A Magyar Tudományos Akadémia 1827-es alapítása óta kiemelt feladata a magyar nyelv ápolása és tudományos művelése. Az Akadémia tagjai megalkották a modern magyar nyelv normáit, készítették a helyesírási szabályzatokat és jelentős szótári műveket. 2022-ben új nemzeti kutatási programokat indítottak a nyelv további fejlesztése érdekében.
Az eddigi semlegesről romlóra módosította a globális szuverén adóskockázatra érvényben tartott kilátását Londonban bemutatott éves helyzetértékelésében a Fitch Ratings.
Több mint száz német szociáldemokrata politikus közös memorandumban békepolitikát és Oroszországgal való tárgyalást sürget, szembehelyezkedve a német kormány hivatalos álláspontjával, amely Ukrajna támogatását és a hadsereg megerősítését szorgalmazza.
Miközben csak Magyarországon, az értékesítést tekintve, évente 39 millió euró (közel 16 milliárd forint) és több mint 270 munkahely esik áldozatul a hamisított élelmiszereknek és italoknak, addig az Eu-ban évente 2289 milliárd euró értékű értékesítési veszteséget és közel 5700 munkahely megszűnését okozzák. Döbbenetes, de a hatóságok egyetlen Eu-sz
Rekordnak számító, 23 milliárd dollár vámbevételre tett szert az amerikai költségvetés májusban, ami közel négyszerese a tavaly májusi 6 milliárd dollárnak - áll a pénzügyminisztérium jelentésében.
Az idei szezon az elmúlt 2-3 évtized legrosszabb akácméztermését hozta. Az okok összetettek: a tömeges téli méhcsalád-veszteség, az akácvirágzást megelőző súlyos fagyok, illetve a virágzás során tapasztalt kedvezőtlen időjárás egyaránt hozzájárult a kiábrándító eredményekhez – nyilatkozta az Agroinform.hu-nak Bross Péter, az Országos Magyar Méhésze
Az Európai Unió először készül szankciókat kivetni kínai bankokra, amelyek a gyanú szerint segítették Oroszországot a nyugati kereskedelmi tilalmak megkerülésében. A lépés érzékeny diplomáciai helyzetben érkezik, miközben Brüsszel a kínai államfővel tervez csúcstalálkozót – írja a Financial Times.
A Credit Suisse korábbi vezetőjét azzal vádolják, hogy hamis képet festett egy 440 millió dolláros veszteséget eredményező befektetésről – írja a Financial Times.
A Generali Csoport idén már ötödik alkalommal hirdette meg a kis- és középvállalkozások fenntarthatósági törekvéseit segítő EnterPRIZE nemzetközi programot. A hazai KKV szektor fenntartható kezdeményezéseit támogató pályázat benyújtási határidejét meghosszabbítják, június 30-ig. A KKV-k zöld átállásának támogatása szükségszerű és időszerű. Az európ
Nem csupán szendvicseket osztogatnak, hanem élményeket is adnak a rászorulóknak, akiknek köre az évek során egyre szélesebbé vált, de ezzel párhuzamosan a jól eltalált kreatív ötletek segítők sokaságát is vonzzák a Budapest Bike Maffiához.
Hiába nőtt a napszám és keresnek többet az alkalmi munkások, szinte kizárólag 60 év felettiek vállalnak mezőgazdasági munkát – derül ki a teol.hu Tolna megyei lap riportjából. A napi bér elérheti a 12 ezer forintot, mégsem jelentkeznek fiatalok a gyümölcsösökbe és a szőlőbe.
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszerellátás és nincs élhető nagyváros sem. Ezért a gazdák számára nagy számban állnak rendelkezésre a versenyképességüket és a jövedelembiztonságukat, valamint a mindennapi életüket könnyebbé tévő pályázati lehetőségek – mondta Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért f
Az IT-szektorban is érezni, hogy gyengélkedik a gazdaság: elmaradnak, csúsznak a projeketek, ez ugyanakkor enyhítette a szakemberhiányt - mondja Vinnai Balázs. Az informatikus-munkabérek már nem emelkednek olyam meredeken, mint pár éve, ám az AI-boom miatt egyre nő a digitális szakemberek iránti igény. Az IT-szektorban drasztikus változás elé nézün
A Coca-Cola Hbc Magyarország 2025-ben 6 millió forinttal, az elmúlt négy évben pedig összesen 22 millió forintnyi támogatással járult hozzá a hazai bartenderképzéshez. Az idén is folytatódó Bar Me Tender program célja a vendéglátóipari szakképzett munkaerőhiány enyhítése és a szakma megújításának elősegítése. A vállalat által finanszírozott képzést
Tematikus szemináriumot szervezett a Magosz romániai partnerszervezetekkel Brüsszelben. A szakmai esemény középpontjában a fiatal gazdálkodók szerepvállalása, a generációváltás támogatása, a rövid élelmiszerláncok erősítése és a KAP jövője állt.
Az MTA Biológiai Tudományok Osztálya 2025 júniusában állást foglalt az erdőgazdálkodásról szóló törvény módosítási tervezetével kapcsolatban. A javaslat bővítené a tarvágás alkalmazását őshonos fafajú, természetvédelmi rendeltetésű erdőkben, amit a Biológiai Tudományok Osztálya ökológiailag fenntarthatatlannak tart.
Rekordnak számító, 23 milliárd dollár vámbevételre tett szert az amerikai költségvetés májusban, ami közel négyszerese a tavaly májusi 6 milliárd dollárnak – áll a pénzügyminisztérium jelentésében.
Nagy érdeklődés kísérte az idei, jubileumi K&H Vigyázz, kész, pénz! diákoknak megrendezett pénzügyi vetélkedőt, amely az ide tanévre a júniusi döntővel véget ért. A mostani versenyre, amelyben a K&H együttműködött az MNB-EduLab Nonprofit Kft-vel, a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont működtetőjével, összesen 3438 csapat nevezett, ami 10 százalékka
Nem mindennapi mentőakció zajlott le a Tiszán: több mint 150 kiló halat sikerült megmenteni az elpusztulástól. A látványos beavatkozásról képek is készültek - mutatjuk, hogyan zajlott!
Az Európai Bizottság frissítette azoknak a kiemelt kockázatot jelentő országoknak és területeknek a jegyzékét, amelyek a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem tekintetében "stratégiai hiányosságokat" mutatnak.
Elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, a befektetők Donald Trump kommentárjait emésztgetik az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodással kapcsolatban. Az amerikai tőzsdék esésekkel zárták a szerdai kereskedést, Ázsiában is többnyire lefelé vették az irányt az indexek ma reggel és az európai indexek is mínuszban kezdik a napot. Lesz néhány makroada
Csökkenéssel indul a nap az európai tőzsdéken és a magyar piacon is, a hazai tőzsdén a nyitást követő percek legjobban teljesítő részvénye a 4iG a tegnapi hadiipari bejelentést követően.
Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének tagvállalatai is önkéntes árcsökkentést vállaltak bizonyos gyógyszerekre. Szalóki Katalin, az egyesület igazgatója az InfoRádióban elmondta: jellemzően keresett termékek árait mérséklik a tavaly decemberi szintre, az árbefagyasztás pedig a tervek szerint egy évre szól.
Milyen kötelezettségekkel, teendőkkel jár, ha az eddigiekben a társasági adó hatálya alatt adózó adóalany a jövőben kivaalanyként kíván adózni? Szipszer Tamást, a Taxcorp Hungary Kft. adózási szakértőjét hallhatják.
Tegnap a vártnál lényegesen alacsonyabb amerikai inflációs és maginflációs adatok közzététele után érdemben, 5-10 bázisponttal csökkentek az amerikai kötvényhozamok, a tízéves a 4,4%-os szint közelébe.
Új évaddal, látványosabb és izgalmasabb kihívásokkal és új műsorvezetővel tér vissza az Rtl nagyszabású vetélkedőshow-ja, a Lego® Masters. Miller Dávid gyerekkora óta hatalmas Lego® rajongó. Maga is rendszeresen épít, így ez a showműsor nagyon közel áll hozzá. “Nemcsak az én, hanem már a szüleim gyerekkorát is meghatározták a Lego kockák, és szer
Tegnap a megszokottnál nagyobb mozgás voltak a devizapiacon. A kínai kereskedelmi tárgyalásokról szóló (egyelőre azért elég ködös) hírek, illetve az amerikai inflációs adat új lendületet adott a dollárgyengülésnek, ami ma reggel folytatódva az euróval szemben újra az 1,15-ös szint fölé került. Az ilyen helyzetekben a forint erősödni tudott, tegnap
A cég és a munkavállalók jóléte és jólléte kell, hogy vezessen egy elkötelezett HR vezetőt, Szijjné Kállai Ildikó, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. Személyzetfejlesztési és HR vezetője szerint. Vele folytatjuk A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezetőt bemutató sorozatunkat. A legnagyobb magyarországi kiskereskedelmi láncnál 14 ezer munkavállaló
A győri Széchenyi István Egyetem hallgatói versenycsapata, a SZEnergy Team az elmúlt években egymás után háromszor nyerte meg Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyét, ráadásul minden alkalommal világcsúccsal. Az újabb diadalra készülő fiatalok a napokban mutatták be idei autójukat, amellyel a héten Lengyelországban sorra kerülő megméretteté
Megújult arculattal és vállalati identitással folytatja működését Magyarországon is Európa egyik vezető szállodaportfólió-tulajdonosa és üzemeltetője. A francia tulajdonú Essendinek tíz budapesti szálloda van a portfóliójában, elsősorban az ibis, ibis Styles, Mercure és Novotel márkák alatt. Az Essendi új arculatát nagyszabású, regionális rendezvén
Lenyomhatja-e a nyugdíjunk összegét, ha gyesen, gyeden voltunk, esetleg valamilyen támogatásban - például munkanélküli segély - részesültünk? Erre a kérdésre válaszol új hírlevelében Farkas András nyugdíjszakértő.