2025. június 11. szerda

jún. 11
13:36
Bujdosó-Nagy Bianka a Toman Lifestyle új marketingvezetője (Kreatív Online)
2025 májusától Bujdosó-Nagy Bianka tölti be a Toman Lifestyle marketingvezetői pozícióját.
jún. 11
13:36
Nem várt, akár százezres kiadás jön a magyar szülőknek 2025 nyarán: jobb, ha erre felkészülnek (Pénzcentrum)
A nyári táborok iránti kereslet idén is óriási: több mint ezer turnus már teljesen betelt, és a fennmaradó lehetőségek is rohamosan fogynak. A választék soha nem volt ennyire színes - a hagyományos sport- és nyelvi táborok mellett egyre népszerűbbek a mesterséges intelligenciával, TikTokkal vagy akár tőzsdei ismeretekkel foglalkozó turnusok. De vaj
jún. 11
13:36
Kakasszóra szállták meg a navosok a baromfifeldolgozót (Haszon.hu)
A NAV Bács-Kiskun Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága folyamatosan nyomon követte egy adókijátszásban érintett baromfifeldolgozó vállalkozás működését, majd helyszíni akcióban szállták meg az ellenőrök a cég telephelyét. Kiderült, az egyik alvállalkozónál huszonöten is bejelentés nélkül dolgoztak. A súlyos bírság mellett az érintett cégek további ell
jún. 11
13:48
Most szavazta meg a parlament azt, hogy hogyan lehet visszavenni a közalapítványba kiszervezett állami vagyont (Telex)
Elfogadták azt a törvényt, amivel a Széchenyi Egyetemtől egy másik alapítványhoz kerülhet a Zalazone tesztpályával rendelkező, sok tízmilliárd forint értékű cég.
jún. 11
13:51
Nagy Márton bejelentette: újabb lépéseket tesznek az áremelések ellen (hirado.hu)
A kormány jelenleg is tárgyal az érintett szektor képviselőivel.
jún. 11
13:54
A magyar infláció margójára - elemzés (ProfitLine)
Nagyobbat emelkedett az infláció a piac által vártnál. Év per év alapon 4,4 százalék lett májusban a várt 4,3 százalékkal szemben, és az áprilisi 4,2 százalék után.
jún. 11
13:54
Különleges dolog zajlik a Balatonnál: erről mindenkinek tudnia kell (Agrárszektor)
Ki ne ismerné a levenedulát, amely az egyik legnépszerűbb fűszer- és gyógynövényünk, sok kertben megtalálható. A június elejétől virágzó növény mágnesként vonzza a lepkéket, méheket.
jún. 11
13:57
Tényleg árnyékban nő jobban? Ez az agrovoltaikus kutatás meglepő eredményt hozott! (Agroinform)
A napelemek nemcsak árnyékolnak, de vízmegtartó képességükkel növelhetik is a növények hozamát.
jún. 11
14:00
Zöldenergia a jövőre tartalékolva: új energiatárolók segítik Magyarországot az energiafüggetlenség felé (Alternatív Energia)
Amikor nem süt a nap, ők jönnek képbe: átadták Magyarország új szuper-akkumulátorait.
jún. 11
14:00
Jön a Cyberpunk 2077 A Nintendo Switch 2-re (Mínuszos)
A CD Projekt bejelentette a Cyberpunk 2077 Nintendo Switch 2-es megjelenését. A játék mostantól elérhető
jún. 11
14:00
Szigorúbb európai kibocsátási szabályok jönnek az autópiacon (Gyártástrend)
Az Európai Unió egyre szigorúbb jármű-kibocsátási normákat ír elő, miközben a piaci szereplők nyomására rugalmasabb átmenetet biztosítana az érintetteknek. Az úgynevezett Cafe-szabályok (Corporate Average Fuel Economy) célja, hogy csökkentsék az új autók és kisteherautók átlagos Co₂-kibocsátását, ugyanakkor az átállást ösztönző, de nem ellehetetlen
jún. 11
14:00
Magyar céggel kötött partnerséget a Bitget, a G6 Networks partnereként közelebb hozzák a blokkláncot (KriptoMagazin)
Budapest, Magyarország, 2025. június 10. – A Bitget, a vezető kriptovaluta-tőzsde és Web3-vállalat, partnerségre lépett a G6 Networks-szel, egy blokklánc-infrastruktúra-vállalattal, amely hidat épít a decentralizált technológia és a mindennapi alkalmazások között. A partnerség jelentős előrelépést jelent a blokklánc fejlődésében, amely a niche inno
jún. 11
14:00
Top 3 árfolyam-előrejelzés: BTC, ETH, XRP (icobench)
A Bitcoin árfolyama szerdán 109 600 dollár körül mozog, mindössze 2,2 százalékkal elmaradva minden idők legmagasabb értékétől. Az Ethereum
jún. 11
14:03
Megszűnik a bértitok - Készülnek már a vállalatok a női és a férfi fizetések közötti különbség jelentésére? (Portfolio)
Fenntarthatósági jelentés, adatgyűjtés a saját munkaerőről, az EU fizetési átlátszóság direktívája (Pay Transparency Directive), amely meg kívánja erősíteni a férfiak és nők egyenlő munkáért járó egyenlő díjazásának elvét, generációs kihívások, AI és a munkanélküliség - csak néhány aktuális téma, amire most a vállalatok HR-vezetői és a HR-területek
jún. 11
14:06
Földárverés lesz a nyáron Magyarországon: több mint 13 ezer hektárt vehetnek meg az államtól a gazdák (Magro)
Újabb 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdákhoz állami árveréseken: több mint 13 ezer hektárt kínálnak megvételre
jún. 11
14:09
Megszavazta az adótörvények módosítását a parlament (Portfolio)
Az Országgyűlés 127 igen szavazattal, 46 nem voks ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadta az egyes adókötelezettségekről és egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.
jún. 11
14:09
Arass kampánnyal! – Agrármarketing a gyakorlatban (Agroinform)
Hogyan lehet ma elérni a gazdákat, ha már szinte minden hirdetés fizetős, és az organikus elérés eltűnt?
jún. 11
14:12
Ennyi volt: pár hét és végleg leáll a tömegközlekedés a vidéki nagyvárosban (Pénzcentrum)
Mezőberény polgármestere osztotta meg közösségi oldalán a hírt, miszerint pár hét és végleg leáll a helyi tömegközlekedés. Azt még vizsgálják, hogy a temetői helyi járatot valahogy.
jún. 11
14:18
KÁN Egyetemi Napok 2025 – Agrárinnováció, hagyomány és közösség három napon át (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) 2025. szeptember 26–28. között ismét megrendezi a KÁN Egyetemi Napokat, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége szakmai partnerségével és a Magyar Mezőgazdaság Kft. együttműködésével.
jún. 11
14:21
Hivatalos: "Magyarországon alkotmányos jognak tekintjük a készpénzhasználatot" (Portfolio)
Megszavazták a készpénzhasználattal összefüggő törvények módosítását A parlament 143 igen, hét nem szavazat és 31 tartózkodás mellett szavazta meg az egyes törvényeknek a készpénzhasználattal összefüggő módosításáról szóló javaslatot.
jún. 11
14:24
Július elsejétől adómentes lesz a csed és a gyed (Adózóna)
Július elsejétől a csecsemőgondozási díj (csed) és a gyermekgondozási díj (gyed) is mentes lesz a személyi jövedelemadó (szja) alól, emellett a családi adókedvezmény két lépcsőben történő megemelése is elindul a csed extra bevezetése mellett – ismertette a Kulturális és Innovációs Minisztérium generációk közötti együttműködés segítéséért felelős mi
jún. 11
14:24
Ethereum árfolyam-előrejelzés 2025-re: ERC20 mém token, a Kangamoon új játékot indít, miközben a napi kereskedési volumen megugrik (ProfitLine)
Ethereum árfolyamkilátások – fókuszban a 2025-ös év: Az Ethereum továbbra is növekvő figyelemnek örvend, miközben egyre élénkebbé válik a vita az SEC által jóváhagyott ETF-ek körül. A Grayscale Ethereum Trust (Ethe) előrejelzései szerint 2025-ben az árfolyam 14 és 21 dollár közötti sávban mozoghat részvényenként.
jún. 11
14:27
Egymillió magyar ember megtakarítása a tét: ez jön a kamateső után a szakértők szerint (Portfolio)
Drága mulatság volt a prémium állampapírok kamatainak kifizetése, de jó helyre került a pénz – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság szervezésében megrendezett beszélgetés során. A 2025-ös állampapír-kamateső hatásait Hoffmann Mihály, az ÁKK elnök-vezérigazgatója, Banai Ádám, az MNB ügyvezető igazgatója és főközgazdásza, valamint Mikesy Álmos,
jún. 11
14:33
A rossz inflációs adatok miatt csökkent a magyarok életszínvonala, vásárlóereje az európaiakhoz képest (Piac és Profit)
Nagyobbat emelkedett az infláció a piac által vártnál. Év per év alapon 4,4 százalék lett májusban a várt 4,3 százalékkal szemben, és az áprilisi 4,2 százalék után.
jún. 11
14:33
Traktor döntött le egy vezetéket – áram nélkül maradtak a lakók (Agroinform)
Egy mezőgazdasági jármű balesete okozta az elektromos vezeték leszakadását, ami komoly áramkimaradást idézett elő.
jún. 11
14:36
A kukorica életútja a tápanyagigény függvényében (Agrofórum)
A kukorica a korai vegetatív fázisban, 4-6 leveles korig a hajtásba és a levelekbe építi be a felvett nitrogént. Ezt a mennyiséget a talaj szerves és szervetlen nitrogén forrásaiból, valamint a vetés előtt vagy vetéssel egy menetben kijuttatott hatóanyagokból fedezi.
jún. 11
14:36
Visszatérítést kapnak a K&H; ügyfelei a külföldi vásárlásoknál (Digital Hungary)
Újra bevezeti az úgynevezett visszapénz (cashback) ajánlatot a K&H, ami lehetővé teszi, hogy külföldi bankkártyás vásárlások után pénzvisszatérítést kapjanak az érintettek. A külföldre látogató K&H-sok jelentős megtakarítást érhetnek el: tavaly több mint 80 millió forintot kaptak vissza. A visszapénz-funkció, a tudatos devizaváltás és a korszerű di
jún. 11
14:36
A kínaiak a chiptervezésben is utolérik az amerikaiakat (Gyártástrend)
Mesterséges intelligenciával gyártatnak csúcstechnológiás processzorokat, így hosszú távon függetlenednek az amerikai cégektől.
jún. 11
14:42
Stabil költségvetés, soha nem látott mértékű adócsökkentések (Demokrata)
Magyarország forrásait a kormány nem Ukrajnára, hanem a magyar családokra fordítja.
jún. 11
14:42
Közpénz-tízmilliárdokra csaptak le Mészárosék: Épül-szépül a gödi akkugyár környéke (Forbes)
A Duna-partról két 9,6 kilométer hosszú vezeték szállítja az ipari- és az ivóvizet a gödi gyárhoz. Mi történt? A Samsung SDI gödi akkumulátorgyárat kiszolgáló víziközművek építését Magyarország leggazdagabb emberének cége, a Mészáros és Mészáros Zrt. végzi 34,5 milliárd forint közpénzből, írta meg az Átlátszó. Részletek. A beruházás keretében össze
jún. 11
14:48
Újabb csúcsra készül a Bitcoin (Kripto Akadémia)
Hamarosan 120 000 dolláros bitcoin árfolyamot láthatunk? A Bitcoin technikai képe továbbra is határozottan bikás, különösen a legfontosabb momentumindikátorok alapján. A heti grafikonon az RSI (relatív erősség index) és a MACD (mozgóátlag konvergencia-divergencia) egyaránt a felfelé tartó trend folytatását támasztják alá. Az ADX (átlagos irányerőss
jún. 11
14:48
Jog vagy technológia? Az AI Act-megfelelés igazi kulcsa az egyensúly (ICT Global)
Az AI Act számtalan követelményt fogalmaz meg, a megfeleltetési folyamat pedig akkor lehet igazán hatékony, ha a jogi és technológiai szempontok egyensúlyban vannak. Miért nem elegendő csupán a jogi előírásoknak való megfelelés, mért káros a technológiai szempontokat figyelmen kívül hagyni és hogyan veszélyezteti a megfeleltetési folyamat sikerét,
jún. 11
14:54
Feketelistára kerültek ezek a húsok: az egész Eu-t érinti a korlátozás (Agrárszektor)
Brazília, a világ legnagyobb csirkeexportőre, jelentős kereskedelmi korlátozásokkal néz szembe, miután az ország déli részén, Rio Grande do Sul államban található Montenegro városában megerősítették az első madárinfluenza-esetet egy kereskedelmi farmon - írta a Reuters. A brazil Mezőgazdasági Minisztérium frissítette azon országok listáját, amelyek
jún. 11
14:57
Ki szedi le a málnát? Nemcsak Magyarországot, Szerbiát is munkaerőhiány sújtja (Agroinform)
Már nepáli és pakisztáni idénymunkásokkal próbálják megoldani sok helyen a málnaszüretet.
jún. 11
14:57
Aggódnak, hogy elszállnak a horvát árak (Portfolio)
A horvát turisztikai vezetők óvatosságra intenek az árazási stratégiákkal kapcsolatban a közelgő nyári szezon előtt, hangsúlyozva, hogy a megfelelő ár-érték arány kulcsfontosságú a mediterrán versenytársakkal szemben - tudósított a Croatia Week.
jún. 11
14:59
Többszörösére növeli az EU bankja a védelmi ipar hitelezését (Portfolio)
Az EU hitelnyújtó bankja, az Európai Beruházási Bank 3 milliárd euróra háromszorozta meg az unió védelmi iparának finanszírozását segítő programját, és megállapodást írt alá a német Deutsche Bankkal, hogy a pénzt jutassa el a védelmi iparban működő kkv-khoz – írja a Reuters.
jún. 11
15:00
Új videósorozat indul az eseményszervezés láthatatlan hőseiről (Kreatív Online)
A 2020 óta működő Event Insider videósorozaton belül indul a Backtage Edition, amely a rendezvényszervezési szakma kevésbé látható, de annál meghatározóbb szereplőit mutatja be. A sorozatot a HD Group és a Microcosmos ügynökségvezetője, Schrancz Andrea és kollégái indították.
jún. 11
15:00
Indul a Tesla robottaxi szolgáltatás: így vehető igénybe (Pénzcentrum)
A Tesla ideiglenes jelleggel június 22-én megteremti az önvezető robottaxis fuvarozás lehetőségét a nagyközönség számára - közölte Elon Musk vezérigazgató helyi idő szerint kedden.
jún. 11
15:00
Így formálja át a reklámipart a mesterséges intelligencia (MMonline)
A jövőbe nyújtott betekintést az Ügynökségek Éjszakáján, június 6-án a VML, a WPP ügynöksége, megmutatva a mesterséges intelligencia (MI) által vezérelt marketing és a megjósolható trendek világát. A VML élen jár a hazai piacon a WPP Open integrálásában, amely egy átfogó, MI-alapú marketing operációs rendszer. A platform a stratégiaalkotástól a kon
jún. 11
15:00
Újabb időjárás-előrejelzés a nyárra (Mezőhír)
Folytatódik az átlagtól melegebb és szárazabb időjárás, pedig már most nagyfokú az aszály.
jún. 11
15:01
Nem csökkent az amerikai infláció, de ez most jó hír (Portfolio)
Májusban az USA-ban az árak éves alapon 2,4%-kal, míg a maginfláció 2,8%-kal emelkedett, ami a baljós előjeleket figyelembe véve egyáltalán nem rossz hír. Ezek az adatok viszont nem feltétlenül visznek bennünket közelebb a kamatcsökkentéshez. Ebben a tekintetben sokkal fontosabb a kínai-amerikai kereskedelmi megállapodás hatásai.
jún. 11
15:09
Műszaki hiba miatt hosszabb a menetidő a győri vasútvonalon (Portfolio)
Hosszabb menetidőre kell számítani szerda délután a győri vasúti fővonalon, mert meghibásodott a biztosítóberendezés Tatabánya és Környe, valamint Szárliget és Tatabánya között - közölte a Mávinform a Facebook-oldalán.
jún. 11
15:12
Két új Combilift megoldás forradalmasítja a rakodást (Transpack)
Ligna 2025: Zöld logisztikai innovációk a fa- és csomagolóipar szolgálatában, a Combilift két újítása pedig új irányt mutat a logisztikában – a rakodás hatékonyságát a környezet is megérzi.
jún. 11
15:12
Elfoglalni Brüsszelt: Bürokratikus úton próbálja visszaszerezni a magyar kormány az elbukott eurómilliókat (Forbes)
A kormány megtámadja az Európai Uniós döntést, ami naponta egymillió eurós bírságot szabott ki a migrációs politika miatt. Mi történt? A magyar kormány pert indít az Európai Unió Bírósága ellen, amiért Brüsszel naponta egymillió eurós bírsággal sújtotta az országot a migrációs szabályozása miatt, írta meg szerdán az Index. A fideszközeli lap Bakond
jún. 11
15:15
Nem bír elszakadni a 7 százaléktól a jelzáloghitelek kamata Amerikában (Portfolio)
Az Egyesült Államokban némileg emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata a június 6-án záródott héten - közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
jún. 11
15:21
Döntött a jegybank, marad az alapkamat eddigi szintje (hirado.hu)
Egyhangúlag szavazott róla a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa.
jún. 11
15:24
Újabb üzemszünetek várhatók a NAV tájékoztatása szerint (Adózóna)
Újabb karbantartásra hívja fel a figyelmet honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
jún. 11
15:24
Önkéntes árkorlátozást vállal a Richter (ProfitLine)
A Richter 2025 június 16-tól kezdődően önkéntes árkorlátozást vállal a vény nélkül kapható, a táplálék magnézium- és kálium-tartalmának kiegészítésére, továbbá krónikus szívbetegségek és szívritmuszavarok kiegészítő kezelésére szolgáló Panangin® készítményére.
jún. 11
15:24
Babona vagy valóság? Nézzünk a számok mögé, tényleg szerencsétlenebbek vagyunk péntek 13-án? (Pénzcentrum)
Sokan babonás félelemmel tekintenek péntek 13-ára. Az Allianz Hungária tízéves kárstatisztikái szerint a káresetek száma ilyenkor valóban emelkedik: a péntekek amúgy is kárintenzív napnak számítanak, de ha a hónap 13. napjára esnek, a bejelentett károk száma átlagosan 17 százalékkal is meghaladja a többi nap átlagát. És bár a biztosító szakértői sz
jún. 11
15:27
Precíziós gazdálkodás: Sertésazonosítás és vakcinázás egyszerre (Agroinform)
Az állattenyésztés digitalizációjának újabb mérföldkövéhez érkezett az európai sertéstartás.

Keresés