Jelentősen nőttek az utóbbi napokban a magyar állampapír-piaci hozamok, ezáltal az intézményi államkötvényekbe fektető lakossági megtakarítók is magasabb hozamokat csíphetnek el, mint a legtöbb lakossági papírral. A hozamemelkedés hátterében többek között a vártnál magasabb inflációs adat, a Trump által okozott bizonytalanság, illetve a Fed kamatcs
Az S&P 500, a technológiai részvény-nehéz Nasdaq és a Dow Jones is jelentőset esett az elmúlt héten. A tech részvények és a kriptovaluták piacán március 10-i eladási hullámot többek szerint az USA recessziós félelmei generálták. A recesszió esélye 40%-ra nőtt A JPMorgan befektetési bank elemzői 40%-ra emelték az amerikai recesszió valószínűségét az
2025 januárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 9,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 8,9, az egyéb építményeké 10,8 százalékkal volt alacsonyabb - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított
Az MNB törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a Nutex Nyrt.-vel szemben - jelentette be a pénzügyi felügyelet az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében, amelyben ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy elsődlegesen a Nutex Nyrt. részvényeseinek joga, hogy törvényességi felügyeleti eljárást vagy polgári pert indítsanak, ha társa
Az MNB törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a Nutex Nyrt.-vel szemben. Elsődlegesen ugyanakkor a Nutex Nyrt. részvényeseinek joga, hogy törvényességi felügyeleti eljárást vagy polgári pert indítsanak, ha társasági vagy polgári jogi jogvitájuk merül fel a kibocsátó társasággal szemben.
Hét év kihagyás után, március 16-án, vasárnap este jön A Nagy Duett legújabb, hetedik évada a TV2-n. Ezúttal is tíz sztárpár száll versenybe, hogy produkciójával elvarázsolja a nézőket és a zsűrit. A széria megújult ítész csapattal startol, a pult mögött: Kasza Tibi, Szabó Zsófi, Hajós András és Horváth Tamás foglal majd helyet. Nem csak a sztárpár
Egyre szűkülő piacon kell boldogulnia a pálinkafőzdéknek Magyarországon, ezt pedig csak a korábbiaknál több munkával, nagyobb kreativitással és hatékonysággal lehet elérni - mondta el Czakó Mónika, a Bestillo Pálinkaház cégvezetője. A szakember rámutatott, hogy bár a pálinka forgalma 2010-es évek elején volt a csúcson Magyarországon, mostanra ez is
Magyar projektvezetéssel, több mint kétéves munka eredményeként elkészült az Észak-Macedónia hulladékgazdálkodásának átalakításáról szóló koncepció. Ha ezt a modellt elfogadják, példaértékű lesz a csatlakozás előtt álló országoknak és az unió tagállamainak is - hangsúlyozta Wégner Krisztina környezetvédelmi szakjogász a Kék bolygó című podcast hétf
"Egy VII. kerületi technikumban fél kilenc felé egy újabb bombariadót jelentettek be" – írta a Telex egyik olvasója reggel lapunknak. Rákérdezve a rendőrségnél megerősítést nyert a riadó ténye. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az alábbiakat írta a Telexnek:
A tegnapi parlamenti vitában a leendő kancellár élesen nekiment a zöldeknek, holott az ő támogatásuk is szükséges a költségvetési csomagot lehetővé tevő alkotmánymódosításhoz. Friedrich Merz azonban optimista, szerinte jövő keddig megszületik a megállapodás.
Magyarországon általában semmi nem indokolja, hogy tisztított ivóvizet igyunk. A Semmelweis Egyetem közegészségtudományi szakértője szerint a vélt szennyeződéseket eltávolító háztartási berendezések ugyanakkor számos egészségügyi kockázatot hordoznak, és sok esetben rontják a vezetékes víz mikrobiológiai minőségét.
A nemzeti parkok számos programmal, köztük a március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódó eseményekkel várják a látogatókat a hétvégén - derül ki a programajánló hírlevélből, amelyet az Agrárminisztérium juttatott el csütörtökön az Mti-hez.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét. Az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, az őstermelők és az áfás magánszemélyek is.
A játékok vásárlása során sokan aggasztónak tartják az árakat, hiszen ma már semmi sem olcsó. Ha azonban időtálló és sokoldalúan használható játékot szeretnénk választani, érdemes rászánni bizonyos összeget.
Március 19-én az Európai Parlament Gazdasági és Monetáris Bizottságának (ECON) tagjai nyilvános meghallgatást tartanak Pieter F. Hasekamp jelöléséről, akit az Európai Bizottság az Európai Költségvetési Tanács (EFB) elnöki posztjára javasolt.
A gyárhoz kapcsolódó költségvetési csalás vádlottjai viszont olcsón megúszták az esetet. Mi történt? 3,2 milliárd forintért árulják a bedőlt kisvárdai csigagyárat, az ingatlanra és a berendezésekre azonban egyelőre nincs vevő – írja a 24.hu. A cég felszámolása két éve tart, a csőd előtt azonban kapott 2,5 milliárd forintnyi vissza nem térítendő tám
Ha a kormány nem dönt további módosításokról, a kormányrendelet alapján nagyjából 200 cégnek kell az árrésstoppal foglalkoznia. Az elérhető adatokból nem az látszik, hogy az érintett cégek nyerészkedtek volna.
Az ATV Csoport bejelentette, hogy minden, a nemzeti ünneppel kapcsolatos rendezvényen ott lesz. Tematikus műsorokkal és élő közvetítésekkel jelentkeznek március 15. alkalmából: Magyar Péter, Orbán Viktor és Dobrev Klára szavait is élőben közvetítik.
Március 15-én is hullámzó front alakítja időjárásunkat, hajnaltól újabb kiadós csapadék érkezik az ország legnagyobb része fölé - közölte a HungaroMet.
Dél-Koreában közel két év után ismét száj- és körömfájás betegséget azonosítottak egy szarvasmarha farmon, ami miatt azonnali óvintézkedéseket vezettek be - jelentette a Reuters. Ez az első ilyen eset a 2023 májusi kitörés óta.
Mikor minősül gazdasági tevékenységnek, és milyen adóvonzattal jár, ha a magánszemély ingatlant vagy ingó vagyontárgyat értékesít? Cikkünkben a legfontosabb szabályokat konkrét példa szemléltetésével ismertetjük.
Jelentősen emelkedtek az utóbbi napokban a magyar állampapírpiaci hozamok, ezáltal az intézményi államkötvényekbe fektető lakossági megtakarítók is magasabb hozamokat csíphetnek el, mint a legtöbb lakossági papírral. A hozamemelkedés hátterében többek között a vártnál magasabb inflációs adat, a Donald Trump által okozott bizonytalanság, illetve a F
Az európai tőzsdék szép pluszokat mutatnak, az amerikai nyitás is jó lehet. A BUX sem marad le, a forint is stabil. Az arany történelmi rekordot döntött, amire több oka is van. A világ legnagyobb kriptotőzsdéjében közel-keleti befektetők jelentek meg, de a pletykák szerint a Trump-család is érdeklődött iránta.
Üvegházaknál alkalmazható, azok energiaellátását szolgáló napelemes termékcsalád fejlesztésébe kezd a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. (Terrán) és a Solar-Napelem Kft. a Pécsi Tudományegyetemmel (PTE) közösen