Emelkedik a családi adókedvezmény mértéke, de más jelentős jogszabályi változások is hatályba lépnek július 1-jétől, amik közvetlenül érintik a bérszámfejtést, az adókedvezményeket és az egyszerűsített foglalkoztatást is. Az ICT Európa szakértői összefoglalták a legfontosabb tudnivalókat.
Varga Mihály jegybankelnök szerint Magyarország kiemelten számíthat a keleti partnereire a bizonytalan világgazdasági környezetben. Mi történt? Együttműködési megállapodást írt alá Varga Mihály a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Gongsheng Pannal (Kung-seng Pan), a People’s Bank of China elnökével – közölte az MNB. Miért fontos ez? Az aláírt megállapodás
Bár az Európai Bizottság borúlátó képet festett az uniós digitális hálózatok kiépítéséről, a tagállami adatok szerint a legtöbb ország tartja saját ütemtervét. Brüsszel ezt a negatív narratívát a decemberre várt Digital Networks Act előkészítésére használja, amely a távközlési piac deregulációját célozza. Szakértők szerint azonban nem a hálózatépít
Mégsem nyáron, hanem ősszel kezdi kézbesíteni a Posta a nyugdíjasoknak járó 30 ezer forintos élelmiszer-utalványokat, holott tegnap a kormány bejelentette, hogy július 29-től érkeznek majd az utalványok. Korábban következetesen az őszi időszakot kommunikálta a kormány, a tegnapi bejelentés eltért ettől, de a helyesbítésből kiderült, hogy végül mégi
Noha az EU által eredetileg elvárt fenntarthatósági beszámolási kötelezettségek valamelyest lazulhatnak, az ESG kritériumoknak való megfelelés valamennyi vállalkozás számára a jövőben továbbra is stratégiai kérdés marad. A negyedéves, illetve éves jelentéstétel mellett ugyanakkor egyre inkább teret nyer annak AI-hajtotta valós idejű változata. A té
Az esetleges közvetlen közel-keleti amerikai katonai beavatkozás lehetősége, illetve a gyenge májusi amerikai konjunktúraadatok miatt a befektetők a kockázatmentes estközök felé fordultak.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke élesen bírálta Kína gazdasági gyakorlatát a G7-csúcson, de a kínai vállalatok szerint ez csak figyelemelterelés az EU saját problémáiról. A feszültség fokozódik a júliusi EU–Kína csúcstalálkozó előtt, miközben Brüsszel Washington felé is gesztusokat tesz. Eközben az uniós cégek Kínában egyre több pi
Változatlanul hagyta az irányadó kamatot a Bank of Japan (BoJ) monetáris tanácsa a júniusi ülésén - adta hírül a CNBC. A japán jegybank ezzel párhuzamosan bejelentette, hogy jövő áprilistól fokozatosan mérsékelni fogja az eszközvásárlási programon keresztüli szigorítást. Az intézkedések elsősorban két kockázati faktorra, az instabil kötvénypiacokra
A Magyar Posta július 29-től kézbesíti mintegy 2,5 millió nyugdíjasnak az utalványokat, amelyeket december 31-ig lehet majd felhasználni – jelentette be a parlamenti államtitkár. Ez közösségi posztként is megjenet. Gyorsan kiderült azonban, hogy nem igaz.
Az uniós tagállamok áttörést értek el az Európai Védelmi Ipari Programról szóló vitában, és várhatóan szerdán elfogadják a kompromisszumos javaslatot. A megállapodás értelmében bizonyos EU-n kívüli fegyvergyártók is részesülhetnek támogatásban, ha technológiát osztanak meg európai partnereikkel – írja az Euractiv.
A közel-keleti helyzet romlása miatt evakuációs műveletek zajlanak a régióban, Magyarország 87 magyar és egy amerikai állampolgárt menekített ki Izraelből. A műveletben a Magyar Honvédség A319 típusú repülőgépét vetették be.
A Revolut, világszerte több mint 55 millió felhasználóval és 1,7 millió Magyarországi ügyféllel rendelkező globális fintech vállalat, idén újra partnerségre lépett Európa egyik legnagyobb és legismertebb zenei fesztiváljával, a Szigettel. A tavalyi sikeres együttműködés után a Revolut Stage visszatér a Szabadság Szigetére, most már végleges lineupp
Magyarország idén nyáron ismét szélsőséges időjárás elé néz, 40 Celsius-fok feletti melegrekordok, aszályos időszakok és hirtelen viharok sokasága érkezhet - a gazdálkodók azonban már készülnek a kihívásokra. A növényvédelem és az egyre fejlettebb mezőgazdasági technológiák ugyanis érdemben segíthetnek.
Az Erste kutatása szerint a mai 16-29 évesek zöme tudatosan tervezi jövőjét, nyitottak a változásokra, és nagyobb részben már most pénzkeresők. Bár anyagi helyzetük miatt bizonytalanok, a többség hisz abban, hogy helyzete javulni fog. A céljaik elérése érdekében pénzügyi terveket készítenek, takarékoskodnak, a befektetési lehetőségek közül pedig bá
A biblioterápia, vagyis a könyvek segítségével történő mentális egészségfejlesztés egyre népszerűbb módszerré válik, de hatékonysága nagyban függ a megfelelő könyv kiválasztásától és az olvasó személyiségétől - jelentette a BBC.
A Lavazza olasz kávéipari vállalat egyesülési tárgyalásokat folytat a német Dallmayr céggel, ami Európa egyik legnagyobb delikátesz üzletét működteti - számolt be az ESM kiskereskedelmi szakportál.
Súlyos helyzet alakult ki kedden a világ olajkereskedelme számára kulcsfontosságú Hormuzi-szoros közelében, ahol összeütközött a Front Eagle és az Adalynn tartályhajó. A Reuters információi szerint az eset nem „külső beavatkozás”
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra – erről beszél Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió-menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől kapnak borravalót, és ezt egyre többen bankkártyával fizetik – derült ki a HelloPay legfrissebb kutatásából. A felmérés arra is rávilágított, hogy ahol van lehetőség a digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást. A bankkártyás fizetés e
Egy év alatt közel 10 százalékkal emelkedtek a magyarországi átlagbérek – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból. Ugyanezen időszak alatt a hazai lakáshitelek kamatozása alig változott, így az átlagbérből felvehető maximális hitelösszeg is emelkedett, egyetlen év leforgása alatt 9 százalékkal - írja közleményében a Ba
A nyáron rengetegen döntenek úgy, hogy nyaralni mennek külföldre és egyáltalán nem mindegy, mikor váltanak devizát, hiszen több ezer forintot is lehet bukni azon, ha valaki rossz időben vált például eurót. A Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértők szerint a magyar fizetőeszköz nagyon stabil volt az elmúlt időszakban, azonban mivel rendkívül érzékenyen
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az Mprsz a Krízistérkép 2024 kiadványban. Az év valamennyi válságos kommunikációs helyzetét összegző krízislistában a közéleti (113), a szolgáltatóipari (94) és a közlekedési (66) iparág krízisügyei domináltak. Emelkedett, és már 42% az elhúzódó esetek aránya és növekedet
A Haleon légzőgyakorlatokká alakította áprilisi kampányának minden egyes elemét, hogy megmutassa, milyen egyszerűen tehetjük jobbá az életünket, ha ismerjük a helyes technikákat.
A Pest Vármegyei Főügyészség az elmúlt egy évben kilenc esetben indított pert ingatlanközvetítő irodákat működtető vállalkozásokkal szemben az alkalmazott blankettaszerződések tartalma miatt. Az ügyészség a kereseteiben részletesen megindokolta, hogy miért kifogásol bizonyos szerződési rendelkezéseket.
A statisztikai alapú értékbecslést jelzáloghitel igénylés során szokták alkalmazni a bankok, a helyszíni szemlével járó, klasszikus értékbecslési folyamat helyett. Egyelőre a nagyvárosokban használják ezt a megoldást, mely gyorsabb és olcsóbb ügyintézést jelenthet az igénylésnél. Az értékbecslés során kalkulált összeg az úgynevezett hitelbiztosíték
Ma már egyre természetesebb és elfogadottabb, ha valaki egyedül utazik, de még mindig sokan vannak, akik nem érzik ezt biztonságosnak, mi több, drága hóbortnak tartják. Az Egyedülfekvők.hu egy rutinos egyedül utazó segítségével járta körbe a témát és az ehhez kapcsolódó tévhiteket, valamint hasznos tanácsokat gyűjtött össze arról, mire érdemes figy