ZachXBT, ismert kriptovaluta nyomozó a napokban arról számolt be, hogy a Coinbase felhasználói akár 34,9 millió dollárnyi Bitcoint is elveszíthettek egy jól szervezett csalás következtében. A jelentés szerint az egyik áldozat összesen 400,099 BTC-t veszített, miközben az elmúlt két hétben további felhasználók is hasonló átverések áldozatai lettek –
7-es erősségű földrengés rázta meg vasárnap Tongát, a Német Geológiai Kutatóközpont (GFZ) jelentése szerint. A csendes-óceáni szigetországban cunamiveszély alakult ki - írja a Reuters.
Az MNB-alapítványok botránya, amely során mintegy 500 milliárd forint közpénz szívódott fel a gyanú szerint, a Klasszis Média Ez Viszont Privát című műsorában is részletesen szóba került.
A fizetős hírlevelekre épülő újságírás új reneszánszát éli, méghozzá egy amerikai platform, a Substack jóvoltából. Az oldal forradalmasította a tartalomközvetítést azzal, hogy közvetlen kapcsolatot teremt az újságírók és az olvasóik között – miközben komoly pénzeket is hoz a konyhára. A legjobban teljesítő Substack-hírlevelek évente dollármilliókat
Harminc országban mérték fel a közösségi tudományban résztvevő civilek a tavaszi kankalint, amely faj kiemelkedő genetikai sokféleséget képes produkálni.
A belföldi kitermelés fokozása, az importkitettségek csökkentése érdekében öt év szünet után hirdetett meg újabb bányászati koncessziókat tavaly ősszel az Energiaügyi Minisztérium.
Laosz és Kazahsztán a világ legolcsóbb országai 2025-ben, ahol átlagos napi költségkeret 20 dollár alatt van. Barbados a skála másik végén található, és átlagosan 330 dollár napi költségkeretet igényel.
Kihúzták a Hatoslottó 2025/13. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő heti sorsoláson 480 millió forintért játszhatnak majd a játékosok a hatos lottón.
A klímaváltozás hatására egyre nagyobb területeken pusztít az őszi sereghernyó Zimbabwe földjein, tovább súlyosbítva az aszály által megtizedelt termést.
A Bitcoin és más kriptovaluták árfolyama ma délutánra erősen visszaesett, miután Donald Trump amerikai elnök új vámtarifa-fenyegetései és az inflációval kapcsolatos aggodalmak felerősödtek. A Bitcoin ára már közel járt a 90 000 dollárhoz, de most ismét 80 000 dollár körül mozog. Mindez annak ellenére történt, hogy a piac nemrégiben egy jelentős, po
Bár a digitális világ térnyerése egyre több figyelmet követel magának, a rádió töretlen népszerűsége továbbra is megkerülhetetlen a médiapiacon – derül ki Ürge Dezső, a RAME (Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesülete) és a HEROE (Helyi Rádiók Országos Egyesülete) elnökének helyzetértékeléséből.
A norvég ellenzék szerint fel kellene oldani azt a tilalmat, amely megakadályozza, hogy a világ legnagyobb állami vagyonalapja védelmi cégekbe fektessen be. A jelenlegi szabályozás miatt olyan nagyvállalatok részvényeit nem vásárolhatják, mint a Boeing, az Airbus vagy a Lockheed Martin - jelentette a Financial Times.
Fizettél más helyett, és kellemetlen visszakérni? A Monzo új funkciója, a Split egyszerűen kezeli a közös kiadásokat – még akkor is, ha a többiek nem Monzo-felhasználók.
Szinte tapintható volt a lelkesedés Németországban és Európában az energetikai szakemberektől a gazdasági szereplőkig, hogy a lámpakoalíció összeomlása és a februári választások után jelentős fordulat következhet be a német zöldátállási stratégiában. Sor kerülhet annak felülvizsgálatára, legyen szó az atomerőművek visszahozásáról vagy az energiaára
A legkisebb települések zöldülnek idén tavasszal, a Településfásítási program 5. ütemének tavaszi ültetési időszakában a legkisebbek, a 450 fő alatti lélekszámú falvak jutnak fához.
A Mianmar középső részét sújtó 7,7-es erősségű földrengés nem csak emberéleteket követelt és épületeket rombolt le, hanem az ország telekommunikációs infrastruktúráját is súlyosan megrongálta, digitális sötétségbe taszítva milliókat. A rengés epicentruma Mandalay közelében volt, és a pusztítás mértéke óriási. A földmozgás következtében számos távkö
A pénzügyi függetlenség Bitcoin segítségével – lehetséges? Egy új elemzés felkavarta az állóvizet a kriptósok körében, amely megmutatja, hány Bitcoinra is lenne most szükséged ahhoz, hogy azonnal nyugdíjba vonulhass. Vajon elég 1 Bitcoin? Vagy sokkal többre van szükség? Emelkedik még a Bitcoin? A válasz röviden: szinte biztosan igen – és a jelenleg
Dolgozó nem ad le tb-kiskönyvet az új foglalkoztatónál, erről a foglalkoztató (társadalombiztosítási kifizetőhely) nyilatkoztatja a munkavállalót. Ha táppénz megállapítására kerül sor, akkor a kifizetőhelynek kérnie kell a kormányhivataltól a biztosítási jogviszonyokra vonatkozó adatokat, vagy megállapíthatja automatikusan 50 százalékkal a táppénzt
A héten Majka nagyot ment egy beszólással. Egy szakmai díjátadó színpadán váratlanul odaszúrt korábbi munkaadójának. Az esemény önmagában is nagyot szólt volna, de az RTL kommunikációjának köszönhetően a „beszólás” három hullámban is elárasztotta a közösségi médiát.
A McDonald's Európa legnagyobb étteremhálózata, Magyarországon is népszerű lánc. Ha te is szívesen eszel a Mekiben, vagy egyenesen rajongó vagy, a mai kvízünk neked szól. Teszteld tudásodat a híres gyorsétterem történetével, ikonikus ételeivel kapcsolatban, derítsd ki, mennyire vagy a McDonald's szakértője!
Elindult az "európai rezsikörút", van előttünk 2800 kilométer, nyakunkba vesszük Európát - közölte a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos vasárnap a Facebook-oldalán.
Egy walesi börtönfarm bebizonyította, hogy az empátia és a gondoskodás megtanulása kulcs lehet a bűnismétlés megelőzésében. Vajon a magyar börtönrendszer is profitálhatna hasonló kezdeményezésekből?
El Salvador elnöke, Nayib Bukele hivatalosan is találkozik Donald Trump amerikai elnökkel 2025 áprilisában a Fehér Házban – erősítették meg hivatalos források. A megbeszélés központi témái a biztonsági együttműködés és a migrációs intézkedések lesznek, különös tekintettel arra, hogy El Salvador nemrég beleegyezett több száz, az Egyesült Államokból
A Byd gyár épülésének híre meghozta a fellendülést a szegedi ingatlanpiacon, ahol a Duna House adatai szerint 2023-hoz képest 33%-kal több adásvétel zárult tavaly. A négyzetméterárak egy év leforgása alatt átlagosan 14%-kal emelkedtek, és így meghaladták a 660 ezer forintot.
Miközben számos európai és amerikai vállalat csillagászati összegeket költ a generatív mesterséges intelligenciára, a befektetők egyre türelmetlenebbül várják a megtérülést.
Több, látszólag szennyező tevékenységekkel kísérletező cég dolgozik azon, hogy hogyan lehetne visszájára fordítani a klímaváltozást. Bár a kibocsátás csökkentése még a leghatékonyabb módja lehetne az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentésének, még ha a legnagyobb szennyezők komolyan is vennék a célszámokat, akkor is be kéne vetni olyan technológiák
A Jófogás mezőgazdasági kategóriáiban, ideértve a traktorok, kisgépek, egzotikus növények és haszonállatok termékköreit, évente hozzávetőleg százezer áru talál új gazdára. Az Mtz és Zetor traktorok továbbra is a legkeresettebbek, de egyre több magyar dönt a helyi klímához jól alkalmazkodó pekándiófa és az újra divatba jött mangalica vásárlása melle
Utóvizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Wizz Air-rel szemben. A légitársaság egy 2019-ben lezárt versenyfelügyeleti eljárás következményeként mintegy negyedmilliárd forint összértékű kompenzációs csomagot, illetve több konkrét intézkedést vállalt, amelyek végrehajtását a GVH Versenytanácsa kötelezően előírta a cégnek. A kötelezet
Az élelmiszer-feldolgozó ágazat az egyik legjobban fejlődő iparág. Ezen belül is az elmúlt évtizedekben kiemelkedő az állati eredetű termékek feldolgozására vonatkozó technológiai és termékfejlesztés dinamikája.
A Bloomberg nem csupán a pénzügyi hírek, elemzések és exkluzív interjúk terén bővíti portfólióját, hanem a játékiparba is belekóstol. Az újonnan indított Pointed nevű heti hírvetélkedő segít a felhasználóknak tesztelni tudásukat, miközben egy újfajta interaktív élményt is kapnak.
2025 január elején 9 721 685 fő volt Magyarország állandó lakossága, ami 43 ezer fős csökkenést jelent az előző év elejéhez képest. Az egyes települések népességszám változása között jelentős különbségek figyelhetők meg. – áll az ingatlan.com friss elemzésében, amely ismerteti, hogy a lakosságszám alakulásával párhuzamosan hogyan alakultak az lakás
Kecsketartásban és kecsketejes szappanok készítésben látják a jövőt Szentistvánbaksán. A 280 fős Hernád menti településen a Gidatitok szappanház a legnagyobb foglalkoztató.
A címvédő Ferencváros a mérkőzés nagy részében emberhátrányban játszva döntetlent ért el a Diósgyőr otthonában a labdarúgó Otp Bank Liga 25. fordulójának zárómérkőzésén, így négy pontra nőtt a hátránya az éllovas Puskás Akadémiával szemben. A másik vasárnapi mérkőzésen az Újpest kétgólos előnyt eltékozolva játszott döntetlent a vendég Fehérvárral
A Westend számára kiemelten fontos az egészség és a jóllét, ezért olyan programokat indított, amelyek a látogatók és a munkavállalók testi-lelki feltöltődését szolgálják. A cél, hogy támogassa a fizikai aktivitást, a mentális egészséget, és segítsen megtalálni az egyensúlyt a munka és a magánélet között.Az egészségmegőrzés mindig is fontos része vo
Az Egyesült Államok szövetségi kormánya szeptember 30-tól teljesen megszünteti a papíralapú csekkek kiállítását, egy későbbi időpontban pedig a befogadásukat is. A csekk alapú fizetések helyett az elektronikus fizetésekre állnak át. A rendelet célja a hatékonyság növelése, a költségek csökkentése és a csalások visszaszorítása. Búcsú a csekkektől, á
A gödi és iváncsai akkumulátorgyárak veszélyes hulladékai is egy szegedi telepre kerülnek. Az érintett cégek és hatóságok is azt mondják, hogy a szállítás és a tárolás minden előírásnak megfelel. Civilek mégis aggódnak.
A tűzoltók tisztelgő vízsugárkapuja alatt gördült be a debreceni repülőtér utasvárója elé a Universal Air légitársaság Máltáról érkező első menetrendszerű járata vasárnap délután.