A felmondás előtti időszak sok stresszel járhat, különösen akkor, ha nem tudjuk eldönteni, mit is szeretnénk pontosan. Az ügy még nehezebb akkor, ha magát a munkádat szereted, de a körülmények toxikussá váltak. Fontos azonban, hogy mindig a saját mentális egészségedet helyezd előtérbe. Megmutatjuk, mik azok a jelek, amelyek megmutatják, ha ideje fe
Két rádiós médiaszolgáltató is megsértette a klasszifikációs rendelkezéseket, ezért szankciókat alkalmazott velük szemben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. Szintén a tévesen megválasztott korhatári kategória volt az oka annak, hogy az NMHH ismét egy külföldi társhatósághoz fordult. Nem megfelelő korhatár-besorolást alkalmazott ké
Narancssárga hőségriadót rendeltek el Rómában és több olasz városban, miközben az ország az idei nyár első hőhullámával néz szembe - jelentette a Wanted in Rome.
Terrortámadás tervezésének gyanúja miatt őrizetbe vettek három embert az északkelet-lengyelországi Olsztyn városában - közölte csütörtökön az X-en Jacek Dobrzynski, a titkosszolgálatok felügyeletéért felelős miniszter szóvivője.
A diákok bejelentésére, adózására - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra; a legfontosabb, hogy minden 25 év alatti diáknak jár az szja-mentesség - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
Az elmúlt években nagyon kevés új lakás épült itthon, az elemzők azonban most pozitív trendet látnak, ami fokozatos fellendülést vetíthet előre a lakásépítések számában.
Véget érhet az orosz rubel idei nagy menetelése, sőt szánkázás következhet. Az orosz rubel 2025-ben a világ egyik legjobban teljesítő valutája volt, ám az új uniós szankciók keresztbe feküdtek a nagy menetelésnek. Az orosz valuta nagyot gyengült az elfogadásuk után.
A kormányzat ismét az ellenzéket próbálta lejáratni, de még a legalapvetőbb információknak sem néztek utána. A mindent elsöprő szervilitás jegyében a Rogán aktivisták csak agy nélkül támadtak és támadtak, míg befutottak egy sötét zsákutcába.
Gondoltál már arra, hogy mi minden befolyásolja a reggeli készülődésed minőségét? Nos, a fürdőszobai világítás mindenképp közrejátszik ebben. Az általános vélekedéssel ellentétben, itt nem csupán a díszítés, hanem a gyakorlati szerep is nagy fontossággal bír. A megfelelő fényviszonyok között könnyebb akár egy fárasztó nap után ellazulni, akár a nap
A Rossmann Magyarország felsővezetői csapatának bővítésével új lendületet kap a vállalat stratégiai fejlődése: Szimeiszter Éva beszerzési vezetőként, míg Czeglédi Miklós Stratégiai It és adat vezetőként csatlakozott a céghez. Szimeiszter Éva – Két évtizednyi kereskedelmi tapasztalattal Szimeiszter Éva eredetileg élelmiszermérnökként végzett, de m
A győri Széchenyi István Egyetem hallgatói versenycsapata, a Szenergy Team az elmúlt években egymás után háromszor nyerte meg Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyét, ráadásul minden alkalommal világcsúccsal. Az újabb diadalra készülő fiatalok a napokban mutatták be idei autójukat, amellyel a héten Lengyelországban sorra kerülő megméretteté
Sokkal több magyar zöldséget szeretnének látni a termelők a boltokban, ennek az aránya ugyanis még mindig nem tért vissza a 2019-es szintekhez – derült ki a DélKerTész eseményén. A zöldségeknél továbbra is nagyon erős az importnyomás, azaz sok termék az unión kívülről, például Észak-Afrikából érkezik. Holott a szezonban a magyar termelők el tudják
"Ne alkalmazz embereket!" – ezzel a provokatív, szándékosan felháborodást keltő gerillamarketing-kampánnyal robbant be az Artisan AI-startup. Az üzenet szerint az AI-munkatársak sosem kérnek kávét, nem panaszkodnak és nem jönnek másnaposan dolgozni. Bár sokan felháborodtak, a botrány óriási figyelmet és jelentős üzleti sikert hozott a cégnek - írja
2025. május 13-án nyújtotta be a kormány T-11920. számú törvényjavaslatában a tavaszi adócsomagot. A vállalkozások számára legfontosabb változásokat dr. Kiss Helga Mária, az Rsm Hungary Adóüzletágának igazgatója foglalta össze.
Az Activstart Szántóföldi cinkkel (Zn) dúsított változatával végzett komplex bioaktiválás amellett, hogy a növényeink saját belső ellenálló-képességének, egészségi állapotának és vitalitásának a fokozásával növeli a magasabb hozamok esélyét.
Balatonföldváron rendezik meg június 14-15. között az 57. Mihálkovics Kupa – SUNGROW Nagydíjat, amely a Kékszalag után a Balaton legnagyobb többnapos vitorlásversenye.
Tegnap a megszokottnál nagyobb mozgás voltak a devizapiacon. A kínai kereskedelmi tárgyalásokról szóló (egyelőre azért elég ködös) hírek, illetve az amerikai inflációs adat új lendületet adott a dollár gyengülésének, ami ma reggel folytatódva az euróval szemben újra az 1,15-ös szint fölé került. Az ilyen helyzetekben a forint erősödni tudott, tegna
Narancssárga hőségriadót rendeltek el Rómában és több olasz városban, miközben az ország az idei nyár első hőhullámával néz szembe - jelentette a Wanted in Rome.
Az albérletek drágulását fékezi a kiemelkedően magas kínálat, mivel országosan 16,5 ezer kiadó ingatlanhirdetésből, Budapesten pedig több mint 9600 hirdetésből válogathatnak a bérlők. Ezzel együtt a fővároson belül csak két kerület kínál 200 ezer forint alatti átlagos bérleti díjat az ingatlan.com adatai szerint.
A legbefolyásosabb magyarországi médiavezetők toplistáján hosszú éveken át 1. helyen szereplő Vidus Gabriellát, az RTL Magyarország vezérigazgatóját megelőzte a Mészáros Lőrinc-közeli konkurencia elnök-vezérigazgatója.
REUTERS, New York – Két férfi, a 37 éves John Woeltz és a 33 éves William Duplessie ártatlannak vallotta magát szerdán egy manhattani bíróságon, ahol azzal vádolják őket, hogy három héten át fogva tartották egyik ismerősüket a SoHo negyed egyik luxuslakásában, miközben megkínozták, hogy megtudják kriptotárcájának jelszavát. Az ügyészség szerint az
Elon Musk nyilvános bocsánatkérést tett közzé, miután napokig személyes támadásokat intézett Donald Trumphoz. Mindezt azután, hogy Musk kritizálta Trump
Évente akár több tizedszázalékot adhat a Gdp növekedéséhez, ha a kedvezővé váló gazdasági környezet és a bevezetett élénkítő intézkedések hatására felfut az új lakások építése. Magyarországon az utóbbi években lassul a lakásállomány megújulása, melynek megfordítása érdekében a gazdasági kormányzat évi 25 ezer új lakás építését tűzte ki célul, s eli
Az együttműködés során a márkakommunikáció mellett a magyar piacon is a bővülést célzó vállalat tevékenységeihez és új szolgáltatásaihoz kapcsolódó aktivitások a korábbinál nagyobb hangsúlyt kapnak.
Az elmúlt években alapvetően változtak meg az emberek információkeresési szokásai: egyre többen fordulnak mesterséges intelligencián alapuló eszközökhöz, ahol már összetett, a mindennapi beszélt nyelven megfogalmazott kérdéseket tesznek fel: a keresésre tehát egyre inkább párbeszédként tekintünk, ami gyökeresen átalakítja az online jelenlét szabály
A szakmai szervezetek és kutatási hálózatok munkája elengedhetetlenül fontos a versenyképes és fenntartható agrárium megteremtéséhez, ezért az agrártárca további két évre megújítja együttműködését az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézettel (Ömki) - közölte Nagy István agrárminiszter.
Nálunk is egyre több hír jelenik meg arról, hogy az egyes védőoltások bizonyos kockázatokkal járhatnak az egészségre, így a szülők egy része a gyermekét mentesíteni kívánja az oltás beadása alól. Habár ezen hírek megalapozottsága kérdéses, a habozó szülők magatartása odavezetett, hogy több helyen ismételten terjedni kezdtek olyan fertőző betegségek
Baranyi László, a magyar Publicis médiaigazgatója jelenlegi munkahelye előtt a Starcom, a Zenith és a Vivaki médiatervezője volt, de a számos munkahelyváltás közepette fel se kellett állnia ugyanattól az asztaltól. Még azt is lehet tudni róla, hogy kétszer szerepelt a Cannes Young Lions versenyen. Baranyi László fiatal kora ellenére régi motoros
A kormány célja, hogy jövőálló villamosenergia-hálózat épüljön ki Magyarországon - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium energiapolitikáért felelős államtitkára.
A parlament csak tegnap fogadta el, a „helyi önazonosság védelméről” szóló törvényt, amely lehetőséget ad az önkormányzatoknak, hogy korlátozzák a betelepülést és bizonyos esetekben adófizetési kötelezettséget írjanak elő, ma pedig az ingatlanpiac egy másik szegmensét vette elő a kormány.
Ez a teknős nem sietett sehova, de szerencsére pont jött egy rendőrautó - így kapott egy ingyentaxit, a zsaruk pedig kipipálhatták az életmentést. Egy kedves balatoni feelgood-sztori következik...
A tőzsdék nem reagálnak jól az Iránnal kapcsolatos kockázatokra, és a vámháborúban sem látszik igazi előrelépés. Az euró visszaugrott 400 forint fölé, az egyik brókercég szerint azonban többet is érhet. Donald Trump elnök alatt már nem érzik biztonságban a németek az aranytartalékukat. Esnek a repülőjegy-árak.
Párizsban vezet egy háborúellenes galériát Luiza Rozova, akiről sokan azt feltételezik, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és az államfő titkárnőjének közös lánya. A most 22 éves nő feltűnően hasonlít a fiatal Putyinra, aki soha nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta, hogy ő lenne az apja – írja a kyivindependent.com cikkére hivatkozva az Index.
Kemény világ jöhet a kereskedelmi ingatlanoknál. Ha átmegy az új rendelet, megvenni, sőt bérelni is csak külön kormányzati engedéllyel lehetne a közepesnél nagyobb méretűeket.