Az XRP árfolyama elérte a 2,89 dollárt, alig 15%-kal maradva el a történelmi csúcstól (ATH), amely 3,40 dollár volt. Az emelkedést elsősorban az új címek számának ugrásszerű növekedése hajtja, amely 124%-kal nőtt július eleje óta. Új vásárlók hajtják az emelkedést Az XRP árfolyamának közelmúltbeli emelkedése mögött egyértelműen az új felhasználók m
Előremutató megállapodás született az Európai Parlament és a Tanács között az EU kohéziós politikai finanszírozásának félidős felülvizsgálatáról, amely új prioritásokat és módosításokat vezethet be a regionális egyenlőtlenségek csökkentését célzó alapoknál. Az egyesség szerint komoly ösztönzőkkel helyeznék előtérbe a védelmi felkészültséget is elős
Traktorokkal vonultak Budapestre, és trágyát borítottak az Európai Unió Házához a magyar gazdák, tiltakozásul az Európai Bizottság friss költségvetési javaslata ellen. A demonstrációt a gazdaszervezetek azért szervezték, mert szerintük az uniós tervezet háttérbe szorítaná a mezőgazdaságot, miközben a pénzeket a védelemre, ipari versenyképességre és
Mostanában megint felpörögtek, vagy talán magas fordulatszámon maradtak az események Trump vámtételei kapcsán. Az, ami bennünket különösen izgalomban tarthat(na), az orosz energiahordozó ügylet után járó amerikai exportra vonatkozó 100 százalékos vám, ha nincs 50 napon belül béke, valamint a szigorúbb gyógyszer exportvám. A korábbi kijelentésekkel
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a 100 százalékban hazai tulajdonban lévő, orvosdiagnosztikai berendezéseket fejlesztő és gyártó 77 Elektronika Kft. A napokban indult 4 milliárd forintos, teljes mértékben saját forrásból finanszírozott beruházás keretében a világvállalat egy helyre költözteti teljes budapesti gyártókapacitását, és ezzel párhuza
A Bank of America az idei második negyedévben 26,5 milliárd dolláros bevételről és 0,89 dolláros egy részvényre jutó eredményről jelentett. Az EPS kicsit erősebb lett a vártnál, a bevétel a vártnak megfelelően alakult. A befektetők örömhírként fogadták a friss számokat, a bank részvényeinek árfolyama 2,5 százalék körüli pluszba lendült a gyorsjelen
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság 535 millió forint támogatást nyert a Kehop Plusz programban, amelyből vizes élőhelyek, kaszálók és patak menti területek újulnak meg.
Júliusban, az aratási szezon csúcsán országszerte megnövekszik a mezőgazdasági munkagépek (traktorok, kombájnok) jelenléte a közutakon. Ilyenkor a termények betakarítása miatt sok gazda kénytelen traktorral vagy kombájnnal átmenni egyik földterületről a másikra, ami a főutakon és mellékutakon is fokozott figyelmet igényel.
Az idén több hullámban érkező tavaszi fagy súlyos károkat okozott a szőlő- és gyümölcsültetvényekben országszerte. Az Agrárminisztérium az ágazati szakmaközi szervezettel történt egyeztetés alapján megteremtette a lehetőséget a kárenyhítő juttatás egy részének előre hozott kifizetésére. Az előleg mértéke 100 ezer forint, károsodott hektáronként - j
Mérsékelten pozitív hangulatban telik a kereskedés szerdán a vezető európai tőzsdéken, a BUX követi a nemzetközi piacokat, minimális pluszban áll. A nap érdekessége, hogy egy Xtendes kispapír, a Nap Nyrt. a második legforgalmasabb papír ma a BÉT-en, piacmozgató hír nélkül.
Rekordszámú kárbejelentés érkezett a Generali Biztosítóhoz a július eleji rendkívüli viharok után. Mindössze néhány nap alatt közel 15 000 lakás- és társasházzal kapcsolatos bejelentést regisztráltak, ami másfél hónapnyi normál kármennyiségnek felel meg. A kárkifizetések összege megközelíti a 3,5 milliárd forintot - közölte a biztosító.
Az uniós bíróság elutasította Jean-Marie Le Pen fellebbezését a jogosulatlanul felhasznált EP-támogatások ügyében. A döntés megerősíti: az Európai Parlament szabályosan járt el a 300 000 eurós visszafizetési követelés ügyében – számolt be a Politico.
Egy szív, egy nevető arc vagy egy szikra – néha ennyi is elég ahhoz, hogy közvetítsük mondanivalónkat. Vagy mégsem? Az Emoji világnap (július 17.) alkalmából Guld Ádám médiakutató segítségével térképeztük fel, hogy mik a legújabb trendek 2025-ben, milyen félreértéseket okozhatnak a hangulatjelek és hogyan lehet ezeket megelőzni. A nemzetközi kutatá
Nagy-Britannia titkos rendszert dolgozott ki 2022-ben, hogy több ezer afgán állampolgárt hozzon az Egyesült Királyságba, miután személyes adataik kiszivárogtak az ország történetének egyik legsúlyosabb adatvédelmi incidensében, ami tálib megtorlás kockázatával járt.
Az Erste Bank - időközben forintosított - devizahitel szerződései érvényesek - közölte a pénzintézet a Kúria jogegységi határozatára reagálva az MTI-vel szerdán.
2025-ben lesz tizenegyedik éve, hogy az év legfontosabb agráreseményén, a siófoki Portfolio Agrárszektor Konferencián kiosztjuk a Portfolio Agrárdíjakat, amellyel a legsikeresebb és legkiemelkedőbb agrárgazdasági szereplőket díjazzuk. Első alkalommal 2015-ben ítéltünk oda díjakat, ezt követően pedig már minden évben, így 2016-ban is átadtuk őket, h
Az orosz hadsereg július 16-án hajnalban egy ballisztikus rakétával és több mint 400 drónnal támadta meg Ukrajna több városát, köztük Krivij Rih, Harkiv és Vinnicja térségét. A támadások 12 helyszínen értek el találatokat, és két helyen a légvédelmi eszközök által lelőtt roncsok is kárt okoztak.
A Morgan Stanley folytatta a sort a Bank of America után a gyorsjelentési szezonban: az idei második negyedévben a bank a tavalyit jócskán meghaladó bevételről és magasabb egy részvényre jutó eredményről jelentett. A bank részvényeinek árfolyama a tőzsdenyitás előtti kereskedésben a gyorsjelentés utáni pillanatokban először kisebb, 1% körüli emelke
Már 1,4%-os emelkedést mutat a nyitás előtti kereskedésben a Goldman Sachs árfolyama, miután erős második negyedévet zárt a bank a turbulens tavaszi időszaknak köszönhetően: az elemzők várakozásait a bevételek és az eredmény szempontjából is túlszárnyalta a társaság.
Bár az Ether árfolyama továbbra is 35%-ra található történelmi csúcsától, amit közel 4 éve állított fel és a bitcoin folyamatosan újabb és újabb csúcsokat hódít meg, az elmúlt hetekben és napokban az látható, hogy Vitalik Buterin altcoinja képes megragadni a momentumot és túlteljesíteni az olyan riválisait, mint a BTC, a SOL és az XRP. Egyes
Mintegy 10 százalékkal nőtt a magyar légtér forgalma az idei első fél évben a 2024-es rekordévhez képest, miközben az év legforgalmasabb hónapjai még hátravannak - közölte a HungaroControl kommunikációs és marketing igazgatója szerdán, a TV2 Mokka című műsorában.
Többfordulós tárgyalás után sikeresen zárultak a tárgyalások a Budapest finanszírozásához szükséges hitelkeretről - derül ki a Főpolgármesteri Hivatal lapunkhoz eljuttatott közleményéből.
Egy prospektusban mutatják be, milyen ingatlanokat kínálnak majd idén eladásra, bárki licitálhat majd, akinek van pénze egy 35 ezer négyzetméteres, Lánchídra néző komplexumra.
A következő költségvetési ciklusra megerősítik a jogállamisági mechanizmust, a tervek szerint az agrárpénzeket is meg lehet majd vonni. Az Európai Bizottság egyszerűsítené az uniós források rendszerét, az Európai Parlament és a gazdák pedig előre tiltakoznak – írja a hvg.hu.
Erlangen városában a Siemens egy olyan építési projektet indított el, amely nemcsak Németországban, hanem világszerte mérföldkőnek számít: az első ipari léptékű, teljesen elektromos bontás valósult meg kibocsátásmentes módon.
Újszerű kötelezettségek előírásával engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal, hogy a 4iG Távközlési Holding Zrt. – amelynek közvetlen irányítója a 4iG Nyrt. – irányítást szerezzen a PR-Telecom Zrt. felett – közölte a versenyhivatal.
Az Artofinfo Kft. 70 %-os tulajdonrészének megvásárlásáról írt alá szándéknyilatkozatot a Delta Technologies Nyrt. és az Artofinfo Kft. tulajdonosa. Az akvizíció változatlan működésük mellett további növekedési lehetőséget és erősödő szakmai kompetenciát nyújt mindkét cég számára. A Delta stratégiájába szorosan illeszkedő, az alkalmazásfejlesztést
A vállalatok áremelési szándékai júniusra nyolchavi mélypontjukra estek. Ugyanakkor az áremelési törekvések – az építőipar kivételével – minden szektorban saját hosszú távú átlaguk közelében maradtak. Azaz a várakozások szerint az infláció rövid távon továbbra is tartja magát.
Az E.ON Hungária Csoport sikeresen befejezte az informatikai átállást, így szerdától érkeznek az MVM Next elszámoló számlái az érintett ügyfeleknek - közölte az E.ON és az MVM Next.
A bíróság jóváhagyta a hatóság döntését, miszerint az Alteo leányvállalata nem sérti a CHP Energia szabadalmait - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
Újabb lendületet vettek a kriptovaluták és a szektorhoz köthető részvények, miután a hét eleji szabályozási bizonytalanság átmenetileg lehűtötte a befektetői kedélyeket, majd nem sokkal később Donald Trump szavai ismét felfelé indították az árfolyamokat - jelentette a CNBC.
A gasztronómia egy igazi utazás, egy felfedezés, ahol minden falat új történetet mesél el. Hazánkban ráadásul olyan szerencsések vagyunk, hogy nem csak a fővárosba koncentrálódnak a legkiválóbb éttermek, hanem jócskán akad belőlük vidéken is, sőt! A Dining Guide Top100 Étteremkalauz legjobb vidéki éttermeket felvonultató listája igazi gasztroköruta
A szántóföldi növénytermesztőkön kívül az állattartókra is egyre komolyabb nyomást gyakorol a nyári aszály, mivel sok legelő már most a kisülés jeleit mutatja, míg korábban ez inkább augusztusra volt jellemző. A szakemberek szerint a hőstressz a hazai legeltetett húsmarhatartásban is egyre súlyosbodó problémává válik, ám a már elérhető digitális te