Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (Unhcr) által segített rászorulók körülbelül egyharmada, azaz több mint 11 millió ember veszítheti el a szervezet által nyújtott támogatásokat a finanszírozás megcsappanása miatt - jelentette be az Unhcr pénteken.
Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-, gyümölcs árusítása, de ha valaki üzletszerűen értékesíti terményeit, akkor azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként érdemes végeznie.
A The Walking Dead sorozat az elmúlt években több testvérsorozatot is kapott, egyikük a The Walking Dead: Dead City. Most kiderült: utóbbinak érkezik a 3. évada, az AMC megrendelte azt.
Nagy az érdeklődés a kisgyermeknevelő képzésekben résztvevők ösztöndíj-támogatása iránt, a kincstárhoz 2025 első félévében több mint ezer támogatási kérelem érkezett be, és közel ezer tanuló és hallgató részére folyósítottak támogatást – közölte a Magyar Államkincstár.
Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteki Facebook-bejegyzésében.
A Chevron megnyerte az Exxon Mobil ellen folytatott vitát a Hess Corporation guyanai tengeri olajvagyona ügyében, ami lehetővé teszi a vállalat számára a Hess 53 milliárd dolláros felvásárlásának befejezését - tudósított a Cnbc.
A miniszterelnök lánya és veje a mini-Dubaj arab befektetőjével korzózott Budapesten. Mi történt? Tiborcz István és Orbán Ráhel a mini-Dubaj arab befektetőjével, Mohamed Alabbarral sétálgatott a Parlament előtt – írja a 444. A miniszterelnök lányát és vejét a portál egyik olvasója fotózta le a nemzet főterén. Kicsoda Mohamed Alabbar? Az Eagle Hills
A nyár nemcsak az utazás és a szabadság időszaka, hanem az év egyik legizgalmasabb kulináris szezonja is. A friss zöldségek, gyümölcsök, könnyed textúrák és élénk ízek évszaka. Három budapesti étterem különösen kitett magáért.
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne
A Svájci Turisztikai Hivatal legújabb nemzetközi kampányában miniatűr szállodákat nyitott méheknek, pillangóknak és sündisznóknak. Mert a svájci vendégszeretet még rájuk is kiterjed.
A klímaválság, a globális termésveszteségek és a környezeti elvárások azonnali válaszokat követelnek a mezőgazdaságtól. A világ már genomszerkesztéssel fejlesztett növényfajtákkal reagál. Európa viszont még mindig kivár.
Új rovatunkban nemzetközi pozíciót betöltő magyar vezetőket mutatunk be. Ezúttal Kissné Sághegyi Katalinnal beszélgetünk, aki egy osztrák tulajdonú multinacionális cég, a Melecs Ews GmbH globális Hr-vezetői pozícióját látja el április elsejétől. Az elektronikai termékeket gyártó vállalatcsoport Hr-vezetője szerint ezen a szinten már elvárás ismerni
Újabb értékes tulajdonától szabadulna meg a Matolcsy-klán tagja, a Culinaris után, csaknem félmilliárd forintos lakását árulja. Mi történt? Száraz István 495 millió forintért árulja a 193 négyzetméteres Wesselényi utcai ingatlanját – írja a Telex. A tulajdoni lap szerint a Dry Ingatlan Kft. az ingatlan tulajdonosa, ennek 50 százalékban tulajdonosa
Donald Trump tavaly novemberi újraválasztása óta a német részvények felülteljesítették amerikai társaikat és idén már hasonló trend figyelhető meg az egész európai részvénypiac szempontjából is. Ez azért is érdekes, mert a megelőző években éppen ellenkező trendet figyelhettünk meg. A cikk a VIG Alapkezelő blogján jelent meg.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi vitáról folytatott tárgyalásokon már közel járnak a megoldáshoz - jelentette ki Friedrich Merz német kancellár pénteken hagyományos nyári sajtótájékoztatóján Berlinben.
Budapest, 2025. július 18., péntek (MTI) - Változik a forgalmi rend keddtől a 4-es főút Törökszentmiklóst elkerülő szakaszának keleti végén az M4-es gyorsforgalmi út építési munkálatai miatt - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium pénteken.
Az orosz-ukrán háború kitörése óta a 18. szankciós csomagját hagyta jóvá az EU Oroszország ellen, a büntetőintézkedések célba veszik a szankciókat eddig megkerülő orosz árnyékflottát is. Mi történt? Az Európai Unió jóváhagyta az eddig egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszországgal szemben – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonsá
Egy magassági hidegörvény pörgött felettünk, amely kedvező feltételeket teremtett záporok, zivatarok kialakulásához. Elsőként délnyugaton dörrent meg az ég, majd máshol is egyre többfelé pattantak ki zivatarok, legnagyobb számban az Északi-középhegység térségében.
Az amerikai Bloombergnek nyilatkozva az OTP vezére az euró bevezetését és az Orbán Viktor miniszterelnök kormánya alatt jellemző ad hoc gazdaságpolitika felszámolását sürgette. Szerinte megingott a befektetői bizalom a magyar gazdaságpolitika miatt, és romlott a piaci értékeltség is.
A hamburgi WTA 250-es tornán a 7. helyen kiemelt Bondár Anna (77. a világranglistán) az osztrák Sinja Kraus legyőzésével jutott a legjobb 8 közé, ahol ellenfele az Alekszandrova-Werner nyolcaddöntő győztese lesz. Az orosz Jekatyerina Alekszandrova a torna 1. kiemeltje, a világranglista 16. helyezettje. Szintén Hamburgban negyeddöntőzik pénteken Gál
Történelmi jelentőségű stratégiai védelmi megállapodást kötött a 4iG SDT és az Egyesült Arab Emírségek állami védelmi vállalata, az EDGE Group. A partnerség révén magyar részvétellel fejleszthetik tovább a Skyknight rakétarendszert, a Shadow loitering fegyvereket és a VEGA, Orion drónirányító rendszereket, amelyek európai és afrikai piacokra is meg
Geopolitikai feszültségek, gyenge forint, átalakuló állampapírpiac – Kiss Péterrel, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatójával beszélgettünk arról, milyen stratégiát érdemes követnie a kisbefektetőknek ebben az új korszakban.
A klíma-alkalmazkodás fejlesztésétől a bölcsődebővítésig számos területen hasznosítható az a mindegy 1960 milliárd forint, ami az előttünk álló, 2027-ig tartó uniós költségvetési ciklusban, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében érkezhet Magyarországra. A sikeres pályázatokhoz elengedhetetlen a fejlesztési f
Az Otthon Start program, ami fix 3 százalékos hitelt biztosít az elsőlakás-vásárlóknak újabb keresleti hullámot indított a lakáspiacon. Mi történt? Újabb keresleti hullámot indított az Otthon Start program a lakáspiacon – derül ki a zenga.hu hirdetési portál adataiból. A bejelentés utáni hetekben 10-15 százalékkal emelkedett meg a komoly érdeklődés
A Chainalysis friss jelentése szerint 2024 vége óta drámaian megugrott az online kriptopénztárcák elleni támadások száma, különösen a MetaMask felhasználóit érintően – jelenleg naponta akár 500 tárca is hackertámadás áldozatává válhat. Meredeken emelkedik a MetaMask elleni támadások száma Az idei évben a kriptovaluta szolgáltatások több mint 2,17 m
Az állati eredetű élelmiszerek korlátozása tápanyaghiányhoz és éhezéshez vezethet. Egy jelentés szerint a hús, tej és tojás kulcsfontosságú az élelmezésbiztonságban.
3–5,5 százalékkal olcsóbb kamatot jelent majd a szeptembertől induló Otthon Start a mostani piaci lakáshitelekhez képest. A money.hu szakértője kiszámolta, mennyi megtakarítást jelent ez havi szinten és a teljes futamidőre vetítve. Bár százalékosan kicsinek tűnik az eltérés, végeredményben 40-50 millió forintot is jelenthet.
Doernbrack Sven, az SPB Befektetési Zrt. vezérigazgató-helyettese és Kosovics László, az SPB portfóliókezelési üzletágvezetője volt az Arbitrázs vendége.
Továbbra is növekvő túlzsúfoltság jellemzi az európai börtönöket, ami a tagországok egyharmadában komoly kihívást jelent - közölte az Európa Tanács pénteken.
Nagy az érdeklődés a kisgyermeknevelő képzésekben résztvevők ösztöndíj-támogatása iránt, a kincstárhoz 2025 első félévében több mint ezer támogatási kérelem érkezett be, és közel ezer tanuló és hallgató részére folyósítottak támogatást - közölte a Magyar Államkincstár pénteken.
A miniszterelnök veje több mint hárommilliárd forintot keresett azzal, hogy odaadta a BGE-nek az Andrássy úti volt MÁV palotát. Mi történt? Tiborcz István több mint hárommilliárd forintot keresett azzal, hogy átadta az Andrássy úti volt MÁV-palotát a Budapesti Gazdasági Egyetemnek – írja a Válasz Online. Kontextus. Az Andrássy út 73–75. alatt lévő,