2025. február 11. kedd

febr. 11
11:36
Elmarad a külföldi egyetemisták dömpingje stagnálnak a budapesti albérletárak (KKV Magazin)
Nagy forgalommal, de továbbra is stagnáló bérleti díjakkal indult az év a budapesti albérletpiacon: amíg a bérlők egyre kevesebbet hajlandók fizetni, a bérbeadók alig engednek áraikból. Januárban a keresleti átlagár 212 ezer, míg a kínálati 248 ezer forint volt, így immár 17 százalékosra nyílt közöttük az árolló – állapítja meg legfrissebb albérlet
febr. 11
11:38
"Hidegzuhany": kegyetlen hatásai lesznek az elszálló inflációnak (Portfolio)
A várakozáson felüli, 5,5 százalékos inflációs adat miatt az elemzők azt gondolják, hogy jelentősen emelni kell az idei inflációs prognózisokat. A korábbi előrejelzésekhez képest minden elemző egyetért abban, hogy a forint gyengülése, az energia- és élelmiszerárak emelkedése, valamint a szolgáltatások drágulása tartós inflációs nyomást generál.
febr. 11
11:39
Áprilisban kezdi meg a termelést a Toyota első Japánon kívüli akkumulátorgyára (Gyártástrend)
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés a kínai Sanghajban az Európában és Amerikában egyaránt számos autógyárral rendelkező Toyota most arról adott hírt, hogy hamarosan megkezdi a gyártást a vállalat első Japánon kívüli akkumulátorgyárában az egyesült államokbeli Észak-Karolinában.
febr. 11
11:42
Már elérhető online az EMC felmérését bemutató webinárium (MMonline)
Az európai marketingszövetségeket – köztük a Magyar Marketing Szövetséget is – magába foglaló European Marketing Confederation (EMC) február 4-én tartotta meg éves trendfelmérése, a European Marketing Agenda 2025 eredményeit összegző webináriumát, amely több mint 900 résztvevőt vonzott. Ezzel az idei Agenda a szervezet eddigi legnépszerűbb kezdemén
febr. 11
11:48
Újabb öntözési pályázat érkezik! (Agroinform)
A támogatás mértéke legfeljebb 76 millió forint lehet.
febr. 11
11:48
Kaptak egy pofont a légitársaságok (Portfolio)
Több európai légitársaság, köztük a Wizz Air részvénye is jelentős mínuszban van kedd délelőtt az európai tőzsdéken, miután olyan kommentárok érkeztek, melyek rontják a szektor kilátásait.
febr. 11
11:48
Összehasonlíthatatlanul rosszabb a magyar cégek termelékenysége, mint bármelyik régiós országban (Telex)
2010 óta Szlovákiában 58, Lengyelországban 38 százalékkal emelkedett a munkaerő termelékenysége, Magyarországon mindössze 8 százalékos volt a bővülés.
febr. 11
11:50
Sürgősen döntött az űrügynökség: aszteroida csapódhat a Holdba vagy a Földbe (Portfolio)
2024. december 27-én fedezték fel a csillagászok a 2024 YR4 aszteroidát, amely a február 6-án végzett számítások alapján 2,3 százalékos valószínűséggel találhatja el bolygónkat 2032. december 22-én. Vannak olyan számítások is, miszerint a Holdat fogja eltalálni - írja az Időkép. Most ráállították a James Webb űrteleszkópot is.
febr. 11
11:52
Kedvezményes vagy akár ingyenes javítást ír elő az EU a gyártóknak - Nem kell rögtön kidobni a telefonokat, háztartási gépeket (Portfolio)
A fogyasztói termékek javításának ösztönzése és élettartamuk meghosszabbítása céljából irányelveket fogadott el az Európai Unió, amelyek a közeljövőben, 2026-tól jelentős változásokat hoznak a kereskedelemben. A bevezetésre kerülő új irányelvek értelmében a gyártóknak például kötelező lesz a fogyasztók kérésére a termékeiket ingyenesen vagy kedvező
febr. 11
11:54
A kormány által vizionált repülőrajt olyan jól sikerült, hogy beleálltunk a földbe (Piac és Profit)
A januári inflációs adat láttán 4,6 százalékra emelte idei inflációs prognózisát az egyik legnagyobb magyar bank.
febr. 11
11:54
Óriási bejelentést tett Ursula von der Leyen (Portfolio)
Az Európai Unió jelentősen növeli a mesterséges intelligencia (MI) területén végzett tevékenységet. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy további 50 milliárd eurót fordítanak az MI-fejlesztésekre, kiegészítve ezzel a magánszektor által már felajánlott 150 milliárd eurós keretet. A cél az európai MI-szektor versenyképe
febr. 11
11:54
Újabb nagy webáruházat vizsgál a GVH (Növekedés)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a lengyel Allegro online kereskedelmi platform üzemeltetőjével szemben. A GVH gyanúja szerint a cég a honlapján és a mobilapplikációjában "Legalacsonyabb ár garancia" szlogennel hirdetett kampányai során feltehetően megtévesztette a fogyasztókat.
febr. 11
11:54
Felvételi pontszámítás: nem is akkora ördöngösség! (Diplomátszerzek)
A 2024-es felvételi eljárás jelentős változásai miatt sokakban felmerül a kérdés, hogy miként lehet sikeresen bejutni egy egyetemre vagy főiskolára az új pontszámítási rendszer alapján. Cikkünkben részletesen bemutatjuk a jelenleg érvényes szabályokat és a legfontosabb tudnivalókat.
febr. 11
11:57
Új szenior sales igazgatóval erősíti Usa-beli működését a Bluebird (Digital Hungary)
2025 januárjától John McGinty csatlakozik a BlueBird International vállalathoz az USA szenior sales igazgatójaként. A kinevezés jelentős mérföldkő a Bluebird nemzetközi növekedési stratégiájában, amelyet Réfi Balázs, a vállalat alapítója és korábbi vezérigazgatója vezet.
febr. 11
12:00
Megkezdték a 13. havi nyugdíjak kifizetését (HR Portál)
Az érintettek a hónap végéig kapják meg az ellátást.
febr. 11
12:00
Válaszolt Elon Musknak az OpenAI vezetője (Portfolio)
Az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman határozottan elutasította Elon Musk felvásárlási ajánlatát. A párizsi mesterséges intelligencia csúcstalálkozón Altman kijelentette, hogy a vállalat és küldetése nem eladó, miközben hangsúlyozta az OpenAI elkötelezettségét a biztonság és az innováció iránt - számolt be a Sky News.
febr. 11
12:00
Máris ellencsapást ígért az Európai Bizottság elnöke Trumpnak (Forbes)
Ursula von der Leyen máris azt jelezte: az EU-ra kiszabott "indokolatlan vámok nem maradnak válasz nélkül".
febr. 11
12:00
Korlátozzák több amerikai boltláncban, hány tojást lehet venni egyszerre (Telex)
A madárinfluenza miatt komoly ellátási gondok vannak Amerikában, a tojás ára meredeken emelkedik.
febr. 11
12:12
Megszólalt a Roszatom a Paks II.-ről: leállítottuk a munkálatokat a gödör adott szakaszán (Portfolio)
Miután múlt pénteken megírta a Portfolio, hogy az Országos Atomenergia Hivatal azonnali hatállyal leállította a Paks II. munkálatait az 5. blokk munkagödre déli falának beomlással érintett szakaszánál, közleményt küldött kedden szerkesztőségünknek az orosz fővállalkozó Roszatom. Ebben hangsúlyozza, hogy az OAH döntésével összhangban leállították a
febr. 11
12:12
Stratégiai partnerséget kötött a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. a Veszprém Handball Team Zrt.-vel (Növekedés)
A hazai biztosításközvetítői piac legnagyobb szereplője, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt., stratégiai partnerséget kötött Magyarország egyik legsikeresebb és nemzetközi szinten is élmezőnybe tartozó kézilabda egyesületével, a Veszprém Handball Team Zrt.-vel. Az együttműködés célja, hogy a biztosítási és pénzügyi tudatosság erősítése mellett tám
febr. 11
12:18
Állami segítség nélkül: Kína piaci alapra helyezi a nap- és szélenergiát (Portfolio)
Kína azt tervezi, hogy nyár elejétől megszünteti az egyes újonnan telepített megújuló energiaforrásokból származó villamosenergia állami támogatását. Az ázsiai ország úgy véli, hogy a napelemek és szélturbinák fejlettségi szintje már lehetővé teszi, hogy ezek a technológiák állami segítség nélkül, piaci alapú finanszírozás mellett is fenntarthatóan
febr. 11
12:18
Eltűnnek Budapestről a külföldi diákok, stagnál az albérletpiac (Forbes)
A Budapestről eltűnt külföldi hallgatók hiánya miatt a bérbeadók nem tudják emelni a bérleti díjakat, és kifejezetten stagnál a piac.
febr. 11
12:18
Lombtrágyák, már 460 Ft/liter-től - VulcanAgro 2+1 IBC-akció (Magro)
Lassan vége a 2. Ibc után a 3. Ibc ajándék akciónak. Ha olcsón, jó minőséget szeretne, akkor keresse a VulcanAgro szaktanácsadóit.
febr. 11
12:20
Fordulatra készül a magyar bankrendszer: a lakosság után a vállalatok következnek (Portfolio)
A fordulat éve lesz az idei a vállalati hitelezésben: a gazdasági növekedés beindulása el fogja indítani a vállalati beruházásokat, köztük az eddig elhalasztottakat is. Ez egyértelműen növelni fogja a beruházási hitelek iránti keresletet – prognosztizálja Szabó Levente. Az MBH Bank egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettesével a
febr. 11
12:20
Tombol a járvány, korlátozzák a tojásvásárlást egyes amerikai boltokban (Forbes)
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium becslése szerint az év végéig 20 százalékos áremelkedésre lehet számítani.
febr. 11
12:24
Nagy pofont kapott a budapesti albérletpiac Orbán Viktortól (Piac és Profit)
Az Erasmus-diákok elmaradása odacsapott a budapesti albérletpiacnak. Nagy forgalommal, de továbbra is stagnáló bérleti díjakkal indult az év a budapesti albérletpiacon: amíg a bérlők egyre kevesebbet hajlandók fizetni, a bérbeadók alig engednek áraikból.
febr. 11
12:24
Új fejezetéhez érkezett a BudaPart-projekt: megnyílt az előregisztráció a tizedik lakóépület lakásaira (NRGreport)
Tovább fejlődik a BudaPart-projekt, a főváros legmodernebb városnegyedében már a tizedik lakóház épül.
febr. 11
12:27
Elindult a hazai vállalkozások digitalizációját segítő program (Digital Hungary)
A Yettel Magyarország hivatalos szállítóként csatlakozott a Demján Sándor Program “Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" programhoz, amelynek célja, hogy a hazai mikro- és kisvállalkozások számára ingyenes, professzionális weboldalkészítési és digitalizációs megoldásokat biztosítson. A program lehetőséget kínál a vállalkozások számára, hogy
febr. 11
12:30
Ami rossz a magyaroknak, most jó a forintnak – Közben a piac megfejtette Donald Trump nagy titkát? (Privátbankár)
Az Egyesült Államokban hétfőn erősödtek, majd Ázsiában kedden oldalaztak a tőzsdeindexek, mert a befektetők kezdik megszokni az amerikai elnök vámtarifáit. Úgy vélik, hogy ezeket végül nem vezetik be. A kedden megjelent pocsék infláció adat a forintnak nem tett rosszat, mivel felejtősnek tűnik a kamatcsökkentés.
febr. 11
12:30
Áll a balhé a tej és a tojás ára miatt (Agroinform)
Nagy Márton többeket berendelt a minisztériumba.
febr. 11
12:30
Bejött az új adótörvény ennek a kereskedőnek: keményen fizethetett de nem lesz végül üzletzárás (Pénzcentrum)
Az idén életbe lépett kedvező szabállyal, amely szerint extra összegű mulasztási bírság megfizetésével kiváltható az üzletzárás, Debrecenben élt először egy vállalkozás - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
febr. 11
12:30
Felfalja a román versenytársát a Munch, de idén még más piacokra is éhes a magyar ételmentő startup (Forbes)
A bukaresti Bonapp a Munch leányvállalataként folytatja. Az összeolvadással olyan új nemzetközi láncok is megtalálhatóak lesznek a magyar ételmentő startup partnerei között, mint a Domino Pizza és a DM. A magyar startup nagyütemű regionális növekedést tervez 2025-re.
febr. 11
12:36
Megszólalt a GVH is az elszálló infláció miatt (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal figyelemmel kíséri az egyes termékláncokban – például a tojás vagy tejtermékek esetében – tapasztalható piaci folyamatokat és indokolt esetben kész a beavatkozásra, illetve az árak letörését célzó kezdeményezések támogatására - írja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) reagálva a friss inflációs adatra.
febr. 11
12:36
Valentin-napi gasztronómiai kaland Gianni Annonival a Candy szervezésében (Növekedés)
Egy igazán különleges desszertkészítő élményre invitálta a gasztronómia szerelmeseit a Candy Valentin-nap alkalmából. Gianni Annoni, a Candy márkanagykövete, egy ínycsiklandozó pisztáciás tiramisut készített el vendégei számára. A rendezvény célja, hogy bemutassa, miként ötvözhetők a hagyományos olasz desszertek és a Candy innovatív technológiai me
febr. 11
12:36
Tényleg egy 200 dolláros bányászgéppel ért volna el 300 000 dolláros jutalmat a Bitcoin bányász? (KriptoMagazin)
Egy egyéni Bitcoin bányász hétfőn egy teljes blokkot bányászott ki, amiért körülbelül 300 000 dolláros jutalmat kapott. Ez a ritka teljesítmény rávilágít a kriptovaluta-bányászat bizonytalan természetére, és megmutatja, hogy a nagy bányászpoolok dominanciája ellenére az egyéni bányászoknak is van esélyük jelentős jutalomra. Hogyan történt a sikeres
febr. 11
12:42
A NAV közzétette az adóbevallások pontos dátumait! (Piac és Profit)
Az adózási kötelezettségek sokunk számára megkerülhetetlen részei az évnek, éppen ezért mindig jó, ha időben értesülünk a pontos dátumokról és határidőkről. A NAV most nyilvánosságra hozta az adóbevallások időpontjait, ami rengeteg vállalkozónak és magánszemélynek segít abban, hogy előre megtervezze a teendőit. Összegyűjtöttük, mi mindenre kell fig
febr. 11
12:42
Egy debreceni vendéglátósnak megérte kifizetni az extrabírságot, csak hogy ne zárja be a helyet a NAV (444.hu)
Tizenkét napnyi kényszerű zárvatartást váltott meg a vállalkozó, aki fél éven belül kétszer bukott le azzal, hogy nem adott nyugtát.
febr. 11
12:48
Buszokkal viszik át a magyarokat Romániába vásárolni (Menedzsment Fórum)
Céget alapítanak a bevásárlóturizmusra.
febr. 11
12:48
Akko Invest: Több mint 8 milliárd forint értékű generálkivitelezési tendert nyert a NEO Property Services (ProfitLine)
Budapest harmadik kerületében épülő lakópark generálkivitelezési feladataira adott győztes ajánlatot a NEO Property Services Zrt., az Akko Invest leányvállalata. A Római Park projekt 257 lakásos épületegyüttese várhatóan 2026-ban kerül átadásra.
febr. 11
12:54
Valakik még mindig milliárdokkal finanszírozzák az Orbán-rendszert (Privátbankár)
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
febr. 11
12:54
Támogatási kérelem beadásának határideje közeleg (Adózóna)
A KAP fiatal erdők állománynevelésének támogatására kiírt pályázata alapján a Magyar Államkincstár hamarosan újra megnyitja a támogatási kérelmek beadására szolgáló felületet, olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján.
febr. 11
12:54
Épp csak most tört be Magyarországra a szuperolcsó online diszkont, a GVH máris vizsgálódik utánuk (Pénzcentrum)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a lengyel Allegro online kereskedelmi platform üzemeltetőjével szemben.
febr. 11
12:54
Kiderült, hogy mennyi áramot termelt tavaly Paks (Portfolio)
Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et az MVM Paksi Atomerőmű Zrt - tájékoztatta a társaság az MTI-t kedden. A közlemény foglalkozik az előző heti paksi fejleményekkel is és hangsúlyozza, hogy a Paks II. építkezés nem befolyásolja a működő blokkok biztonságát.
febr. 11
12:56
Ezek a kataalanyiság megszűnésének szabályai – példákkal (Adózóna)
A 2022. szeptember 1-jétől jelentős mértékben átalakított kisadózók tételes adója (kata) egy szűkebb adózói kör számára továbbra is kedvező adózási módot jelent. Az adóalanyoknak azonban figyelemmel kell lenniük azokra a körülményekre, melyek fennállása megszünteti az adóalanyiságot.
febr. 11
12:58
Adózási határidők február 17. és 23. között (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
febr. 11
13:00
A lengyel belpolitikai háború újabb fejezethez ért (Piac és Profit)
Hat hónapra felfüggesztették posztjáról Michal Ostrowski lengyel főügyészhelyettest, aki az alkotmánybíróság elnökének indítványára eljárást folytat Donald Tusk miniszterelnök kormánya ellen államcsíny elkövetésének gyanújával – közölte a Radio Wnet lengyel konzervatív csatorna, az értesülést később az államügyészség is megerősítette X közösségi ho
febr. 11
13:00
Repül a nehéz kő: januárban tovább nőttek az árak, a szolgáltatások drágulása vitte a prímet (Adózóna)
Az év első hónapjában átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket a fogyasztói árak. Egy hónap alatt átlagosan 1,5 százalékos volt a drágulás, ezen belül a járműüzemanyagokért 2,7 százalékkal kellett többet fizetni, mint 2024 decemberében, tavaly januárhoz képest viszont majdnem 12 százalékos drágulással kellett szembenézniü
febr. 11
13:00
Egyre több a lepkekártevő, egyre nagyobb probléma a toxinos kukorica. Mit tehetünk? (Agroinform)
Évindító rendezvényt tartott a Sumi Agro Hungary Kft.
febr. 11
13:00
Kezdődik az erdőnevelési támogatás elbírálása (Mezőhír)
Az erdőnevelési munkák után gyorsan be kell adni a támogatáskifizetési kérelmeket. Az elbírálásuk most kezdődik.
febr. 11
13:00
Trump vámjai gondot okozhatnak az európai gabonapiacnak (Agrárágazat)
Nagy kihívás az Eu mezőgazdaságában az Usa elnökének vámpolitikája, hatalmas importmennyiségek húzhatják le az árakat.

Keresés