2025-ben ismét lehet pályázni a Magyar üzleti Felelősség Díjra, a CSR Hungary Díj pályázatára. 18. alkalommal kerül meghirdetésre a Díj. Évről évre lehetőséget kínál a Magyarországon működő cégek, vállalkozások, szervezetek számára, hogy bizalmat és tudatosságot teremtsenek az érdekeltek körében. Felelős és fenntarthatósági elkötelezettségüket a mi
Akár literenként 20 forinttal is emelkedhetnek az üzemagyagárak a héten az iráni háború miatt. A szakértő szerint nem kizárt, hogy akár a 700 forintot is meghaladhatja a benzin és a gázolaj ára, ha nem rendeződik hamar a konfliktus.
A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport mind a 14 országára vonatkozóan. A dm a jelentés közzétételével elköteleződött azon célja mellett, hogy 2045-re elérje a nettó nulla kibocsátást. A hangsúlyt az üvegházhatású gázok csökkentését célzó intézkedésekre helyezik a teljes értéklánc mentén, illetve az olyan innovatí
Májusban tovább nőtt az ipari termelés Kínában, de hat hónapja a legkisebb mértékben, a kiskereskedelmi forgalom viszont 15 hónapja a legnagyobb növekedést érte el a pekingi nemzeti statisztikai hivatal hétfői jelentése alapján.
Kiszámíthatóbbá válnak a fizetési folyamatok a BudapestGO applikációban egy új fejlesztésnek köszönhetően - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Távozik Luca de Meo a Renault éléről. A szakember öt év alatt csodát tett a francia autógyártónál, a hírek szerint a Gucci tulajdonosánál, a válságban lévő Keringnél folytatja. Mi történt? Távozik a Renault éléről Luca de Meo vezérigazgató, a hírek szerint ő lesz a Kering csoport új vezérigazgatója. A Kering egy luxusipari konszern, ami olyan
A Bunge Global Sa megkapta a kínai szabályozó hatóságok jóváhagyását a Viterra felvásárlásához. Ez azt jelenti, hogy elhárult az utolsó akadály a két évvel ezelőtt bejelentett 34 milliárd dolláros üzlet előtt - közölte a Reuters.
A múlt hét első felében 400 alatt is járt az euró jegyzése, majd az iráni-izraeli háború kockázatkerülést hozott a piacokon, így a magyar deviza is gyengült a hétvége előtt. Így ismét az utóbbi hetekben látott 402-404-es sávba tért vissza az árfolyam.
Stratégiai támogató funkcióvá tette a HR-t Szalavics Mariann a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, amely jelenleg 17 500 főt foglalkoztató, az egész országot lefedő közigazgatási szerv. A 46 év átlagéletkorú szervezethez egyre több Y és Z generációs munkavállaló csatlakozik. Az utóbbi egy évben csapatával sok energiát fektetett a többgenerációs kommunik
Az inflációs cél alatti tartós elmaradás esélye csekély – állítja Luis de Guindos, az EKB alelnöke, miközben az eurózóna inflációja stabilizálódik, a bérek növekedése pedig az elvárt szintre lassul. Az EKB így már a kamatcsökkentési ciklus végéhez közelíthet, noha Donald Trump politikái továbbra is kockázatot jelentenek.
Várhatóan másfél hónap múlva az adóhivatal Elektronikus Árverési Felületén lehet majd licitálni olyan fegyverekere, amiket egy kábítószer kereskedőtől foglaltak le. A végrehajtók addig páncélszekrényben tárolják.
A kormány a köznevelés minőségének javítása érdekében 2023-ban bevezette a pedagógusok egyéni teljesítményértékelését (TÉR), amit a KRÉTA rendszer webes felülete támogat. A 2024/2025-ös tanév elején az igazgatók valamennyi pedagógus esetében egyéni teljesítménycélokat rögzítettek. A tanév végén első alkalommal kerül sor az egyéni teljesítmények pon
Egy nagyszabású kutatás meglepő összefüggést talált a Covid-19 oltás elutasítása és a közlekedési balesetek kockázata között. Az oltatlanok 48 százalékkal nagyobb eséllyel szenvedtek közlekedési balesetet, ami hasonló kockázati szintet jelent, mint az alvási apnoéval (éjszakai légzéskimaradás) élőknél - jelentette az IFL Science.
Olvasónk előleg bizonylatolásával kapcsolatosan tett fel kérdést az Adózóna oldalán, amelyet dr. Csobánczy Péter közgazdász, jogász, adótanácsadó válaszolt meg.
A Zselici Csillagpark leglátogatottabb pontja, a 25 méter magas kilátótorony 2025. június 16-tól előreláthatólag a hónap végéig zárva tart, mivel a fenntartók teljes karbantartást és felújítást végeznek rajta - jelentette be a Csillagpark hivatalos közösségi oldala. A munkálatok során nemcsak a torony teljes festésére és kisebb sérülések javítására
A money.hu friss összesítése szerint több pénzintézet is kínál olyan gyerekszámla-csomagokat, amelyeknél nemcsak a számlavezetés és a bankkártya lehet ingyenes, hanem akár több tízezer forint jóváírást is kaphatnak az új ügyfelek.
A hatalmas károk ellenére Iránnak saját bevallása szerint még számos titkos atomlétesítménye maradt éppen. S bizony úgy tűnik, hogy közel áll, ahhoz, hogy akár több atombombát is összeeszkábáljon. Ezek későbbi bevetése kérdéses, de elrettentésnek és félelemkeltésnek minimum jó.
A felnőtt lakosság több mint 70 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással – derült ki az MBH Befektetési Bank reprezentatív kutatásából, amely a magyar lakosság befektetési, megtakarítási szokásait vizsgálta. A válaszadók 66%-a havi szinten rendszeresen tud félretenni, a havi megtakarítások átlagos értéke pedig 91 ezer forintra emelkedett a
Elsősorban az Irán és Izrael közti háborús helyzet fokozódására figyelnek a befektetők, miközben emelkednek az európai tőzsdék az olaj- és gázipari részvények vezetésével. Gazdasági adatok szempontjából a New York Fed konjunktúraindexe lehet majd érdekes a befektetők számára.
A felnőtt lakosság több mint 70 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással – derült ki az MBH Befektetési Bank reprezentatív kutatásából, amely a magyar lakosság befektetési, megtakarítási szokásait vizsgálta. A válaszadók 66%-a havi szinten rendszeresen tud félretenni, a havi megtakarítások átlagos értéke pedig 91 ezer forintra emelkedett a
A péntek hajnali, Irán elleni nukleáris és katonai célpontok ellen indított izraeli légitámadás hírére mínuszban nyitottak a fontosabb nyugat- európai részvénytőzsdék és nem is hagyták el a piros tartományt a nap során.
Gyárfás Tamás és ügyvédje nem törődnek bele a jogerős ítéletbe: perújítást kezdeményeznek, és kérik a büntetés-végrehajtás felfüggesztését is. A jogász szerint még a nyári ítélkezési szünet előtt megteszik a szükséges lépéseket.
Nemcsak a szélsőséges időjárás, de a trópusi eredetű megbetegedések is egyre nagyobb problémát és egyre több halálesetet jelentenek Európában, és egyelőre nem látszik, hogy valóban átfogó terv készülne a klímaváltozással összefüggő egészségügyi kihívások kezelésére. Az EU területén megjelenő délről érkező szúnyogfajok által terjesztett vírusok csak
Fejlesztés miatt június 16-án este 22 órától másnap reggel körülbelül 7 óráig nem működik a BudapestGO alkalmazás. Ezt követően is csak frissítés után, újra megadott kártyaadatokkal lehet majd használni az applikációt.
A KNK kommunikációs ügynökséget választotta leadügynökségének a hazai élelmiszerpiacon három évtizede meghatározó szerepet betöltő Mary-Ker Pasta Kft. A cég csomagolástervezésben, márkaépítésben és fogyasztói kommunikációban számít a KNK szakértelmére. A száz százalékban magyar tulajdonú dunakeszi Mary-Ker Pasta Kft. az elmúlt években folyamatos di
Első helyen végzett a Debreceni Egyetem Műszaki Karának ipari robotikával foglalkozó csapata Törökbálinton a FANUC Olimpia nemzeti válogatón. Így ők képviselhetik Magyarországot Kínában a szakmák világbajnokságán, a WorldSkills verseny döntőjében az ipari robotika kategóriában.
A reggeli nemzetközi befektetői hangulat miatt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) is csökkenéssel nyithat az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 313,98 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 95 317,22 ponton zárt pénteken.
Ébredés után a mobiltelefon használata - például az üzenetolvasás, a Facebook hírfolyam görgetése - ártalmas a szívünkre. Így az első órában ne vegyük elő a telefonunkat.
Az Európai Bizottság júliusban mutatja be a 2028–2034-es uniós költségvetés tervezetét, amely átalakítaná a forráselosztás rendszerét és új uniós adókat vezetne be. A cél a közös adósság visszafizetése és a pénzügyi hatékonyság növelése a tagállami hozzájárulások növelése nélkül.
Az alkalmazás este tíztől másnap reggel hétig nem lesz elérhető. Mi történt? Június 16-án, vagyis ma este 22 órakor leáll a BudapestGO alkalmazás és csak másnap reggel, hét óra körül lesz újra használható. Ezt követően a felhasználóknak frissíteniük kell a szoftvert és újra meg kell adniuk bankkártyaadataikat. Okok. A BKK az applikáció biztonságos
Az amerikai vámpolitika keltette piaci zavarok az eurót hozták kedvezőbb helyzetbe a globális pénzügyi rendszerben. A dollár gyengülése és az euró tartós erősödése komoly fordulatot jelezhet a nemzetközi tartalékvaluták versenyében, amivel az Európai Unió nem remélt fegyvert kapott a kezébe. Megindulhat az európai integráció következő, tőkepiaci sz