudta meg a Telex. A milliárdos évek óta ezt a címet használja, de a portál szerint nem él a lakásban. A Mere tavaly tavasszal került be a köztudatba, amikor kiderült, hogy a Szibériából elindult, a Lidlnél és az Aldinál is 20–30
febr. 17
8:42
Panorámás kúriát, borászatot, palackozót vásárolt a miniszter (Forbes)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf legújabb szerzeménye egy legalább egymilliárd forint értékű birtok és borászat.
febr. 17
8:42
Éjszakánként akár mínusz 19 fok is lehet a héten (Magro)
Az időjárás-előrejelzés szerint a következő napokban rendkívül hideg hajnalok várhatók, a hőmérséklet akár -15 fok alá is csökkenhet, ami három éve nem fordult elő. A tiszta égbolt miatt azonban napközben bőséges napsütésre lehet számítani.
febr. 17
8:48
Nyolcadik hete emelkednek az európai tőzsdék (ProfitLine)
A hetet összességében többlettel zárták az európai piacok; az EuroStoxx 600 így már az egymást követő 8. héten tudott erősödni. A pénteki napon azonban vegyes mozgások jellemezték az európai részvénypiacot.
febr. 17
8:48
Vasbeton medence továbbépítéséről szóló közbeszerzést nyert el az Opus leányvállalata (Portfolio)
Az Opus Global a BÉT oldalán tájékoztatja a befektetőket, hogy a közvetlen tulajdonában álló Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. arról értesítette a társaságot, hogy egy közbeszerzési eljárásban, egy másik céggel együtt nyertes ajánlattevők lettek.
febr. 17
8:48
Eurót, dollárt, frankot váltanál? Így áll hétfőn a forint (Haszon.hu)
Vegyesen mozgott a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét órakor 402,08 forinton jegyezték, kissé magasabban a péntek esti 401,78 forintnál. A dollár jegyzése 383,27 forintra csökkent 386,34 forintról, a svájci franké 425,72 forintra

Keresés