A lakossági hitelezés egyértelműen fordulóponthoz érkezett. A 2023 eleji visszaesés után a hitelpiac fokozatosan helyreállt, és mára közel került a korábbi csúcsszintekhez – különösen a lakáshitelek területén – derül ki a K&H saját adataiból. A személyi kölcsönöknél pedig hódít az online megoldás.
2024 végén még 1,165 millió hitelkártyát tartott nyilván az MNB, így a számok azt mutatják, hogy idén, a március végéig tartó három hónap leforgása alatt csaknem 8 százalékkal – nagyjából 92 ezerrel – csökkent a forgalomban lévő plasztikok száma.
Miközben a világ részvénypiacain esésre van kilátás azt követően, hogy Amerika beszállt az iráni háborúba, addig az izraeli tőzsde nagy emelkedéssel reagált a történtekre.
A magyar versenyzők három bronzérmet szereztek az olimpiai programban is szereplő 500 méteres párosversenyekben a racicei kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi napján.
Az Indupro Kft. egy akkumulátorfelügyeleti rendszerrel támogatott Li-ion akkumulátorpakkot fejlesztett ki, amely a modern energiatárolási igényekre kínál biztonságos és moduláris megoldást.
Az Állat-egészségügyi Világszervezet (Woah) elismerte Brazíliát – a világ vezető marhahúsexportőrét – mint olyan országot, amely száj- és körömfájástól mentes státusszal rendelkezik, oltás alkalmazása nélkül. Ezt egy brazil hivatalos személy és a nemzetközi szervezet szóvivője közölte.
XIV. Leó pápa a béke fontosságára figyelmeztetett vasárnapi beszédében, miközben aggodalmát fejezte ki a Közel-Kelet, különösen Irán miatt érkező riasztó hírek kapcsán. A katolikus egyházfő szerint az emberiség békéért kiáltását nem nyomhatja el a fegyverek zaja, a háború tragédiáját pedig meg kell állítani, mielőtt visszafordíthatatlanná válik. Úg
A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig számos újabb statisztikát közöl, közöttük a szálláshelyek forgalmát és a munkaerőpiac májusi adatait.
Jövő júniusban lép hatályba a bérek átláthatóságáról szóló uniós irányelv, amely számos feladatot ró a vállalatokra. A rendelkezés szigorú szankciókat ír elő a nem megfelelés esetére, és a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a bérezésnél nincs nemi alapú diszkrimináció – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
Már nem sokáig élvezhetjük a hőségmentes időjárást, jövő héten a nyár eddigi legmelegebb időszaka köszönt ránk. Nyugat, délnyugat felől ugyanis egyre forróbb, szubtrópusi eredetű légtömeg éri el a Kárpát-medencét.
Az iráni–izraeli háború hatásai el fogják érni Európát: tüntetésekre és növekvő terrorfenyegetettségre kell felkészülnünk – közölte Orbán Viktor miniszterelnök.
A fahamu a tűzifa elégetése után visszamaradó ásványi anyagok koncentrált keveréke. Főként kalcium-karbonátot tartalmaz, de kisebb mennyiségben káliumot, foszfort, magnéziumot és nyomelemeket is. Mivel lúgos kémhatású, használata előtt érdemes figyelembe venni a talaj természetes pH-értékét.
Elkészült az EU Riasztási és Együttműködési Hálózatának 2024-es összefoglalója. A legtöbb ügy a Rasff rendszeren keresztül érkezett, melyek többsége az élelmiszerbiztonságot érintette.
Miért vonulunk énekszóval, virággal és tarisznyával a ballagáson? Honnan ered ez a különleges hagyomány, és mi rejlik a szokások mögött? Olvass tovább és tudd meg, honnan ered a ballagás szokása, mit jelent a tarisznya, és miért ilyen fontos ez a búcsú. Ballagás: honnan jött, hova tartunk? A ballagás az az esemény, ahol egyszerre vagyunk büszkék,
Greg Abbott texasi kormányzó aláírta a 21-es szenátusi törvényjavaslatot (SB21), amellyel Texas az első amerikai állammá vált, amely közpénzeket különít el Bitcoin vásárlására és tartására hivatalos állami tartalékként. A törvény értelmében létrejön a Texas Stratégiai Bitcoin Tartalék (Texas Strategic Bitcoin Reserve), amelyet az állam pénzügyi esz
Az Egyesült Államok intézkedései súlyosan sértik az ENSZ Alapokmányának és a nemzetközi jognak a céljait és alapelveit, és fokozták a feszültséget a Közel-Keleten – közölte a kínai külügyminisztérium.
Az olajárak várhatóan 3-5 dollárral emelkedhetnek a hétvégi amerikai-iráni konfliktus után, de jelentősebb drágulás csak akkor várható, ha Irán kemény válaszlépéseket tesz, ami komolyabb olajellátási zavarokat okozna - figyelmeztettek a piaci elemzők.
A Pop Mart negyvenmilliárd dolláros piaci kapitalizációja meghaladja a Hasbro és a Mattel együttes értékét. A kínai játékgyártó kis szörnyecskéit, a Labubu figurákat imádják a vásárlók.
A tanári béremelés hatására rekordokat dönt a pedagógusképzésre való jelentkezés, és az iskolaigazgatókhoz is soha nem látott számú önéletrajz érkezik - mondta a pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjújában.
Az Egyesült Államok Donald Trump elnök vezetésével nagyszabású katonai csapásokat mért Irán legfontosabb nukleáris létesítményeire, köztük a föld alatti Natanz és Fordow dúsítóközpontokra. A művelet célja a perzsa állam atomprogramjának visszavetése volt, de szakértők szerint az ilyen akciók legfeljebb késleltetni képesek a nukleáris törekvéseket –
A kaukázusi medvetalp egyre nagyobb területeken terjed Magyarországon, ami komoly veszélyt jelent mind az ökoszisztémára, mind az emberi egészségre. A növény érintése súlyos égési sérüléseket, szélsőséges esetben akár vakságot is okozhat - írja a Pénzcentrum.
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mert az tejallergént (sajt) tartalmazhat - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Az Ethereum (ETH) ára hirtelen 8%-kal esett vissza 2,224 dollárig június 21-én este, mielőtt gyors ütemben visszapattant volna 2,292 dollárra. A piac heves reakcióját az átlagosnál ötször nagyobb kereskedési volumen kísérte. Rövid idő alatt súlyos esés, majd gyors. vissszapattanás Az Ether árfolyama június 21-én, magyar idő szerint este 9 óra körül
Az agresszív és emberre is veszélyes ázsiai lódarázs első magyarországi megjelenésének híre nem véletlenül járta be futótűzként a hazai sajtót. Bár ez az invazív faj 2004-ben mindössze néhány szállítmányozással behurcolt anyával indult el európai hódító útjára, mára olyan mértékben elszaporodott, hogy egyes francia városokban a méhészkedést szinte
A Mátra déli lankáin, ahol a dús erdők a szőlősorokkal váltakoznak, bújik meg egy apró, mégis különleges település: Nagyréde. Ez a csendes falu nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is. A környék vulkanikus talaja, különleges mikroklímája és nyugodt, vidéki karaktere a
Három kontinens, három fintech cég, összesen 520 millió dollár friss tőke. A Ramp, a Groww és az Abacum új szintre lépnek mesterséges intelligenciával, IPO-val és globális terjeszkedéssel.
A hús tartósítása évezredes gyakorlat, a modern élelmiszeripar pedig évtizedek óta használ nitritet és nitrátot a termékek színének megőrzésére, az oxidáció lassítására, valamint a veszélyes kórokozók elszaporodásának megelőzésére. Ezek az adalékanyagok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a sonkák, kolbászok és egyéb hústermékek hosszabb ideig frisse
Emelkedik a családi adókedvezmény mértéke, de más jelentős jogszabályi változások is hatályba lépnek július 1-jétől, amik közvetlenül érintik a bérszámfejtést, az adókedvezményeket és az egyszerűsített foglalkoztatást is. Az ICT Európa szakértői összefoglalták a legfontosabb tudnivalókat.
A Balaton vízszintje kritikus szintre süllyedt, június 21-én már csak 99 centiméteren állt, ami aggodalomra ad okot a nyári szezon további alakulását illetően - számolt be az Infostart. A tó vízállása az elmúlt időszakban folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, és ez a folyamat a közelmúltban átvonuló hidegfront ellenére sem állt meg.
Új, 37,4 megawatt teljesítményű napelemparkot és egy 40 megawattóra kapacitású villamosenergia-tároló rendszert épít a Mol a Csongrád-Csanád vármegyei Algyőn.
A munkahelyi környezet egyre sokszínűbbé válik azáltal, hogy több generáció dolgozik együtt egy helyen. Bár az eltérő értékrendek és kommunikációs igények kihívásokat jelenthetnek, egyben lehetőséget is kínálnak az innovációra és a szervezeti fejlődésre. A munkáltatók egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogyan hat a generációk közötti együttmű