2025 nyarán kihirdették az adókötelezettségekről és egyes adótörvények módosításáról szóló 2025. évi LIV. törvényt, amely számos ponton alakítja át a hazai adórendszert. A Forvis Mazars szakértői összefoglalták a legjelentősebb módosításokat, amelyek részben már idén, nagyobb részt pedig 2026-tól lépnek hatályba. A célzott változtatások célja az ad
Az utóbbi hónapokban élénk vita folyt arról, hogy a kormány árstopjai hatásosak lehetnek-e az infláció visszafogásában. A Magyar Nemzeti Bank friss előrejelzése szerint az idei évben bevezetett árkorlátozó intézkedések éves szinten 0,8 százalékponttal mérsékelhetik a 2025-ös áremelkedési ütemet – ennek azonban jövőre ihatjuk meg a levét.
Egy friss uniós rendelet miatt egyre sürgetőbbé válik a Mol számára az orosz olajról való leválás, a kutatás-termeléssel foglalkozó Upstream szegmensnél ebben fontos szerepet játszhat Azerbajdzsán: a társaság ugyanis nemcsak a világ egyik legnagyobb offshore olajmezőjében van itt jelen, hanem nemrég szárazföldi kutatási területeken is új lehetősége
Az Alpokban hirtelen robbanásszerűvé vált a zivatarképződés a hidegfront közvetlen előterében, ezek legkeletebbi tagjai már a magyar határt is megközelítették, elérhették - írja a HungaroMet Zrt. a Facebookon.
A nyári esték kiváló kísérője lehet egy jól megválasztott bor, különösen, ha az ital mellett az élmény és a környezet is kivételes. Összegyűjtöttünk néhány exkluzív helyszínt, ahol a borospohárban rejtőző nyár új értelmet nyer, és ahol a borozás egyszerre válik íz- és látványélménnyé.
Már új építésű lakás vásárlására is igényelhető az UniCreditnél CSOK Plusz és fogyasztóbarát lakáshitel (MFL) – tájékoztatta a Portfolio-t a Bankmonitor.
Kis emelkedéssel telt ma a kereskedés az európai tőzsdéken, bár nem volt teljesen egyértelműen pozitív a kép, hiszen több régiós tőzsde alulteljesítő volt, beleértve a magyar piacot is.
Salmonella lehetséges jelenléte miatt csípős füstölt kolbászt hívott vissza a gyártó, a Hajnal Húskombinát Kft. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
2025 nyarán kihirdették az adókötelezettségekről és egyes adótörvények módosításáról szóló 2025. évi LIV. törvényt, amely számos ponton alakítja át a hazai adórendszert. A Forvis Mazars szakértői összefoglalták a legjelentősebb módosításokat, amelyek részben már idén, nagyobb részt pedig 2026-tól lépnek hatályba. A célzott változtatások célja az ad
A Fed tervezett szabályozási enyhítése jelentősen könnyíti a játékteret az amerikai bankok számára, a Morgan Stanley 185 milliárd dollárnyi tőke felszabadulására számít, és további lazításokkal kalkulál – írja a Reuters.
Dandé Imrével, az E2 Hungary értékesítési igazgatójával beszélgettünk arról, hogyan zajlik egy szolgáltatóváltás, egyáltalán miért érdemes belevágni és ha már elindultunk, akkor milyen buktatókat érdemes elkerülni, hogy vállalkozásunk energiabeszerzése zökkenőmentes legyen.
Mintegy harminc népszerű hazai előadó, illetve együttes fogott össze és lép fel a "Könnyek a vízben" jótékonysági koncerten július 6-án, vasárnap a Puskás Szoborparkban. A koncertjegyek eladásából származó bevétel az árvíz sújtotta székelyföldi településeken – különösen Parajdon és Háromszék régióban – élő, nehéz helyzetbe került családok megsegíté
Görög tűzoltók küzdenek a Palaia Fokaia közelében pusztító erdőtűzzel, amely lakóházakat és nyaralókat veszélyeztet Athéntól 40 kilométerre délre, evakuációra kényszerítve a lakosokat.
Az Európai Központi Bank (EKB) új mesterséges intelligencia eszközt vet be a GDP-előrejelzések javítására: ChatGPT-t. A friss frankfurti jelentés szerint a jegybank mindössze két oldalnyi beszerzési menedzser index (PMI) kommentárt használt fel a kísérlethez, és a módszer máris pontosabb előrejelzéseket eredményezett. A bank a PMI-jelentések szöveg
Határozatlan időre felfüggesztették a CATL debreceni akkugyára második ütemének előkészítését – tudta meg a Telex. Úgy hallották, a döntést a Trump vámháborús fenyegetéseiből fakadó piaci bizonytalansággal indokolták, a tervezésen dolgozó építészcsapatból pedig több embert kirúgtak.
Rég volt az utolsó történelemóra, de szívesen felfrissítenéd középiskolai tudásod? A Pénzcentrum mai történelmi kvíze arra kíváncsi, emlékszel-e még a Magyar Királyság királyaira, királynőire. Meg tudnád mondani, melyik uralkodóhoz köthetők a legismertebb történelmi események, hogy mikor uralkodtak, vagy hogy mi volt a magyar királyok ragadványneve
Ludovic Maugé élete túlnyomó részét a glifozáttal töltötte – több mint 30 évig élt vele szoros kapcsolatban, és ma B-sejtes limfómás betegként küzd a túlélésért.
A háztartási klímaberendezések száma két évtized alatt megtízszereződött Magyarországon, jelenleg másfélmillió ilyen készülék van használatban, de a következő öt évben akár közel egymillióval is növekedhet a lakossági légkondik állománya. Az Lg szakértője e felfutás, illetve a minden nyáron jelentkező vevői roham kapcsán oszt meg hasznos tippeket a
Egyedülálló történelmi pillanatnak lehettek szemtanúi a TV2 nézői, hiszen június 25-én reggel a Tények Plusz Hunor különkiadásban élőben, egy innovatív látványvilágon keresztül követhették figyelemmel a második magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor küldetését, valamint az AX-4 űrmisszió rakéta-indítását. Nagyfokú érdeklődés övezte a TV2 riportmagazinján
Felvásárlások, tőzsdére lépés, a közvetítői szakma presztízsének javítása, szabályozókkal való együttműködés az extraprofitadó jövőbeli helyzetéről – Keszthelyi Erik, a Hungarikum Alkusz elnök-vezérigazgatója komoly célokat tűzött ki maga elé. Az extraprofitadót kivezetné 2027-től, mert a szektorban és a biztosítókban bizonytalanság van, ami vissza
A Federal Reserve Bank of Richmond elnöke szerint a vámok várhatóan felfelé nyomják az inflációt a következő hónapokban, miközben a jegybank jelenlegi monetáris politikája megfelelő a jövőbeli kihívások kezelésére.
Az amerikai járványügyi központ (CDC) tanácsadó testülete új irányelvet javasol: minden felnőtt szezonális influenza elleni oltását higanymentes, tiomerzál nélküli formában kell beadni. A döntés hátterében egyre erősebb társadalmi és szakmai nyomás áll, noha a CDC továbbra is azt hangsúlyozza, hogy a jelenlegi adatok szerint a tiomerzál nem jelent
"Találmányok", amelyek (talán) kicsivel jobb hellyé tették a világot. Az emberi kreativitás végtelen és egyesek néha nagyon messziről hoznak ötleteket.
2025 nyarán kihirdették az adókötelezettségekről és egyes adótörvények módosításáról szóló 2025. évi LIV. törvényt, amely számos ponton alakítja át a hazai adórendszert. A Forvis Mazars szakértői összefoglalták a legjelentősebb módosításokat, amelyek részben már idén, nagyobb részt pedig 2026-tól lépnek hatályba. A célzott változtatások célja az ad
A Fehér Ház szóvivője szerint nincs jele annak, hogy a szombati amerikai támadások során dúsított uránt távolítottak volna el Irán három érintett létesítményéből.
A Tesztüzemi Információs Rendszert a mezőgazdasági üzemek jövedelemalakulásának és gazdálkodásának elemzésére hozta létre az Európai Bizottság, melynek kiemelt célja a közös agrárpolitika támogatása.
Nem válaszolt a Media1 kérdésére Szalai Szabolcs, a hirado.hu nemrég távozott főszerkesztője, hogy ő hallható-e azon a kiszivárgott hangfelvételen, amelyen egy közmédiás vezető arra utasítja kollégáit: rejtsék el Magyar Péter véleményét, és vegyék ki egy cikkből Holoda Attila energiaszakértő nyilatkozatát. Az állami média ugyanakkor azt állítja, ho
A másodosztályba kiesett és utána tulajdonosváltáson átesett Fehérvár FC labdarúgócsapatánál 12 játékos, köztük a válogatott Kalmár Zsolt távozását jelentették be csütörtökön.