Április 2-ától nyújthatók be a támogatási kérelmek az új erdőtelepítési pályázatra, a Közös Agrárpolitika keretei között most megjelent, és hamarosan megnyíló felhívásban jelentős forrás, összesen 64 milliárd forint áll rendelkezésre erdőtelepítésre és a fásítás támogatására - hívta fel a figyelmet Zambó Péter az Agrárminisztérium (Am) erdőkért és
Félidőben jár az idei lakásbiztosítási kampány: a Netrisknél 18 százalékkal többen kötöttek eddig lakásbiztosítást, mint egy évvel korábban március közepéig. Az átlagdíj pedig közel 37 ezer forint, ami a tavalyi kampányhoz képest 2 százalékos növekedést jelent. Az eddigi adatok szerint Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér vármegyében a legaktívabbak
Az aranysakál egyre nagyobb számban jelenik meg Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A ravasz és óvatos ragadozó vadászatához speciális eszközökre és engedélyekre van szükség, miközben jelenléte már most is jelentős károkat okoz a vadgazdálkodásban - számolt be a Szon.
Még idén közvetlen légi járatot indít a Wizz Air Budapest és Mumbai között a hét minden napján, és ezt hamarosan a magyar és az indiai főváros közötti összeköttetés követheti – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Újdelhiben.
Az adóhatóság 2025-től külön transzferár-szakértői osztályokat hozott létre, így várhatóan még szorosabb ellenőrzés alá kerülnek a kapcsolt vállalkozások ügyletei. A jól kidolgozott transzferár-politika és -dokumentáció segíthet elkerülni a súlyos bírságokat és biztosítani a jogszabályoknak való megfelelést. Cikkünkben összefoglaljuk a legfontosabb
Több mint 13 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon a 2025. évi országos lakossági felmérés összesítése szerint - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-vel.
„Komplex rendszerben gondolkozunk, ahol az elmélet (a NAT tartalmai), a gyakorlat és a szakmódszertan kéz a kézben jár” – mondja Révész László, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Pedagógusképző Központjának főigazgatója.
Dr. Német-Weingartner Lilla váltja Pintér Istvánt a Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai irányítása alá tartozó Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) élén.
A Mol új kőolajmezőt fedezett fel Somogysámson határában - derül ki a cég bejelentéséből. A bejelentés legizgalmasabb része, hogy egy olyan helyen sikerült olajmezőt felfedezni, ahol már több évtizede nem volt kőolajtalálata a cégnek. Az új lelőhely a vizsgálatok szerint napi 1200 hordó kőolaj termelésre képes, amit a Dunai Finomítóban dolgoznak fe
Január óta azonban nagy vita övezte annak a kérdését, hogy a vevői jog bejegyezhető-e banki finanszírozással érintett – és ezáltal elidegenítési és terhelési tilalom alatt álló – ingatlanokra. Egy napokban hatályba lépett törvénymódosítás azonban megoldja a kérdést – ezt mutatja be a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője.
A Mol új kőolajmezőt talált a Dunántúlon, Somogysámson határában. A múlt év decemberében elvégzett kutatófúrás során 1250 méteres mélységben találtak az olajkincsre. A vizsgálatok alapján a Somogysámson- kőolajmezőn található kút napi 1200 hordó termelésre képes.
A hétfő délután kialakult összeáramlási zóna havat hozott a déli tájakra, de a vékony hótakaró gyorsan elolvadt. Reggelre már szinte nyoma sem maradt a hónak, amit a műholdképek is jól mutattak.
A szellőrózsa könnyen gondozható, különböző fényviszonyok között is megél. Kiváló választás azoknak, akik egy elegáns, de egyszerűen ápolható virágot keresnek.
A vevők egyre növekvő igényei és az iparági trendek hatására a Kite Zrt. 2025 márciusától még szorosabbra fűzi az alkatrész-kereskedelem és a szervizszolgáltatás együttműködését.
Az árrésstop 30 termékkategória mintegy 1000 termékét érinti, a hétfő esti adatok alapján ezeknek az élelmiszereknek az ára átlagosan 16 százalékkal csökkent – közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A Minden Rendben című film forgatása alatt készült exkluzív interjú Farkas Ádámmal, a CineSuper egyik producerével. Mesélt arról, hogyan valósulhatott meg a film az Inkubátor programban, hogyan zajlott a casting és milyen skilleket hasznosítottak a reklámos múlttal rendelkező stábtagok, köztük a rendező Sós Bálint Dániel, aki mintegy 150 reklámfilm
Sok termék ára több mint 50 százalékkal esett azután, hogy életbe lépett az árésstop hétfőn - derül ki egy táblázatból, amelyet kedden töltöttek fel a Kormány Facebook-oldalára.
2025-ben a japán gazdaság több tízmilliárd dolláros veszteséget szenvedhet el az elavult technológia által előidézett adatvesztések és rendszerhibák miatt. Ha azonban sikerülne átugrani ezt az úgynevezett „digitális sziklát”, az felgyorsítaná az esedékes korszerűsítéseket és a legellenállóbb IT-szolgáltató cégek növekedését is a Fidelity szerint.
Egyre jobban terjed a díjtámogatott növénybiztosítások rendszere Magyarországon, az igénybevétel pedig évek óta folyamatosan nő - mondta el az Agrárszektornak Orcsik Tímea, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. nagyvállalati igazgató-helyettese. Kiemelte, a vagyonbiztosítások körében az alulbiztosítottság jelenti az egyik legnagyobb kockázatot, soks
2024-ben több mint 13,5 milliárd jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus, ami reálértékben elérte a pandémia előtti szintet. Ennek az összegnek minden korábbinál nagyobb része járt a magyar szerzőknek. A globális trendeknek megfelelően rekordot döntött a bejelentett új művek száma, továbbá az új regisztrált szerzőké is.Az Art
Folytatódott a csökkenő tendencia az elmúlt negyedévben a nagyvállalati vezetők foglalkoztatást érintő várakozásai kapcsán. A K&H nagyvállalati növekedési index 2024 utolsó negyedéves adatai alapján a nagyvállalatok közel 80 százaléka úgy számol, hogy meg tudja tartani dolgozóit a következő 12 hónapban, minden tizedik vállalatnál csökkenő létsz
A 850 milliárd dollárt kezelő Standard Chartered befektetési bank elemzői jelentősen visszavágták az ether (ETH) árfolyamának 2025-re várt emelkedését, 10 000 dollárról 4 000 dollárra csökkentve azt. A bank digitális eszközökkel foglalkozó vezető elemzője, Geoffrey Kendrick szerint a csökkenés fő oka az Ethereum Layer 2 ökoszisztémájának – különöse
Az IBM és a baszk kormány bejelentette, hogy Európa első IBM Quantum System Two rendszerét az IBM-Euskadi Kvantumszámítási Központban telepítik Spanyolországban. A baszk kormány és az IBM bejelentette, hogy Európa első IBM Quantum System Two rendszerét az IBM-Euskadi Quantum Computational Centerben tervezik telepíteni a spanyolországi San Sebastian
Jelentős fagykárok fenyegetik a gyümölcsösöket a következő napokban. Szakértői útmutató segít a rügyező növények védelmében, különös tekintettel a kivi, káki és gránátalma ültetvényekre - írja a Sokszínű Vidék.
Megfenyegette a beszállítókat is, majd közölte, hogy ne számítson senki hiányra, mert nem lesz hiány a boltok polcain. Mi történt? Sajtótájékoztatót tartott Nagy Márton az árrésstop bevezetésének másnapján. Mint elmondta, ha az ellenőrzések során azt tapasztalják, hogy elindul a többi termék árának emelkedése, akkor azt vissza fogják szorítani, írj
A januárban hatályba lépett új ingatlan-nyilvántartási törvény átalakította a több részletben megvásárolt vagy feltételhez kötött ingatlanok bejegyzésének rendszerét, és létrehozta az úgynevezett vevői jogot. Január óta azonban nagy vita övezte azt a kérdést, hogy a vevői jog bejegyezhető-e banki finanszírozással érintett – és ezáltal elidegenítési
Félidőben jár az idei lakásbiztosítási kampány: a Netrisknél 18 százalékkal többen kötöttek eddig lakásbiztosítást, mint egy évvel korábban március közepéig. Az átlagdíj pedig közel 37 ezer forint, ami a tavalyi kampányhoz képest 2 százalékos növekedést jelent. Az eddigi adatok szerint Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér vármegyében a legaktívabbak
Sok értetlenséget szül az érintett idősek körében, hogy nem minden szolgálati időtartam számítható be a nők kedvezményes nyugdíjára jogosító időbe, annak ellenére sem, hogy a be nem számítható időtartamokat is figyelembe kell venni a nyugdíj összegének kiszámítása során. Farkas András nyugdíjguru most sok kérdést tisztázott a témával kapcsolatban.
A Budapest LNG Summit idén immár hatodik alkalommal hozza össze a gáz- és LNG-ipar legfontosabb szereplőit, döntéshozókat és vállalatvezetőket több mint 25 országból.
Német-Weingartner Lilla váltja Pintér Istvánt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakmai irányítása alá tartozó Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) élén.
A 2023-ban indított toborzó lényege, hogy az új haditechnikával felszerelt alakulatokhoz fiatalokat hívjanak a seregbe – hangoztatta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kedden Győrben.