2025. február 7. péntek

febr. 7
0:22
Kevesebbet költöttek a magyarok decemberben a boltokban (Azenpenzem)
Tavaly decemberben szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 1,2 százalékkal elmaradt a novemberitől. Az előző év azonos hónapjához viszonyítva is elég karcsú, mindössze 0,1 százalékos volt a növekedés. Tavaly így is sikerült összehozni az előző évinél 2,6 százalékkal nagyobb forgalmat.
febr. 7
0:22
Nagy Márton: Nincs gazdasági stabilitás politikai stabilitás nélkül, Magyarországon mindkettő adott (Telex)
A nemzetgazdasági miniszter csütörtöki előadásában arról beszélt, 2024 végére helyreállt a magyar háztartások jövedelmi helyzete.
febr. 7
0:25
500 milliárdból bővítik ki ezt a fontos hazai autópályát (Haszon.hu)
Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése Budapest és Győr között 2025 augusztusában. A kormány által jóváhagyott, 800 milliárd forintos beruházás 100 év viszonylatában a legnagyobb autóút- és autópálya-építés lesz - jelentette be az építési és közlekedési miniszter esztergomi sajtótájékoztatóján. Lázár János hozzátette,
febr. 7
1:18
Ha fával fűtesz, akkor 2025 februártól nagyon legyél résen! (ProfitLine)
A kifejezetten enyhe januárt követően 2025 februárja csikorgó hideggel érkezett Magyarországra. A hőmérséklet jelentős visszaesése miatt sok háztartásban megnőtt a fűtési igény, különösen azoknál, akik fával melegítik otthonukat. Azonban a megnövekedett fűtési intenzitás komoly veszélyeket is rejthet magában, ha nem vagyunk kellően elővigyázatosak.
febr. 7
2:18
Hoppá! Ki kaphat 13. havi nyugdíjat 2025-ben a jogszabály módosítással? (ProfitLine)
Tizenharmadik havi nyugdíjra való jogosultság – új szabályok 2025-től!
febr. 7
3:48
Zökkenőmentes a bölcsődei díjtámogatási kérelmek feldolgozása (ProfitLine)
Folyamatos a kérelmek feldolgozása a bölcsődei térítésidíj-támogatási programban, a Magyar Államkincstár (MÁK) február 15-i lejárattal a kifizetést igénylő mintegy 2600 ügyfél által benyújtott kérelmekből legalább az első kifizetési kérelmet kifizeti - közölte a MÁK csütörtökön az MTI-vel.
febr. 7
4:18
MNB iránymutatás: így lehet lakáshitel mellé önerő a Munkáshitel (ProfitLine)
A Munkáshitel indulása óta sokakban fogalmazódott meg a kérdés, hogy felhasználható-e önerőként a kamatmentes hitel, és ha igen, hogyan.
febr. 7
4:21
Figyelemre és megértésre vágysz? A szakemberek szerint ez kell hozzá (Karrier Trend)
Nem kedvelhet mindenki, ahogy mi sem szeretünk mindenkit. Ezt el kell fogadni, de a munkahelyen töltött idő különösen kellemetlen lehet, ha senki nem figyel rád. Így csináld, ha megértésre vágysz. A munkahelyi népszerűség nem csak arról szól, hogy mindenki kedveljen. Persze ez nem rossz, de ennél jóval több kell, hogy legyen. Szükségünk van ezen tú
febr. 7
4:24
Magyar innováció segíti az erdők fenntarthatóságát (KKV Magazin)
Magyarországon és Európában is egyedülálló műszaki eszközt mutat be a nagyközönségnek a 31. Fegyver, horgászat, vadászat (FeHoVa) kiállításon február 6. és 9. között az Mbh Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletága és szakmai partnere, a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (Megosz). A kifejezetten az erdészeti igényekre kialakított forgókapás talajműv
febr. 7
4:24
Rossz hír: váratlanul megszüntetik a vegánok kedvencét (Magyar Mezőgazdaság)
A svájci édességgyártó négy év után úgy döntött, nem gyárt több vegán KitKatet, mivel az nem éri meg neki.
febr. 7
4:33
Nagyon gyúrnak a lakáskampányra a biztosítók: már most tucatnyi akció közül választhatunk (Grantis)
Röpködnek a díjkedvezmények, okostévé is nyerhető Az Alfa 50 százalékos díjkedvezményt ad azok számára, akik január 15. és május 15. között OKÉ lakásbiztosítást kötnek. Az ügyfelek továbbá egy díjmentes kiegészítő biztosítást is választhatnak. Az ajándék kiegészítők között szerepel például a készpénzbiztosítás, a mobileszköz biztosítás, a lakásdokt
febr. 7
4:36
Intel: az elmúlt évek hullócsillaga (Telex)
A cég a korábbi IT-boom sztárja volt, aztán egy sor meghatározó trendből kimaradt, beragadva olyan piaci szegmensekbe, ahol gyakorlatilag nem várható növekedés.
febr. 7
4:42
Nagy szükség lesz zöld szakemberekre (MMonline)
2025-ben is erőteljes növekedés várható a vállalati zöld hitelek piacán, júliustól pedig a Magyar Nemzeti Bank ajánlása miatt a pénzintézeteknek feladata lesz a hitelfelvevők fenntarthatósági tevékenységéről tájékozódni. Ez sok vállalkozást arra késztethet, hogy behatóan foglalkozzon az ESG-vel, ami komoly keresletet teremt a „zöld” szakemberek irá
febr. 7
4:54
Senki nem tudja, miért vágta ki a világ legöregebb fáját egy egyetemista (Agroinform)
Legalább 5000 éves volt.
febr. 7
5:00
A ricinus mérgező növény – nem veszélyes a házikerti nevelése? (Agrofórum)
Nagyon tetszik a ricinusnövény, viszont úgy tudom, hogy mérgező. Kertben nem veszélyes a nevelése? Milyen gondozást igényel?
febr. 7
5:03
Jön-e csapadék? Nagyon kellene a talajnak (Haszon.hu)
Számottevő változás nem várható az időjárásban. Továbbra is fagyos, hideg éjszakákra, és enyhe nappalokra lehet számítani. Csapadék sem érkezik, pedig a talajok téli feltöltődése hazánk nagy részén még nem fejeződött be, és a telítettséghez képest sokfelé hiányzik 30-70 mm nedvesség a felső egy méteres rétegből. Az előttünk álló 8-10 napba
febr. 7
5:18
Bodó Viktor: A színházi szakma nem csupán annyi, amennyit ez az ország ad. Mert ez az ország nagyon keveset ígér, és sokat elvesz (Forbes)
Bodó Viktor színész, rendező szükségét érezte egy szabad, kreatív műhelynek, ahol egyetemi szinten képzik a színészeket, és megalapította a Budapesti Színészképzőt. Interjú függetlenségről és függőségről.
febr. 7
5:24
Ide tették a pénzüket az emberek (Azenpenzem)
Tavaly a befektetési alap volt a legnépszerűbb megtakarítási forma, a lakosság több mint 2 ezer milliárd forint friss megtakarítást fektetett be ide – számolta ki az Azénpénzem.hu a legfrissebb adatokból. Az utolsó negyedévben 500 milliárd áramolhatott ide, míg lakossági állampapírba ekkor már nem érkezett új megtakarítás.
febr. 7
5:24
Megtáltosodna? Az ashwagandha lendületbe hozza! (Magyar Mezőgazdaság)
Az indiai ginzengről az a hír járja, hogy egy ló erejét kölcsönözi az embernek. Ez azért nem semmi. Néhányunknak bizonyára jól jönne egy ilyen fokú támogatás
febr. 7
5:27
Gyorshitel mobilon, percek alatt (Fintech)
A lengyel mPay fintech új szintre emeli szolgáltatásait: mostantól gyorshitel szolgáltatást is kínál közvetlenül az alkalmazásában. Az ügyfelek három különböző hiteltermék közül választhatnak, amelyeket teljes mértékben digitálisan, a mobilalkalmazáson keresztül igényelhetnek és kezelhetnek. Gyorshitel az mPay alkalmazásban: rugalmas megoldások a f
febr. 7
5:27
Végleg eltörölni, avagy információs rendszerváltás az USA-ban (ICT Global)
Információs tisztogatásba kezdett a Trump-adminisztráció az Egyesült Államokban. A környezetvédelmi adatokkal és a közegészségüggyel kapcsolatos kulcsfontosságú forrásokat már levették a szövetségi honlapokról.
febr. 7
5:42
Ekkor utalják a 13. havi nyugdíjat (HR Portál)
Gulyás Gergely szerint a 13. havi nyugdíj a jövőben is a magyar nyugellátás fontos része lesz.
febr. 7
5:48
Háromra emelkedik az otthonfelújítási támogatott hitelt kínáló bankok száma (ProfitLine)
Február 10-től az Erste Banknál is elérhető lesz a legfeljebb 6 millió Ft összegű, kedvezményes kamatozású Otthonfelújítási támogatott kölcsön. Ezzel háromra emelkedik a kedvezményes kölcsönt kínáló bankok száma.
febr. 7
5:48
Biztonságban érzik magukat a dolgozó fiatalok (MMonline)
Továbbra is többségben vannak azok a dolgozó fiatalok, akik kellően fixnek gondolják az állásukat: a K&H ifjúsági index legfrissebb, 2024 év végi eredményei szerint 59 százalékos az arányuk. A dolgozó fiatalok 43 százaléka lát tényleges előrelépési lehetőséget a munkahelyén, ami a felmérés történetében a legmagasabb érték. Ugyanakkor azért árnyalja
febr. 7
5:54
Valami történt: megugrott a fizetési meghagyások száma (Piac és Profit)
Több mint 494 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek tavaly lejárt tartozások miatt a közjegyzőknél, 17,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Túlnyomó többségében tízezer és hárommillió forint közötti lejárt pénzkövetelést kívántak érvényesíteni, döntően követeléskezelők, mobil- és közműcégek. Eközben majdnem 3 százalékkal kevesebben vita
febr. 7
5:54
Napi 3,8 MWh energiát tudnának termelni a napelemek luxushajók erkélyein (NRGreport)
A kutatók szimulációk során kimutatták, hogy az akkumulátornak elegendő kapacitással kell rendelkeznie, hogy biztosítsa az energia folyamatos áramlását a hálózatok között.
febr. 7
5:54
Stratégia partnerséget kötött a legnagyobb nem banki faktorcég és az Erste (Márkamonitor)
A bank ügyfelei is használhatják a 250 éves Báv-csoport pénzügyi szolgáltatója által kifejlesztette Flexibillt, amely a kereskedelmi faktorálás első, teljes folyamatában digitális eszköze.   A Flexibill online felülete lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy kiállított számláik ellenértékét akár 24 órán belül megkapják, így nem kell várniuk a
febr. 7
5:54
Hogyan válasszunk okosan klímát? (KKV Magazin)
Még csak február van, de már most érdemes előre gondolni a nyári melegekre, és gondoskodni környezetünk akár egész éves megfelelő klimatizálásáról. Egy klímaberendezés hosszú távú befektetés, számtalan lehetőség elérhető a piacon, de van néhány igazán fontos kritérium, amelyeket érdemes figyelembe venni, mielőtt döntést hozunk. Az energiahatékonysá
febr. 7
5:54
Megnyílt az EIT Community Hub Hungary (Mínuszos)
Az Európai Unió szervezete, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) megnyitotta magyarországi közösségi irodáját, az EIT Community Hungary-t a budapesti InfoParkban. A szervezet nyitóeseményére Európa számos országából érkezett szakértők kiemelték, hogy Magyarország stratégiai szerepet játszik az európai innovációs ökoszisztémában. Az e
febr. 7
5:54
Pályázzon magyar gyártóval, pályázzon a Hevesgéppel! (Agrárágazat)
Terménytisztítók-szárítók, vetőmagüzemek – pályázzon magyar gyártóval, a Hevesgép Kft.-vel a mezőgazdasági támogatásért!
febr. 7
5:54
A nagy öregektől vette át a gabonaszárítás csínját-bínját (Mezőhír)
A terményszárítók, tárolók építése komoly műszaki feladat, és természetesen jelentős beruházási költséggel jár.
febr. 7
5:54
„Jövőnk a jövőben” pályaorientációs konferencia a Gábor Dénes Egyetemen (go2fly)
A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének (GTTSZ) Drón tagozata immár második alkalommal rendezte meg a Jövőnk a jövőben pályaorientációs konferenciáját, amelynek idén a Gábor Dénes Egyetem adott otthont. A kétnapos
febr. 7
6:03
Iab Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit (Digital Hungary)
Az online videós reklámokat díjazó versenyt az IAB Hungary Digitális videó Munkacsoportja azzal a céllal hirdette meg, hogy felhívja a figyelmet az online videós tartalmakban a márkák üzeneteit kreatívan megfogalmazó csapatok munkájának jelentőségére. A szakmai zsűri a 2024-es év legjobbjainak ítélt alkotásokért február 6-án az Irányi Palota bálter
febr. 7
6:18
Piaci manipuláció vagy ártatlan bejegyzés: Cz posztja után megszázszorozódott egy mémcoin árfolyama (Kripto Akadémia)
A legnagyobb kripto tőzsde alapítója és 96 milliárd dolláros becsült vagyonával egyben a világ egyik leggazdagabb embere, Changpeng “CZ” Zhao ismét reflektorfénybe került, miután egy általa említett mémcoin árfolyama egy óra alatt százszoros növekedést ért el.  Hogyan kezdődött a botrány? A Binance kripto tőzsdéhez tartozó BNB Chain blokklánc csapa
febr. 7
6:18
A kereskedelem és az ipari fejlesztés mint a versenyképesség kulcsa (ProfitLine)
A versenyképességért felelős miniszterek informális találkozója zajlott tegnapelőtt, amit új formátumban szerveztek meg. Az eseményen a külkereskedelemért és az iparpolitikáért felelős miniszterek gyűltek össze tanácskozni – a lengyel elnökség szerint ugyanis a versenyképesség kérdése elválaszthatatlan ettől a két területtől.
febr. 7
6:24
Arthur Hayes szerint a Stratégiai Bitcoin Tartalék jelentős kockázatokat rejt (Kripto Akadémia)
Az amerikai kormányzat kriptovalutákhoz való viszonya egyre inkább a politikai játszmák eszközévé válik. Arthur Hayes, a Maelstrom Fund befektetési igazgatója szerint egy Bitcoin Stratégiai Tartalék létrehozása több kockázatot hordozna, mint előnyt.  Bár sokan úgy vélik, hogy egy állami Bitcoin-vásárlás óriási árfolyam-emelkedést hozna, Hayes szeri
febr. 7
6:24
Rossz hírek: milliókkal több hőmérséklethez köthető haláleset várható Európában 2099-ig (NRGreport)
Egy új kutatás megcáfolta azokat az elméleteket, amelyek szerint az éghajlatváltozás "kedvező" hatással lehetne a hőmérséklettel összefüggő halálozásokra Európában.
febr. 7
6:24
Új autógyárat épít a Lexus Shanghaiban (Márkamonitor)
Rekordgyorsasággal építheti fel vadonatúj, kizárólag akkumulátoros elektromos autókat gyártó új kínai üzemét a Lexus, amely 2027-től kezdetben évi százezer új autó gyártásával nyitja majd meg kapuját. A Shanghaiban felépíteni tervezett ultra high tech üzem lesz a Lexus első gyártóüzeme Japánon és Észak-Amerikán kívül, emellett ez lesz a Toyota Csop
febr. 7
6:24
Rekordszinten a magyarok befektetése (KKV Magazin)
Rekordot döntött a befektetési alapokban és életbiztosításokban lévő pénz a magyaroknak 2024 végén. A bankbetétek is már csaknem visszahíztak a 2022-es februári szintre, amikor óriási összegek érkeztek a lakossági bankszámlákra az szja-visszatérítésből, a 13. havi nyugdíjból és a fegyverpénzből - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 2025 első hónapja
febr. 7
6:24
Gyorsan hízik és Egyiptomot ostromolja a kazah gabona is (Agrárágazat)
A kazah mezőgazdaság növekedése rekord gabonaterméseket és dinamikus exportot produkál többek közt Egyiptom irányába.
febr. 7
6:24
Méhanyák mesterséges termékenyítése V.: Időzített anyanevelés (Magyar Mezőgazdaság)
A megfelelő minőségű anyák nevelése minden méhészeti törekvés sarokköve. Pozitív haszna a mézelőméh tenyésztésére és a méztermelésre egyaránt jelentős.
febr. 7
6:27
Arcfelismerő MI-jal üldöznék a bűnt Brüsszelben (ICT Global)
Brüsszel azt tervezi, hogy a rendvédelemben is beveti a mesterséges intelligenciát. A belga parlamentnek emellett az ultragyors internet-kapcsolatok kiterjesztésére is ambíciózus tervei vannak.
febr. 7
6:33
Ennyibe kerül nálunk a legnagyobb új Dacia, a Bigster (Haszon.hu)
Nem lesz a C-SUV kategóriában olcsóbb autó Magyarországon a Dacia Bigsternél. 10 millió forinton nyit, árban a legközelebbi versenytárs 11,7 millió forinttól érhető el. 9 999 999 forintért egy Essential alapfelszereltségű, 140 lóerős lágyhibrid TCe 140 modell vezethető haza. A 130 lovas összkerekes lágyhibrid TCe 130 eggyel magasabb felszer
febr. 7
6:42
Ezekben az országokban többet ittak a diákok a COVID alatt (HR Portál)
Ugyan a legtöbb országban csökkent a diákok alkoholfogyasztása a COVID alatt, de néhány, a társas összejöveteleket a COVID-19 miatt szigorúbban korlátozó országban – például Németországban vagy az USA-ban – a diákok nagyobb valószínűséggel számoltak be a heti rendszerességű italfogyasztásuk növekedéséről. Az eredményeket egy friss, az Antwerpeni Eg
febr. 7
6:48
Tovább bővül az eÁfa-rendszer funkcionalitása (ProfitLine)
Folyamatosan növekszik az eÁfa rendszer felhasználóinak száma és egyre több funkcióval is bővül a rendszer annak érdekében, hogy az adózók minél szélesebb köre számára biztosítson hatékony alternatívát az Ányk kiváltására.
febr. 7
6:54
Kik jogosultak 13. havi nyugdíjra? (Adózóna)
Az a nyugdíjas személy jogosult 13. havi nyugdíjra, aki az adott év februárjában és az azt megelőző év legalább egy napján öregségi nyugdíjban, ugyanabban a hozzátartozói nyugellátásban vagy mezőgazdasági járadékban részesül. Ha az adott személy több nyugellátásban, mezőgazdasági járadékban is részesül, a jogosultságot ellátásonként kell vizsgálni,
febr. 7
6:54
Sikersorozatok új évadai, valamint friss premierek érkeznek a képernyőkre (Márkamonitor)
A Network4 öt csatornán sugároz minőségi szórakoztató tartalmakat, két csatornán (Arena4, Match4) pedig exkluzív sporttartalmakat láthatnak a nézők. A szórakoztató csatornák esetében a médiacég célja, hogy olyan igényes produkciókat, filmeket és sorozatokat mutasson be, amelyek máshol nem láthatók, alternatívát kínálva ezzel a közönségnek.   2025-b
febr. 7
6:54
Tényleg előretör a szélsőjobb Németországban? Prőhle Gergellyel beszéltünk a közelgő választásokról (Növekedés)
A magdeburgi karácsonyi vásár halálos autós támadása után két hétre került sor az aschaffenburgi késes merényletre. Németországban a kampányt ezeket megelőzően elsősorban a gazdaságpolitikai kérdések határozták meg. A tragikus események következtében azonban a fókuszt elvitte a migráció kérdése - mondta el a Növekedésnek Prőhle Gergely, volt berlin
febr. 7
7:00
Ilyet sem sűrűn látni a használtautó-piacon (Infostart)
Az idén januárban 10 445 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, 13 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt – közölte a JóAutók.hu.
febr. 7
7:00
Akkumulátoros elektromos-autógyárat épít a Lexus (MMonline)
A tavalyi évben világszinten, Európában és Magyarországon is rekordértékesítéseket elérő Lexus a világ mára elsőszámú újautópiacán Kínában is sosem látott mennyiségű, 181.906 darab új autót értékesített. A környezettudatos japán luxusautómárka, amely már 2021-ben bejelentette, hogy európai, észak-amerikai és kínai értékesítéseiben 2030-ra 100%-ot k

Keresés