2025. június 5. csütörtök

jún. 5
16:02
Szenvednek a növények a magyar földeken: ennek nem lesz jó vége (Agrárszektor)
Mezőgazdasági szempontból nem indul kedvezően a nyár: egyre fokozódik az aszály és az első hőhullám is megérkezett. Szántóföldi növényeink egyre jobban szenvednek, ez pedig a termésátlagokban is meg fog látszódni. Az elkövetkezendő napok sem ígérnek fordulatot, bár hétfőre mintegy 10 fokos lehűlés érkezik, csapadék csak elszórtan várható, az aszály
jún. 5
16:03
Közvetlen légijárat indult Budapestről egy hárommilliós fővárosba (Növekedés)
Közvetlen légijárat indult Budapest és Kuvaitváros között, a Jazeera Airways járata heti kétszer közlekedik - mondta Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartott járatindításon.
jún. 5
16:06
Távozik posztjáról Németh Tamás, az Economx főszerkesztője és ügyvezető igazgatója (Media1)
Újabb nagy változás az Indamediánál, ahol épp most távoztak a Totalcar kulcsfigurái is.
jún. 5
16:09
Brutális forgalom mellett döngölik földbe a Wizz Air-t a magyar tőzsdén (Portfolio)
Jelentős esésben van a Wizz Air árfolyama a magyar tőzsdén is. A vállalat részvényei ráadásul rekordforgalom mellett zuhannak a BÉTa piacon. Az esés okát a vállalat gyenge jelentésében kell keresni, a befektetői bizalomnak pedig most az sem tesz jót, hogy a Wizz Air nem tett közzé előrejelzést.
jún. 5
16:09
Térségünkben is kialakulhatnak mediterrán típusú erdőtüzek (Agroinform)
A tudományos modellek alapján a jövő nyarai forróbbak és szárazabbak lesznek, ezzel együtt gyakoribbá válhatnak a tüzek.
jún. 5
16:09
Megérkeztek a Xiaomi elektromos rollerei (MMonline)
Az idei nyárra hozzánk is megérkezett a Xiaomi Electric Scooter termékek legújabb sorozata. A négy modell testre szabott megoldást kínál a közlekedés változatos kihívásaira és a felhasználók egyedi igényeire. Az új széria – a Xiaomi Electric Scooter Elite, a Xiaomi Electric Scooter 5, a Xiaomi Electric Scooter 5 Pro és a Xiaomi Electric Scooter 5
jún. 5
16:12
Mikor minősül egy adómérték súlyosan aránytalannak? (Adózóna)
Siklós Város Önkormányzat képviselő-testületének az egyes helyi adókról szóló önkormányzati rendelete ügyében hozott ítéletet az Alkotmánybíróság.
jún. 5
16:15
Kvíz: Teszteld a tudásod a magyar tudomány nagyjaival kapcsolatban! (Szakmát Szerzek)
Magyarország a világtudomány egyik kiemelkedő bölcsője: Nobel-díjas fizikusok, világhírű matematikusok, korszakalkotó feltalálók és úttörő orvosok sora kötődik hazánkhoz. Ebben a kvízben a legismertebb magyar tudósok életéből és munkásságából válogattunk kérdéseket – de ne aggódj, nem csak a tankönyvek lapjairól ismerős válaszokat várunk! Vajon hán
jún. 5
16:18
2026-ban új digitális artéria születik: jön a transzpacifikus Google kábel (ICT Global)
Valahol a Csendes-óceán mélyén, több ezer méterrel a felszín alatt, egy új digitális artéria születik, amely összeköti Dél-Amerikát az Ázsia–Csendes-óceáni térséggel. A Google és a chilei kormány június 4-én bejelentett megállapodása értelmében 2026-ban megkezdik a Humboldt nevű, 14 800 kilométer hosszú tengeralatti adatkábel lefektetését.
jún. 5
16:21
Új biztonsági lépés az MBH Banknál a csalások ellen, mutatjuk a részleteket (Portfolio)
Az MBH Bank új biztonsági intézkedést vezetett be 2025 júniusától: az MBH Netbankban és a legfrissebb, 3.6.0-s verziójú mobilalkalmazásban új regisztráció vagy eszközváltás esetén az első 24 órában korlátozott funkciókkal használható a rendszer - írja a Pénzcentrum. Hasonló témákról is szó lesz november 4-ei Banking Technology rendezvényünkön is, r
jún. 5
16:21
Fliegl technológiával bővül az Axiál kínálata (Agrárágazat)
Az Axiál és a Fliegl új együttműködése a mezőgazdaság számára nyújt fejlettebb szállítóeszköz-megoldásokat.
jún. 5
16:23
Annyira meleg van, hogy az autópálya-kezelő is megszólalt (Portfolio)
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös figyelmeztetése alapján másodfokú hőségriasztás lépett életbe vasárnap éjfélig. A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF Zrt.) a Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet a biztonságos közlekedés fontosságára a forró napo
jún. 5
16:24
Új elnököt választott a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (ProfitLine)
Új elnököt választott a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE), az idén 125 éves MEE élére a 3 induló jelölt közül Molnár Ferencet választották meg - közölte az egyesület csütörtökön az MTI-vel.
jún. 5
16:24
From Holland to Hungary: az Ubm felvásárlása átírja a magyar takarmánypiaci térképet (Magro)
Az Ubm Csoport felvásárolja a világ egyik legnagyobb takarmánygyártójának számító Royal Agrifirm Group magyar leányvállalatát.
jún. 5
16:27
Új fejezet nyílt a növényvédelemben (Agroinform)
Az SZTE kutatói új bizonyítékot találtak arra, hogy a növények aktívan védekeznek – méghozzá a legkülső sejtrétegükön is.
jún. 5
16:27
100000 dollár felett a Bitcoin – Íme 3 kriptó, amiből megéri most feltankolni (FinTechRadar)
Donald Trump, az Egyesült Államok regnáló elnökének megválasztása ugyan nagy lendületet jelentett a kriptoszektor számára, a lelkesedés viszonylag hamar elhalt.
jún. 5
16:33
Tavirózsa gondozás: tippek a látványos tavakhoz (Agrofórum)
A vízi kertek nemcsak látványosak, hanem a biodiverzitást is gazdagítják, miközben meglepően könnyen gondozhatók. Amennyiben Önnek is van kertjében tava, vagy éppen tervez egyet létrehozni, a tavirózsa remek választás lehet, hogy egyedi szépséget és harmóniát vigyen a vízfelületre.
jún. 5
16:39
Markáns hidegfront érkezik a hétvégén Magyarországra (Portfolio)
Pünkösdvasárnap északnyugat felől hidegfront érkezik, hétfőre mindenhol megszűnik a hőség - számolt be az Időkép meteorológiai szakoldal.
jún. 5
16:42
Gigaépítkezés a Balatonnál: felszámolják a hírhedt szellemvárost, kiderült, mi épül a helyén (Pénzcentrum)
Balatonfüreden megkezdődött az egykori hírhedt görög falu teljes bontása, és a helyén egy modern lakópark, az Anna Lakóliget építése. A négyhektáros terület átalakítása 2027 nyarára fejeződik be, ezzel pedig új fejezet nyílik a város történetében.
jún. 5
16:48
Ez nem jött jókor: két kulcsember is kiesett a válogatottból a svédek ellen, vajon mi történhetett? (Pénzcentrum)
Két fontos kulcsember is kiesett a pénteki meccsről, de a hosszú idő után visszatérő Csongvai Áron magabiztosan nyilatkozott.
jún. 5
16:54
Jót tett a PlayStationnek a The Last of Us sorozat (Digital Hungary)
A The Last of Us második évada érezteti hatását a konzolkeresések terén, ugyanis többeket érdekelt az Árukereső.hu-n a PlayStation mind az évadnyitó, mind az évadzáró premierje után.
jún. 5
16:54
A legrégebbi motoros is otthagyja a Totalcart – komoly átszervezés miatt (Médiapiac)
Többen távoznak a Totalcar autós szaklaptól az Indamedia jelentős átszervezése miatt, a lap vezetése az Index egyik főszerkesztő-helyetteséhez tartozik majd.
jún. 5
16:54
Katasztrófa közeleg? Súlyos csapás érheti a Tiszát (Agrárszektor)
A parajdi sóbányából kiszivárgó sós víz már nemcsak a helyi lakosság vízellátását veszélyezteti, hanem a Tisza ökoszisztémáját is, különös tekintettel a tiszavirágzásra. A folyamatosan növekvő sókoncentráció komoly ökológiai következményekkel járhat - írta a Maszol.ro.
jún. 5
16:57
Aggasztó, miért nőtt meg a balesetek száma (Piac és Profit)
A korábbi évekhez képest mintegy háromszázzal többen, legkevesebb 7500-an haltak meg kábítószerhasználat miatt az Európai Unió tagországiban – közölte az Európai Unió új Kábítószer-ügynöksége (EUDA) csütörtökön közzétett idei éves jelentésében.
jún. 5
16:57
Az Eu-ban átlagosan 0,6 százalékkal, Magyarországon 3,9 százalékkal emelkedtek az ipari árak 2025. áprilisban (Üzletem)
Az előző hónaphoz képest átlagosan 2,1 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak 2025 áprilisában az Európai Unióban, de az egy évvel korábbi szintet így is meghaladták 0,6 százalékkal.
jún. 5
17:00
40%-ot zuhant idén a Dogecoin: Egy új mém érme felé fordulnak a befektetők? (KriptoMagazin)
A Dogecoin (DOGE) idén eddig közel 40%-ot veszített értékéből, ezzel a legrosszabbul teljesítő kriptovalutává vált a Top 10-es listán belül. Az elmúlt 24 órában újabb 4%-ot esett, az elmúlt héten pedig 15%-ot, így sokan jogosan teszik fel a kérdést: lejárt a Dogecoin ideje? És ha igen, milyen más mém érmékre érdemes figyelni? A Dogecoin gyengeségei
jún. 5
17:03
Kína keményen üzent Washingtonnak (Növekedés)
Kína szerint az Egyesült Államok által bevezetett acél- és alumíniumvámok egyoldalúak, protekcionisták, és súlyos zavarokat okoznak a globális ipari és ellátási láncokban - közölte csütörtökön Ho Jung-csien, a kereskedelmi minisztérium szóvivője a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
jún. 5
17:03
Egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy bukjunk 4200 milliárd forintnyi EU-s pénzt (Telex)
Két szerdai hír miatt is beindult a találgatás az uniós helyreállítási alapról. A kormány cáfolta, hogy lemondott volna a pénzről, de egyedüliként nem teljesíti az előfeltételeket.
jún. 5
17:12
A rákosrendezői ingatlanfejlesztés kiemelt beruházássá nyilvánítása, mezőgazdasági termelők kompenzálása, új teherszállítási repülőtér: 11 új jogszabály a 66.… (Adózóna)
11 új jogszabályt hirdettek ki a Magyar Közlöny június 4-én megjelent 66. számában.
jún. 5
17:15
Üres címlapokkal tiltakoznak budapesti kerületi újságok az átláthatóságinak nevezett törvénytervezet ellen (MMonline)
Üres címlappal jelennek meg egyes önkormányzatok lapjai – köztük elsőként az Óbuda és az Újbuda újság – a III. kerületi Óbuda újság szerkesztőségének kezdeményezésére. A lapok Pion István, az Óbuda újság főszerkesztőjének felhívására tiltakoznak így „A közélet átláthatóságáról” címmel benyújtott fideszes („átláthatóságinak” és „szuverenitásinak” ne
jún. 5
17:21
Kutyája vagy macskája van? Nagyon kemény szigorításokról döntöttek! (Portfolio)
Az Európai Unióban egységes szigorításokkal biztosítanák a kutyák és macskák jólétét, amely kötelező mikrochipes azonosítást, a túltenyésztés és rokontenyésztés tilalmát, a kedvencek utazására, valamint az állatok kereskedelmére és behozatalára vonatkozó keményebb feltételeket vezetne be egy az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságában nagy töb
jún. 5
17:24
2 perc alatt kiszámolja a családi adókedvezmény-kalkulátor a kedvezményeket (ProfitLine)
Az elmúlt három hétben mintegy húszezren ellenőrizték már, hogy 2026-tól mennyivel nagyobb összegből gazdálkodhatnak a kormány adózást érintő, családbarát intézkedéseinek - Európa legnagyobb adócsökkentésének - köszönhetően hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
jún. 5
17:27
Hajmeresztő, mennyibe kerül a lakásépítés (Piac és Profit)
Tovább emelkedett 2024-ben a megépített lakások fajlagos építési költsége Magyarországon, így országosan már átlagosan 617 ezer forintból készül el egy négyzetméter. A piac láthatóan kezdi feszegetni a határait, a korábbi évek kétszámjegyű növekedése után jelentősen lelassult a költségek emelkedése. Területileg még mindig nagyok a különbségek, vann
jún. 5
17:33
Most nagyot kaszálhatnak azok, akik szelvényvágásra játszanak (Infostart)
Többek közt a Mol és a Richter is megkezdte az osztalékok kifizetését. Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő az InfoRádióban elmondta: a kisbefektetők továbbra is arra játszanak, hogy megveszik az éppen szelvénnyel kapható papírt, majd néhány nappal később szelvény nélkül, magasabb áron adják el, mint amennyi az eladási ár plusz az osztalék együttes ér
jún. 5
17:33
Időjárás: hajnalban is 20 fok felett! (Agroinform)
Nem véletlen a másodfokú hőségriasztás.
jún. 5
17:54
Dögsúllyal az élen: ezek a filmek kaptak Oscar-kvalifikációt, íme a Friss Hús-díjazottak (Médiapiac)
Lezajlott a Friss Hús rövidfilmfesztivál első Oscar-kvalifikáló eseménye, amelyen két magyar film kapott lehetőséget arra, hogy automatikusan nevezhessen a rangos díjra.
jún. 5
17:54
Kiderült, melyik gyümölcs taszíthatja le a trónról a magyar klasszikusokat (Agrárszektor)
Világszerte, így hazánkban is egyre keresettebb termék a mandula. Az egyik legismertebb héjas gyümölcsünk, sokrétű felhasználhatósága, a termesztés gépesíthetősége és a klimatikus viszonyokkal szembeni ellenállóképessége miatt komoly potenciál rejlik benne. A termesztés hatékonyságának növelésében az információáramlásnak és a tudástranszfernek is j
jún. 5
17:57
Trump megenyhülhet Németországgal szemben? A Magyar Külügyi Intézet kutatójával beszéltünk (Növekedés)
Friedrich Merz német kancellár és Donald Trump találkozójáról Stefán Csabát, a Magyar Külügyi Intézet kutatóját kérdeztük.
jún. 5
18:06
Az MI jövője: privát modellek a Microsoft Azure AI-portfóliójával (ICT Global)
Az elmúlt években a mesterséges intelligencia (MI) területén hatalmas előrelépések történtek, különösen a nagy nyelvi modellek, mint például a GPT-4 sorozat megjelenésével, amelynek rendkívül pontos és széles körű alkalmazási lehetőségei vannak. Ezek a modellek képesek komplex nyelvi feladatok megoldására, beleértve a szövegértést, a fordítást és a
jún. 5
18:12
Hány nyugdíjas él létminimum alatt? (Adózóna)
Megjelentek a KSH legfrissebb adatai a hazai nyugdíjasok jövedelmi megoszlásáról. Ebből már megtudhatjuk, hány nyugdíjas jövedelme éri el az átlagbért, vagy épp a mediánjövedelmet, de az is kiderül, hogy hány idős élhet létminimum alatt, olvasható a bankmonitor.hu elemzésében.
jún. 5
18:12
Elképesztő: hófehér lény bukkant fel a zalai gabonaföldön, még a szakértők is ledöbbentek (Pénzcentrum)
A hajnali őzgida-felderítés során drónnal pásztázták a gabonatáblát, amikor egy rendkívül szokatlan, hófehér színű vad bukkant fel a magas növényzet között egy ritka látvány, amely még a szakértőket is meglepte.
jún. 5
18:12
"Ahol Te vagy a szín" – Több mint 200 gyermekhez jutott el a kreatív tanóra öröme (Digital Hungary)
Csorba Anita kreatív mentor 2019 óta járja az országot kreatív tanóráival, amelyek célja, hogy fejlessze a gyerekek fantáziáját, önbizalmát és együttműködési készségét játékos, élményalapú formában. A tavalyi együttműködés sikerére való tekintettel idén ismét a Diego támogatásával valósult meg a program, amely 2025-ben, "Ahol Te vagy a szín" üzenet
jún. 5
18:30
Ez történt ma a magyar tőzsdén: jól jártak, akik ebbe fektettek (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 87,65 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 96 558,99 ponton zárt csütörtökön.
jún. 5
18:33
Kína rátaposott a büntetőfékre: de ki fullad le előbb? (Portfolio)
Kína, a világ egyik legnagyobb kőolajimportőre, már egyre nyilvánvalóbb módon - valószínűsíthetően politikai megfontolásból - tartózkodik az amerikai nyersolaj vásárlásától. Ez a lépés nemcsak szimbolikus üzenet Washington felé a kereskedelmi feszültségek közepette, hanem komoly gazdasági következményekkel is jár: az amerikai olajkitermelők exportl
jún. 5
18:45
Megvan, ki lehet az Alkotmánybíróság új tagja (Portfolio)
A Fidesz Kozma Ákos jelenlegi ombudsmant jelölte az Alkotmánybíróság új tagjának, akiről szerdán szavaz az Országgyűlés - írja a Telex.
jún. 5
18:48
Bankbetét 8 százalékos kamatra? Erre figyelj, mielőtt beszállsz (Haszon.hu)
A bankok között több olyan is található, amely még most is infláció feletti kamatot kínál lekötés esetére. Akadnak 5-8 százalék közötti ajánlatok is. Érdemes a hangzatos szám mellett azt is megnézni, hogy milyen feltételek kellenek ehhez, és milyen esetleges egyéb költségek merülnek fel.
jún. 5
18:54
Lesújtó hír a rajongóknak: ennyit csúszik itthon az új Dexter-sorozat (Médiapiac)
Bár az előzetes már befutott – a magyar feliratos is – a friss Dexter sorozatra a jelek szerint várniuk kell a hazai rajongóknak, nem is keveset.
jún. 5
18:54
Fordulópont jön? Az Alkotmánybíróság részben eltörölte a klímatörvényt (Agrárszektor)
Az Alkotmánybíróság tegnap részben megsemmisítette a Klímatörvényt. Mi a jelentősége ennek a döntésnek, milyen feladatokat kaptak a döntéshozók és a civil társadalom? Dr. Sulyok Katalin környezetjogász, az Elte és a Durham University habilitált docense szerint az Alkotmánybíróság döntésében megfogalmazott elveknek valójában csak egy teljesen új log
jún. 5
18:57
Kína szerint Amerika most magát is lábon lövi (Infostart)
Kína szerint az Egyesült Államok által bevezetett acél- és alumíniumvámok egyoldalúak, protekcionisták, és súlyos zavarokat okoznak a globális ipari és ellátási láncokban – közölte csütörtökön Ho Jung-csien, a kereskedelmi minisztérium szóvivője a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
jún. 5
18:57
Csak kóválygott a forint a júniusi hőségben (Privátbankár)
Nem bír közelebb kerülni a 400-hoz.

Keresés