A mostani kínálatban az első lakásvásárlók célkeresztjében a 45 négyzetméternél kisebb használt garzonok állnak, ezek átlagára a fővárosban 55 millió, Debrecenben pedig 45 millió forint volt - közölte saját adatai alapján az ingatlan.com, arra reagálva, hogy újabb támogatási program indulhat az első lakásvásárlást tervező fiataloknak.
Sokan szeretnének saját nyaralót vagy hétvégi kertet, ám ha nincs meg a vételár, akkor a vásárlás problémás lehet, mert lakáshitelt nem minden esetben tudsz ilyen célra igényelni. Megnéztük a szóba jöhető megoldásokat.
A tavalyi 32,2 százalékos, valamint az idén januári 21,2 százalékos béremelés után további két alkalommal emelkedik a pedagógusok bére. A teljesítményértékelés alapján 2025. szeptember 1-jétől, 2026. január 1-jétől pedig a következő évi béremelés során. Az újabb béremelések első üteme elsősorban a kiemelkedően teljesítőket, a második üteme a 140 ez
A nyaralóövezetekben, vízparti településeken lévő lakóingatlanok, nyaralók árai között is tetemes különbségek vannak az országon belül – derül ki az ingatlan.com legfrissebb összeállításából, amely a héten várható akár 37–40 fokos kánikula apropóján 32 ezer, vízparti településen található ingatlanhirdetés alapján ismerteti a nyaralóövezetekre jelle
Nemzetközi botrányba keveredett a Prada, miután új férfiszandálját az indiai Kolhapuri chappalokhoz hasonlította a közvélemény – joggal. A luxusmárka csak a közösségi nyomásra ismerte el a kulturális ihletettséget, miközben Indiában egyre többen követelnek jogi és gazdasági jóvátételt.
Az éghajlatváltozás hatásait ma már mindannyian a saját bőrünkön érezzük. Egyszerre lezúduló, nagy mennyiségű eső, majd hosszú száraz időszakok, szélsőséges árvizek és aszályok váltják egymást. Ezek a jelenségek nemcsak a természetet fenyegetik, hanem közvetlen veszélyt jelentenek a mezőgazdaságra is – és ezzel együtt hazánk élelmiszerellátásának
Orbán Viktor Facebook posztja szerint a kormány döntött arról, hogy 3 százalékos kedvezményes hitelt kaphat majd az első saját lakásának vagy házának megvásárlására bárki Magyarországon. Bárhol, vagyis Budapesten és a nagyvárosokban éppen úgy, mint a legeldugottabb falvakban. A BiztosDöntés.hu szakértői elemezték, hogy milyen pénzügyi előnyt jelent
Az idei márciusi lakásbiztosítási kampány következtében közel 400 ezer szerződést mozdítottak meg az ügyfelek. A lakásbiztosítások átlagdíja 2025 áprilisában 64 432 forint volt országosan, ami 8,7 százalékos emelkedés egy év alatt. Ugyanakkor a biztosítók ennél nagyobb mértékben, 19,6 százalékkal növelték az otthonok egy négyzetméterre jutó átlagos
A Bitget Wallet a Mastercarddal és annak engedélyezett kibocsátójával, az Immersve-vel együttműködve új kriptokártyákat vezet be, amelyek díjmentes fizetéseket tesznek lehetővé közvetlenül a digitális tárcából. A kiadott sajtóközlemény szerint a kriptokártya közvetlenül a Bitget Wallet alkalmazáson keresztül érhető el, és támogatja a valós idejű fi
Az Mvm Next új arculattal küldi ki elektronikus számlaértesítőit: színes fejléc és sárga logó segíti a könnyebb felismerhetőséget. A megújulás csak a külsőt érinti, a számlázás menete és biztonsága változatlan marad.
Ne hagyja parlagon kertjét a nyár közepén sem! Júliusban is akadnak olyan gyorsan fejlődő zöldségek, fűszerek és virágok, amelyek ültetésével még bőséges őszi termésre számíthat. Összegyűjtöttük, mit érdemes most elvetni vagy palántázni.
A július 2-án leadott konszolidált beszámoló alapján a Kavosz csoport a 2024. évben is megőrizte kiemelkedő szerepét a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozásában. A Széchenyi Kártya Program keretében 2024-ben is több tízezer hazai vállalkozás jutott forráshoz, hozzájárulva a gazdaság élénkítéséhez, a munkahelyek megőrzéséhez, és a h
A Paramount 16 millió dolláros megállapodással zárta le Donald Trumppal szembeni jogi vitáját, amely egy vitatott, Kamala Harris-szel készült interjú miatt robbant ki a CBS 60 Minutes műsorában. A pénzt a vállalat Trump tervezett elnöki könyvtárának utalja, és nem közvetlenül az egykori elnöknek. A Paramount hangsúlyozta: a megállapodás nem tartalm
Az Európai Bizottság az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátásának 90 százalékos csökkentését javasolja 2040-ig, hogy az 1990-es szinthez képest elérni kívánt cél megvalósításával az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé válhasson - jelentette be a versenypolitikáért felelős biztos Brüsszelben szerdán. Teresa Ribera sajtótájékoztatóján mindenek
Ülő életmód, stressz, gyors kaják? Lehet, hogy nem is sejted, de már most érinthet a metabolikus szindróma. Nézd meg, mit tehetsz ellene! Amikor anyukád azt mondja, hogy „vigyázz az egészségedre, ne csak a telefonod töltsd naponta”, lehet, hogy nem is sejted, mennyire igaza van. A metabolikus szindróma régen inkább a középkorúakat fenyegette, ma vi
A lakáspiacon jelentős drágulás ment végbe 2015 óta, a lakásárak több mint 3,5-szeresükre nőttek, ami jelentősen megnehezítette az első lakásuk megvásárlását tervező fiatalok helyzetét. A miniszterelnök bejelentése alapján újabb támogatási program indulhat az első lakásvásárlást tervező fiatalok számára, amelyről a legutóbbi kormányülésen születhet
A szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta Görögországban májusban 7,9 százalékra csökkent az előző havi 8,3 százalékról - derült ki a görög statisztikai hivatal, az Elstat honlapján szerdán közzétett adatokból.
A háztartási klímaberendezések száma két évtized alatt megtízszereződött Magyarországon, jelenleg másfélmillió ilyen készülék van használatban, de a következő öt évben akár közel egymillióval is növekedhet a lakossági légkondik állománya. Az LG szakértője e felfutás, illetve a minden nyáron jelentkező vevői roham kapcsán oszt meg hasznos tippeket a
A világgazdasági lassulás és az egyre éleződő vámháborús kockázatok globálisan is egyre nagyobb bizonytalanságot hoznak a befektetők életébe - erre figyelmeztetnek az OTP Bank elemzői legfrissebb, harmadik negyedéves befektetési stratégiájukban. Magyarországon pedig a jövőre esedékes országgyűlési választások árnyékolják be a piaci hangulatot, ezér
A weblap kurátori szövegekkel, műtárgy- és enteriőrfotókkal, hanganyagokkal és a szigetbecsei gyűjtemény teljes képlistájával segíti az érdeklődők és látogatók elmélyülését az életműben.
E heti adásunkból megismerheted Kovács Dominiket, a Colossyan CEO-ját, G. Tóth Ilda főszerkesztő-helyettes pedig a Forbes Life címlapsztorijának hőséről, Lovas Roziról mesél.
Különös és egyben szórakoztató pillanat szakította meg az ARD keddi esti politikai talkshow-ját: Sandra Maischberger műsorvezető váratlanul Friedrich Merz pénzügyminiszter arcába kezdett integetni – egy légy miatt. A gesztus nemcsak Merzet lepte meg, de a stúdióban is nevetést váltott ki.
Nagyszerű mérkőzések kerülnek ismét képernyőre: a klubvilágbajnokság negyeddöntőjéből két mérkőzést a Match4-en és a NET4+-on láthatnak a magyar nézők. Érkezik a Fluminense - Al-Hilal és a Real Madrid - Borussia Dortmund összecsapás.
A kormány végrehajtja Európa legnagyobb adócsökkentési programját, azért küzdünk, hogy minden lehetséges eszközzel támogassuk a gyermeket nevelő családokat. A családi adókedvezmény növelése ennek egyik fontos eleme: július 1-től élesedik a családi adókedvezmény duplázásának első lépése, így a kormány döntésének értelmében a családok az adókedvezmén
A Jászai Gellért nevével fémjelzett 4iG adásvételi megállapodást kötött az országos virtuális mobilszolgáltató (Mobile Virtual Network Operator = MVNO), a Netfone Telecom Kft. 99 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról. A Netfone Telecom üzletkötőit arra kérték, ne kommentálják az eseményeket, ne posztoljanak róla a közösségi médiában sem.
Az utóbbi 10 év legdrágább paradicsoma jelent meg a lengyel nagybani piacokon. A kereslet hirtelen megugrását a kínálat nem tudta követni, így évtizedes csúcsra jutott a paradicsom ára - írta meg a FruitVeB.