A Fintech Világa legújabb adásában Érczfalvi András műsorvezető és Suppan Márton, a Peak alapítója látta vendégül Mag Mihályt, az MBH Bank termékfejlesztési vezetőjét. A beszélgetés középpontjában az MBH Bank új, mesterséges intelligencián alapuló munkáshitel-asszisztense állt, amely már több száz ügyfél tájékozódását segítette hatékonyan és gyorsa
A kedvezőtlen nemzetközi részvénypiaci hangulatban is jelentősen alulteljesítő volt ma a magyar tőzsde, ami Nagy Márton bejelenésének volt köszönhető: a nemzetgazdasági miniszter közölte, hogy árszabályozás jöhet a bankoknál és telekomcégeknél, ennek hatására megütötték a befektetők az OTP-t és a Magyar Telekomot is.
A kriptovaluták nemcsak új gazdasági lehetőségeket teremtenek, hanem új bűnözési formákat is – az Egyesült Királyságban egyre több esetben számolnak be úgynevezett „kriptózsebtolvajlásról”, azaz cryptomugging jelenségről. Ez azt jelenti, hogy a támadók az utcán, nyílt helyen – gyakran erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával – szerzik meg az áldozat
Több hír jelent meg az utóbbi időben a tervezett James Bond-filmsorozatról. Most Helen Mirren színésznő is megszólalt a témában – nem tett lakatot a szájára.
Egy német kormányszóvivő pénteken kijelentette, hogy „semmi nincs kizárva” a büntetőintézkedések tekintetében az Egyesült Államok által kilátásba helyezett vámokkal kapcsolatban. Éleződik az USA és az EU közötti vámháború. Arra a kérdésre, hogy az ellenintézkedések érinthetnék-e az amerikai techcégeket, a szóvivő így válaszolt: „Jelenleg semmi nin
A friss béradatokról és Donald Trump kaotikus dolgairól, valamint azok gazdasági, valamint autópiaci hatásairól is beszélt munkatársunk, Csernátony Csaba a Trend FM reggeli műsorában.
Ismét a TV2-n futó sorozat bizonyult a hét legnézettebb műsorának. Az RTL-re A mi kis falunk és a Híradó miatt kapcsoltak a legtöbben. Az 5 Arany Gyűrű és a Password nem hoztak túl jó nézettséget. Március utolsó hetét a TV2 nyerte minden fontos célcsoportnál. A 18-59 éveseknél, főműsoridőben 1,5 százalékpontot tett ki az előnyük az
Az Európai Unió Bírósága (EUB) pénzügyi szankciókat szab ki Olaszországra amiatt, hogy négy agglomeráció esetében nem teljesítette a szennyvízgyűjtési és -kezelési kötelezettségeit, olvasható az EUB C-515/23. számú ügyben hozott ítéletében.
A Raiffeisen Bank Zrt. 115,9 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredménnyel zárta a tavalyi évet, amely 12,3 százalékkal haladja meg a 2023. évit - jelentette a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
Április elseje nemcsak egy szórakoztató nap, hanem egy hosszú múltra visszatekintő hagyomány is, amely világszerte elterjedt. A bolondok napja évszázadok óta arra szolgál, hogy tréfákkal és csínyekkel szórakoztassuk egymást. Az áprilisi tréfák világszerte elterjedtek, különböző országokban egyedi módon ünneplik, de a cél mindenhol ugyanaz: egy jóíz
A Repsol spanyol energetikai vállalat aktív párbeszédet folytat az amerikai hatóságokkal, miután Washington bejelentette, hogy visszavonja a cég venezuelai olajexportra vonatkozó engedélyét - írja a Reuters. A vállalat vezérigazgatója szerint keresik azokat a mechanizmusokat, amelyek lehetővé tennék venezuelai tevékenységük folytatását.
A párizsi büntetőbíróság két év letöltendő és két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hétfőn Marine Le Pen francia ellenzéki politikust és öt évre eltiltotta a politikai választásokon való indulástól, amiért az általa fémjelezett Nemzeti Tömörülés (RN) a vád szerint 2,9 millió euró európai parlamenti juttatást törvénytelenül nemzeti pártcélok
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2729,17 pontos, 2,99 százalékos csökkenéssel, 88 686,46 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 41,8 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest.
Az elmúlt évek egyik legforróbb árupiaci terméke, a narancslé idén jelentős árkorrekciót mutat. 2023 eleje és 2024 vége között az árak többszörösükre nőttek, de most rövid idő leforgása alatt több mint 50 százalékot zuhant a jegyzés. A látványos zuhanás mögött a gyenge kereslet és a legnagyobb termelő, Brazília várható termelésnövekedése áll, miköz
A lakásbiztosítási kampányban váltani akarók már csak ma éjfélig mondhatják fel régi szerződésüket. Március 23-ig több mint 160 ezren váltottak vagy újították meg meglévő biztosításukat, a határidőig pedig további ügyfelek dönthetnek a módosítás mellett, olvasható a Magyar nemzeti Bank (MNB) honlapján.
Az idei a gazdasági áttörés éve, 2025 második felében már 3 százalék feletti növekedés, a következő években pedig a GDP dinamikus bővülése várható - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Egy friss, országos kutatás alapján napjainkban leginkább az infláció, a romló egészségügy és a hazai gazdasági, politikai helyzet miatt aggódnak a honfitársaink, míg a megfelelő biztonságérzethez főleg egészségre, biztos munkahelyre, valamint erős családi, párkapcsolati kötelékekre van szükségük.
Az idei március szokatlanul enyhe és száraz időjárása lehetővé tette, hogy a gazdák Európa nagy részén " jó tempóban" megkezdjék a tavaszi gabonafélék vetését.
A forint árfolyama vegyesen alakult hétfőn a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hónapot pedig nyereséggel fejezte be.
Az amerikai árutőzsde (Comex) raktáraiban tárolt arany mennyisége új rekordot dönthet a következő napokban, mivel az Egyesült Államok várható importvámjai miatt a kereskedők igyekeznek készleteiket amerikai területre szállítani - írja a Reuters.
Április elsején fontos mérföldkőhöz érünk Lázár János építési és közlekedési miniszter tíz, év eleji vállalásának teljesítésében, indul az új MÁV+ app és az IC-vonatok menetközbeni takarítása – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM).
Egy újabb projektrevíziót követően októberre tolták az Európai Unió be- és kilépési rendszerének (EES) indulását. A rendszer fejlesztése évek óta húzódik, azt indulást már számtalanszor halasztották el.
A felhasználói igényekre reagálva változtat árazásán a wigo carsharing: az 1 óránál rövidebb utak esetén kizárólag a megtett kilométerek alapján kell mostantól fizetni. A hosszabb, napos és órás bérlések is több rugalmasságot biztosítanak, hiszen az időalapú díjakat jelentősen csökkentik, és mostantól csak a ténylegesen megtett kilométerek kerülnek
Közel akkora áremelkedést hozott az első két hónap rekordkereslete a fővárosi ingatlanpiacon, mint amit előtte egy teljes év alatt regisztráltak a Duna House szakértői. A használt ingatlanok négyzetméterenkénti átlaga Budapesten 6 százalékos drágulást követően megközelítette az 1 millió forintot, de Rákosmentén, Pestszentlőrincen, Pestszentimrén és
Nyolc év után visszatér a képernyőre a TV2 nagysikerű gameshow-ja, méghozzá duplázza a nyereményt és a műsorvezetőket is! Április 17-től jön A 100 milliós játszma Stohl Andrással és Till Attilával. Az év folyamán további nagysikerű formátumok is visszatérnek a piacvezető médiacsoport csatornáira, mint például a Kincsvadászok VIP kiadása, a Legyen Ö
Idén is meghirdeti Diplomataképző Programját a Magyar Diplomáciai Akadémia (MDA). Az ősszel induló képzés egyedülálló lehetőséget kínál a diplomáciai pályán való elhelyezkedéshez. A programra április 5-től lehet jelentkezni. A képzés részleteiről Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese, valamint Pacsay-Tomassich Ors
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfőn a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon, noha a hónapot nyereséggel fejezte be.
Furcsa és kissé csípős félmondatok borzolták a kedélyeket a TV2-n futó A Nagy Duett legutóbbi adásában. A helyzet azonban nemcsak szórakoztatóipari csemege, hanem rávilágít arra is, milyen feszültségek húzódhatnak a színfalak mögött a televíziós világban. De aztán lehet, hogy az egész egy trollkodás két sztár, LIptai Claudia és Majka között.
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfőn a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon, noha a hónapot nyereséggel fejezte be.
A személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról legkésőbb 2025. május 20-áig lehet rendelkezni. Ha valaki nem nyilatkozik, vagy lekési ezt a határidőt, úgy kevesebb kedvezményezettnek adja meg az esélyt – akár – egy "nagy lépés" megtételére. Ez a kis lépés – a nyilatkozat kitöltése – nagy lépés lehet egy felajánlásra jogosult szervezetnek! – írja honlapjá
Rákossy Balázs 2025. április 14-i nappal közös megegyezéssel távozik a Diákhitel Központ vezérigazgatói pozíciójából. Utódja Bugár Csaba, a szervezet igazgatóságának eddigi elnöke lesz, olvasható a vonatkozó közleményben.
Belgiumban hétfőn szinte megbénult az élet az idei harmadik általános sztrájk miatt; a munkabeszüntetésben számos ágazat dolgozói vesznek részt, ami komoly fennakadásokat okoz a közlekedésben, a termelésben és a közszolgáltatásokban.
Az ipari termelői árak 2025. februárban az egy évvel korábbihoz képest átlagosan 8,2%-kal emelkedtek, míg az előző haviaktól 0,4%-kal elmaradtak - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mai közleményében.
Elon Musk egyértelműen cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a Dogecoin kriptovaluta valamilyen formában szerepet kapna az Egyesült Államok kormányzati működésében. A Green Bay-ben, Wisconsin államban megrendezett America Pack Town Hall eseményen Musk kijelentette: „Nincsenek tervek arra, hogy a kormány a Dogecoint vagy bármilyen más kriptovalutát