Vészesen ketyeg az óra a vállalatoknak, április 1-től új korszak kezdődik a hulladékgazdálkodás terén: az EPR-köteles termékekkel kapcsolatos kötelezettségek megszegése bekerül a hulladékgazdálkodási bírságokról szóló kormányrendeletbe. A változás azt jelenti, hogy a negyedéves adatszolgáltatások elmaradása jelentős pénzbüntetésekkel járhat. Az epr
Ismét lehet pályázni az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló Ginop Plusz kis- és középvállalkozások (kkv) innovációs képességét támogató felhívásra - közölte a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) csütörtökön az MTI-vel.
Új, fegyvergyártó cégekre fókuszáló európai ETF-et indít az Amundi – írta meg a Financial Times. A vagyonkezelő óriás azért lát fantáziát ebben a szektorban, mert az európai országok katonai kiadásainak felpörgésére számít. Európában nemrég jött létre az első hadiipari ETF, de az új idők szavára hallgatva ugyanilyen lépést tervez számos más vagyonk
A Bernstein befektetési bank legfrissebb elemzése szerint a MicroStrategy – amely most már egyszerűen csak „Strategy” néven működik – akár több mint 1 millió Bitcoinnal is rendelkezhet 2033-ra, amennyiben a bikapiac kitart és a Bitcoin ára eléri az 1 millió dollárt. A Gautam Chhugani vezette elemzőcsapat friss kutatási jegyzetében megemlíti, hogy a
A közlekedési balesetek elkerüléséhez elengedhetetlen, hogy az időjárási viszonyoknak megfelelő állapotban legyenek a gépjárműveink. A jó idő beköszöntével ellenőrizni kell a fékeket, az akkumulátort, illetve a téli gumit is nyárira kell cserélni. A gumiabroncsok használatával kapcsolatban fontos tudnivaló, hogy bár sokak számára tűnhet elfogadható
A kedvezőtlen nemzetközi részvénypiaci hangulat ellenére ma is jól teljesített a magyar tőzsde, a BUX index végül 0,6 százalékkal került feljebb és ezzel új történelmi csúcson zárt, az emelkedést az OTP részvénye vezette.
Az idei nyugdíjemelés mértéke 3,2 százalékot tett, ami a meglóduló árak miatt határozottan kevés. Ezt a kormány is belátta, így már a mai Kormányinfón bejelentette a kancelláriaminiszter, hogy újabb nyugdíjemelésről határoztak, ami egy átlagos juttatás esetén majdnem 40 ezer forint.
Az informatikai tesztelési rendszerrel pályázó Cloud Network Technology Kft. kapta a 33. Magyar Innovációs Nagydíjat. A Cloud Network Technology győztes pályázatának bírálói kiemelték, hogy a komáromi cég fejlesztése töredékére csökkentette a szerver rackek (tároló szekrények) tesztelési idejét. Tálos Péter, a cég vezetője a nagydíj átvételekor han
Az otthonfelújítási támogatások nagy részét lakásbelső korszerűsítésére költenék a pályázók idén - derül ki a Diego megbízásából készített felmérésből, amelynek megállapításairól a cég közleményben tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.
A magyar állampapírok vásárlása össztársadalmi, közös érdek, hiszen biztonságos, alacsony kockázatú és kedvező kamatot fizető értékpapír - hívta fel a figyelmet Nemzetgazdasági Minisztérium.
A Richter bejelenti, hogy törzskönyvezés iránti kérelem került benyújtásra az Európai Gyógyszerügynökséghez a bioszimiláris tocilizumab készítmény több indikációjára vonatkozóan. A termék egyebek mellett a COVID-19 kezelésére alkalmazható.
Beruházás megvalósítása céljából Magyarországra érkező vendégmunkások foglalkoztatásának szabályairól kormányrendelet készül, amelyet ma bocsátott társadalmi egyeztetésre a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Várhatóan a pénzintézetek és pénzügyi szolgáltatók lehetnek az egyik legnagyobb haszonélvezői a mesterséges intelligencia forradalmának, amennyiben nem áldozzák fel a gyors sikerek oltárán a fogyasztói és felhasználói bizalmat. A bizalom megőrzésére, ugyanakkor az innovatív készség biztosítására hivatott az az uniós szabályozás, amely 2026. auguszt
A Brain Bar 2025 különlegessége, hogy itt a látogatók nem csupán hallgatók, hanem aktív résztvevők is lehetnek. Tudósok, politikusok, vállalkozók és kulturális szereplők vitatják meg a 21. század legfontosabb kérdéseit, miközben a közönség is beleszólhat a diskurzusba.
Átfogó piacfelügyeleti ellenőrzést folytatnak az energiacímkézés terén, a vizsgálatok kiterjednek a hagyományos és az online kereskedelmi forgalomra egyaránt.
A magyar színházak története gazdag és színes, tele híres művészekkel, klasszikus darabokkal és ikonikus épületekkel. Most itt az idő, hogy teszteld tudásodat! Mennyire ismered a legnagyobb színházakat és azok történelmét? Válaszolj a Pénzcentrum mai kvízének kérdéseire, és tudd meg, mennyire vagy színházrajongó!
A Budapesti Metropolitan Egyetem INTERNATIONAL CONFERENCE ON CENTRAL EUROPE címmel tart nemzetközi konferenciát, melynek a témája: "Közép-Európa – sikertörténetek és kihívások 20 évvel az EU-csatlakozás után".
A dél-kínai Hajnan tartomány Boao városában létrehozták az első nulla közeli szén-dioxid-kibocsátású övezetet, amely jelentős előrelépés az ország alacsony szén-dioxid-kibocsátású fejlődésére való törekvésben - közölték a helyi hatóságok.
Az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. csütörtökön bejelentette a szövetségi közegészségügyi hivatalok átszervezését, amely 10 000 munkahely megszüntetését és több kulcsfontosságú intézmény, köztük az FDA és a CDC egyes funkcióinak központosítását foglalja magában.
Az Eurostat ma megjelent adatai szerint 2024-ben Magyarországon az egy főre jutó, vásárlóerő- paritáson mért GDP az EU-s átlag 77 százalékát tette ki, megelőzve Szlovákiát, Lettországot, Görögországot és Bulgáriát - olvashatjuk az NGM friss közleményében.
A francia állami befektetési bank, a Bpifrance bejelentette, hogy 25 millió eurót kíván befektetni kevésbé ismert kriptovalutákba, ezzel is támogatva a francia kriptoipart. A bejelentés különösen időszerű, mivel az Egyesült Államok is egyre aktívabb szerepet vállal a kriptovaluták piacán, írja a Reuters.
A brit kormány 2030-ig 10%-kal csökkenti a növényvédő szerek használatát a beporzók védelmében; az EU ennél szigorúbb, 50%-os csökkentést tervez. A terv nem terjed ki a városi területekre és parkokra.
Ivóvíz-fogyasztási tilalmat rendeltek el Ráckevén a határérték feletti arzéntartalom miatt. Az önkormányzat alternatív vízellátás megszervezéséről gondoskodik.
A stablecoin-kibocsátó Tether újabb lépést tesz a hagyományos iparágak felé: 30%-os részesedést vásárol az olasz Be Water médiavállalatban, ezzel erősítve jelenlétét a kreatív tartalomgyártás világában. A Tether újabb iparágban vetette meg a lábát 2025. március 26-án bennfentes információk szerint a Tether megegyezett a római székhelyű Be Water méd
Ivóvíz-fogyasztási tilalmat rendeltek el Ráckevén a határérték feletti arzéntartalom miatt. Az önkormányzat alternatív vízellátás megszervezéséről gondoskodik - szúrta ki a Telex a város tájékoztatását.
Ismét lehet pályázni az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló Ginop Plusz kis- és középvállalkozások innovációs képességét támogató felhívásra – tájékoztatott a Nemzeti Innovációs Ügynökség.
Április folyamán hét nagyvárosban – Szegeden, Miskolcon, Debrecenben, Pécsett, Győrben, Veszprémben és Budapesten – tájékozódhatnak a vállalkozások az elérhető innovációs támogatási programokról, aktuális K+F pályázati lehetőségekről és ingyenes innovációs szolgáltatásokról.
Nemcsak az inflációs előrejelzést növelte, hanem a növekedési prognózis mértékét is csökkentette a héten az immár Varga Mihály vezette jegybank. Előbbit a nyugdíj-kiegészítésre kihegyezve a kormány gyorsan átemelte a saját kommunikációjába, a repülőrajttal, 3-5 százalékos növekedéssel fantasztikus évnek tervezett 2025 újratervezése azonban egyelőre
Idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az szja-bevallási tervezetét, amelyet 280 ezren már véglegesítettek is; május 20-a a bevallási határidő – hívta fel a figyelmet a NAV csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
A globális húsipar - a kihívások ellenére - növekedés előtt áll különösen a fejlődő országok piacain. Azonban a siker kulcsa a fenntartható termelés kialakítása és a fogyasztói szokások változásának követése.
Közzétette a CIG Pannónia az április 17-re tervezett éves rendes közgyűlés napirendi pontjait. Ezek közül a legizgalmasabb a tavalyi év teljesítménye és az osztalék ügye, a napirendi javaslatokból ugyanis kiderül: a biztosítótársaság a tavalyi üzleti év eredménye terhére nem tervez osztalékot fizetni. Egy másik napirendi pont értelmében a cég saját
Az ANY Biztonsági Nyomda részvényenként 450 forint osztalékot fizethet, amennyiben az április 17-i közgyűlés elfogadja az igazgatóság javaslatát - olvasható a BÉT-en.
Az építőipari segédanyagokat gyártó és forgalmazó Mapei Kft., a nemzetközi Mapei-csoport magyarországi tagja 14,8 százalékos árbevétel-növekedésre számít az idén annak ellenére, hogy prognózisuk szerint az építőanyagok hazai piaca nem bővül 2025-ben - mondta Markovich Béla, az a cég ügyvezetője Budapesten, sajtótájékoztatón csütörtökön.
A Google mai bejelentése arról szólt, hogy innentől kezdve az Android operációs rendszer fejlesztése zárt ajtók mögött zajlik. Az tech óriás a miértre is magyarázatot adott.
A Lightyear „Magyarországi befektetői környezet” című tanulmánya szerint a női befektetők rövid táv helyett inkább közép- és hosszú távra koncentrálnak. A női befektetők közel kétharmada (63%) meglehetősen kockázatkerülő, vagyis a férfiaknál óvatosabban közelítenek a befektetésekhez. A kockázatkerülés ellenére a nők jóval kevesebbet fektetnek ala